Hihetetlen: négy paralimpikon is gyorsabban futott, mint a versenyszám olimpiai bajnoka
A parasportolókról sokszor megállapítják, hogy többszörösen nehezített pályán versenyeznek, hiszen a saját korlátaikkal is meg kell küzdeniük, nemcsak az ellenfeleikkel, így teljesítményük minden dicséretet megérdemel. Néhányan közülük hat éve egy látványos bizonyítékát mutatták annak, hogy az akadályok eltüntethetőek, és az épekkel is felvehetik a versenyt.
A 2016-os riói olimpián az 1500 méteres síkfutás augusztus 20-án rendezett döntőjét az amerikai Matthew Centrowitz Jr. nyerte meg. Az időeredménye közel sem volt kiemelkedő: a 3:50.00 perces futás az 1932-es, Los Angelesi-i játékok óta a leglassabb győztes idő volt az olimpiákon – mellesleg több, mint 20 másodperccel rosszabb a saját addigi legjobbjánál.
A brazil világváros nem sokkal később a paralimpiai játékoknak is otthont adott, amelyen a T13-as kategóriában a látássérült sportolók egy csoportja versenyzett. Esetükben a fogyatékosság szintje olyan, hogy nem szükséges kísérő közreműködése a futamokon, 2-6 méterről felismerik a kontúrokat.
Ebben a kategóriában is megrendezték azt a versenyszámot, az 1500 méteres síkfutást, amelynek az olimpiai bajnoka a már említett Centrowitz lett. Ami a paralimpiai finálét illeti, az még felejthetetlenebb lett, hiszen szeptember 11-én az első négy helyezett mindegyike gyorsabban futott, mint az ép amerikai atléta!
A győztes az algériai Abdellatif Baka lett 3:48.29 perces világrekorddal, őt az etióp Tamiru Demisse követte, a bronzérmet pedig a kenyai Henry Kirwa szerezte meg. Azonban nem csak a dobogósok, hanem a negyedik helyezett teljesítménye is parádés volt, hiszen az ő ideje (3:49.84) is elég lett volna az épek aranyéremhez. A negyedik helyezett egyébként az aranyérmes Abdellatif Baka testvére, Fuad lett.
A dobogó legfelső fokára álló Abdellatif Baka a célba érés után elmondta, hatalmas sikerét a rengeteg befektetett munkának köszönhette. „Nem volt könnyű megszerezni ezt az aranyérmet” – értékelte a versenyét. – Egy-két éve megállás nélkül dolgozom a sikerért, ez nagyon-nagyon nehéz volt számomra”.
Az algériai paralimpikon – aki születése óta él látáskárosodással – kilenc éves korában kezdett sportolni. Nagy hatással volt rá az atletizáló bátyja, akit gyakran az edzéseire is elkísért. Sokáig csak hobbi volt számára a futás, de a 2008-as pekingi játékokon látottak arra ösztönözték, hogy komolyabban foglalkozzon vele, többek között azért, hogy világversenyeken tudja képviselni hazáját. A riói teljesítményét és időeredményét figyelembe kijelenthető, hogy alighanem az elképzelhető legnagyobb sikerrel vált valóra az álma.
Sőt ha a fogyatékosság jelentette akadályokon kívül figyelembe vesszük azt is, hogy a T13-as kategóriában versenyzők nem használnak segédeszközöket, és ugyanazon a pályán versenyeztek, mint az ép sportolók, kijelenthető, hogy teljesítményük egyenesen csodálatra méltó volt.
Szerző
