Hosszú és rögös klubedzői karrier után került Marco Rossi a magyar válogatott élére

A magyar labdarúgó-válogatott jelenlegi szövetségi kapitánya, az 1964. szeptember 9-én született Marco Rossi olaszországi utánpótlás-csapatok irányításával kezdte az edzői karrierjét. Első két szezonjában egy-egy U19-es gárdát vezetett: előbb 2002 júliusától 2003 június végéig az Udinese fiataljait terelgette, majd a következő idényben a Lumezzane ifjoncait trenírozta. Utóbbi helyen aztán egy év után előrelépett, hiszen 2004 nyarán, azaz szinte éppen 40 éves korában kinevezték a felnőttcsapat vezetőedzőjének. A Bresciához közel fekvő lombardiai kisváros csapata ekkoriban az olasz harmadosztályban, a Serie C1 A-csoportjában szerepelt, és épp a korszak legjobb eredményén volt túl. A 2000 óta stabil középcsapatnak számító Lumezzane az előző évadban a második helyen zárt, és majdnem fel is jutott, a play-off döntőjének visszavágóján egy hosszabbításban kapott góllal veszített a Cesena ellen. Jött Rossi és a 2004-2005-ös szezonban az ő vezényletével 36 forduló alatt 44 pontot gyűjtöttek, néggyel többet, mint a már osztályozós szereplést jelentő 15. helyen végzett Novara, ez összességében a 12. helyre volt elegendő.

A következő idényben egészen jól kezdtek, öt meccsükből hármat is megnyertek, de ezután egy nyolc találkozóból álló nyeretlenségi sorozat vette kezdetét.

A Lumezzane ekkor 26 fordulót követően a tabella utolsó előtti helyén vesztegelt, így 2006. március 15-én lezárult a Mister felnőtt vezetőedzői pályájának első szakasza.

Azonban nem kellett sokat várnia a soron következő Serie C-s ajánlatra, három hónap múlva, júniusban a szintén lombardiai Aurora Pro Patria 1919 egyesületénél nevezték ki az első csapat kispadjára. Sajnos nem a földrajzi elhelyezkedés volt az egyetlen hasonlóság az előző állomáshelyhez képest, hanem az együttessel való eredményesség is, ezúttal is egy utolsó előtti pozícióban szerénykedő együttes éléről menesztették – a 15. fordulót követően. További egybeesés, hogy ezúttal is kevesebb, mint egy pont/mérkőzés volt a mester átlaga, ráadásul a legrosszabb gólkülönbség (–13) is az ő csapata nevéhez fűződött.

A nem túl dicső eredménysor ellenére a bajnoki idény utolsó négy fordulójára ismét Rossit kérte fel a Pro Patria vezetősége vezetőedzőnek, természetesen az volt a feladata, hogy benntartsa a klubot a Serie C-ben. Nagy meglepetésre az olasz tréner négy meccsből három győzelemmel és egy vereséggel kimenekítette a Busto Arsizió-i csapatot a kieső zónából, így a következő idényt is az észak-olaszországi csapat élén kezdhette meg. Ekkor sem ígérkezett sétagaloppnak a bajnoki versenyfutás, és be is igazolódtak az előzetes latolgatások, a Pro Patria végig a kiesés ellen küzdött. Érdekesség, hogy a mérkőzések felén, azaz 17 találkozón zártak döntetlennel. Végül a csapat a 14. helyen fejezte be a szezont, és ez azt jelentette, hogy részt kell vennie a bennmaradásért rendezett osztályozón, amely során a Verona erősebbnek bizonyult. A Pro Patria kiesett, így különváltak a klub és az edző útjai.

Néhány héttel később Rossi maga mögött hagyta Lombardiát, és a Ligur-tenger partja felé vette az irányt. A nem sokkal az előtt csődbe jutott, újjászerveződő és az ötödik ligába (Serie D) besorolást nyert A.S.D. Spezia Calcio 2008 csapatához szerződött. A jelenleg a másodosztályban szereplő gárda a 2008-2009-es szezonban Rossival a második helyen végzett a 19 csapatos A-csoportban, ám mivel a bajnok Biellese visszalépett, bekerült a play-offba. Ott két kört simán mentek, ám a Vico Equense csapata kemény diónak bizonyult, kikaptak, és a feljutás elúszott.

