Így született meg a büntetőrúgás

A tizenegyes feltalálásának történetéhez közel 150 évet kell visszamennünk az időben egy írországi kis faluba. 1865-ben a festői környezetű Milfordban született William McCrum. A falu első házai William nagyapjának bányája köré épültek, édesapja, Robert pedig vászonkereskedőként hatalmas vagyont halmozott fel. A kis William előtt ki volt járva egy életpálya, neki pedig csak annyi dolga lett volna, hogy szófogadó gyerekként beálljon a családi vállalkozásba és a felnőtt korba lépve továbbvigye azt. A legifjabb McCrum azonban egyáltalán nem hasonlított a felmenőire: apjával ellentétben laza, mókás, közkedvelt személyiség volt, aki sosem tudott eléggé megérni a vállalkozás vezetéséhez. A Milfordban csak Willie Mesternek becézett ifjú komolytalan személyisége miatt nem az üzlet világában talált rá természetes környezetére, helyette beutazta a világot és szerencsejátékos létére gyakran feltűnt Monte-Carlo kaszinóiban.

Volt azonban egy hely, ahol igazi otthonra lelt: a focipálya. A futballfanatikus William sok éven keresztül a Milford Football Club kapusaként játszott, az ír bajnokság legelső, 1890-1891-ben kiírt szezonjában is részt vett a csapattal. A Milford az utolsó helyen végzett a tabellán, 14 meccsen 62 kapott góllal. Talán azért sem ment olyan jól a védés Willie Mesternek, mert játék közben éppen azt az ötletét dolgozta ki, amely később aztán fontos része lett a labdarúgásnak.

Milford Football Club (Forrás: BBC)

A 19. század végi futball teljesen eltért a manapság jól ismert játéktól. Professzionális játékosok helyett elsősorban tehetős amatőr focisták rúgták a bőrt szabadidejükben, a szervezetlen, durva játék közepette pedig nem volt szokatlan az sem, hogy a túlbuzgó védők munkájának következtében súlyos sérülések, akár még halálesetek is bekövetkeztek a pályán.

A szabálykönyv akkor még közel sem volt olyan jól kidolgozva, mint korunkban. Az első szabály, amellyel a játékszabályok megsértését büntették, 1872-ben lépett hatályba. Ekkor még csak közvetett szabadrúgásokat ítéltek meg kezezés esetén, két évvel később már bármilyen szabálysértés büntetéseként is. Ekkortájt kezdtek megjelenni a játékvezetők is a futballpályán, azelőtt a két csapat kapitányára volt bízva a feladat, hogy a lehető legjobban betartassák a fennálló szabályokat csapataikkal. William McCrum idejében gyorsan fejlődött a futball, a játék egyre professzionálisabbá vált, így a szabálykönyvet is gyakran továbbfejlesztették. Az ír játékos az évek alatt kidolgozta magában a büntetőrúgás koncepcióját, 1890-ben pedig végre az Ír Labdarúgó Szövetség elé tárta az ötletét, amely aztán ugyanebben az évben az akkori Nemzetközi Labdarúgó Szövetség ülésén is felvetette McCrum gondolatát. A Szabályalkotó Testület azonban elutasította ezt, a bevezetéséről szóló terveket pedig egy évre el is felejtették.

McCrum ötletét Angliában sem fogadták jól, amely közel sem meglepő az angolok írekkel való nem túl baráti viszonyát ismerve. A tizenegyesrúgás ideája „Az Ír Indítványa” névvel terjedt el az országban, a média pedig azt írta róla, hogy bevezetése a játék természetes folyását akadályozná és meggátolná a futballistákat a szabad játékban. A korai labdarúgás egyik legismertebb alakja, a Corinthian FC csapatkapitánya, Charles Burgess Fry így vélekedett a dologról:

„A sportolók megsértése, hogy egy olyan szabály szerint kell játszaniuk, amely feltételezi, hogy a játékosoknak szándékukban áll kigáncsolni, megcsapni és lökdösni ellenfeleiket, és a leggátlástalanabb vénemberekként viselkedni.”

A nemzetközi tiltakozások ellenére a skót labdarúgás világában helyenként elkezdték használni a szabályt, az első nem hivatalos büntetőt hazai pályán ítélték meg az Airdrieonians FC-nek. Az angol úriember-játékosok viszont továbbra is teljes mértékben ellenezték az új szabály bevezetését, noha több olyan eset is történt akkoriban, amely újra és újra előhozta a tizenegyesrúgások bevezetésének ötletét. 1890 decemberében az East Stirlingshire és a Heart of Midlothian csapott össze a Skót Kupa negyeddöntőjében. James „Jimmy” Adams, a Hearts játékosa szándékosan kézzel ütötte ki a kapuba tartó labdát a felső léc alól, büntetést azonban nem kapott a szabálytalansága miatt. Hasonló eset történt az 1891-es FA-kupa negyeddöntőjében is: a Notts County egyik játékosa akadályozta meg kézzel a Stoke City gólszerzését, szintén büntetés nélkül megúszva az esetet. Ezután már nem volt mit tenni, a szabályalkotó testületnek cselekednie kellett.

1891 júniusában össze is ült az IFAB (International Football Association Board) Glasgow-ban, egy ír követ pedig előterjesztette a javaslatot. Immár angol támogatással, hosszas vita után megszavazták a büntetőrúgás szabálykönyvbe vételét, amely ezzel így a sportág 14. regulája lett. Az első hivatalos tizenegyest csupán négy nappal a szabály hatályba lépése után, 1891. június hatodikán ítélték meg a lanarkshire-i Royal Albert csapatának, James McLuggage értékesítette is a büntetőt. Az angol ligában még további három hónapot kellett várni az első megítélt büntetőre, akkor a Wolverhampton játékosa, Billy Heath segítette hozzá csapatát az 5:0-s győzelemhez tizenegyesből szerzett találatával. A szabályt keményen ellenző Corinthian FC – csapatkapitányukkal az élen – nem változtatott az álláspontján ezek után sem.

A büntetőrúgás rengetegszer befolyásolta már egy fontos mérkőzés kimenetelét, így nem meglepő módon az egyik legmegosztóbb szabálya a labdarúgásnak. Pelé önéletrajzában azt írta: „A büntető gyáva módja a gólszerzésnek”. Mindezek ellenére a tizenegyes azóta is szerves részét alkotja a játéknak és elképzelhetetlen lenne nélküle a mai világ labdarúgása.

Kiemelt kép: DPPI