Higuita elfeledett arca: az őrületesen jól támadó kapus

A 2018-as világbajnokság talán legemlékezetesebb Kolumbiához köthető jelenetét nem a pályán, hanem a lelátón figyelhettük meg. Persze az se semmi, hogy létezik olyan – ráadásul magasan jegyzett – válogatott, amely képes tizenegyes-párbajt elbukni az angolokkal szemben, de talán ezt is felülmúlta René Higuita és Carlos Valderrama párosa a lelátón. Pedig igazából semmit sem csináltak, éppen elég meghökkentő volt a frizurájuk. Azoknak is, akik látták őket játszani a fénykorukban, és azoknak is, akik soha. Dél-Amerika sötét és szőke hajú oroszlánja az maradt, aki volt.

Kolumbia nagy generációja az 1990-es olaszországi világbajnokságon valóságos jelenségként tűnt fel a futballvilágban. A tornát bombaformában kezdő, végül meg is nyerő német válogatott ellen kulcsmeccset játszott a csoportkör végén, Higuitának már ekkor is minden mozdulata élményt jelentett, az ember előre örült, ha a kapuja felé közelített a labda. Színei és „szemtelensége” mellett a társaival bebizonyította, csalni és játszani is tökéletesen tudja a futballt. A kettő együtt továbbjutást ért.

René Higuitának, a csatárból lett kapusnak ekkor még a saját kapuja előtti cselezés volt elsősorban a védjegye, ebből aztán nagy baj lett, amikor a vb-nyolcaddöntő hosszabbításában Roger Milla ellen is megpróbálta. Az akkor harmincnyolc éves kameruni csatárlegendába beletört a bicskája, kiesés lett belőle (2–1). Pedig kizárólag a játéktudás alapján az elődöntő is simán benne volt a pakliban, Kamerunt a folytatásban véres küzdelemben gyűrte csak le Anglia.

Később az is kiderült, a kolumbiai kapus 1990-ben az életével játszott. Az 1994-es vb után ugyanis honfitársába, a teljesen ártalmatlanul öngólt szerző Andrés Escobarba a korai kiesés miatt tizenkét golyót eresztettek Medellínben, vagyis Higuita szülővárosában és szűkebb hazájában.

René Higuita ezen a vb-n nem riogathatta a közönséget a mozdulataival. Éppen a héthónapos börtönbüntetését töltötte, a drogkereskedőkkel való kiváló kapcsolata folyományaként ugyanis gyermekrablásba keveredett. Kiszabadulva és a kapuba visszatérve nem unta meg a saját kapujának veszélyeztetését, csak stílust váltott. A világ legőrültebb kapusának címét megunhatatlan skorpiórúgásaival újra kiérdemelte, az elsőt szerényen a Wembleyben mutatta be 1995-ben Anglia ellen – egy felkészülési mérkőzés keretében.

A sikere természetesen arra buzdította, hogy ezt a mutatványt minél többször előadja a következő évtizedekben a futball világszínpadján. Többek között Diego Maradona is örömmel asszisztált hozzá, de a tizenhatosra beengedett fotósok kedvéért is külön megcsillogtatta magát.

A skorpiórúgás debütálásának 20. évfordulóján, 2015-ben a medencében mutatta be a felújított változatot, talán a kellemesebb leérkezés kedvéért is.

Nem tudnánk kapásból sorolni a neveket, akik előtt maga Maradona is meghajolt, az „isteni Diegónál” szinte csak Lionel Messi és Fidel Castro emelkedett földöntúli magasságokba. Minden jel szerint ebben a társaságban Higuita is helyet követelt magának, a kölcsönös rajongás pedig később is megmaradt.

Két éve pedig már azért tudjuk, mégsem a haj teszi az embert, a baseball sapka is megteszi:

Bár a skorpiórúgások menet közben árnyékba borították Higuita valódi fénykorát, amelyben kapusként imádta az ellenfél kapuját támadni, a képsorok ma is tanúskodnak róla, hogy valóban szenzációsan cselezett, káprázatos szabadrúgásgólra is képes volt, tökéletesen érezte mindkét felső sarkot és minden további nélkül bevállalt egy panenkás büntetőt a Libertatores-kupa elődöntőjében.

Kiemelt kép: ESPN