Huszonketten játszották, és most a végén az angolok nyertek

A döntőre Sarina Wiegman, a Lionesses szakvezetője hatodszor is ugyanannak a kezdőcsapatnak szavazott bizalmat, ezzel szemben Martina Voss-Tecklenburgnak, a németek szövetségi kapitányának azzal kellett szembesülnie közvetlenül a kezdés előtt, hogy a már hiányzó Klara Bühl mellett elveszíti a góllövőlista holtversenyes éllovasát, Alexandra Poppot is, aki a bemelegítéskor megsérült. Az ő helyére a dánok ellen kezdő – és ott gólt is szerző –, majd a pozitív Covid-tesztje miatt a gárdából kikerülő Lea Schüller került vissza.

Előzetesen arra lehetett számítani, hogy az angolok a német letámadással szemben nehezen fognak boldogulni, hiszen ez már az osztrákok és a svédek ellen is nehezen ment, míg a németeknek a gyors angol szélsőket és Lucy Bronze-ot kellett volna megfékezniük.

A mérkőzés óvatos tapogatózással indult, egyik csapat sem esett a másiknak, ennek ellenére már a harmadik percben megszerezhették volna a vezetést a szigetországiak. Fran Kirby balról a hosszúra ívelt egy labdát, amit Ellen White fejelt Merle Frohms kezei közé. A félidő első 15-20 percében a németek csak keresték önmagukat, a várt intenzív letámadás – ami az angol nemzeti csapat ellen a sikert hozhatta volna – elmaradt. A Nationalelf a játékrész felétől kezdett igazán veszélyes lenni, előbb Sara Däbritz lövését fejelte ki Bronze, majd egy szögletet követő kavarodás után került végül Mary Earps kapushoz a labda. Az angolok legnagyobb helyzete a szünet előtt maradt ki, egy jobb oldali támadást követően Beth Mead passzát White lőtte nem sokkal a léc fölé.

White nem tudott túljárni Frohms eszén (Fotó: JUSTIN TALLIS/AFP via Getty Images)

A második játékrészre Tabea Wassmuth érkezett a súlytalan Jule Brand helyett a pályára a németeknél, és ez, valamint a letámadás majdnem meghozta az eredményét. Egy labdaszerzést követően Wassmuth lőhetett kiszorított szögből, de Earps hárítani tudott, majd nem sokkal később Lina Magull lőtt középről a jobb kapufa mellé. A fokozódó nyomás, ahogy a várható volt nem ízlett az angoloknak, képtelenek voltak felépíteni a támadásaikat, ráadásul láthatóan egyre fáradtabban mozogtak. Egy óra játékot követően mégis a hazaiak szereztek vezetést. Egy középpályán megszerzett labdát követően Keira Walsh ívelt egy hosszú labdát a német védelem mögé, amivel a Kirbyt csereként váltó Toone kilépett, és okosan emelt Frohms fölött a kapuba. A németek válasza sem késett sokat, szinte azonnal egyenlíthettek volna, ám Magull a kapufát találta el. Voss-Tecklenburg cserékkel frissített a csapatán, a 79. percben pedig az egyre nagyobb fölényben lévő Németország kiegyenlített, amikor Wassmuth passzát Magull lőtte Earps felett a léc alá. A németek lendületben voltak, az angolok elfáradtak, újabb gól azonban már nem jött a rendes játékidő során.

A hosszabbításban folytatódott a második játékrészben látott játék. A németek kissé fölényben voltak, ám a hazaiak is el-eljutottak lövésekig, de egyik fél sem tudott érdemben veszélyeztetni. Az extra játékidő végül meghozta a döntést, azonban nem a felülkerekedőnek tűnő rekordbajnok, hanem a Lionesses számára. A 110. percben egy szögletet követő kavarodást Kelly használt ki, a lecsorgó labdát másodjára a kapuba juttatta, s ettől kezdve már nem volt visszaút. Az utolsó tíz percben a játék jobbára a németek bal oldali szögletzászlójánál zajlott, veszély már egyik oldalon sem alakult ki a lefújásig. Ezúttal Anglia győzött.

