Igazi polihisztor volt az első magyar gólkirály

1879-ben született a ma már Szerbiához tartozó Pancsovában, a Temes és a Duna találkozásánál található városkában. Görög emigráns család középső gyermeke volt, ám tehetsége már fiatalkorában kibontakozott. Diákként futott, majd együtt úszott a Magyar Úszó Egyletben Hajós Alfréddal, a kor másik nagy all-round sportemberével is, és az sem meglepő, hogy innen egyenes útjuk vezetett a Budapesti Torna Club első labdarúgó csapatába.

Kiváló teljesítményének köszönhetően a magyar válogatottban is pályára léphetett két alkalommal, ám sok sikerélménnyel mindez nem kecsegtetett, 1901 tavaszán két nap alatt vereséget szenvedett a nemzeti együttes az angol Richmond AFC (0:4) és a Surrey Wanderers (1:5) csapatától is. (Érdemes megjegyezni, hogy ezek nem számítanak hivatalos mérkőzéseknek, ám valamennyire mégis mérföldkőnek tekinthetők, hiszen a frissen alakult MLSZ először delegált csapatot az ország képviseletére. A hivatalos válogatott mérkőzések sorát 1902-től számítjuk, amikor Ausztria legjobbjaival csaptunk össze Bécsben.)

Manno Miltiades a BTC 1901-es bajnokcsapatában jobbról a negyedik az álló sorban (Forrás: Budapesti TC Facebook)

A kétszeres válogatott és kétszeres bajnok labdarúgó addigra már egyéb sportsikereken is túl volt: 1898-ban megnyerte az akkoriban kiemelkedő jelentőségű Siófok–Budapest kerékpárversenyt, és 1900-ban a városliget jegén megrendezett korcsolyázók számára kiírt Nemzeti Bajnokságon is részt vett. Utóbbi sportág különösen kedves volt számára, 1903-ban Európa-bajnoki ezüstérmet nyert Oslóban, majd világbajnoki bronzérmet Szentpéterváron, de 1909-ig bezárólag négy magyar bajnokságot is nyert.

Az, hogy kiváló kapcsolata van a vízzel, az anyag más halmazállapotában is bizonyítást nyert: tizenegyszeres egypárevezős magyar bajnok, amivel még manapság is a sportág egyik legeredményesebbje, ráadásul 1906-ban a Temzén rendezett Molesey-regattán Európa legkiválóbb evezőseit utasította maga mögé. Hat évvel később a stockholmi olimpián a magyar evezős nyolcas tagja volt, ám nagy fájdalom, hogy a hajó már az első vízre szálláskor búcsúzott a küzdelmektől.

A sportban kevésbé járatosak is találkozhattak már a nevével, ugyanis korának kiemelkedő grafikusa és szobrászművésze volt. 1905-től a Müncheni Képzőművészeti Akadémián tanult, itt fejlesztette tökélyre az egyébként még itthon elsajátított, valamint meglévő alapokat. Alkotásainak legfőbb témája a sport volt, nem csoda, hogy ő tervezte a máig nagy becsben tartott Fradi-jelvényt, amelyen egy sas (egyesek szerint turul) tart egy labdát a Ferencvárosi TC zöld-fehér színeivel ellátott emblémája fölött.

Manno Miltiades 1928-as munkája, máig a FTC szurkolók nagy megbecsülésének örvend (Forrás: turul.info)

Ígéretes sportkarrierjét az első világháború törte derékba. A harcokban többször is megsebesült, így társainál hamarabb tért haza, ám így is olyan domborművek és rajzok, skiccek maradtak fenn erről az időszakról, amelyek az egyetemes magyar művészet megbecsült darabjai lettek. A gorodoki ütközetről készített rajzai nyomán született meg például Nemes György bronz domborműve, amely sokáig a Kerepesi úti lovassági laktanya bejáratnál volt látható, ám 2004 óta a Hadtörténeti múzeum belső udvarában található.

Sportplakátjait, képeit a Das Plakat című német lap is gyakran közölte, de itthon is foglalkoztatott alkotóvá vált. Gyakran találkozhatott a kor embere a Manno készítette plakátokkal, a Tanácsköztársasággyengeségeit kidomborító plakátjai, valamint a Horthy Miklóst támogató rajzai miatt a szocializmusban antiszemita, polgári művészként volt megbélyegezve, munkásságáról alig jelent meg alapos gyűjtés, méltatása szóba sem került. Néha a birkózóterembe is lejárt egyik testvérével, talán innen inspirálódott, hogy megalkossa Birkózók című szobrát, amellyel 1932-ben a Los Angeles-i olimpián szellemi kategóriában ezüstérmet nyert.

Később több sportegyesület is felkérte, hogy tervezze meg a címerüket, vagy zászlajukat. A Ferencváros mellett neki köszönhette címerét a Pannónia Evezős Klub és a Hungária Evezős Egyesület is.

A népszerű „Milti” a legtöbb visszaemlékezés szerint fesztelen, jó kedélyű ember volt, aki minden társaságba derűt és vidámságot hozott. Élete utolsó éveiben foxterrierek és dobermannok tenyésztésével foglalkozott, valamint sok időt töltött nyergesújfalui kúriájában. Végül 1935-ben súlyos érelmeszedésben hunyt el, amit túlhajszoltsága és nikotinfüggősége egyaránt magyarázhat, azonban életének és életművének teljes, alapos feldolgozása egyelőre az utókorra vár.

Kiemelt fotó: intezet.nori.gov.hu