Rossi pedig továbbállt, és egy féléves kényszerpihenőt követően januárban a negyedosztályú AC Scafatese vezetőedzője lett. Bár nem értek el rossz eredményeket, két élcsapatot, a Juve Stabiát és a Catanzarót is legyőztek, április végén, mindössze 12 bajnokit követően – olasz sajtóhírek szerint – derült égből a villámcsapás módjára érkezett a hír: Rossit kirúgták! Ezek után a káosz teljesen eluralkodott a klubnál, ám végül néhány óra múlva visszahelyezték az állásába a döbbenettől szóhoz sem nagyon jutó trénert, aki bent is tartotta a csapatot.

Rossi következő állomáshelye a Cavese volt, 2010 augusztusában vette át a harmadik ligás együttes irányítását. Ennél a klubnál sem tudott azonban nyugodtan dolgozni, hiszen a pénzügyi problémák már a szezon elejétől megnehezítették a csapat működését. Végül a vezetőség 2011. februárjában kirúgta a vezetőedzőt, ekkor a gárda az utolsó helyen állt, mivel a szövetség 7 pontot levont tőlük.

A klub később csődbe jutott, és a vezetők nem is rendezték maradéktalanul a Rossi felé fennálló fizetési kötelezettségeiket. Nagy valószínűséggel a Scafatese sem fizette ki teljesen, ez pedig érzékenyen érintette a Mistert, aki ebben az időben nehéz időszakon ment keresztül, kérdéses volt, meg tud-e élni az trénerkedésből. Éppen e miatt még azon is elgondolkozott, hogy felhagy az edzői karrierjével és más úton-módon próbálja meg eltartani a szeretteit, a tervei szerint a testvére könyvelőirodájában kezdett volna el dolgozni.

De erre végül nem került sor, ugyanis Rossi segítségére sietett a barátja, az étteremtulajdonos Giuseppe Giambertone, akit még játékos-pályafutása során Frankfurtban ismert meg. Giambartone nagyszerű kapcsolatot ápolt a Budapest Honvéd akkori olasz sportigazgatójával, Fabio Cordellával. Rossi nem csak őt, de a tulajdonost, George F. Hemingway-t is rövid úton meggyőzte, hogy érdemes lehetőséget adni neki.

A visszavágót is a kispestiek nyerték, így érkeztek el az Anzsi Mahacskala elleni párharcig, amely a végállomást jelentette a kupamenetelés során. Azonban ez egyáltalán nem vetette vissza a piros-feketék szezonjának alakulását, sőt! Repülőrajtot vettek, 15-ből 13 pontot bezsebeltek, ez pedig kellően stabil alapot biztosított ahhoz, hogy jól teljesítsenek az idényben, amelyet végül a dobogó legalsó fokán fejeztek be. Erre azt megelőzően 19 évig nem volt példa Kispesten, és a bronzéremnek köszönhetően újfent az európai porondon találta magát a Honvéd. Ám az El második selejtezőköre ezúttal is a végállomás volt, a Vojvodina 5–1-gyes összesítéssel ütötte ki őket.

Az ezt követő idény kezdete sokkal kevésbé volt sikeres, mint az előzőé. Ezúttal az első öt fordulóban mindössze öt pontot kapartak össze, ám ezt követően magára talált a csapat és egészen a 21. fordulóig ott tanyáztak a dobogó közvetlen közelében. Azonban ezután egy öt mérkőzéses vereségszériába szaladtak bele, ami nem csak azt eredményezte, hogy visszazuhantak a tabella nyolcadik pozíciójába és kiszálltak a nemzetközi kupaindulásért folytatott küzdelemből, de Marco Rossi is beadta a felmondását.

