Íme, néhány furcsa futballszabály napjainkból és a régmúltból
A labdarúgás szabályai világosak, logikusak és mindenki által ismertek. Vagy mégsem? Bizony, rengeteg olyan pont volt, van és lesz is a szabálykönyvben, amelyekkel még a legtöbb játékos sincs tisztában. A legtöbb fanatikus futballszurkoló fejből vágja a játék főbb reguláit, de akármennyire sok időt is töltenek el a televízió előtt, a stadion lelátóján vagy amatőrként a pályán, valószínűleg sosem fogják megismerni szeretett sportáguk összes szabályát. Ez furcsának hangozhat, pedig igaz: a játékvezető-kurzusokon hónapokat töltenek a leendő bírók a szabályok teoretikus és gyakorlati elsajátításával.
A Nemzetközi Labdarúgó-szövetség szabályalkotó testülete (IFAB) minden évben kiadja a magyarul A labdarúgás játékszabályai névre hallgató hivatalos dokumentumát, amelyben az összes hivatalos szabály megtalálható, külön kiemelve az újonnan elfogadott pontokat, amelyeknek részletes magyarázata is szerepel a kiskönyvben annak érdekében, hogy a játékot irányító szakemberek a lehető legpontosabban tudják alkalmazni az újdonsült regulákat.
Bárki, aki beleolvas a 216 oldalas magyar nyelvű verzióba, érdekes tudással gazdagodhat. Azoknak pedig, akik nem szeretnék a szaknyelv kibogarászásával fárasztani magukat, összeszedtünk néhány érdekes, furcsa szabályt az idei kiadványból, valamint a futballtörténelem korábbi időszakaiból.
1. Cserék
A cserékről szóló szabály csupán 1958-ban lett része a szabálykönyvnek, azelőtt hivatalosan nem léteztek cserejátékosok a futballban. Ez azonban nem azt jelentette, hogy soha nem történt változás a csapatok felállásában a pályán, noha csak olyan extrém helyzetekben került erre sor, mint például egy nagyon súlyos sérülés, vagy ha egy játékos nem jelent meg az összecsapáson.
Már az 1800-as évek második felében készültek feljegyzések egy futballmérkőzésen történt cseréről: az első nemzetközi meccs, amelyen cserét alkalmaztak az 1889-es Wales–Skócia összecsapás volt. A hazaiak kapusa, Jim Trainer ugyanis lekéste a találkozó kezdetét, így egy helyi amatőr játékos, Alf Pugh állt be helyette, és nagyjából 20 percig tartotta a frontot, amíg Sam Gillem, a walesiek másik kapusa meg nem érkezett. Világbajnokságokon viszont egészen 1970-ig nem lehetett hivatalosan cserélni.
A cserék bevezetése után nem egyszer történtek emlékezetes pillanatok. Az egyik közülük a Chelsea akkori kapusa, Kepa Arrizabalaga esete volt 2019-ben. Az angol Ligakupa döntőjében a spanyol játékos ellenszegült edzője, Maurizio Sarri utasításának, és a hosszabbítás végéhez közeledve nem volt hajlandó átadni a helyét Willy Caballerónak. Bármilyen meglepő, a szabálykönyvben az áll, ha egy játékos visszautasítja saját lecserélését, a játék automatikusan folytatódik, így történt hát négy éve is. Noha a szabályokkal nem ellenkezett a kapus döntése, a csapatával és menedzserrel szemben rendkívül tiszteletlen volt a cselekedet, a Chelsea pedig meg is büntette később a spanyol kapust.
2. Fegyelmezések
A sárga és a piros lapok a legszimbolikusabb jelzések a futballban, a játékvezető „fegyverei”. Noha a súlyos szabálytalanságokat már a lapok megjelenése előtt is büntették kiállítással, bevezetésükre egészen az 1970-es világbajnokságig kellett várni, így a professzionális futball első bő száz évében nem léteztek sárga és piros lapok. Az 1966-os Anglia–Argentína vb-meccsen Rudolf Kreitlein német játékvezető figyelmeztetésben részesítette az angolok két játékosát, erről ők azonban csupán a mérkőzés után tájékozódtak egy újságcikkből, mivel Kreitlein döntését nem tudta világosan kommunikálni. Az angolok menedzsere, Alf Ramsey a meccs után a FIFA szakembereihez fordult, hogy tisztázzák az esetet, ekkor szerzett tudomást a történtekről Ken Aston, kora egyik legnevesebb játékvezetője is.
