Így nyerte meg a Sevilla a Roma elleni finálét – elemzés

Két igazi kupaspecialista csapat jutott el idén az Európa-liga budapesti fináléjába. A Sevilla a hetedik sikerére készült a sorozatban, míg az AS Roma José Mourinho vezetésével a tavalyi Konferencia-liga-siker után lépett volna szintet és hódította volna el a második számú európai trófeát is. A portugál tréner karrierje eddigi öt európai kupadöntőjét egyaránt behúzta aktuális csapatával, míg a Sevilla az eddigi hat UEFA-kupa-, illetve Európa-liga-döntőjét rendre megnyerte, és számít ezzel a sorozat királyának. Végül az utóbbi nagy sorozat folytatódott tovább egy rendkívül hosszú, tizenegyes-párbajba torkolló finálé után. Nézzük meg részletesen, melyek voltak azok a taktikai lépések, húzások, amelyek a leginkább meghatározták a mérkőzés alakulását.


A Sevilla egy eléggé rögös szezon végén jutott el végül a kedvenc sorozata fináléjába. Ősszel – az azóta már az angol Wolverhamptont irányító – Julen Lopetegui vezetésével lett harmadik a Bajnokok Ligája csoportkörében, miközben a bajnokságban szégyenszemre a kieső helyek elkerülése jutott nekik osztályrészül. Az edző távozása nem volt meglepetés, hiszen nyilvánvaló volt, hogy viszonylag szép évek után megfáradt a kapcsolat. A szereplés azonban a klubhoz öt év után visszatérő Jorge Sampaolival sem alakult túl fényesen. Az argentin tréner elképzelései nem passzoltak a csapathoz, a bajnokságban nem tudott elmozdulni a veszélyzónából az andalúziai gárda. Sampaoli március végén távozott, a helyére pedig a topfutballban szinte ismeretlen névnek számító José Luis Mendilibar érkezett. A 62 éves tréner viszont mégis képes volt kirángatni a csapatot az apátiából, ezzel valószínűleg egyébként sokak figyelmét felkeltve a saját munkássága iránt is.


A bajnokságban biztonságos zónába kormányozta a csapatot, de ami fontosabb, ígéretes menetelés vette kezdetét az Európa-ligában. A Sevilla nem kisebb csapatokon keresztül jutott a fináléba, mint a Manchester United vagy a Juventus. Mendilibar megtalálta az ideális játékstílust a csapathoz, aminek köszönhetően Ivan Rakiticék egy jóval kiegyensúlyozottabb csapat képét mutatták, mint a szezon korábbi részében.


Ahogy a bevezetőben említettük, José Mourinho eddig hibátlan volt a nemzetközi kupadöntőkben, két BL-siker és az előző évad Konferencia-liga-győzelme után ezúttal a harmadik trófeájára tört a második számú sorozatban. Az AS Románál a szezon végére egyértelművé váltak a prioritások, a legutóbbi hét olasz bajnoki meccsükön nyeretlenek maradtak a farkasok, egyértelműen az európai porondon volt a fókusz. Mourinho csapata a csoportkör sikeres abszolválása és a Red Bull Salzburg legyőzése után egy spanyol együttest már kiejtett a nyolcaddöntőben. A következő szezonban már a BL-ben induló Real Sociedadon jutott túl a Roma, hogy aztán a Feyenoordon és a Bayer Leverkusenen keresztül jusson a fináléba. Mourinho hű maradt önmagához, és a sorozat előrehaladtával egyre defenzívebbé formálta együttesét. A Leverkusen elleni visszavágót például egyetlen egy kapura lövéssel hozták le Lorenzo Pellegriniék. Várható volt tehát, hogy a budapesti döntő sem kifejezetten támadó felfogású játékot hoz majd a részükről, és ez végül be is bizonyosodott. Ettől még azért voltak érdekes húzásai mindkét edzőnek.



A kezdőcsapatok

A kezdő tizenegyeket érdemes az elődöntő visszavágóin pályára küldött csapatokkal összevetni, ez lehet a mérvadó, hiszen a bajnokságban mindkét fél igyekezett rotálni. A Sevillának a Juventus ellen hazai pályán játszó csapatában egy változás történt – ez is kényszerűségből. A kiállított és így eltiltott Marcos Acuna helyét Alex Telles vette át a védelem bal oldalán, miközben a védelem másik szárnyát a veterán Jesús Navas biztosította. A védelem közepén Bono kapus előtt Loic Badé és a szezon során a középpályáról kényszerből visszarendelt Nemanja Gudelj párosa szerepelt ezúttal is, míg előttük a rutinos Ivan Rakitic, Fernando duó igyekezett megszűrni az ellenfél támadásait. A két szélső támadó Bryan Gil és Lucas Ocampos volt, őket igyekezett támogatni az egy szem center, Youssef En-Nesyri mögül kimozgó Óliver Torres.


