Horvát vándor a Budapest Honvéd legújabb edzője

Hétfő délután a Budapest Honvéd hivatalos oldalán közölte, hogy szerződést bontott Tam Courts vezetőedzővel, majd nem sokkal később arról is hírt adott, hogy őt Dean Klafuric követi a kispadon. Az 50 éves horvát szakember nincs híján tapasztalatnak, hiszen a labdarúgás majd minden szegmensében dolgozott már, az akadémiák világától a női futballon keresztül az ázsiai Bajnokok Ligájáig, de nagyon ritkán tölt el akár egy évet is egy állomáshelyen.



Dean Klafuric nagyon kalandos utat tett meg Budapestig. 33 éves volt, amikor az első edzői megbízatását megkapta a horvát harmadosztályú NK Udarniknál, majd 2009 és 2012 között a horvát női válogatott szövetségi kapitánya volt. Regnálása idején csapata kétszer is megmérkőzött Magyarország legjobbjaival: 2011 májusában előbb 1-1-re végzett az akkor Kiss László vezette mieinkkel szemben, majd napokkal később 1-0-ra kikapott.


A női válogatottnál töltött évei után a Dinamo Zagreb akadémiájára került, itt több korosztállyal is dolgozott és olyan későbbi sztárok útját egyengette, mint az FC Barcelonában is megfordult Alen Halilovic, a wolfsburgi Josip Brekalo, a római Ante Coric, vagy a korábban a Juventusban is megfordult Marko Pjaca. Zoran Mamic segítőjeként később a felnőttcsapatnál számítottak rá, részese volt a klub 2016-os horvát bajnoki címének és kupagyőzelmének.


Ezután Mamic remek ajánlatot kapott Szaúd-Arábiából, az al-Nasszrtól, Klafuric pedig követte közvetlen főnökét a sikeres együttműködés reményében. Fél szezont követően váltott, és az országon másik nagycsapata, az al-Ain FC kispadjára ült át, másik honfitársa, Romeo Jozak asszisztenseként, de ezt az állást is fél év után feladta, hogy először irányíthasson csapatot hazájában.


A 2017–2018-as idény előtt ugyanis a másodosztályú HNK Gorica hívta haza azzal, hogy vezetőedzőként segítse a csapatot a feljutáshoz. A bajnoki rajt jól sikerült, Klafuric az első hat mérkőzésből ötöt is megnyert csapatával, ám szeptemberben váratlanul bejelentette távozását, hogy csatlakozzon a lengyel bajnokság sztárcsapatánál kinevezett korábbi mentor és barát, Jozak edzői teamjéhez.



auto_altKép leírásBeugró edzőként bajnoki címet és kupagyőzelmet ünnepelhetett a Legiával (Forrás: dziennik.pl)



A lengyel óriásnál ezidőtájt erősödött fel a horvát vonal, nem titkolt cél volt, hogy a klub a Dinamo Zagreb útjára lépjen és főleg saját nevelésű játékosok értékesítéséből tartsa fenn magát. Ennek érdekében Jozak és Klafuric mellett technikai igazgatóként érkezett a klubhoz az az Ivan Kepcija is, aki ma a Budapest Honvédot segíti tanácsadóként, és aki korábban dolgozott Klafuriccsal a Dinamónál.


Miután a Legia nem vezette a tabellát, 2018 áprilisában a klub menesztette Jozakot, helyére pedig az addigi asszisztense, Klafuric került. A váltás bejött, hiszen a csapat az utolsó hat mérkőzésén egy döntetlen mellett öt győzelmet aratott, elhódította a bajnoki címet, ráadásul a Lengyel Kupát is sikerült megnyernie az Arka Gdynia 2-1-es legyőzésével.


Klafuric beugrása azonnal kétéves szerződést ért Varsóban, és nem titkolt célja volt az együttesnek, hogy a következő idényben jusson fel a Bajnokok Ligája főtáblájára. Az ír Cork Cityt oda-vissza legyőzve meg is nyerte a selejtező első párharcát, de a második fordulóban a szlovák Spartak Trnava nagy falatnak bizonyult. A horvát szakember összesen 15 mérkőzésen vezette a Legiát, ebből 11-et megnyert, szerzett két trófeát, mégis megköszönték a munkáját.


2019 júliusában a horvát másodosztályú Hrvatski Dragovoljac nevezte ki vezetőedzőjének, de ott egy hónap múlva vezetőségváltás történt, őt pedig egy lejátszott tétmeccs nélkül menesztették.


Következő edzői munkájára meglehetősen sokat kellett várnia a lengyelországi sikerek ellenére, 2020 januárjában a ciprusi Ethnikosz Ahnasz hívását fogadta el és a rájátszásban sikerült benntartania a csapatot. Legutóbb hazájában, a Slaven Belupónál dolgozott az élvonalban, de 2021 nyarán a pocsék szezonrajtot követően (hét mérkőzésen egy győzelem) felmentették a munkavégzés alól.



auto_altKép leírásLegutóbbi állomáshelyén, a Slaven Belupónál nem volt sokáig maradása (Forrás: tportal.hr)



Klafuric segítségére lehet, hogy a jelenlegi Honvédból három játékossal is dolgozott korábban. Nagy Dominik a Legiánál volt a játékosa, Herdi Prengát és Marko Capant pedig a Dinamo utánpótlásából ismeri. Igaz, Nagy játékára még várnia kell, mert a korábbi magyar válogatott középpályás jelenleg sérült. Edzői filozófiájáról annyit lehet tudni, hogy lelkes rajongója volt Johan Cruyff munkásságának, ezért csapatai nem ritkán 4-3-3-as hadrendben állnak fel és labdabirtoklásra épülő, kombinatív játékot igyekeznek játszani. Másik kedvelt felállása, a 4-1-4-1 is szóba jöhet, de hosszú távon vélhetően az előbbit fogja preferálni.


Az őszi mérkőzéseken bizonyára a keret erejének és a játékosok képességeinek felmérésére és megismerésére fog törekedni, hogy a téli átigazolási időszaknak már konkrét elképzelésekkel vághasson neki. Ismerve, hogy a Honvéd évek óta a kiesés ellen, a bennmaradás mielőbbi kiharcolásáért küzd, nem árulunk zsákbamacskát, ha azt mondjuk, Klafuricnak nehéz dolga lesz.



Kiemelt kép: Budapest Honvéd FC