Hipp, Hipp, hurrá! Visszatérő edző állította helyes vágányra a Haladást
Felmelegítve csak a töltött káposzta jó, tartja a mondás, Szombathelyen azonban egyelőre úgy tűnik, a visszatérő vezetőedzőjük pozitív hatással volt a csapatra. A Haladást 2018-ban az élvonalban benntartó szlovák Michal Hipp tavaly szeptemberben a Németh Szabolcs távozása miatt megüresedett kispadot foglalhatta el újra. Érkezésekor a Hali csak a 14. helyen állt a Merkantil Bank Liga tabelláján, mostanra azonban felzárkóztak az élboly mögé egészen az hetedik pozícióig, de voltak már ötödikek is.
null
Bár a nyitrai születésű Michal Hipp nem emelkedett a csehszlovák futball legjobbjai közé, azért leginkább hátvédet játszva eljutott öt csehszlovák és öt szlovák válogatottságig. Játékosként a legtöbb időt is szülővárosában, Nyitrán töltötte, a legnagyobb nevű klubja viszont a Slavia Praha volt, velük egy ezüstérmet nyert. A második helyezések egyébként is kísértették a pályafutását, Kassán szlovák bajnoki ezüstérmet akasztottak a nyakába, míg Nyitrán kétszer jutott csehszlovák kupaezüstig.
A visszavonulását követően első vezetőedzői megbízását az Artmedia Petrzalkánál kapta, ahol a bajnokcsapat asszisztens edzői szerepköréből léphetett egyet előre, ám együttesével nem tudta megvédeni a bajnoki címet, csak a hatodik helyen zártak. Gondolhatnánk, hogy ez megtörte a karrierjét, pedig talán éppen ellenkezőleg. A következő idény elején a Slovan kispadját kapta meg, ahol annyira elégedettek voltak a munkájával, hogy három évig marasztalták. Nem lepődhetünk meg ezen, hiszen ebben az időszakban két-két bajnoki cím és kupagyőzelem fűződött a nevéhez. A legjobb szlovák klubtól nem is vezethetett volna máshová az útja ezek után, mint a válogatott élére, különösen úgy, hogy a Slovannal párhuzamosan a szövetségi kapitány munkáját is segítette a stáb tagjaként. A szlovák nemzeti együttest a 2010-es világbajnokságra kivezető Vladimir Weiss távozását követően így ő léphetett előre, először ideiglenesen, majd Stanislav Grigával közösen irányította a csapatot, de a 2014-es brazíliai tornára nem tudták kiharcolni a kijutást. Tizenhárom mérkőzést követően egy Liechtenstein elleni döntetlen után távozott a csapattól. Mérlege a válogatottnál közepesnek volt mondható, a tétmeccseket tekintve csak két sikert aratott hat találkozón, ráadásul nem túl erős ellenfelekkel – Litvánia, Lettország, Liechtenstein – megmérkőzve. Ezt követően a Nyitra, majd a cseh Jihlava következett csekély eredményekkel. Nem mutatott semmi jel arra, hogy az egykori Csehszlovákián kívül is kipróbálná magát vezetőedzőként, ám a Haladás vezetői úgy vélték 2017 novemberében, hogy a rosszul rajtoló együttest csak a szlovák szakember tudja kihúzni a kátyúból.

Az első eljövetel
A Haladás 2017-es éve felemásan alakult Hipp érkezésekor. A klub megkapta az új stadionját, a gárda azonban nem volt olyan erős és egységes, hogy az élvonalban is jelentős szerepet játsszon. Hiába játszott a Haliban többek között Király Gábor és Halmosi Péter is, Mészöly Géza, majd Pacsi Bálint vezetésével csak az utolsó előtti pozícióban szerénykedtek. A vezetők így egy olyan trénert kerestek, aki képes a csapatból kisajtolni a bennmaradást. Sokan jelentkeztek a megürült kispadra itthonról és külföldről is, de ahogy Tóth Miklós, a klub ügyvezető igazgatója nyilatkozta az egyesület honlapjának, Hipp szakmai pályafutása és a róla begyűjtött információk végül mellette döntöttek.
„Nagyon sok edzőt ajánlottak figyelmükbe, néhányukkal tárgyaltunk is, referenciákat kértünk tőlük, végül Michal Hipp volt, az, akivel megállapodtunk. Csupa jót hallottunk róla, így a bajnokság végéig, 2018. június 30-ig írta alá a szerződését. Hipp többször is látta játszani a csapatot, tudta, mit vállalt. Egyetlen elvárást fogalmaztunk meg vele szemben: bent kell tartania a Haladás az első osztályban”
– nyilatkozott a sportvezető a klub hivatalos honlapján. (Forrás: haladas.hu)
A bemutatkozása nem sikerült a legjobban, hiszen a közvetlen rivális Balmazújvárostól 2–1-re kikaptak, ezt követően viszont összekapták magukat. Sorrendben a Ferencvárost, a Puskás Akadémiát és a későbbi bajnok Videotont is legyőzték, így már nem kieső helyen teleltek. A folytatás természetesen azért nem csak a győzelmekről szólt, mindenesetre a szombathelyiek a nyolcadik helyen futottak be, ezzel pedig biztosították a helyüket az élvonalban.