A Románál Mourinho nagy örömére Chris Smalling és Paulo Dybala is játékra alkalmas állapotban volt viszonylag hosszú kihagyás után. Rui Patrício előtt Smalling visszatérésével újra összeállt a Gianluca Mancini, Smalling, Roger Ibanez védőtrió. A Leverkusen elleni párharccal ellentétben Bryan Cristanténak már nem a védelemben kellett kisegítenie, hanem elfoglalhatta eredeti pozícióját a középpályán a védekezésben nagy stabilitást nyújtó Nemanja Matics mellett. A két szélt Leonardo Spinazzola és Zeki Celik futották be, míg a támadóharmadban Pellegrini és Tammy Abraham mellett – majdnem két hónap után – újra kezdhetett Dybala. Az argentinra ezúttal is kulcsszerep hárult a támadásokban, és annak ellenére is sikerült az egyik főszereplővé előlépnie, hogy azért még szemmel láthatóan nem volt csúcsformában.


auto_alt



Az első félidőben a Roma kézben tartotta a mérkőzést

Bár a várakozásoknak megfelelően a Sevilla birtokolta többet a labdát, a Roma a mérkőzés bizonyos szakaszaiban kifejezetten kezdeményezően lépett fel, főleg szembetűnő volt ez a Leverkusen elleni két mérkőzés után. A kezdeti tapogatózást is az olasz csapat törte meg, amikor a tizenegyedik percben Spinazzola lövését kellett Bonónak bravúrral védenie. A rómaiak ebben a szituációban jól használták ki a 3–4–3-as szerkezetből adódó extra szélességet, ami ellen a Sevilla védelme eleinte nem is találta meg az ellenszert. Spinazzola, illetve a védősorból Mancini időnként egész jó átforgatásokkal jelentkezett, és a mérkőzés első nagy helyzetében a bal oldali szárnyvédő vállalt meghatározó szerepet.


auto_altKép leírásSpinazzola (37) Ocampos (55) mellől forgatott át pontosan a jobb szélre kimozgó Dybalának (21). Az argentin profitált Abraham (9) és Pellegrini (7) hatékony helyezkedéséből középen, ők ketten mind a négy sevillai védőt lekötötték. Dybalára Telles (3) már csak késve tudott kiváltani, miközben a rendszeresen a védelemmel egy sorban visszazáró Gil (25) sem tudott ezúttal besegíteni. A spanyol szélsőnek Celik felfutásaira kellett figyelnie.


auto_altKép leírásDyabalára csak késve tudtak kiváltani, miközben Abraham középen vonta el a belső védők figyelmét. A középpályáról Rakitic (10) sem tudott időben kilépni, így a félterületben egy szabad rés keletkezett – miután a Sevilla négyfős védősora nem tudta hatékonyan lekövetni az átforgatást, szemmel láthatóan szétszakadt. Celik (19) miután faképnél hagyta Gilt (25), befutott a résbe, ahol Dybalától kapott labdát, a beadására pedig Spinazzola érkezett remekül, miután a szélről belépett a másik oldalra eltolódó sevillai középpályások mellett keletkező szabad területbe.


A szituációból tehát jól kirajzolódott a háromvédős szerkezet egyik legfőbb kiaknázható előnye a négyfős védősorral szemben, azonban a Roma ezután már nem sokszor tudta ezt kihasználni. A Sevilla inkább a biztonságra helyezte a hangsúlyt, aminek viszont az volt a következménye, hogy az andalúziaiak sem tudtak nagy nyomást gyakorolni az olasz kapujára. A spanyolok nem támadtak le magasan, így az ellenfél sokszor nyugodtan tudta birtokolni a labdát. A Roma tehát igazából nem szorult be a saját kapuja elé, sőt labda nélkül kifejezetten ültek az elképzelései és így is kontrolálni tudta a mérkőzést. Mourinho csapata uralta a pálya közepét, míg a szélen gyors tömörülésekkel állta útját az ellenfél körülményesen szövögetett támadásainak.


auto_altKép leírásBono (13) kapusnak sokszor nem volt más választása, mint a labda előre ívelése, így volt ez ebben a szituációban is. A marokkói hálóőrnek a jobb szélre kellett kitennie a labdát Telles (3) felé, hiszen mint látható, középen nem volt szabad ember. A rómaiak itt is meglepően magasan kezdték a védekezést, de mindezt hatékonyan tették, bár ehhez kellett a Sevilla vertikálisan sokszor széteső csapatszerkezete is. Rakitic (10) és Fernando (20) összeköttetése nem volt meg a támadókkal. Tellesre Celik (19) azonnal nyomást helyezett, aki így rögtön Gilnek (25) próbált továbbítani. A spanyol szélsőt azonban a védősorból jó ütemben kilépő Mancini (23) előzte meg, aki simán érvényesítette a fizikai fölényét.


