Hová tűnnek az akadémisták? Elmennek „kispályázni” és vb-bronzot nyerni!

Egyszerre nagyszerű, egyszerre kissé megfoghatatlan az, hogy a magyar minifutball-válogatott bronzérmet szerzett az egyesült arab emírségekbeli Rász el-Haimában zajló világbajnokságon. Nagyszerű, mert bármely sportág világeseményén a harmadik helyen végezni elismerésre méltó teljesítmény. Történelminek is mondható, hiszen a válogatott fennállása során először szerzett érmet világbajnokságon. Megfoghatatlan, mert a minifutball kifejezés és játékforma még nem annyira ismert hazánkban, mint a futsal vagy a nagypályás labdarúgás.

Ennek keretek közé terelt változata a minifutball. A háttér, az Országos Mini-Futball Szövetség 2015-ben alakult azért, hogy szervezze, szabályozza, rendszerbe terelje a „kispályásokat”, és, hogy kialakuljon egy olyan közeg, amelyből a legjobbak a magyar válogatott színeit képviselhetik – mint láthatjuk, nem is akárhogyan.

„Sokan azt mondják, hogy a minifoci a futsal és a nagypályás futball között helyezkedik el, akár a pályaméretet (a pálya minimális szélessége: 26 méter, hossza: 46 méter – a szerk.) , akár a szabályrendszert vesszük alapul. Úgy gondolom, ez nem igaz, a minifutball a nagypályás labdarúgás kisebb pályán, kisebb létszámmal. A labdaméret 5-ös, tehát a nagypályán használt labdával játsszák, a pálya borítása a nemzetközi szinten műfű, a kapuk mérete 4x2-es. A játékidőt (2x25 perc) futóórával mérik, oldalról bedobás van”

– mesélte a magyar minifutball-válogatott szövetségi kapitánya, Nagy Lajos a büntető.comnak.

Nagy Lajos (Forrás: minifoci.hu)

A minifutball-válogatott sikere némiképp válasz arra a gyakran felmerülő kérdésre, hogy hová tűnnek az akadémiát megjárt magyar fiatalok. A csapat tagjai közül többen (Nádasi Kornél, Lovász Bence, Kiss Gábor, Kozó Viktor, Tajti Bence) éveket töltöttek olyan neves magyar utánpótlás-nevelő intézményekben, mint a Vasas Kubala Akadémia, az MTK vagy a Puskás Akadémia. Most pedig ezek a játékosok egyszerre élik a labdarúgó és a magánéletüket: Kiss Gábor az édesapjával zöldség-gyümölcs boltot üzemeltet, Nádasi Kornél ács-tetőfedőként dolgozik – munka után pedig irány a (mini)futball.

És, hogy ki a „tökéletes” minifutball játékos? Nagy Lajos szerint az, akiben megvan a labdához való érzékenység és ügyesség, ugyanakkor a megfelelő fizikai, erőnléti állapottal és taktikai tudással rendelkezik. A siker mögött nemcsak az akadémiákon nevelkedett játékosokra, hanem egy határozott és egyértelmű válogatási elvre is szükség volt.

„Az a csapat lehet sikeres és eredményes, ahol nemcsak jó képességű focisták, hanem olyan emberek is vannak, akik megfelelően beleilleszkednek egy közösségbe. Amikor a keretet kialakítottam, nemcsak a játéktudást, az emberi tulajdonságokat is néztem”

– magyarázta Nagy Lajos, aki kiemelte, figyelte a játékosok viselkedését edzés közben, előtt, alatt és után. „Figyeltem, hogy ha valaki belekerül egy olyan csapatba, ahol alig ismer valakit, hogyan viselkedik. És nem elsősorban a játékára gondolok, hanem az általános viselkedésére, a kommunikációjára, az emberi tulajdonságainak megjelenésére. Ezen a területen rengeteget fejlődtem, jól átlátom ezeket a tényezőket, és talán a világbajnokságon elért eredmény is bizonyítja, hogy helyesen gondolkodom.”

Több, mint az várható volt

Önmagában a helyes kiválasztási elvek, a megfelelő csapattagok csak az egyenlet egy tényezőjét jelentik. Egy másik, és legalább ilyen fontos a helyes stratégia megtalálása. Mint minden sportágban, a minifutballban is megjelennek a nemzeti karakterjegyek. A szlovák, a szerb, a román csapat a fizikai futballt, a párharcokon alapuló játékot „kedveli”, míg a kazah, az azeri játékosok már a technikai tudásukat próbálják érvényre juttatni. És van a magyar út.

„Van taktikánk, van változatunk a labdakihozatalra, a letámadásra, és arra is, ha visszaállunk. Figyeljük, feltérképezzük az ellenfelet, és ahhoz is igazítjuk a játékunkat. Képesek vagyunk arra, hogy kezdeményezzünk, letámadjunk, és arra is, hogy védekezzünk, kivárjunk. Van egy repertoár, amiből tudok sáfárkodni, és alakítani a játékon akár a meccs előtt, akár a meccs közben”

– magyarázta Nagy Lajos.

A szövetségi kapitány többet kapott vissza, mint amennyit várt. A szakembernek nem volt előzetes elképzelése, nem gondolkodott azon, hova juthat el a csapat. Az egyetlen, ami a szeme előtt lebegett, hogy lépésről lépésre haladjon, és minden mérkőzésen a maximumot hozza ki az együtteséből. Ez a racionális hozzáállás még az intenzív érzelmekkel kísért bronzmérkőzést követően is megmutatkozott. A lefújást követően ugyanis Nagy Lajos arról beszélt, hogy történelminek nem nevezné az eredményt, illetve arról, hogy fontos azon gondolkodni, hogyan lehet fejlődni, előrébb lépni.

„Nyolc év alatt sikerült elérnünk, hogy Európa és talán a világ elitjébe tartozunk. Nem jelent meglepetést az, ha a válogatott egy tornán a legjobb nyolc vagy négy közé jut. De ahhoz, hogy valóban esélyesként tekintsünk magunkra, további előrelépésre van szükség. Ehhez egy olyan országos szintű bajnokságra van szükség, ahol nemcsak idényszerűen, hanem heti rendszerességgel játszanak a játékosok. A vb-győztes románok ezt a rendszer évekkel ezelőtt létrehozták, ahogy előttünk járnak e tekintetben a szlovákok, a csehek is. Úgyhogy ez lenne szükséges ahhoz, hogy azt a bizonyos utolsó lépcsőfokot megugorjuk”

– vázolta a helyzetet a szakember.

(Forrás: Minifutball Szövetség Facebook)

Még egyszer: a magyar minifutball-válogatott bronzérmet szerzett az egyesült arab emírségekbeli Rász el-Haimában rendezett világbajnokságon. De, ahogy arra Nagy Lajos rámutatott, érdemes két lábbal a földön maradni, elismerni, helyén kezelni a sikert. Mert ahhoz, hogy zengjen a „szép volt, fiúk” nem fér kétség, ahogy ahhoz sem, hogy van még hova tovább.

Kiemelt fotó: Minifutball Szövetség Facebook