Hogyan lesz az emós brit lányból WWE-bajnok? Családi bunyó – filmkritika

Mielőtt rátérnénk a film erősségeire és gyengeségeire, röviden tekintsük át a történet fő elemeit. (Figyelem: spoilerek következnek!) Saraya Bevis (Florence Pugh) és fiútestvére, Zak (Jack Lowden) egy problémás múltú, ámde szerető családban cseperednek fel. A norwichi Bevis família minden, csak nem szokványos: az apa, Patrick (Nick Frost) megjárta a börtönt, az anya, Julia (Lena Headey) az utcát, aztán egymásra találtak, és közösen hátrahagyták sötét múltjukat. És bár Saraya és Zak féltestvére, Roy (James Burrows) a film elején börtönben ül, a Bevis família roppant összetartó, és alapvetően harmonikusan működik.

A szülők egy WAW (World Association of Fighting) nevű kis helyi pankrátorszervezettel keresik a kenyerüket. Nemcsak promócióval foglalkoznak, ők és gyermekeik is részt vesznek a mérkőzéseken. A testvérek, Zak és Saraya imádják egymást, a pankrációval kelnek és fekszenek. Ráadásul mindkettejük gyerekkori álma, hogy a legmagasabb szintre jussanak, azaz a WWE elismert sztárjaivá váljanak. Zak részt vesz a fellépéseken, ugyanakkor edzéseket is tart a helyi fiataloknak, karizmatikus edzőként remek közösséget kovácsol a kallódó helyi tinikből.

Miután a WWE egyik scoutja és edzője, Hutch Morgan (Vincent Vaughn) egy videós bemutatkozó anyag után lát bennük fantáziát, egy, a londoni O2 arénában tartott esemény előtt kipróbálja őket több reményteljes sztárjelölttel együtt. Közben találkoznak Dwayne Johnsonnal, és miután jól teljesítenek a ringben, nagy reményekkel várják, vajon kapnak-e meghívót Amerikába. De reményeik csak félig teljesednek be: Sarayát meghívja Morgan az Egyesült Államokba edzeni, Zaket viszont nem.

A film drámai része innen indul: a Paige művésznevet felvett Saraya Floridába utazik, hogy eddzen, és bizonyítsa Morgannek, hogy WWE-alapanyag. De az álom hamar rémálomba fordul, ahogy Saraya egyáltalán nem találja meg a hangot az amerikai társakkal, közben pedig mérhetetlenül hiányzik neki a családja, a kőkemény fizikai igénybevételről nem is beszélve. Ezzel párhuzamosan Zak mély depresszióba zuhan, miután romba dőltek álmai. Hiába él boldog párkapcsolatban barátnőjével, akivel nemrégiben született gyermekük, nem tudja feldolgozni, hogy az egy életen át dédelgetett álom dugába dőlt. Hátat fordít húgának, akinek viszont most lenne rá a legnagyobb szüksége.

Saraya egyre inkább szenved a fülledt Floridában, míg végül a magány és a sok kudarcélmény miatt megbicsaklik az elszántsága, és úgy dönt, inkább lemond arról, hogy sztár legyen. A karácsonyi ünnepekre hazautazik, az ünnepek azonban nem meghitt töltődéssel telnek, hanem csapkodnak a villámok. A szülők nagyon nehezen engedik el az álmot, amely nekik is majdnem annyira fontos volt, mint lányuknak, Zakből pedig destruktív módon robban ki az irigység, elkeseredés és frusztráció.

Hollywoodi filmeken szocializálódott olvasóink jó eséllyel már kitalálták, hogy ez itt a film drámai fordulópontja. Itt következnek a katartikus beszélgetések, és innen indul a film végső fejezete: „a főhős elkezd hinni magában, és eléri az álmait”. A film végső felvonása nem meglepő: van benne örömködő család, büszke és szuper jófej Dwayne Johnson, elismerően bólogató edzőbá’, Paige pedig szupersztár lesz. Függöny le. De vajon baj ez a kiszámítható végkifejlet? Mennyire működik a film, és mennyire tekinthető hitelesnek?

