Inspiráló nők az autósport világából

Inspiráló nők az autósport világából

2023. szept. 4.

Mint sok más férfiak által dominált területen, az autósportokban is kiemelkedő teljesítményre van szükség a nőktől, hogy el tudják fogadtatni magukat a közegben. Az alábbiakban összeszedtünk tíz tehetséges hölgyet a motorok és a benzingőz világából.


Michele Mouton


Mouton a női autóversenyzés talán legnagyobb alakja, aki a rali szakágában tette le a névjegyét. Karrierjét navigátorként kezdte, a francia fiatal azonban többre vágyott: saját kezébe akarta venni az irányítást, pilóta akart lenni. Tanulmányai befejezése után vett egy Alpine A110-es autót és megkezdte ralikarrierjét. 1974-ben indult először a ralivilágbajnokság egyik szakaszán, az igazán nagy figyelmet pedig akkor hívta fel magára, amikor az Audi pilótájaként 1981-ben megszerezte első szakaszgyőzelmét. Ezt további három diadal követte 1982-ben, amikor is a világbajnoki tabella második helyén végzett. Becenevét (Black Volcano – fekete vulkán) heves vérmérsékletéről és hosszú fekete hajáról kapta.



Maria Teresa de Filippis


A női versenyzőknek manapság is nehéz dolguk van, az 1950-es években pedig pláne az volt. De Filippist a sportág egyik úttörőjeként tartják számon, ő volt ugyanis az első nő, aki a Formula–1-ben szerepelt. Családja rosszallása ellenére De Filippis a második világháború után megkezdte karrierjét. Az olasz sportautó-bajnokságban kiváló eredményeket ért el, így a Maserati szerződtette Maria Teresát, aki később öt F1-es megjelenéséből három alkalommal rajtolhatott el a nagydíjakon, legjobb helyezését (egy tizedik pozíció) az 1958-as Belga Nagydíjon érte el. Az 1958-as Francia Nagydíjon való indulást azért tagadta meg tőle a versenyigazgató, mert szerinte az egyetlen sisak, amit egy nőnek viselnie kellene, a fodrászatban van...



Lella Lombardi


A mai napig az utolsó nő, aki Formula–1-es futamon indult, a sportág legsikeresebb hölgyversenyzője. Fiatalkorában édesapja árukihordó kocsijának volánja mögött dolgozott, ennyi pedig elég volt neki ahhoz, hogy beleszeressen a vezetés élményébe. Rövid gokartos karrierje után már együléses autókba ült, az F3-as bajnokságot is megjárva pedig eljutott az F1-ig. Ott aztán összesen 12 futamon állt rajthoz, ez minden idők legtöbbje nőként a száguldó cirkuszban. Legjobb eredményét az 1975-ös Spanyol Nagydíjon szerezte, amikor is hatodikként ért célba. A versenyt idő előtt meg kellett szakítani egy szörnyű baleset miatt, a versenyzők így csak félpontokat kaptak, Lombardi 0,5 egysége azonban így is az első és máig utolsó női pontszerzés a Formula–1 történetében.



auto_altForrás: F1



Danica Patrick


Érdekes módon az Egyesült Államokban sokkal nagyobb hagyománya van a női autóversenyzésnek, szereplői közül Danica Patrick a legsikeresebb. Valószínűleg minden IndyCar-rajongó ismeri az amerikai pilóta nevét, aki élete első Indianapolis 500-as versenyén negyedik lett, az év végén pedig a szezon legjobb újonca címet is bezsebelte. Első győzelmét a szériában a 2008-as japán versenyen aratta az Andretti színeiben, ezzel az első nő lett az IndyCar történetében, aki felállhatott a dobogó tetejére. A 2009-es Indy 500-on harmadik helyen zárt, így a valaha volt legjobb női eredményt érte el a legendás versenyen. Pályafutása alatt a versenysorozatban összesen egy győzelmet, hét dobogós helyezést és három pole pozíciót szerzett.



Sarah Fisher


Fisher Patrickhoz hasonlóan az IndyCar világában vált igazán népszerűvé. A kilenc pilótahölgy közül, akik részt vettek az Indianapolis 500-as futamon, Fisher könyvelheti el a legtöbb szereplést, hiszen kilencszer állt rajthoz. 2001-ben másodikként intette le a kockás zászló a Miamiban rendezett versenyen, ezzel Patrick 2008-as győzelméig övé volt a legjobb nő által elért eredmény a széria történetében. 2008-ban megalapította saját versenycsapatát, a Sarah Fisher Racinget, amelynek színeiben 16 IndyCar-futamon vett részt, köztük két Indy 500-on is.



