„Hidegzuhany Budapesten” – szerb sajtószemle az FTC elleni 2–1-es vereséget követően

„Hidegzuhany Budapesten” – szerb sajtószemle az FTC elleni 2–1-es vereséget követően

2022. okt. 14.

A Ferencváros tegnap 2–1-es győzelmet aratott hazai pályán a Crvena zvezda ellen az Európa-liga csoportkörének negyedik fordulójában. A magyar bajnok így a múlt csütörtökön, Belgrádban elszenvedett 4–1-es vereség után újra győztesen hagyta el a pályát a második legrangosabb európai kupasorozatban, három ponttal vezeti a csoportját és nagyon közel került ahhoz, hogy tavasszal is az európai kupaporondon maradjon. Megnéztük, hogy értékelte a szerb sajtó a mérkőzésen történteket.


„Ilyen hibák mellett nem lehet pontot szerezni”

A zurnal.rs cikke a Crvena zvezda vezetőedzője, Milos Milojevics lefújás utáni nyilatkozatából is idéz. A szerb bajnok mesterének érthető módon nem tetszettek a látottak, csapata játékát kemény kritikával illette.


„Szerintem két olyan könnyű gólt kaptunk, amelyet ezen a szinten nem engedhetünk meg magunknak. Nem voltunk elég élesek támadásban” – értékelt az egykori védő. – „Sok olyan dolog volt, ami nem nézett ki jól. Nem éreztem, hogy nyerhetnénk. Lehet, hogy a döntetlennel elégedettek lettünk volna, de ilyen hibák mellett nem lehet pontot szerezni.”


A cikk megemlíti azt is, hogy a szerb bajnok a következő fordulóban azt a Trabzonsport fogadja, amely „meggyőző játékkal” nyert hazai pályán 4–0-ra a Monaco ellen. E mellett a H jelű kvartett aktuális állására is kitér: „a Zvezda három ponttal utolsó a csoportban, míg a magyar együttes kilenccel vezeti a négyest. A második és a harmadik helyet a Trabzon és a Monaco foglalja el hat-hat ponttal.”



„Hidegzuhany Budapesten”

„Mindenki erősebb a saját pályáján” – írja mintegy mottóként a novosti.rs, és a mondat igazolásaként kiemeli, hogy a „Crvena zvezdának nem sikerült megismételnie a hét nappal ezelőtti sikerét, amikor Belgrádban legyőzte a Ferencvárost”. Hozzátette, „soha nem ugyanaz a saját otthonodban játszani, mint egy másik csapat vendégeként. Így az, hogy a piros-fehérek múlt csütörtökön legyűrték a riválisukat, még nem jelenti azt, hogy az ők zsúfolásig megtelt és meglehetősen hangos stadionjukban is megteszik ugyanezt.” A portál egy másik, a mérkőzéssel foglalkozó cikke rendkívül hangzatosan fogalmazva megemlíti, hogy Sztefan Mitrovics reményt keltő egyenlítő találata után gyorsan „jött a hidegzuhany” a Crvena zvezda számára, amikor Pászka Lóránd szöglete után Sammy Mmaee fejesével újra vezetést szerzett a Ferencváros.


„Sokkal jobb játékot vártak a szerb bajnoktól”

Az rtv.rs kiemeli, hogy a „belgrádi 4–1 után sokkal jobb játékot vártak a szerb bajnoktól, de nem így történt, a magyar csapat három pontot szerezve megerősítette előnyét a tabella elején.” Az írás a mérkőzés legfontosabb eseményeit is ismerteti. A 23. percben „Amer Gojak a bal oldalról passzolt középre Kristoffer Zachariassennek. Milan Borjan először még hárított, de az ismétlésből már betalált a ferencvárosi játékos (1–0).” Az 54. percben kiegyenlített a vendégcsapat.


„A Zvezda remek kontrája során Sztefan Mitrovics futott el a bal oldalon, majd pontosan célzott, a labda a bal kapufáról pattant a hálóba (1–1).” Nem tartott sokáig azonban a szerb bajnok öröme, ugyanis hat perccel később „egy szöglet után Sammy Mmaee érkezett legjobban a kapu elé. Fejese után a labda sokáig szállt, majd végül Borjan kapujában kötött ki (2–1).”


Több találat már nem esett a mérkőzésen, így a belgrádi 4–1-es vereség után hazai pályán sikerült győznie a Ferencvárosnak a szerb bajnok ellen. A zöld-fehéreknek a hátralévő két csoportmérkőzésen elég egy pontot szerezniük, hogy matematikailag is biztosítsák helyüket az Európa-liga vagy a Konferencia-liga tavaszi, egyenes kieséses szakaszában.


Sztanyiszlav Csercseszov együttese legközelebb október 27-én, csütörtökön 21 órakor lép pályára a
második legrangosabb európai kupasorozatban, ellenfele az AS Monaco együttese lesz a
Groupama Arénában.



Te mit kérdeznél Marco Rossitól! Itt a lehetőség, hogy feltedd a kérdésed a magyar válogatott szövetségi kapitányának:




Kiemelt fotó: origo.hu

Szerző

Nádudvari Péter

Nádudvari Péter

Nádudvari Péter

Gyógypedagógusként dolgozom főállásban, de magyar nyelv és irodalom szakos tanári végzettségem is van. Szenvedélyeim a zene, a sport és az írás. Fontos számomra a társadalmi felelősségvállalás, ezért rendszeresen veszek részt jótékonysági akciókban. Ami pedig az írást illeti, sok műfaj érdekel, leginkább a szépet és a lélekemelőt keresem – a sportvilágban is.