A labda a kapuban, az angolok ünnepelnek, a németek csalódottak (Fotó: Mike Hewitt/Getty Images)

Voss-Tecklenburg tanítványai az egész torna során remekül helytálltak, a döntőben sem vallottak szégyent, de Popp és Bühl nélkül a támadásaik éle hiányzott a csapatból. Rajtuk kívül csak Magull jelentett igazán veszélyt, ez pedig az angolok ellen kevésnek bizonyult. Ha valahol elmarasztalhatjuk őket, akkor az az első játékrész eleje. Ha akkor is a második félidőben mutatott letámadással játszottak volna, lehet, hogy a kilencedik címüket ünnepelhetnék.

A Wiegman-csapat velük szemben képes volt felérni a csúcsra. Ha az egész Európa-bajnokságot nézzük, akkor megérdemelten, ha csak a finálét, akkor szerencsével. A keret minden egyes tagja hozzátette a magáét a sikerhez, a cserék is rendre jól szálltak be az összecsapásokba, és hozzáadtak az összteljesítményhez. A spanyolok elleni negyeddöntőben Alessia Russo fejesét követően Toone egyenlített ki, míg a döntőben is Toone volt az, aki vezetést szerzett Angliának.

Az angolok diadala egyben a holland Sarina Wiegman zsenialitásának megkoronázása is. A szövetségi kapitány az előző Eb-n Hollandiával nyert aranyat, 2019-ben világbajnoki döntőt játszott hazája nemzeti együttesével, most pedig a szigetországiakkal ért el sikert. Az Európa-bajnoki mérlege is impozáns, eddigi összes találkozóját megnyerte. Vajon a jövő évi világbajnokságon is képes lesz Angliával győzedelmeskedni?

Jól választottak edzőt az angolok, mert Wiegman ismeri a siker titkát (Fotó: Richard Sellers/Soccrates/Getty Images)

A győztes csapat receptje

Sarina Wiegman egy rendre az elődöntőkben elbukó csapatot vett át, és megtanította őket arra, hogy a győzelemre játszanak. Korábban ugyanis a Lionesses inkább a vereséget akarta elkerülni, semmint az ellenfeleit legyőzni. A nemzeti együttest úgy építette fel, hogy a pályán betöltött szerepeket is felosztotta a játékosai között. A kapuban Earps kapott szerepet, aki kiegyensúlyozott és magabiztos teljesítményt nyújtott, és ha kellett – mint például Stina Blackstenius helyzeténél a svédek elleni elődöntőben – bravúrokat is képes volt bemutatni. És az előtte játszó védelmi négyes is jelentősen megkönnyítette a dolgát. A Wiegman-csapat védősora eléggé aszimmetrikusan működött, hiszen amíg a jobb oldalon Bronze rendszeresen előrement segíteni a támadásokat – egy gól és két gólpassz a tornán –, és szinte már a középpályán szerepelt, addig Rachel Daly sokkal kevesebb rizikót vállalt. Az ő szerepe inkább a védelem stabilizálása volt, amit rendre remekül megoldott, egyedül a spanyol Athenea del Castillóval nem boldogult a negyeddöntőben. Az elődöntőben aztán a svédek ellen mégis az ő előretörése mozdította ki a holtpontról a találkozót. Középen Millie Bright és Leah Williamson képzett falat a riválisok támadói előtt. Bright inkább a brit stílusú védők megtestesítője, fizikai erejére alapozik, e mellett a hosszú indításaival és a Bronze által nyitott területre bevezetett labdáival segítette a támadásokat. A csapatkapitány Williamsonnak ezzel szemben a passzjátéka az erőssége, nem egyszer egyből megjátszotta így a támadókat. Ő az új típusú, labdával is ügyes hátvédek megtestesítője a kezdőben. Bronze-nak, az angol csapat egyik legnagyobb klasszisának a támadásépítésben volt kulcsszerepe. Ő volt az, aki a jobb oldalon a szélességet adta meg az együttesnek, ugyanakkor ennek okán a mögötte kialakuló terek támadási lehetőséget adtak az ellenfeleknek, ami az egyik gyengesége volt a hazaiaknak.