Simona de Silvestro


De Silvestro legismertebb becenevei a (Iron Maiden, Swiss Missile) keménységére és gyorsaságára utalnak. 2010-ben elnyerte az IndyCar-szezon legjobb újoncának járó címet. Noha karrierje során többször is ijesztő balesetek hátráltatták, 2013-ban a houstoni versenyen a második helyen végzett, ezzel a versenysorozat történetének harmadik női dobogósává vált Patrick és Fisher után. A Formula–E-ben is kipróbálta magát, az Andretti színeiben Robin Frijns csapattársaként versenyzett. 2016-ban a Long Beach-i ePrix-n szerzett kilencedik helyével a széria első női pontszerzőjévé vált. Jelenleg a Porsche teszt- és tartalékpilótájaként dolgozik az elektromos világbajnokságban.





Sophia Flörsch


A névsor legfiatalabb tagja a 22 éves Flörsch, aki jelen állás szerint az F1-hez legközelebb álló női pilóta. Jelenleg a Formula–3-as bajnokságban versenyez a PHM Racing színeiben, az idei belgiumi futamon elért hetedik helyével pedig a széria történetének első női pontszerzője lett. Az Alpine akadémistája az F3 mellett a hosszútávú versenyzés világában is megmutatta tehetségét: az európai Le Mans-széria (ELMS) első női dobogósa. A legendás Le Mans-i 24 óráson háromszor is részt vett, 2020-ban egy teljes női felállással rendelkező csapat tagjaként kategóriájának kilencedik helyén végzett Tatiana Calderón és Beitske Visser társaként.



Hannah Schmitz


Hogy ne csak versenyzők legyenek a listán: Schmitz ugyan nem szerepel gyakran a kamerák előtt, mégsem szabad elfelejteni, hogy ő volt Max Verstappen eddigi két Formula–1-es világbajnoki címének egyik kulcsfigurája. A brit hölgy, aki a Cambridge Egyetemen szerezte meg gépészmérnöki mesterdiplomáját, 2009 óta tagja a Red Bull F1-es csapatának. Az osztrák istálló 2010-es évek eleji sikereiben vezető stratégiai mérnökként vett részt, 2021 óta pedig ő a legfőbb irányítója a jelenlegi mezőnyt domináló alakulat stratégiai részlegének.



Susie Wolff


A skót hölgyet a legtöbben csak úgy ismerik, mint a Mercedes F1-es csapatának ügyvezető igazgatójának, Torger „Toto” Wolffnak a feleségét. Leánykori nevén Suzanne Stoddart első évében hagyta ott az egyetemet pilótakarrierjéért, amelynek nagy részét a német túraautó-bajnokságban töltötte, hét szezont teljesített a DTM-ben. 2012-ben csatlakozott a Williams F1-es csapatához fejlesztőpilótaként, majd 2014-ben és 2015-ben összesen négy F1-es szabadedzésen vett részt tesztpilótaként. Visszavonulása után csapatvezetői pozícióban dolgozott a Venturi Formula–E csapatánál, jelenleg pedig az újonnan elindított, csak hölgyversenyzőknek szóló F1 Academy széria vezérigazgatója.



auto_altForrás: FIA



Claire Williams


Claire karrierje már születése előtt eldőlt, elég csak ránéznünk a vezetéknevére. Vezetői képességeit édesapjától, Sir Frank Williamstől örökölte, aki 1977-ben megalapította az F1 történetének egyik legsikeresebb csapatát. Lánya 2002-ben kezdett el dolgozni édesapja csapatánál, majd apja 2012-es lemondása után átvette helyét az igazgatóságban. 2013-ban kinevezték a Williams Racing helyettes csapatfőnökévé, így a szakmai-technikai részlegeken kívül minden ágazatért ő felelt, így a marketingért, a kommunikációért és az üzleti vonalért is. 2020-ban távozott a csapattól, miután az új tulajdonosi körbe került.


Szerző

Nagyházi Anna

Nagyházi Anna

Nagyházi Anna

Jelentős szerepet tölt be a sport az életemben, elsősorban a motorsportokért és a labdarúgásért rajongok. Média szakos hallgatóként a legfőbb célom, hogy a diploma megszerzése után is a női nemet reprezentálhassam a férfiak dominálta sportmédiában.