A 2014-2015-ös szezonban, túl a bajnokság felén, a 17. forduló után mindössze a 13. helyet foglalta el a XIX. kerületi egyesület, mindössze két ponttal volt a „vörös vonal” felett. Ekkor ültette le Hemingway Rossit másodjára is a patinás klub kispadjára (Csábi Józsefet váltotta, és ő lett a negyedik vezetőedző a Honvéd kispadján abban a szezonban...). Ezúttal más célokkal, más elvárásokkal. Rossi feladata immáron nem a dobogó elérése, hanem az NB I-es tagság biztosítása volt. Az olasz mester azonnal munkához is látott, a csapat pedig lassú ütemű emelkedésnek indult. Az őt megelőző érában mutatott 0,76-os meccsenkénti pontátlagot 1,15-ösre emelte, ami nem tekinthető fényes eredménynek, de elég volt ahhoz, hogy végül elkerüljék a kiesést. Ennek köszönhetően pedig az olasz újabb szezonra „nevezhetett be” kispesti vezetőedzőként.

A következő szezon már jóval biztatóbban alakult, a 12 csapatos bajnokságban a 7. helyen zárt a Honvéd, de a különböző haladó statisztikai modellek alapján lehetett volna ez egy jóval előkelőbb helyezés is. A Wyscout várható pontkalkulációja szerint például a 2. helyen kellett volna zárniuk, igaz tisztes távolságra az akkori bajnok Ferencvárostól. Azonban a Honvéd 10 ponttal kevesebbet szerzett a várhatónál, ami javarészt abból tevődött össze, hogy képtelenek voltak értékesíteni a helyzeteiket. 48,64-es xG-re csak 40 gólt értek el, ráadásul hárommal többet is kaptak, így pedig egyszerűen nem voltak elég versenyképesek.

Ugyanakkor arra, hogy a statisztikai modellek mennyire általánosítanak és ez által torzíthatnak bizonyos helyzeteket, remek példa a kispestiek 2016-17-es idénye. Ekkor is közel azonos mennyiségű és minőségű helyzetet termeltek (48,8), de ezúttal a helyzetkihasználás jóval hatékonyabb volt. Davide Lanzafame és Eppel Márton vezérletével 55 gólig jutott a csapat, ebből 27-et(!) vállalt a fent említett csatárduó. Az acélosabb támadójáték mellett a védelemnek is sikerült szintet lépnie. Az előző szezonban még 35,97 volt az xGA, azaz az „engedett xG” értékük, amelyet 28,17-re sikerült csökkenteniük. Ezúttal is majd’ két góllal többet engedtek az ellenfeleiknek, mint az várható lett volna, de az összes csapatot figyelembe véve az 5. legjobb védelem a 2. legjobbá lépett elő az xGA mutatók alapján. Azonban a várható pontok szerint így is csak a második helyen kellett volna Rossi legénységének befutnia, ugyanis a Videoton minden egyes mutatóban kiemelkedett. Egyértelműen a székesfehérvári volt a bajnokság legerősebb csapata, de mégsem tudta legyűrni a jóval szerényebb lehetőségekből gazdálkodó Honvédot.

Tudniillik, a papa az unokája gyermekkorában két csapatról áradozott unos-untalan, a Grande Torinóról és a Puskás Ferencet, Bozsik Józsefet soraiban tudó Honvédról. E miatt is volt különösen érzelmes az olasz tréner számára a bajnoki cím megünneplését követő búcsú.

Rossi Budapestről Dunaszerdahelyre tette át a székhelyét, ahol egyetlen szezonon át irányította a DAC-ot, és innen sem távozott üres kézzel. A bajnok Spartak Trnava és az ezüstérmes Slovan Bratislava mögött a harmadik helyre sikerült kormányoznia a felvidéki csapatot, így egy újabb bronzéremmel bővült a vitrinje, mielőtt 2018. június 19-én átvette volna a magyar labdarúgó-válogatott irányítását…

Kiemelt fotó: Illyés Tibor/MTI