Horvátország és Marokkó végül kiegyezett a döntetlenben

Meccsritmus

Bár a találkozó horvát mezőnyfölénnyel indult, az első félidő nagy részét Marokkó uralta. Az „Atlasz oroszlánjai” a kezdeti óvatosabb játék után magukhoz ragadták a kezdeményezést, letámadásukkal alaposan megnehezítették a horvátok támadásépítéseit, akik a technikás középpályájuk ellenére sem voltak képesek hosszabb ideig megtartani a labdát.

Nem úgy a horvátok, akik a marokkóiak hibáiból többször is veszélyeztettek. A legnagyobb helyzet Nikola Vlasic előtt adódott a hosszabbításban, akinek ziccerét Yassine Bounou „Bono” bravúrral hárította, majd egy perccel később Luka Modric is ígéretes szituációban lőtt nem sokkal a léc fölé.

A második félidő valamivel nyíltabb játékot hozott, de nagy tűzijátékot nem láttunk a kapuk előtt. Egy kiszorított Noussair Mazraoui fejes és egy távoli Achraf Hakimi bombán kívül nem volt Dominik Livakovicnak komoly feladata, Bono kapuja előtt is csak elvétve adódott lehetőség. Az afrikaiak ebben a játékrészben inkább ellentámadásokat vezettek, ami adott egyfajta lüktetést a mérkőzésnek, de ezt a horvátok a passzjátékukkal sikeresen lassították. Ahogy múlt előre az idő, úgy vált egyre nyilvánvalóbbá, hogy ha nem történik valami végzetes egyéni hiba, akkor nem látunk változást az összecsapás menetében.

A szövetségi kapitányok próbáltak ugyan belenyúlni a csapatukba, frissítették a támadóikat, a horvátok Marko Livaja személyében egy tényleges középcsatárt is a pályára küldtek, de ezek nem hoztak változást.

Magasles

A mérkőzés alapvetően a csapatjátékról szólt, de azért egyénileg is ki lehet emelni néhány labdarúgót. Marokkónál Bono kapus lába egy pontot hozott a konyhára ebben a körben, míg a többi esetben a Romain Saiss és Nayef Aguerd alkotta falon haltak el a horvát támadások. Mellettük Hakimi, Sofyan Amrabat és az első félidőben Ziyech alkotott maradandót. A Chelsea játékosa az első 45 percben igazi vezére volt nemzeti csapatának, rajta keresztül folytak a támadások, ő próbálta betenni a védelem mögé Youssef En-Nesyirinek a labdát, és az ő bemozgásai teremtették meg a helyet Hakimi felfutásainak is. A folytatásban aztán mintha nem is lett volna a pályán, ez pedig Marokkó visszaeséséhez, a mérkőzés élvezeti értékének csökkenéséhez, és végül egy döntetlenhez vezetett.

Horvát oldalon kiemelhető Livakovic, Josko Gvardiol és Marcelo Brozovic védekezésben, valamint Modric a csapat mozgatásában, a legjobbnak számomra mégis Dejan Lovren bizonyult. A rutinos középhátvéd legszebb napjait idézve, magabiztosan és hiba nélkül hozta le a találkozót, átjátszhatatlannak bizonyult az afrikaiak számára. Karrierje korábbi időszakában sokszor nagyobb volt az önbizalma, mint a tényleges teljesítménye, most viszont sallangmentesen teljesített.

Ami jó volt – A játékvezető és a védekezés

Az argentin Fernando Rapallini egy sárga lappal is kézben tartotta a mérkőzést, nem szerepelte túl az összecsapást felesleges beszélgetéssel, nem ült fel a színészkedéseknek, és a hosszabbítás időtartamának megállapításakor is tekintettel volt a játékosokra – és a nézőkre –, ellentétben az elmúlt napokban bemutatkozó kollégáival. Mellette a két csapat védekezése hozható fel pozitívumként. Egyénileg és csapatszinten is kiemelkedőt produkciót láttunk, kár, hogy alapvetően nem ez fokozza az élvezeti faktort a semleges szurkolók számára.

Ami nem volt jó – A kockázatkerülő játék

Az előző nap már láthattuk, hogy Lengyelország például mennyire passzívan állt a nyitómérkőzéséhez. Most, ha nem is azon a szinten, de hasonlót tapasztalhattunk a két csapat előadásában. Marokkótól alapvetően erre is számíthattunk, hiszen sikeressége szempontjából a védekezés kulcsfontosságú, de a horvátoktól azért többet vártunk. Akármennyire is megoldatlan a támadósor középső emberének kiléte, a keretben azért jelentős számú és tudású, a támadásokat kialakítani és befejezni képes futballistát találunk. A középpályán kezdő Modric és Mateo Kovacic mellett, Vlasic, Andrej Kramaric, Ivan Perisic, Lovro Majer, Mislav Orsic, Livaja, Mario Pasalic és Bruno Petkovic is kimondottan gólerősen és kreatívan képes játszani, így nem hivatkozhat arra Zlatko Dalic szövetségi kapitány, hogy nincs, akivel a gólszerzés feladatát meg lehet oldani.

Mindkét csapattól többet vártunk volna (Forrás: The Times Hub)

Kit kövessünk tovább? – Egyelőre mindkét csapatot

Marokkó játékosaira a stabil védekezés mellett az egyéni szereplés, a látványos cselek iránti vágy is jellemző. Az együttesből többen is ragyogóan cseleznek – bár Abde Ezzalzouli második játékrészben látott produkciója nem feltétlen igazolja az állításomat – ami már önmagában is okot adhat arra, hogy megnézzük a mérkőzéseiket. Emellett a Ziyech–Hakimi játékkapcsolat is sok látványos helyzetet eredményezhet a folytatásban.

Horvátország követésére szintén több okunk lehet. A Kanada elleni második fordulóban már győzelmi kényszer lesz, így szinte garantált, hogy látványosabb találkozó elé nézünk, ráadásul a döntetlen miatt, akár még a gólkülönbségnek is szerepe lehet a továbbjutásukban. Amit ezen a mérkőzésen eltékozoltak a horvátok, azt a következő kettőn kell valahogyan visszahozniuk, ami főleg Belgium ellen nem kis kihívás

Kiemelt fotó: Sporting News