Hogyan hatnak a szurkolói identitásra a vb csillagászati jegyárai?

A labdarúgó-világbajnokság elüzletiesedése és az igazi szurkolás válsága – ezzel a címmel zajlott egy beszélgetés március végén a Concorde Podcastban, ahol Jónap Richárd részvénypiaci szakember beszélgetett Dormán Balázs gazdasági újságíróval.

Mindketten futballszeretők, kezdésként felidézték életük szurkolói élményét. Jónapnak a Diósgyőr Szeged elleni 1991-es osztályozós győzelme, illetve a Veszprém kézicsapatának 2007-es, Rhein-Neckar Löwen elleni KEK-döntője ugrott be, Dormán pedig egy korábbi Benfica–Sporting rangadóra emlékszik vissza szívesen.

Ki az igazi szurkoló? – merült fel a kérdés rögtön a beszélgetés elején. Dormán az Athletic Bilbao példáját hozta fel. Egy helyi baszk drukker tisztában van a város, a klub történelmével, identitásával, saját nyelven olvas róla, követi a híreket, a beágyazottsága, a kapcsolódási képessége mindent felülmúló. „A valódi szurkolói identitást az határozza meg, hova születünk, hol növünk fel” – állítja az újságíró. Ez stabil viszonyt alakít ki az adott klubbal, amelyből a szeretet soha nem hiányozhat, akkor sem, ha a csapat gyengén szerepel. Mint egy jó házasságban. Szintén fontos, hogy ahogyan a világ legtöbb pontján, egyetlen házastársa van mindenkinek, valódi szurkolói kötődésből is egy van, egyetlen klubhoz hűséges a drukker, ha igazán elkötelezett. Jónap hozzáteszi, a válogatott természetesen ezen felül áll.

Az elkötelezett szurkolói lelkülethez tartozik továbbá a hangos szurkolás, az ováció, illetve az, hogy nem a sikerhez kötődik a drukker, hanem a csapathoz, akkor is, ha változóan szerepel.

A Sunderland till I die Netflix-sorozatot hozzák fel példaként a beszélgetőpartnerek, amely bemutatja, hogyan viselkedik egy tőről metszett, elhivatott szurkoló.

Az a szurkoló, akinek a csapata az elsőből a harmadik vonalba süllyed, kikap, majd heroikus győzelmet arat. De ezt a sunderlandi születésű drukkerek képesek legmélyebben átélni, Budapestről nem lehetséges.

Hogyan változott a világbajnokságokon a hagyományos szurkolói kötődés?

Dormán a 2018-as vb horvát–dán nyolcaddöntőjét (11-esekkel 3–2) idézte fel, a helyszínen látta a családjával az oroszországi Nyizsnyij Novgorodban. Életre szóló élmény volt számára, ahogyan az is, amikor Moszkvában egy kivetítő előtt 2000 argentin drukker társaságában nézte az Franciaország–Argentína (4–3) meccset a legjobb 16 között. Százak sírtak minden egyes argentin gól után. Jónap hasonló emlékeket őriz a 2006-os Brazília–Ghána nyolcaddöntőről a dortmundi stadionból, ahol mintegy 50 000 brazil drukker őrjöngött. Számukra ezek azok a közösségi élmények, amelyekkel megragadható a hagyományos szurkolói életérzés, olyan embereké, akik az utolsó fillérjüket is a csapatra költik, és végigszurkolják a 90 percet, ha törik, ha szakad.

Ami ebből Katarban elveszett 2022-ben, azt például a sör és alkoholfogyasztás tilalma okozta, hiszen ez szervesen hozzátartozik a szurkoláshoz a világ minden táján. Elveszett sok-sok szurkoló is, akik távolmaradásukkal tiltakoztak az ellen, hogy a FIFA egy olyan országnak adta a rendezés jogát, melynek nincs futballkultúrája, s ezért nem képes megteremteni azt a világbajnoki közeget, ami miatt egy-egy torna felejthetetlenné válik a drukkerek számára.

Óriási távolságok várnak minden válogatottra és szurkolóra

Jónap és Dormán egyetértettek abban, hogy az amerikai–kanadai–mexikói rendezésű tornán biztosan csökkenti majd a közösségi élményt, hogy nem lesz egy olyan találkozási pont a különböző országok szurkolói számára, mint 2018-ban Moszkva, ahonnan a meccsnapok előtt éjszakai vonatok vitték a többi rendező városba a drukkereket, s ahol egy tömbben mozoghattak a szurkolói zónákban. Vagy akár Doha 2022-ben: ott 55 km-es távolságon belül volt minden stadion.

Ezzel szemben az idei tornán 16 helyszín lesz, egyedül csak a Philadelphia és New York közötti távolság emberi léptékű, a bosnyák, az algériai vagy a cseh szurkolóknak 4500-5000 km-t kell majd megtenniük a csoportmeccsek idején.

Hiányozni fog emiatt az a globális dzsembori, amit pont azok a hagyományos szellemiségű drukkerek képesek összehozni, akik egy, vagy egymáshoz közeli helyszínen szállnak meg – véli Jónap. Dormán szerint büntetően hat, hogy a mindent monetizálni szerető amerikaiak 12 dollárt kérnek majd azért, hogy egy drukker egyáltalán beléphessen a rendező városokban a szurkolói zónába. Sokan vannak, akik ezt sem fogják kifizetni, pedig pont ők tartoznak abba a csoportba, akik garantálni tudnák a jó hangulatot.

Ki fizeti ezt ki?

