„A sport kertelés nélkül megvilágítja rólunk az igazat, megmutatja, hogy ki mit tud” – Interjú Hernádi Jánossal

Rendhagyó interjúnkban Hernádi Jánossal beszélgettünk, akit a Nemzetközi Korcsolyázó Szövetség (ISU) a világ tíz legjobb döntőbírája közé választott. A Budapesti Gazdasági Egyetem egykori szakoktatója több alkalommal képviselte hazánkat a téli olimpiai játékokon. Az ISU és a Magyar Országos Korcsolyázó Szövetség által Életműdíjjal kitüntetett, rendkívüli nemzetközi reputációval bíró szakember nem csupán a világversenyek világába repít el bennünket, de beszél a sportos életvitel hétköznapokra kivetített jelentőségéről, és arról, hogy miért zárta ki a döntőbe jutott magyar női gyorskorcsolya váltót a drezdai Európa-bajnokságon.


(X) Regisztrálj a Büntetőn keresztül az Unibetre, és befizetési bónuszod mellé 10 ezer Ft ingyenes fogadást is kapsz ajándékba!


 

– Ha jól tudom, mai napig tartó sportpályafutása alatt nemcsak válogatott gyorskorcsolyázó volt, de egyéb sportágakban is megmérettette magát.

– A hatvanas években az, hogy valaki a sportpályafutást választotta, lehetőséget adott arra, hogy eljusson külföldre, de én emellett a mozgást is nagyon szerettem. A baráti köröm is sportszerető volt, példamutatóan viselkedett, diplomákat szereztek, nyelveket beszéltek. Vannak sportágak, például a vívás, a vízilabda, ahol kiemelkedően magas a diplomások száma. Amikor Pesten voltam katona, elkezdtem futballedzésekre járni a Honvédba Tichy Lajosékkal a tartalékcsapatba. Így részt vettem önszorgalomból futball- és korcsolyaedzéseken is, pedig benne volt a sérülés veszélye.

 

Azt kellett látnunk a társaimmal, hogy az akkor méltán híres MTK futballcsapat játékosainak milyen gyenge edzést vezényeltek a mieinkhez képest. Akkoriban jött be a Cooper-teszt is, de a labdarúgók fizikai tesztet nem akartak végezni. Az egész világon elterjedt, így a futni nem igazán szerető brazilok, vagy az afrikai labdarúgók is Cooper-teszteket futottak, és olyan fizikális előnyre tettek szert, amely segítette az előmenetelüket. Szerintem itt kezdődött a magyar labdarúgás süllyedése.

 

Amikor leállt a kilenc MTK-játékos egy sztrájk miatt, lementem közéjük játszani. Azért tettem, mert sokkal jobban futballoztam, mint korcsolyáztam. Akkoriban az edzéseken a pálya egyik felén huszonketten játszottunk egy ledöntött vaskapura, az úgynevezett bokapasszokat erőltettük és csak fejjel szerezhettünk gólt.  Gondoltam, nekem is lehet itt valami keresnivalóm. Ekkoriban a hollandoknál bevált gyakorlat volt, hogy 4 a 4 ellenében játszottak és csak a tizenhatoson kívülről lehetett érvényes gólt szerezni, és Hahnék negyven méterekről találtak a hálóba. Sajnos ebben az időszakban lépéshátrányba került a magyar labdarúgás.

 

– És miért éppen a gyorskorcsolyát választotta?

– Az én gyermekkorom a múlt évezredben kezdődött. Álltam a jégpálya mellett – egy osztálytársamat vártam –, amikor a későbbi edzőm odalépett hozzám és annyit kérdezett: „öcsi, hányas lábad van?”. Adott egy korcsolyát, azt mondta, menjek egy kört, és közölte a heti edzésidőpontokat. Pár évre rá gimnazista koromban egymás követő két évben megnyertem az ifjúsági bajnokságot, és felnőtt válogatottságig jutottam. Ekkoriban nem volt junior kategória az ifjúsági és a felnőtt kategóriák között. Ez karriereket tehetett tönkre, hiszen hatalmas különbséget jelentett a két korosztályban megmérettetnie magát megannyi fiatalnak. Szerencsére ezt később belátta a szövetség és változtatott.  

