Ihász Vera: Szeretnék egy lépéssel közelebb jutni a világbajnoki címhez

– Tegnap este szállt le a géped Budapesten. Kipihented magad, vagy még röpködnek a fejedben a vb-emlékek?

– Nem igazán tudtam kipihenni magam, mert elég későn értünk haza Nyúlra, délután pedig már jöttem dolgozni. (Az interjú kedden késő délután készült, a szerk.)

– Éjszakai műszak a GYSEV-nél?

– Így van, délután 6-tól holnap reggelig vagyok 12 órás műszakban a rajkai állomáson. Közben pedig még azon agyalok, hogy mit kellett volna másképp csinálni, hogy egy körrel tovább jussak a világbajnokságon. Lassan ez is elcsitul, és tiszta szívből fogok tudni örülni az eredménynek.

– Hogyan néztek ki a napjaid a verseny ideje alatt?

– Amikor április 1-jén megérkeztünk Lakeside-ra, körbevezettek minket. Megmutatták a csendes szobát, a játékostermet, a színpadot, elmondták, hogy a meccsek előtt másfél órával be kell jelentkeznem, és mindenkivel összeismertettek, aki az ügyeink intézésében a segítségünkre lehet. Nap közben rendre edzettem valamennyit, és a pihenésre is jutott idő. Nagyon nehéz ételeket kínáltak, úgyhogy én a harmadik napon már csak salátát ettem. Sok mérkőzést megnéztünk, és az erdélyi Kádár Lacinak nagyon szurkoltunk. Az első, vasárnapi meccsem után sokat pihentem, kedden még városnézés is volt. Szerdától már indult a komolyabb felkészülés, csütörtökön pedig délelőtt edzés, este mérkőzés. Utána pedig már a szabad program jött, hiszen nem jutottam tovább.

– Testközelből mennyire volt más egy átlagos prágai vagy budapesti WDF-versenyhez képest a világbajnokság?

– Először is a darts őshazájában voltunk, itt indult útjára a BDO- és a WDF-vb is. A többi helyszíntől eltérően itt nagyszínpad van, tv-kamerák vannak és rengeteg szurkoló. A játékosokat itt nagyobb becsben tartják, teljesen különválasztják a nézőktől, hogy nyugodtan készülhessenek. A hangulat egészen fantasztikus volt.

– Nem minden játékost dob fel, ha többszáz vagy többezer ember előtt kell versenyeznie, sokan feszültté válnak, romlik a teljesítményük. Rád milyen hatást gyakorolt a miliő? 

– Amíg el nem kezdődött az első meccsem, feszült, és ideges voltam, nem akartam leégni.

A színpadon ez aztán megszűnt, annyira magával ragadott a hangulat, hogy valójában fel sem fogtam, hogy a vb-n vagyok.

Csak dobtam és dobtam. 

– A közvetítés alatt egy-egy jól sikerült dobásod után lehetett hallani üdvrivalgást. Voltak szurkolóid a helyszínen, esetleg londoni magyarok?

– Az első mérkőzésen a stáb volt ott: a szövetségből Balázs Gábor és Tekauer Norbert, Harsányi Enikő és a párom, illetve edzőm, Rucska József, plusz az erdélyi magyarok, akik Kádár László miatt jöttek ki drukkolni. Miután Lacinak szurkoltunk az első meccsén, visszaadta a kölcsönt az én mérkőzéseimen. Ő mivel korábban játszotta le az első mérkőzését, sokat segített abban is, hogy elmondta, hogyan élte meg élete első színpadi élményét a vb-n. Londoni magyarokat nem láttam kijönni.

– Érezted a semleges szurkolók támogatását, elnyerted a szívüket?

– Érdekes, amikor a színpadon voltam, semmit sem hallottam, csak a szpíkert, kizártam mindent. Az első meccs után azonban láttam, hogy az angolok szurkoltak nekem, oda is jöttek gratulálni.

– A WDF-ranglistán kilencedik amerikai Paula Murphy ellen kezdtél, aki a vb egyik leggyengébb teljesítményét nyújtotta a meccsen, ötvennégyes körátlaga volt. Te hogy élted meg a mérkőzést?

– Utólag megnéztem a meccset, és sokat beszélgettünk róla a párommal. Amikor mentem fel a kezdés előtt a színpadra, csak az kattogott a fejemben, hogy nehogy 26-tal kezdjek (a szektortévesztésre utal – a szerk). Aztán amikor megláttam a nyilamat az 1-es szektorban, azt mondtam magamnak: ilyen nincs, itt állok a Lakeside színpadán, és egy 1-essel kezdek. Ez furcsamód teljesen feloldotta bennem a feszültséget, és minden jó irányba indult. Jól éreztem magam a színpadon, remek volt a hangulat. Arra, hogy ő milyen színvonalon dobott, nem figyeltem, csak arra, hogy én jövök, és ki kell szállnom. Minden gömbölyű volt, jól ment a játék. Sajnálom Paulát, mert ő ennél sokkal jobb játékos, de nem tudta a legjobbját nyújtani.