A fenti szituáció csak a kezdete volt annak a rövid periódusnak, amikor a Roma magasan védekezve, a területet a védők által hatékonyan szűkítve beszorította a saját térfelére a Sevillát. A nyomás végül a 35. percben gólt eredményezett, bár Cristante labdaszerzésének szabályossága Rakitic ellen finoman szólva megkérdőjelezhető volt. Az egy pillanatra leblokkoló védők között Dybala lépett ki, és Mancini pontos indítását magabiztosan lőtte térdmagasságban Bono kapujába. A Roma tehát előnybe került, és magabiztosan tekinthetett a folytatás elé, főleg úgy, hogy a Sevilla nagyon visszafogott teljesítményt nyújtott. Nem működtek a Mendilibar edzői időszakában kulcsszerepet kapó beadások sem, hiszen a Roma ezeket vagy teljesen megakadályozta vagy csak rossz helyzetből, a kaputól távol engedte kivitelezni a spanyoloknak. Jól jelzi a Roma első félidei magabiztosságát, hogy a légi párharcok 59%-át megnyerte. A hétperces hosszabbításban azért egy kissé beszorult a Roma, és Rakitic váratlan kapufája jelezte is azt, hogy a Sevilla nem fogja annyiban hagyni a dolgot.



Mendilibar jól nyúlt bele a mérkőzésbe

Természetesen Mendilibar sem nézte tétlenül, hogy csapata eléggé vérszegény játékot mutatott be az első félidőben. A szünetben kettős cserére szánta el magát. Lehozta a pályáról a széleken elégtelen támogatást nyújtó Torrest, a helyére Susót tette be, akinek kifejezetten a jobb oldalon kellett már támogatást nyújtania Ocamposnak és Navasnak. A bal szélen a védők által teljesen elnyomott Gil sem jött ki már a szünet után, az ő helyét Erik Lamela vette át, aki jóval többet mozgott be a centrumba, mint az elődje. Mendilibar tehát első sorban a jobb oldalra helyezte a hangsúlyt, így igyekezve kompaktabbá tenni a csapatát. Az első félidőben az egymástól rendszerint távol helyezkedő sevillai támadók ellen a római védők kedvükre nyerték meg a párharcokat.


A változtatások pozitív hatásai gyorsan meglátszódtak. A bal félterületben Rakitic lépett fel aktívabban a támadások során, miközben Lamela visszalépve próbált esetenként passzopciót nyújtani. Hatékonyabbá vált tehát a védők és a támadók közötti összeköttetés, ráadásul Tellesnek is akadt területe az előrefutáshoz, amikor a rómaiak éppen magasan helyezkedtek. A Sevilla játéka viszont leginkább a jobb szélen javult fel. Miután Suso rendszeresen a jobb szélen helyezkedett, így a felfutó Navassal együtt lehetővé tudták tenni Ocampos belépéseit is. Az argentin mélységet biztosított a játéknak, ezzel jobb beadási lehetőségeket generálva. Az 55. percben esett egyenlítő gólban is nagy szerepe volt neki, még ha nem is ért labdába. A bemozgásával lekötötte Ibanez figyelmét, aki így sem középen, sem pedig a szélen nem tudott kisegíteni. Navas így egy az egy elleni szituációba került Spinazzolával szemben a szélen, beadását pedig a sok mélységi befutás által megkavart Mancini a saját kapujába továbbította En-Nesyri elől.