 

Hernádi János a Városligetben 1965-ben

– Feltételezem, hogy komoly szintváltást jelentett mindez a mindennapi felkészülés során.

– Egy felnőtt szervezetnek tizenöt év munkával a háta mögött, kiforrott izomzattal persze hogy nem jelenthetett akadályt legyőznie egy gimnazista, a felnőtt mezőnyben újnak számító versenytársát. Egyből a sor végére kerültem, sőt először a nőkkel kellett edzenem. Itt kellett fejlődnöm és szintet lépnem ahhoz, hogy a későbbiekben a gyorsabb férfi mezőnyben tudjak versenyezni. Ez olyan, mint tag lenni egy falkában, az ember azonnal tudomásul veszi a helyét. Tiszteletet teremt a hierarchia egymás között. A valós eredmény megmutatkozik. Azért is szeretem a sportot, mert kertelés nélkül megvilágítja rólunk az igazat, megmutatja, hogy ki mit tud az adott sportágban. Az egyéni sportoknál még inkább szembetűnő, hogy ki milyen eredményre képes. Amilyen időt megfutsz, annyi a te teljesítményed. Miután felkerültem a felnőttek közé, két évre behívtak katonának, amely egy sportoló karrierjének töréséhez vezetett megannyi alkalommal. Én persze edzettem ekkoriban is, amikor lehetőségem adódott. Büszke vagyok rá, hogy 27 éves koromban ugyanolyan eredményt korcsolyáztam, mint tíz évvel korábban. A legjobb eredményem a harmadik helyezés volt a hazai bajnokságon és a válogatott kerettagság. Long trackben (nagypályás gyorskorcsolya – a szerk.) egyéni indulóként versenyzünk. Mongóliában például mínusz 45 fokban kellett megmérettetnünk magunkat, de később short track (rövidpályás gyorskorcsolya – a szerk.) bíróként Európában és Amerikában is rengeteg élménnyel gazdagodtam. Én tíz éven át voltam válogatott, ekkoriban kerülhettem a kazahsztáni Medeoba, amely 1600 méter magasan terül el, és mai napig a világ egyik leggyorsabb szabadtéri pályája. Egy idő után aztán már nem láttam, hogyan tudnék előbbre lépni, eljött a váltás ideje. Megházasodtam és az Intercontinentalban kezdtem dolgozni.

 

– Minek köszönhető az, hogy egyes pályákat gyorsabbnak tartanak a versenyzők?

– A jégkészítés titka a gleccservíz. Nincs benne szennyeződés, a városi vizekkel ellentétben. Nem véletlen, hogy a legjobb eredményeket ezeken a pályákon érik el a versenyzők. A városligeti pályán a gőzmozdonyok miatt fekete volt a jég: ha elestünk, koromfekete lett a ruhánk.

 

– Volt ideje edzésekre akkor is, amikor civil foglalkozása végzésekor kiestek munkatársai, és ezért több műszakot kellett bevállalnia egyhuzamban? Hogyan pótolta a kihagyott edzéseket?

– A fárasztó műszakot követően mindig pótoltam, a pihenés rovására. Mivel sohasem voltam sztársportoló, életem legnagyobb eredményének tartom, hogy sikerült megtartanom a sportos mentalitásomat.

 

Olyan fegyelmezett életvitelre tanított a folyamatos naprakészség – csak akkor ettem, ha éhes voltam, csak akkor ittam, ha szomjas voltam –, amit teljesítenem kellett, amely átível az egész életemen. Ennek köszönhető, hogy egészen az elmúlt évtized kezdetéig versenyszerűen triatlonoztam.

 

Azok közé tartozom, akik hazánkban elsők között terjesztették a sportág hírnevét, és hosszú ideig minden évben indultam a bajnokságon, a Vasi Vasemberen.