– Hetvenkettes körátlaggal nyertél. Hogy értékeled a saját teljesítményedet?

– Ennyit sikerült kihozni belőle, akkor erre futotta. Belülről nagyon jónak éreztem a meccset, magamat pedig rendkívül stabilnak. A kiszállók is úgy jöttek, ahogy álmomban sem szoktak.

– Beau Greaves ellen folytattad, akit a jelenlegi legnagyobb ígéretnek tartanak a női mezőnyben: tizenöt éves kora nyer versenyeket a felnőttek között, és tizennyolc évesen már világbajnok. Mit éreztél, amikor láttad, hogy ő az ellenfeled a legjobb tizenhat között?

– Hú, elég feszült voltam.

– Tán káromkodtál is egy nagyot?

– Azt azért nem. Az amerikai ellenfelemet nem ismertem, de a férjem azt mondta, ha összeszedett leszek, megverhetem, utána pedig minden attól függ, hogyan alkalmazkodom a körülményekhez, hogyan reagálok a színpadra, a vb hangulatára. Talán abban reménykedtem, hogy rutintalan lesz a színpadon, hisz ez volt az első meccse a mostani vb-n. De ez igazából hiú ábránd volt, hisz a világbajnokság előtt három felnőtt versenyt is megnyert a Man-szigeten.

Mindent megtettem ellene, amit tudtam, de az utolsó szett sajnos nem úgy sikerült, ahogy szerettem volna.  

– Azt tudod, hogy a világbajnokságon egyedül te nyertél szettet ellene?

– Igen, beszélgettünk róla, de már akkor őt tartottam az egyik legesélyesebbnek a vb-címre. Meg is nyerte.

– Menjünk vissza a meccs első szettjéig: 1:2-es állásnál 164-et kell dobnod a kiszállóhoz. Mire emlékszel?

– Arra, hogy nagyon mérges vagyok, hisz hagytam, hogy elhúzzon 2:0-ra. Tudtam, hogy meg kell oldanom a helyzetet, hogy életben maradjak, és rá kell pakolnom egy kis terhet.

– Rápakoltad: kiszálltál 164-ről, amit rezignált arccal vettél tudomásul, miközben a publikum őrjöngött. WDF-világbajnokságon ilyet még senki sem csinált, virális videó lett a három dobásodból.

– Szomorú voltam, miután kikaptam, és bementem a játékosterembe, ahol a helyi stáb mondta, hogy ne legyek szomorú, hisz 164-ről még senki sem szállt ki a vb-n. Én meg mondtam, hogy jó, ma még nem… Erre ők: dehogy, a vb-n még soha nem volt ilyen. Erre én, oké, a mostanin nem. Akkor világosítottak fel, hogy a mindenkori rekordot döntöttem meg. Nem tudtam róla, ott hitetlenkedtem. A 164-es kiszállóval jöttem vissza 0:2-ről 2:2-re, nem akartam őrjöngeni, higgadt akartam maradni.  

– Pár hete Székely Pál azt mondta nekem egy büntetős interjúban: nem az a lényeg, hogy valaki tud-e 180-at dobni, hanem hogy ha egyszer összejött, utána még hányszor jön össze. Egyetértesz? Esetedben is az számít majd, hogy hasonlóan kiélezett helyzetekben hányszor tudsz ehhez hasonlóan magas pontszámról kiszállni?

– Nem tudom, annak nagyon örülök, hogy téthelyzetben ezt meg tudtam oldani. De ha úgymond „jobban jött volna a tömeg”, nem lett volna szükség ilyen magas sikeres kiszállóra.

– Azért érzem fontosnak, hogy válaszolj erre a kérdésre, mert ha valaki a vb nyolcaddöntőjében a világ egyik legjobb játékosa ellen képes ilyesmire, és esetleg később is képes lesz rá, az félelmetes mentális erőt, koncentráltságot feltételez, ami hosszú távon sorsdöntő lehet egy dartsos karrierben.

– Amikor kimentünk Londonba, pont a kiszállózás ment nagyon gyengén. Tartottam tőle, hogy hiába „dobom jól a tömeget”, ha nem megy a kiszállás. Sokat dolgoztunk rajta Józsival.