A jó sem tart örökké
Hipp Haladása stabil csapatnak tűnt, nagyjából hasonló számban követték egymást a győzelmek és a vereségek (nyolc, illetve hét), miközben sem a szerzett, sem a kapott góljaik száma nem haladta meg jelentősen a találkozóik számát. Ha ezt a sorozatot tovább tudták volna vinni a következő idény során, akkor a középmezőnyben zárhattak volna, azonban az új bajnokság eleje nem várt módon kezdődött számukra. Az első nyolc fordulóban csak egy győzelmet arattak, és az összesen megszerzett öt pont sem volt elegendő arra, hogy a szlovák edző folytassa a munkát, így a klub és a szakember útjai elváltak egymástól. Hipp Kazahsztánba távozott, ahol a válogatottnál, majd párhuzamosan az Asztanánál dolgozott asszisztensként, miközben a Haladást az új edző, Horváth Ferenc sem tudta megmenteni a kieséstől.

A szombathelyiek a másodosztályban sem találtak eddig igazán magukra. A patinás vasi klub az első szezonjában majdnem innen is kiesett, de az elmúlt évadokban elért eredmények sem voltak hűek az elődökhöz. A nihilből egyedül az előző szezon első fele emelkedett ki, amikor főleg a jó védekezésüknek köszönhetően az élcsapatok közé kerültek, ám a tavaszi folytatás már kiábrándító játékot és kevés pontot hozott a nyugati országrészben. A szenvedés a jelenlegi bajnokságban is folytatódott, így nem volt meglepő, hogy Németh Szabolcs távozott a zöld-fehérek padjáról.
Visszatér a korábbi megmentő
A Hali vezetői az előrelépés érdekében olyan személyt kerestek, akinek a tudásában megbízhattak, és akivel a kitűzött célok a leginkább megvalósíthatónak látszottak. Ez a személy végül Michal Hipp lett. Székfoglalójában a Haladás régi-új vezetőedzője is ezeket a célokat fogalmazta meg.
„Kemény munkára szerződtem Szombathelyre, nekünk stabil csapatot kell építenünk, amely kiegyensúlyozott és folyamatosan emelkedő teljesítményre lesz képes. Erre kaptam felhatalmazást, örömmel és felelősséggel vállaltam el a feladatot újra ebben a szép városban”
– nyilatkozta a szlovák szakember.
A kezdés ezúttal sem sikerült jól. Az első mérkőzésen, amelyen Hipp az új időszakában a kispadon ült, 1–0-ra kikaptak a Pécstől, ezután viszont – a korábbi időszakkal megegyezően – három győzelem következett. A Kazincbarcika, a Gyirmót és az MTK is kikapott a Hipp-fiúktól, és különösen ez utóbbi két vasi sikert kell kiemelni, még akkor is, ha például a fővárosi kék-fehérek ekkor már hullámvölgyben voltak. Az őszi folytatás felemás eredményeket hozott, a hajrá azonban újra remekül sikerült, hiszen a listavezető DVTK-t idegenben is felülmúlták. 2023-ban eddig két vereséget és egy győzelmet gyűjtöttek be, amivel stabilan a felsőházban tanyáznak. A feljutásra nincs valós esélyük – valószínűleg nem is tervezték, hogy az élvonalba kerülésért harcoljanak –, de az eddigi játékuk alapján megerősíthetik a pozíciójukat az élmezőnyben.
Mérlegen Hipp eredményessége
Hipp eddigi két szombathelyi időszakának eredményei alapján elmondhatjuk, hogy sikeresen nyúlt hozzá a csapatához.
Első időszakában majdnem 0,5 góllal szerzett többet, mint elődei, miközben csapata védekezése 0,76 századnyi góllal javult, ez pedig összesen 1,2-es javulás mérkőzésenként, ami magával értetődően javította a pontátlagot is. Utóbbi adat megduplázódott, és mindezt hasonló mennyiségű mérkőzés alatt hozta a szlovák tréner, hiszen míg a Mészöly, Pacsi duó 15, addig Hipp 18 összecsapás után állt ilyen adatokkal.
A második alkalommal már az eredményesség mellett az edzők közötti eltérő játékelképzelés is megmutatkozik. Németh Szabolccsal a Haladás kevésgólos találkozókat játszott. A védekezésük hatékonysága nem volt rossz, hiszen az egy kapott gólos átlag egy alsóházi együttes esetében jó teljesítménynek tűnik, ellenben a szerzett gólok messze elmaradtak az elvárttól, ami így a pontok számában is kiütközött. Hipp érkezését követően a Hali támadóbb szelleművé vált. Ez egyrészt megmutatkozik abban, hogy egy teljes góllal többet szereznek átlagosan, másrészt ennek eredőjeként a védekezésük sem olyan acélos. A kapott gólok átlaga fél találattal gyengült – mindkét értéket jelentősen befolyásolja a Kozármisleny elleni 6–4 –, de ezt a támadósoruk hatékonysága ellensúlyozni tudta eddig a szezon során. Németh időszakában a szombathelyiek csak egy alkalommal lőttek egynél több gólt, nem játszottak igazán közönségszórakoztató futballt. Hippnél viszont a labdarúgókban meglévő játékminőség jobban kijött, talán jobban is fekszik ez a játék a futballistáknak. A már említett Kozármisleny hatot, a Dorog négyet, az MTK és az ETO hármat kapott, míg tovább négy alkalommal két gólig jutottak. A kapu előtti eredményesség pedig a gyűjtött pontok számát is megnövelte, a 0,6-os javulás ezúttal is jelentős eredménynek mondható.
Összegzés
A Haladás és Hipp újbóli együttműködése eddig sikeresnek mondható. A szlovák tréner már korábban is bizonyította a hozzáértését, és ezúttal is jó úton jár, hogy a Halit visszavezesse legalább a másodosztály élcsoportjába. Már csak arra kell figyelnie, hogy az eddig megtapasztalt stabilitást hosszabb távon is képes legyen megtartani a gárda élén.