 

Egyenes, korrekt, fair: ez az általános nemzetközi vélekedés Hernádi János bírói tevékenységével kapcsolatban

– Ahhoz, hogy valaki nemcsak sportolóként lehessen válogatott, de döntőbíróként is téli olimpiákon vegyen részt, az elkötelezettség mellett érzék, rálátás is szükséges. Ön hogyan vált a világ egyik legjobb gyorskorcsolya-bírójává?

– Aktív élsporttól való visszavonulásomat követően a szállodaiparban dolgoztam, amikor megkeresett a barátom, Martos Gyuri, aki meghonosította a sportágat hazánkban. Kérdezte, hogy volna-e kedvem a short track versenyeken bíróként részt venni. Az angol nyelvtudás és a korcsolyázó múlt ennek alapfeltételei voltak. Tanultam a szabálykönyvet, láttam Gyuri munkásságán a következetességet, a gyakorlatban pedig jó értékeléseket kaptam, mert fair bíráskodásként ítélték meg a munkámat. Szép lassan az én irányításom alá kerültek versenyek, és érzésből tudja az ember, hogy valaki erre a pályára teremtetett-e vagy sem. A bírót is ellenőrzik. A szövetség minősíti a felkészültségét, a határozottságát, figyeli, hogy kézben tudja-e tartani a versenyt, van-e aurája. Pillanatok alatt kell döntést hoznom, hogy megállítsam-e a versenyt vagy engedjem tovább. Egyre jobb minősítéseket kaptam, hiszen látták, ahogy uralom a pályát. A Nemzetközi Korcsolyázó Szövetség (ISU) 25 bíróból tíz főt emelt ki annak idején a világversenyek levezénylésére. Eleinte nemzetközi bíróként, asszisztensként hívtak meg, majd a mérkőzésekről kapott referenciáimat jónak ítélték meg, így egyre több kiemelt feladattal bíztak meg. Meghívtak például az ISU világkupáira és az Universiadékra asszisztens bírónak, ahol a döntéseket, amelyeket javasoltam, helyes ítéleteknek nevezték, és valójában így váltam döntőbíróvá. A csapatvezetők, az edzők és a versenyzők visszaigazolása alapján kaphattam kiemelkedő minősítéseket, hiszen ők nagyon szeretik a korrekt, objektív játékvezetést. Öt bíró vezeti a döntőket a férfi- és másik öt a női mezőnyben. Itáliában vagy Kínában volt olyan, hogy négy bíró is helyi volt, de a döntőbíró, akinek a legfőbb szava van, más nemzetiségű. Ez bevált gyakorlat. 

 

 


(X) Hívd meg barátaidat és szerezz ingyenes fogadást, befizetési bónuszt, illetve bónuszpénzt összesen 75 000 Ft értékben!


 

– A 2008 szeptemberében készített interjúmban, a Torinóban sporttörténelmi sikert elérő, váltóban Európa-bajnokká avanzsáló Darázs Rózsa elismerő szavakkal illette bírói ténykedését: „a drezdai Európa-bajnokságon bejutottunk a döntőbe, ahol Hernádi János Tanár Úr volt a döntőbíró, és kizárt minket, mert lekéstük a döntőt. Öt másodpercen múlt, de ő nem kivételezik senkivel. Megtehette volna, hogy húzza az időt, de az olyan típusú bírókat nem is hívják meg olimpiákra, akik ezt tették volna az ő helyében!” Mi történt pontosan az ominózus drezdai döntő futamot megelőzően, és mi volt az oka annak, hogy a magyar küldöttség kizárása mellett döntött?

– Ezeket a versenyeket közvetíti a televízió, itt adásidő van. Ha valaki bérli a műholdakat, vagy fizeti a hirdetéseket a világon mindenhol a sportversenyek közötti időben, és a húsz perc késés miatt az adásidő lejár, a nézők pedig nem tudják meg, ki lett a világbajnok, vajon ki fog azért a késésért fizetni? Az öt csapatból négy a rajtnál volt, a mieink pedig nem jöttek ki. Nem vártam rájuk.

