Ingyen sörrel motiválták az osztrák focistákat a 2008-as Eb-n
A sportolók ösztönzésére már sokféle eszközt bevetettek. Egy sörgyár például úgy gondolta, az általuk előállított nedű lesz a motiváló erő.
null
Az osztrák labdarúgó-válogatott a 2008-as Európa-bajnokság első mérkőzésén 1–0-s vereséget szenvedett Horvátországtól. Hiába dolgoztak ki sok helyzetet Josef Hickersberger játékosai, nem tudtak betalálni Stipe Pletikosa kapujába. Az osztrák Ottakringer sörgyár a gólínség láttán úgy döntött, a saját lehetőségeivel ösztönözni fogja a társrendező ország válogatottjának játékosait. Felajánlotta, hogy aki találatot szerez a hátralévő két csoportmérkőzésen a lengyelek, illetve a németek ellen, az egy főre jutó osztrák átlagfogyasztás erejéig – ez akkor évi 108,2 liter volt – élete végéig ingyen ihatja Ausztria egyik legnépszerűbb sörét.
„Talán ez az a lökés, ami a sikerhez szükséges”
– nyilatkozta Sigi Menz, a sörgyár akkori vezérigazgatója, aki hozzátette, az első gólszerzőnek személyesen fogja átadni az első sörszállítmányt.
A szokatlan ösztönzés eredményre vezetett: az osztrák válogatott a következő csoportmérkőzésén Lengyelország ellen már szerzett gólt. Igaz, a találat a mérkőzés utolsó pillanataiban született: a LASK Linz játékosa, Ivica Vastic a 93. percben rúgta be a labdát tizenegyesből a lengyel kapuba, ezzel döntetlenre mentette a mérkőzést (1–1).
Az akkor 38 éves Vastic a mérkőzés 66. percében lépett pályára csereként, és a góljával rekordot döntött: ő lett a kontinensviadalok történetében a legidősebb gólszerző. A mérkőzés utáni interjújából kiderült, csak a következő találkozó járt a fejében a lefújás után, a rá váró sörökre még nem gondolt.
„Jó érzés volt hallani, hogy a tizenegyes előtt a szurkolók az én nevemet skandálják. Boldog vagyok, hogy visszahoztuk a reményt a továbbjutásra. Az utolsó fordulóban le kell győznünk a németeket; nehéz lesz, de a fociban semmi sem lehetetlen”
– mondta a veterán játékos.
Németország ellen viszont újra gólképtelen volt Ausztria. Vasticék 1–0-s vereséget szenvedtek, így egy pontot szerezve csoportharmadikként zártak, ezzel véget ért számukra a kontinenstorna; és az is világossá vált, hogy több játékos már nem fog kapni ingyen évi 108 liter sört élete végéig. A horvát származású játékosnak viszont hamarosan átadták a megígért jutalmát.
„Köszönjük Ausztria egyetlen gólját az Európa-bajnokságon”
– ezekkel a szavakkal adta át neki Menz az első adag sört.