A két ábra a Sevilla beadásainak pozícióit jelzi. A bal oldali az első félidei próbálkozásokat ábrázolja, amin látható, hogy a beadások rendszerint messze voltak a kaputól. A jobb oldali ábrán a második félidei beadásokat láthatjuk, ez már lényegesen jobb képet mutat. A beadások többsége a tizenhatos mellől érkezett. És arra is rávilágít a két ábra, hogy a Sevilla elsősorban a jobb oldalra helyezte a hangsúlyt.


auto_altKép leírásA fenti szituációban is Ocampos (55) kaparta ki majdnem a gesztenyét. Suso (7) vette fel a labdát a szöglet után hátul biztosító Navastól (16), és kénytelen volt rá kiváltani Matics (8). Miután Suso ott volt a szélen, Ocampos megindulhatott befelé, a „mélységet támadni”. Eközben Lamela (17) is átjött segíteni a másik oldalról, és kényszerítőt kezdeményezett Susóval. Ezzel sikerült átjutni Maticson, illetve elvonták Spinazzola (37) és Cristante (4) figyelmét a befelé induló Ocamposról, aki miután megkapta a labdát, még ha nagy nehézségek árán is, de átjutott Ibanezen (3). A spanyol védő végül épphogy csak a labdát eltalálva rúgott utána. A bíró rögtön büntetőt ítélt, de aztán a rómaiak szerencséjére a VAR felülbírálta ezt a döntést.


Fő a biztonság

Bár a sevillaiak jól kezdték a második félidőt, az egyenlítést követően már ők sem vitték túlzásba a kockáztatást. Idővel Rakitic is visszább vett a felfutásokból, és Fernandóval együtt inkább a védekezésre koncentrált. A mérkőzés összességében ide és oda is eldőlhetett volna egy-egy alkalommal. A rómaiak már csak rögzített helyzetekből voltak veszélyesek, miután Dybala csak 68 percig bírta a játékot. A helyére beálló Georginio Wijnaldummal inkább a középpályát próbálta stabilizálni Mourinho. A 67. percben egy szöglet utáni kavarodás után nagyon kevésen múlott, hogy a Roma nem szerzett vezetést, azonban nem ez volt az utolsó nagy helyzetük. A 75. percben Andrea Belotti váltotta a második félidőre szinte teljesen eltűnő Abrahamot, ezzel még egyértelműbb lett, hogy Mourinho végképp a pontrúgásokra játszik. És a törekvéseit majdnem siker koronázta, a 83. percben Pellegrini ravasz módon belöbbölt szabadrúgását Belotti kis híján a kapuba kotorta.


Összességében tehát a Romának a rögzített játékhelyzetek révén kicsit több lehetősége volt a végső siker elérésére, de döntés 90 perc után nem született. Jöhetett tehát a hosszabbítás, ami viszont sajnos már a legkevésbé a játékról szólt. Mendilibar Telles helyére még behozta az eredetileg középhátvéd Karim Rekiket, ezzel is nyomatékosítva, hogy nagyon kockáztatni ő sem akar. A hosszabbításban az ápolások elvitték az időt, Anthony Taylor játékvezető végül összesen 147 percnyi játékidő után fújta le a rendkívül sok megszakítással tördelt találkozót. Úgy tűnt, a ráadásban már mindkét csapat inkább a tizenegyes-párbajra készül. Ebben a műfajban aztán a Sevilla jóval koncentráltabbnak bizonyult. A rómaiak részéről az öngólja után a mérkőzés abszolút tragikus hősévé váló Mancini és Ibanez is hibázott, míg a Sevillától mind a négy játékos értékesítette a maga tizenegyesét.


Összegzés

Alapvetően tehát az első 45 perc a Romáról szólt, meglepően magabiztosan és helyenként kezdeményezően tartotta kézben a találkozót José Mourinho csapata. A szünet után Mendilibar változtatásait siker koronázta, ennek lett eredménye az egyenlítés. A Sevilla viszont a Romához hasonlóan ezután már nem igazán akart kockázatot vállalni, ennek lett az eredménye egy szakmai szempontból szinte értékelhetetlen hosszabbítás. Szimplán a helyzetek alapján a Roma egy kicsit közelebb állt a győzelemhez, de a Sevilla egyenlítése sem volt érdemtelen. A tizenegyeseknél a spanyolok jobban koncentráltak, így végül az ő nagy szériájuk folytatódott, és begyűjtötték a klub hetedik UEFA-kupa, illetve Európa-liga-győzelmét (2005–06, 2006–07, 2013–14, 2014–15, 2015–16, 2019–20, 2022–23). A másik oldalon Mourinho a pályafutása első nagy európai kupadöntőjét bukta el (európai Szuperkupa-mérkőzésen már volt vesztes oldalon) egy igazán maratoni hosszússágra sikeredett mérkőzés után, és nem is volt boldog, a lefújás után indulatosan viselkedett a pályán, kifakadt a játékvezetőkre.


Kiemelt fotó: Alamy