A középpályán is le voltak osztva a szerepek. A döntő legjobbjának megválasztott Walsh mélységi irányítót játszott, hosszú labdáival a súlypontáthelyezéseket segítette, emellett testcseleivel ragyogóan tartotta meg a labdát, amire a svédek ellen Alessia Russo gólja előtt láthattunk példát. Mellette Georgia Stanway a labda felvitelében és az átlövésekben jeleskedett, a támadások során rendszeresen a jobb oldali félterületet támadta. A bal oldali félterület és a támadó mögötti zóna Kirby felségterülete volt. Rá hárult a védelem feltörése és az utolsó passzok kiosztása, amit két góljával és három asszisztjával meg is oldott.

Mead mindent vitt (Fotó: Marc Atkins/Getty Images)

A támadó hármas mindhárom tagja más-más erényekkel rendelkezett. Lauren Hemp a sebességére, Mead az ügyességére, White a fizikai erejére és az agresszivitására épített. Hemp és Mead gyakran cserélt oldalt, de legjobban akkor működtek, amikor Hemp balról Mead pedig jobbról játszott. A kontinenstorna gólkirálynőjévé és a legjobbjává avanzsáló Mead gyakrabban behúzódott középre a kapu elé, teret nyitva így Bronze-nak, ez pedig elősegítette az eredményességét is. Hemp ezzel szemben inkább az előkészítésben jeleskedett, a befejezéseibe rendre hiba csúszott. Az együttes gólrekordere, Ellen White szerepe szerint az egész Európa-bajnokságon nagyot küzdött az ellenfelek belső védőivel, alaposan megdolgozta őket. Leglátványosabban a norvégok életét keserítette meg, de a döntőben a németeknek is meggyűlt a bajuk vele, igaz itt a helyzetei ellenére gólt végül nem tudott szerezni.

A legjobb tizenegy

Az értékelés nem lenne teljes, ha valamilyen módon nem tekintenénk át a mögöttünk hagyott szűk egy hónapot. A kontinensbajnokság zárásaként így emlékezzünk meg a legjobbakról, íme, az én All Star együttesem:

A kapuban a belga Nicky Evrard az első számú választás, aki nagyban hozzájárult védéseivel hazája negyeddöntőjés szerepléséhez. Az Eb-n két büntetőt is kivédett, de emellett is számos bravúrt bemutatott. Rajta kívül Earps és Frohms, valamint a holland Daphne van Domselaar nyújtott maradandót.

A védelem jobb oldala Bronze-é, aki a döntőben is nagyszerűen játszott, góllal és gólpasszokkal segítette hazáját az első jelentősebb trófeájához női vonalon. Cseréje a német Giulia Gwinn lenne.

Középen a német Marina Hegering és az angol Bright állítaná meg a támadókat, de Kathrin-Julia Hendrich és Williamson sem lenne rossz választás.

A balhátvéd az osztrák Verena Hanshaw lehetne, aki a védekezése mellett a támadásokat is hatékonyan segítette a torna során. Alternatívája a spanyol Olga Carmona, aki a dánok elleni győzelemből gólpasszal vette ki a részét.

A középpálya közepe a legjobb fiatalnak megválasztott Lena Oberdorf birodalma, míg mellette Walsh irányítana. Cseréik az osztrák Sarah Puntigam, Stanway, a kétszer is a mérkőzés legjobbjának választott spanyol Aitana Bonmatí, illetve a két gólt is szerző svéd Filippa Angeldal.

A középcsatár mögött az egy gólig és három előkészítésig jutó Kosovare Asllani játszana Svédországból, megelőzve Kirbyt és Magullt.

A jobbszél a torna legjobbjának, Meadnek jár – hat gól, öt assziszt –, akit a német Svenja Huth és a francia Kadidiatou Diani követ.

A bal oldal a finálét kihagyó Bühlé, cseréje Hemp és a francia Delphine Cascarino.

A középcsatár posztja egyértelműen a minden fordulóban betaláló Poppé, cseréje pedig az a Russo lenne, aki a kispadról beszállva is harmadik lett a góllövőlistán.

Egy ilyen csapat pedig a legjobb edzőt érdemli, aki nem is lehet más, mint az Angliát győzelemig vezető Wiegman.

Kiemelt kép: Mike Hewitt/Getty Images