Szóba kerültek a jegyárak is: a csoportkörös meccsekre 37 000 forinttól indulnak a legolcsóbb kategóriás jegyek (Category 3) a plafon 840 000 forint. A negyeddöntőkre 138 000–362 000 között lehet belépőt váltani, a döntőre 459 000 forint a legolcsóbb jegy és 3,384 millió a legdrágább – a felsorolt összegekhez hozzá kell adni a 15 százalékos FIFA „kényelmi díjat”. Ennél olcsóbban az adott nemzet futballszövetségén keresztül vehetnek jegyet az adott nemzethez tartozók, csakis olyan drukkerek, akik az elmúlt időszak válogatott meccseinek többségén ott voltak.

Jegyárak a világbajnoki mérkőzésekre

Mennyire szorulnak ki így a szegényebb országok szurkolói a vb jelentette közösségi élményből? – teszik fel a kérdést a podcastban. A jegyárak bődületes emelkedésével szinte biztosan. Az átlagemberek már kizárólag a fejlett országokban fogják tudni megvenni a vb-belépőket, de lehet, hogy még ott sem.

A katari tornához képest 238-520 százalékkal drágábbak a belépők, ez kritikus mértékű eltolódást jelenthet azok felé, akik inkább pezsgőspohárral a kezükben, egy skyboxban ülve akarják élvezni a sportélményt.

Dormán a skót válogatott szövetségi kapitánya, Steve Clarke szavaira hívta fel a figyelmet. Clarke tavaly decemberben a Sky Sportsnak azt mondta, nagy öröm, ha a válogatott szurkolói ott lesznek Haiti, Brazília vagy Marokkó ellen a stadionban. „De, ha nem tudjátok ezt megengedni magatoknak, fogadjátok el, hogy nem lesztek ott. Ne verjétek emiatt adósságba magatokat és a családotokat!” – hangzott Clarke mérhetetlenül felelősségteljes felhívása, amely szándékosan arra utal: ezeket a jegyárakat, egy ilyen utazást az alsóbb vagyoni osztályból már csak azok engedhetik meg maguknak, akik hitelt vesznek fel.

„Egy kevésbé sikeres európai vagy dél-amerikai országból érkező, átlagos szurkoló több évre eladósíthatja magát, ha egy olyan bérletet vált, amivel követni tudja majd több helyszínen a csapatát” – jelentette ki Jónap.

A futballban a jegyárakat racionális okból sokszor akkor emelik meg, amikor új stadiont épít a klub tulajdonosa, és a költség minimum egy részét szeretné viszontlátni.

A vb esetében ez nem lehet magyarázat, az Egyesült Államokban, Kanadában és Mexikóban ugyanis egyetlen új stadion sem épült a tornára.

New Jersey-ben és Dallasban vagy a mexikóvárosi Estadio Aztecában komolyabb átalakítások voltak, Torontóban pedig bővítették a BMO Fieldet. Sok helyen a műfüvet cserélik fűre, illetve az NFL-pályaméret miatt kellett kisebb átépítést csinálni. Ám sok stadionban óriási költségekkel alakítottak ki szupermodern luxuspáholyokat, szurkolói luxusteraszokat, kvázi luxuslakosztályokat, amelyből a vb-n óriási bevételt remélnek. Ez az egyik magyarázata a valóságtól elrugaszkodott jegyáraknak. 

A podcastban a világbajnokság farvizén kitértek rá, mennyire szorult ki az alsóbb vagyoni réteg, például a munkásosztály a stadionokból, amióta elindult a világ legjobb futballbajnoksága, a Premier League 1992-ben. Mennyire lett a felsőkategóriás szórakoztatást kínáló iparág része egy PL-meccs?

Az óriási kereslet miatt megkérdőjelezhetetlenül a globális turizmus részévé vált Dormán szerint az elitfoci, a Premier League, és persze a nemzetközi tornák, így a vb is. A Fulham vagy a West Ham United, vagyis a kisebb londoni csapatok meccseire is alig van elérhető jegy 200-300 font alatt, mert külföldről is özönlenek az emberek angol mérkőzéseket nézni. Ők azok, akik a legnagyobb csapatok meccsein Jónap és Dormán véleménye szerint operetthangulatot csinálnak, vagyis sok esetben csendben végignézik a mérkőzést.

Dormán például tavaly szeretett volna bejutni a Celta Vigo–FC Barcelona mérkőzésre, ám 250-300 euróért kínálták a jegyeket – természetesen a Barca vonzerejéhez igazítva a belépők árát. (Egy átlagos Celta-meccsre jelenleg 30-40 eurótól már lehet jegyet váltani.) Emiatt a legjobb bajnokságokban ugyanúgy teltház lesz a meccseken, mint korábban, csak nem az elkötelezett, hagyományos, munkásosztálybeli drukkerek vannak ott a meccseken, hanem a középosztály felső része, illetve a kiemelkedően vagyonos réteg.

Dormán ellenpéldát is mondott: mivel Lisszabonban lakik, rendszeresen jár Benfica-mérkőzésekre, ahová 20-30 euróért is bejut – Bajnokok Ligája-mérkőzésre is –, pedig a kiváltott tagsági igazolványok száma alapján ez az egyik legnagyobb klub a világon.

A világbajnokságra visszatérve szóba került, hogy 2006 és 2042 között miért nem rendeznek világbajnoki döntőt a sportág hagyományos bástyájában, Európában. 2030-ban a marokkói–spanyol–portugál hármas rendez, de lesz mérkőzés a dél-amerikai Montevideóban, Buenos Airesben, Asuncióban is, 2042-ig pedig a FIFA legnagyobb eséllyel nem hozza vissza a tornát Európába. Dormán úgy látja, a FIFA-nak hosszú távon kifizetődőbb, ha feltörekvő országokba viszi el a tornát, ezért kapott rendezési jogot az elmúlt 20 évben Dél-Afrika, Brazília vagy 2030-ban társrendezőként Marokkó.

Borítókép: FIFA World Cup 2026