 

– A magyar küldöttség minden idők legeredményesebb szereplésével, három arany- és három ezüstéremmel tért haza a legutóbbi dordrechti rövidpályás gyorskorcsolya világbajnokságról, az éremtáblázat második helyén végezve. Mondhatjuk, hogy a női/férfi-váltóink modernkori sikerkorszaka Darázs Rózsáék 2009-es torinói Eb-aranyával kezdődött, a 2015-ös vb-eredményekkel folytatódott, és egyre erősebbekké váltunk az elmúlt évtizedben?

– A Puskás-féle Aranycsapathoz tudnám hasonlítani azt a folyamatot, ami az elmúlt bő évtizedben jellemzi a honi gyorskorcsolyát. Olyan talentumok jöttek össze, akik a jó időben, a jó helyen találkoztak egymással. Kiváló generáció egy kiváló edzőgárdával. Mint a pillangó, könnyed, elegáns módon versenyzett például Liu Shaoang, élmény volt nézni a mindennemű erőlködés nélküli teljesítményét. A tartalékokkal beszéltem a hazaérkezésüket követően, akik elmondták, hogy nem volt könnyű dolguk, hiszen többen betegségen estek át az elmúlt időszakban, ami megnehezítette a felkészülésüket.

 

– Önnek nagy nemzetközi elismertsége van a szakmában. Tartja a kapcsolatot a legendás sportolókkal is?

– Apolo Ohno, az Amerikai Egyesült Államok legnevesebb és legsikeresebb, nyolcszoros érmes rövidpályás olimpikonja és számos további sztársportoló a mai napig követi a Facebook-oldalamat. Ohno például személyesen jött oda hozzám, akivel mind a Salt Lake City-ben, mind pedig a Torinóban rendezett Téli Olimpián találkoztam. Jégen voltam bíróként, amikor Torinóban olimpiai bajnokká avanzsált az USA legnagyobb örömére. Ohno odajött hozzám és azt kérdezte: „Referee, megismersz engem? Készíthetünk egy közös képet?”. Ilyen viszonyom van vele és számos más legendás versenyzővel, szakmabelivel. 

 

Apolo Ohno, a Grazban megrendezett Speciális Olimpia nagykövete büszkén fotózkodik Hernádi Jánossal


 

– A sport fegyelemre, kitartásra, alázatra nevel. Megtanítja számunkra, hogy milyen ára van egy-egy kiugró eredménynek. Önről az emberekben általában pozitív kép alakul ki: korrekt, egyenes ember. A sportban elsajátított fegyelem, tisztelet visszaköszön akkor, amikor magáról az emberről alkotunk képet?

– Örülök a kérdésnek. Az első benyomás nagyon fontos, persze a csibészek is nézhetnek egyenesen. A korrektség a sportban és az életben alapfeltétel kellene hogy legyen. 27 éven keresztül vettem részt a Vasi Vasemberen, a hazai triatlonversenyen. Már maga a táv teljesítése is kihívás, nemhogy egy kiemelkedő eredmény felmutatása. Az utolsó ugyanúgy megdolgozik a helyezéséért, és elfárad, mint az első. A lényeg részt venni a versenyen, és arról visszacsatolást kapni. Harminc év alatt a torinói és a salt lake-i olimpiákon és három téli speciális olimpián vettem részt, ezen felül számtalan világkupán, Európa-bajnokságon, Universiadékon és további jelentős hazai és nemzetközi versenyeken. A legfontosabbnak azt tartom, ahogyan az ismereteinket tovább adtuk a jelenlegi zsűrinek.

 

Egész Közép- és Kelet-Európában a magyar zsűri tanította a jelenleg is működő bírákat. Szakmai felkészültségünket tekintve senkinek nem volt megközelítőleg sem olyan felkészült stábja, mint a mi bírói gárdánk.