Aztán Murphy ellen az első 92-es kiszállóm sikerült, és az akkora önbizalmat adott, hogy onnantól kezdve meg sem fordult a fejemben, hogy nem fogok tudni kiszállni.

Elszálltak a negatív gondolatok. Hogy erre a következő alkalommal is képes leszek-e, nem tudom. Remélem.

– Talán pimasz a kérdés, de lényegre törő: miért Greaves nyerte a nyolcaddöntőt?

– Többen is kérdezték már. Semmit nem csinálnék másképp, kivéve az utolsó szettet. Ott már túl nagy terhet pakoltam magamra gondolatban, emésztettem magam azzal, hogy nem hibázhatok. Beau elvitathatatlanul jól játszott, miközben az én stabilitásom odalett.

None

– Elárulod, hogy ezzel a két mérkőzéssel mekkora pénzdíj járt?

– Kétezer fontot kerestem a vb-szerepléssel. 

– Ahogy érintettük is, az első mérkőzéseden 72-es, a másodikon 74-es körátlagot hoztál. Ez utóbbival több negyeddöntős párosításból is továbbjutó lettél volna a női mezőnyben. A vb előtt azt mondtad a Büntetőnek, a célod, hogy mindent kiadj magadból a vb-n. Hogyan értékeled, megfelelő fizikai és mentális állapotban voltál? Erre számítottál, mindent kiadtál magadból?

– Ahhoz képest, hogy milyen görcsös voltam a kiutazáskor, és mennyire nem éreztem magam összeszedettnek, úgy alakult, hogy mindent kiadtam magamból a végére. Most még fáj a nyolcaddöntős vereség, mert nem sokon múlt, hogy menjek még egy-két kört.

Ha előzetesen azt mondták volna, hogy a második meccsig jutok a vb-n, és azt kiélezett helyzetben veszítem el, belementem volna.

– Az első vébédről érkeztél haza, egyáltalán nem lógtál ki a mezőnyből. Ha azt vesszük, hogy Rhian O’Sullivan például elődöntőt játszott Lakeside-ban, miközben tizenegy hellyel mögötted áll a ranglistán, szerinted vezet még út feljebb picivel több edzéssel, mentális felkészüléssel, szerencsével?

– Olyan érzésekkel jöttem haza, és olyan sok pozitív visszajelzést kaptam külföldi és hazai játékosoktól, hogy a válaszom most: igen. Tavaly nyáron a semmiből derült ki, hogy a kelet-európai ranglistás helyezésem miatt kijuthatok a vb-re, de nem volt benne tudatosság, egy ajándék volt, hogy ott lehettem. Szeretnék visszatérni Londonba, és egy lépéssel közelebb jutni a világbajnoki címhez. Ezért nagy álmokkal és várakozásokkal folytatom az évet, és sokkal komolyabb felkészüléssel, és tudatossággal fogok nekivágni a külföldi versenyeknek.

– Mit értesz nagyobb tudatosság alatt? Sportpszichológust, más típusú edzésmunkát?

– Több külföldi versenyre szeretnék eljutni, lehetőség szerint az összes kelet-európai tornán szeretnék ott lenni.

None

– A lakeside-i vb már a szó szoros értelmében a darts nagyszínpada. Hogy látod, a teljesítményeddel, a 164-es vb-rekordoddal felkeltetted esetleg tapasztaltabb sportági szereplők, akár egy-egy szponzor érdeklődését?

– Nagyon örülnék neki, de nem számolok ilyesmivel. Úgy gondolom, hogy most felfigyelt rám pár igazán jó játékos. Deta Hedman például a sportág ikonikus alakja, régóta ismerjük egymást. Ő volt az egyik első, aki gratulált a kijutásomhoz, azt mondta, már rég ott lett volna a helyem, reméli, hogy még találkozunk Lakeside-ban.

– Mivel fogadott itthon az óvodás kisfiad? Ennyi időt talán még nem is töltöttetek el külön.

– Ó, őt még nem is láttam, mióta hazajöttem. Édesanyámnál volt, a férjem azután vitte haza, hogy nekem már el kellett jönnöm dolgozni, úgyhogy csak holnap reggel találkozunk. Alig várom, hogy lássam végre.

– Mától visszatértél a rajkai peronra indítani a vonatokat, de mi a következő hetek szakmai programja? 

– Még nem beszéltünk erről, örülök, hogy itthon vagyok, és egy kicsit pihenhetek – leszámítva a munkát. Ám ha jól tudom, jövő héten már lesz egy itthoni versenyem, úgyhogy megpróbálok időt szakítani az edzésre, és jól szerepelni.