Hogyan adjuk el magunkat profi futballistának, avagy a szélhámos Dexter Rosales története

Meglehet, a nagy sikerű, A Dzsentlemanus című vígjátékot nézte rongyosra Dexter Rosales, mindenesetre valami hasonlóval próbálkozott épp tíz éve. Az 1992-es amerikai moziban a kisstílű bűnözőt alakító Eddie Murphy azt véli felfedezni, az emberek mintegy a szokás rabjaként különösebb körültekintés nélkül szavaznak arra a névre, amelyre négyévente mindig, így miután az ő neve megegyezik a választás előtt kevéssel infarktusban elhunyt Jeff Johnsonéval – mindössze a harmadik nevük tér el, de hát ugye az kit érdekel, mint ahogy az szintén senkit, hogy a volt kongresszusi képviselő fehér, szélhámosunk pedig fekete bőrű… –, elindul a voksoláson. Azzal a nem is olyan vad feltételezéssel, hogy végül is Washingtonban is ugyanazt csinálják, mint amit ő, csak ott nagyban. Eddie Murphy az egyébként közepesen szórakoztató filmben nyert, nem úgy Dexter barátunk.

Ez a bizonyos Rosales több klubnak is elküldte az önéletrajzát, amelyben az állt, 25 éves korára megfordult a River Plate-ben, az Ajaxban, a Valenciában, valamint szerepelt az Egyesült Államok korosztályos válogatottjaiban.

A hercig kis CV szerint a River tartalékegyüttesében 32 meccsen 26 gólt és 12 asszisztot jegyzett, az amszterdami második csapatban 21 gólt és kilenc gólpasszt, 17 fellépésen.

Figyeljünk csak! Arra tehát kényesen ügyelt, hogy ne az első csapatot említse, hanem a kevésbé szem előtt lévő, szakmai szempontból mégis vonzó tartalékgárdát. Videós linket is csatolt, a felvételen persze nem ő volt látható. A prezentációt kipostázta néhány egyesületnek, az Adelaide United pedig 2012-ben meghívta próbajátékra, Fábio Ferreirával egyetemben (a ma 33 éves portugál támadó középpályás igazán remek karriert futott be Ausztráliában), amiről a helyi orgánumok élénk érdeklődéssel számoltak be, Rosales azonban nem jelent meg a próbajátékon. De miért nem? És ki is ez az ember valójában, kezdte mélyebben is érdekelni az ausztrálokat, akiknek az amszterdamiak siettek a segítségükre, kipukkasztva a lufit. „Dexter Rosales sosem kapott szerződést az Ajaxtól, még csak próbajátékon sem vett részt soha a klubban. Ellenőriztük a játékost, arra is figyelmesek lettünk a neten, hogy egy fotó alatt a Dexter Rosales név áll, noha a képen Ajax-felszerelésben Mauro Rosales látható (a hollandok korábbi légiósa argentin válogatottságig vitte – a szerk). Azt nem tudjuk, Dexter Rosales létezik-e egyáltalán, de a képen nem ő van, és az Ajaxban sosem szerepelt senki ezzel a névvel.” 

Vérszemet kapva az adelaide-i klub is elkezdett kutakodni, ami után közleményben ismerte el:



„Néhány furcsa napon vagyunk túl, annak középpontjában egy rejtélyes fickóval, s tudjuk, az eset nem vet túl jó fényt klubunkra. Nem az első csapat vagyunk, akit félrevezet egy próbajátékos, velünk ellentétben mások azonban nem tárják a hibát a nyilvánosság elé.”

No de hogy jutott el egyáltalán ez az ember a próbajáték lehetőségéig, és hogy mert 2012-ben (nem pedig 1962-ben) ennyi fals információt közölni? Úgy, hogy az Adelaide-et képviselő ausztrál ügynök, Lou Nesci sem végezte el jól a feladatát, és utánajárás nélkül ajánlott próbajátékot a csalónak.