 

Olimpiai szintű bíráink voltak. A hazai bajnokságok Szegeden és Jászberényben ezzel a zsűrivel mentek le.

 

– Jászberény rendkívül fontos fellegvár a hazai téli sportok fejlődése szempontjából. Emlékszem arra az időszakra, amikor a helyi Lehel HC jégkorongcsapata országos döntőt vívott a Fradival.

– Belovai József munkája kiemelkedik a városban. A város a sajátjának érezte a jégkorongcsapatot. A lokálpatriotizmus egykoron nagyon nemes gesztusa jelent meg a sportban, amely ma már kevésbé jellemző. Valójában mi magunk is bíróként hazánkat képviseltük a legnevesebb nemzetközi versenyeken.

 

– Legutóbb a La Gazzetta dello Sport szaktekintélyével beszélgettem arról, hogy mennyire megváltozott a világ, az általános tisztelet és a munka megbecsülése egyre inkább háttérbe szorul. Az értéket teremtő gesztusok és a figyelmesség mintha már egyre kevésbé számítanának a társadalomban, miközben a kultúránk megjelenik a beszédmódunkban, öltözködésünkben is.

– Egyetértek. Én még a szállodai szobámat is mindig rendben tartottam. Soha egy zokni nem lógott az asztalon. Ha a szobába bement a takarító személyzet, nem mondhatták azt, hogy „hát ezek a rendetlen magyarok”. Ha egy külföldi beszáll egy magyar taxiba, aki becsapja, és nyolcszor átviszi a hídon, ha a szállodában a recepciós borostásan várja, vagy az étteremben a pincér langyos ételt tesz elé, többé nem tér vissza hozzánk. Ha azonban egy korrekt taxis veszi fel, angolul tudó, ápolt recepciós várja, és kiváló étel fogadja, akkor újra vissza fog látogatni, és általában megvan a pozitív véleménye rólunk, viszi a hírünket. Függetlenül attól, hogy esetleg nem látott semmit az országból. Én ezzel a szemlélettel élem az életem.

 

– A döntőbírói karrierje befejezését követően úgy tudom, hogy mai napig aktív maradt.

– Az abbahagyás azt jelenti, hogy olimpián, világbajnokságon, világkupán nem vezetek versenyeket, de mai napig aktívan veszek részt több nemzetközi és a hazai versenyen, ahol a zsűri tagjaként bíráskodom. Mai napig gyermek, ifjúsági és felnőtt mérkőzéseket vezetek, miközben hetvenéves elmúltam. Az egyik kedvenc feladatomnak tartom azt, hogy a jövő bajnokait nevelhetem. Az első 27 Vasi Vasemberen, 66 éves koromig olimpiai távon (1500 m úszás, 40 km biciklizés és 10 km futás – a szerk.) vettem részt. Ekkoriban írtam az újabb államvizsgámmal együtt járó második posztgraduális disszertációmat is a szakmámba vágó destination management témában, úgyhogy mondhatom, hogy mind fizikálisan, mind szellemileg friss maradtam. Az életen át tartó tanulás híve vagyok, ehhez igazítom életvitelemet. Hetvenéves koromban kaptam az Életműdíjat a Nemzetközi Korcsolyázó Szövetségtől és a Magyar Országos Korcsolyázó Szövetségtől is.

 

– Mindig meg tudta őrizni a nyugodt családi hátterét?

– Én nagyon sok tartást kaptam a családomtól, nyugodt hátterem volt, de ehhez én is hozzájárultam.

 

Aki még több érdekességre kiváncsi Hernádi pályafutásáról, IDE KATTINTVA olvashat róla!


Kiemelt fotó: A torinói téli olimpián az 500 méteres férfi döntőn a hármas közepén álló Hernádi János két kollégájával: a holland Charles Veldhoven és a francia Gerard Matusalem társaságában

A szerző a Calcio Analyst Italia című nemzetközi podcast szerkesztője

Írj hozzászólást