Az angol bíró kitalálta, hogy szükség lenne egy univerzális jelzésre a büntetések világosabbá tételének érdekében, hogy a jövőben elkerülhessék a hasonló félreértéseket. Ihletét hazafelé menet szerezte, amikor az autójából megpillantott egy jelzőlámpát. Otthon a felesége elé tárta ötletét, aki rövidesen egy kartonpapírból kivágott sárga és egy piros kártyával jelent meg Aston előtt, és így született meg az új szabály. Négy évvel később már a világbajnokságon is bevetették őket, a futballtól pedig több sport, mint például a vízilabda és a rögbi is átvette az ötletet.
Az, hogy valakit mikor állítanak ki, így már mindenki számára világos, azt viszont sokan nem tudják, hogy már a mérkőzés kezdete előtt is kiállítható egy játékos. 2017-ben volt erre emlékezetes példa, miután Patrice Evra egy Európa-liga-mérkőzést megelőzően összetűzésbe került saját csapata, az Olympique Marseille néhány szurkolójával, egyikőjüket pedig meg is rúgta. A megmozdulását végül piros lappal „jutalmazta” a játékvezető. Ha a fegyelmezés még a mérkőzésre nevezendő játékoskeret leadása előtt történik, az adott futballistát már egyáltalán nem nevezheti klubja erre a mérkőzésre. Ha már leadták a névsort, de még nem történt meg a kezdőrúgás, a kiállított játékost helyettesíthetik egy benevezett cserejátékossal, és a csapat cseréinek a száma nem változik. Így furcsán hangozhat, de valóban van olyan, hogy egy kezdőjátékost kiállítanak, a csapat azonban nem kerül emberhátrányba!
2017-től kezdve egyes ifjúsági és öregfiúk bajnokságokban, a fogyatékkal élők mérkőzésein, valamint bizonyos grassroots meccseken bevezették az ideiglenes kiállítást. Ebben az esetben a nemzeti labdarúgó-szövetség, a kontinentális szövetség vagy a FIFA jóváhagyásától függően helyet kaphat a pálya mellett egy úgynevezett büntetőpad, amelyen a sárga lapot kapó játékosoknak a mérkőzés teljes játékidejének 10-15 százalékának megfelelő időt – azaz egy 90 perces találkozón tíz, egy 80 percesen nyolc percet –a padon kell tölteniük. A szokatlannak tűnő szabály célja, hogy a vétkes játékos azonnali büntetése pozitív hatást gyakoroljon annak későbbi viselkedésére.
3. Tizenegyes-párbaj
Világbajnokságon először 1982-ben került tizenegyes-párbajra, mégpedig az NSZK–Franciaország elődöntőt követően. A németek jártak sikerrel. Előtte, a 19. század végétől kezdve többféle megoldással is próbálkoztak a döntetlennel végződő találkozók esetén, köztük az extrém hosszúságú hosszabbítással, a mérkőzések újrajátszásával és a sorshúzással is. Miután Izrael sorshúzással veszítette el az 1968-as olimpia negyeddöntőjét, egy helyi bíró, Joszef Dagan előállt a tizenegyes-párbaj ötletével, és onnantól nem volt megállás.
Az észak-amerikai labdarúgó-bajnokság (MLS) elődjének számító NASL-ben, valamint az MLS első pár évében kifejezetten érdekes megoldást alkalmaztak annak érdekében, hogy izgalmasabbá és könnyen fogyaszthatóbbá tegyék az európai futballhoz nem szokott nézők számára ezt a sportágat. A liga vezetői azt akarták, hogy minden mérkőzésnek legyen egy győztese, így a döntetlennel záródó meccsek végén a jégkorongból jól ismert rávezetéses módszert vezették be. Egy-egy mezőnyjátékos 35 yardról (azaz nagyjából 32 méterről) vezette kapura a labdát, onnantól pedig egy öt másodperces „egy az egy elleni” párharc döntött közte és az ellenfél kapusa között. A FIFA és az IFAB erősen ellenezte a formátumot, ami aztán az 1999-es szezon vége előtt el is tűnt a ligából.