„Az Adelaide United csak áldozat, én nem voltam elég alapos – nyilatkozta akkor Nesci, aki hozzátette, a Dimitri Kascovic ügynöktől kapott e-mail mellett annyira vehemensen kérlelte őt maga a játékos, mondván, csak egy esélyre vágyik, hogy kötélnek állt. – De hát amikor nem forog kockán pénz, minthogy Rosales a saját költségére utazott volna el, és mutatta volna meg magát, az ember hajlamos trehányabb lenni, ettől még kínos az ügy.” 

Az volt bizony. E széltoló pedig, akinek Dexter Rosa Monsalve a „becsületes” neve, igyekezett mindent az ügynökére fogni (ha egyáltalán volt neki olyan, és nem maga alkotta meg azt a személyt is…). Szerinte az próbálta a floridai Ajax Orlando Prospectset a holland Ajaxként eladni, amelyikben 16 éves korában játszott. Az Adelaide-nek továbbított önéletrajzában persze az állt, hogy a neves, az anyaegyesület Ajaxban futballozott, no meg a River Plate tartalékcsapatában – ehhez képest sosem volt profi futballista.

„Hogy edzettem-e nagycsapatokban? Igen – nyilatkozta a FourFourTwo ausztrál kiadásának azután, hogy lelepleződött. – Sokakat ismertem Miamiban, az ő segítségükkel utazgattam és tudtam megmutatni magam, de soha, sehol nem kértem pénzt.”

Elég zavaros magyarázkodás, de nemkülönben homályosan folytatta.

„Azt vettem eközben észre, legalább olyan jó vagyok, mint az úgynevezett profik, vagy talán valamivel jobb is. Edgar Davidsszal is játszottam együtt Miamiban, egész pontosan Brickellben egy fedett pályás dühöngőben.”

De tovább rizsázott, mindent az állítólagos ügynökére fogva.

„A menedzserem túlozta el az önéletrajzomat. Igen, létező ember, de azt nem tudtam, hogy nem regisztrált ügynök. Ezt egy játékos nem kérdezi meg. Azt gondolta, ha kicsit hozzátesz, jó csapatokban mutathatom meg magam, és úgyis a tudásom beszél majd helyettem. Tudom, hogy ez nem volt helyes.” 

Az persze meglehetősen furcsa, hogy bizonyos Dimitri Kascovicot nevezte meg ügynökének, akiről senki még csak nem is hallott, ezzel szemben egy Christopher Kascovic valóban létezik, aki a lemezlovasi pályával is kokettáló Monsalvénak DJ-ként próbált korábban munkát szerezni. Monsalve azt állította, véletlen egybeesés az azonos vezetéknév, de hát világosan látszik, csak kitalált magának egy futballügynököt.

A simli amúgy sem állt tőle távol, korábban ült autólopásért és hitelkártyával való visszaélésért.

„Volt egy fickó, akit utáltam, ezért elvittem az autóját egy kis kocsikázásra, és az ő hitelkártyájával vettem néhány dolgot a benzinkúton” – védekezett, nagyjából azzal a szavahihetőséggel, ahogy az adelaide-iek előtt mosakodott. 

A saját nevének megváltoztatására is szolgált persze indokkal.

„A nevemen sokat szórakoztak gyerekkoromban (a „rosa” magyarul „rózsa” – a szerk.), gyengének tituláltak miatta, akartam egy menőbb nevet. Olyan ez, mint a Ronaldinho vagy Gaucho, ahogy az a sok játékos megváltoztatja a nevét, ha nem tetszik neki.”

Majd igazán szívbemarkoló bocsánatkéréssel zárt: „Soha nem akartam ártani az Adelaide Unitednek. Ha valamit akartam, az az, hogy együtt megnyerjük az ázsiai Bajnokok Ligáját.” 

Hát, ez bizony további érdeklődés hiányában elmaradt…

Ha tetszett a sztori, olvasd el Ali Dia történetét is, akit valótlanul George Weah unokatestvéreként adtak el a Premier League-be – és lett a liga történetének legrosszabb igazolása. A cikket ITT olvashatjátok el.

Kiemelt kép: sportingnews.com