Dwayne Johnson Florence Pugh-val és Saraya Bevisszel a 2019-es Sundance Filmesztiválon (Forrás: vitalthrills.com)

A film a nézők és a kritikusok között is pozitív fogadtatásra talált. Nem meglepő: kifejezetten erős színészgárdát vonultat fel, és köztük nem Dwayne Johnson az egyedüli nagyágyú. A Dűne második részéből ismerős Florence Pugh, a Trónok harca Cerseijeként világsztárrá vált Lena Headey, illetve a szintén rengeteg filmben feltűnt Vincent Vaughn és Jack Frost is nagyot alakítanak. A casting és a színészi alakítások nagyon jól működnek, de mi a helyzet a film hangulatával, illetve mennyire tértek el a valóságtól?

Olyan túlzottan nem. Bár a film kihagyja, hogy Sarayának csak másodszorra sikerül bekerülni a WWE-be, elsőre nem, Hutch Morgan pedig fiktív karakter, a fő történetszálak és események alapvetően pontosan vannak ábrázolva. És bár az ember azt gondolná, hogy a Szikla (producerként, illetve sztárként) önkényesen lett beleírva a történetbe, ez is csak félig igaz. Ugyanis bár a londoni találkozás nem történt meg, valóban Dwayne Johnson volt az, aki közölte Sarayával, hogy valóra vált az álma, és tárt kapukkal várja a WWE. Olyan nagyon tehát nem tértek el a valós eseményektől… De mi a helyzet a film hangvételével?

A film alapvetően könnyedebbre, humorosabbra vette a figurát, ami egy könnyen fogyasztható, ezzel együtt erős drámai pillanatokkal megtűzdelt alkotást eredményezett.

A humoros elemek talán a film első részében a legmarkánsabbak: az első fél órában sokszor könnyed vígjátéknak érződik a Családi bunyó. A közös családi vacsora, amikor Zak barátnőjének szülei először találkoznak a Brevis famíliával, telis-teli van színtiszta helyzetkomikummal.

Egy kicsit hátralépve azonban szembeötlő, hogy a társadalom alsó rétegébe tartozó norwitchi közeg közel sem annyira nyomasztó a filmben, mint amennyire a valóságban lehet. Hiába van például több jelenet, amelyben Zak lecsúszott dílerek karmai közül rángat ki egy, az edzéseire járó kamaszt, ezek a helyzetek messze nem annyira zsigeriek, mint amennyire a való életben azok lennének. Az apa karakteréből szintén nehéz kinézni, hogy hosszú éveket ült börtönben erőszakos bűncselekményekért, inkább egy szerethető bumburnyák. De a feleség karaktere sem kelti egy traumatizált, korábban komoly mentális problémákkal az utcára került nő képét. A film elveszi a valóban nagyon kemény sorsok és helyzetek élét, könnyedebbé, humorosabbá véve a család és a közvetlen környezetük ábrázolását.

A Bevis család: Patrick, Roy, Julia és Zak (Forrás: The Sun)

Ezeket leszámítva azonban bőven vannak kifejezetten erős, drámai pillanatok. Zak önpusztító, depressziós időszaka például szívbemarkoló, de a Floridában kínlódó Saraya iszonyú magánya és nehézségei sincsenek elbagatellizálva. A filmből nem hiányzik tehát a drámaiság; inkább arról van szó, hogy a történet bizonyos részeinél kicsit visszacsavarták a rideg való potméterét.

Ez persze nem főbenjáró bűn, annak fényében pedig, hogy a film készítéséhez természetesen a családnak is hozzá kellett járulnia, főleg nem az. A végeredmény egy könnyen fogyasztható, szívmelengető mozi, jó színészekkel, remek alakításokkal és pont elég realizmussal – ideális egy péntek esti kikapcsolódáshoz!

Kiemelt fotó: World Association of Wrestling