„Az enyém egy közepesen erős pályafutás” – Interjú Németh Krisztiánnal

Nem bánta meg Liverpoolt, nagyon sajnálta a magyar válogatott játékosait – főként, hogy előzetesen épp a németek ellen szimatolt esélyt –, néhány éven belül pedig meglehet, menedzsernek áll. A magyar futball egykori legnagyobb reménysége, Németh Krisztián azért még a gyepre vágyik, fitten, egészségesen.


(X) Regisztrálj a Büntetőn keresztül az Unibetre, és befizetési bónuszod mellé 10 ezer Ft ingyenes fogadást is kapsz ajándékba!


 

– Két, csodaszámba menő döntetlen és egy vereség a magyar Eb-mérleg. Tízes skálán mennyire voltál bosszús az utolsó mérkőzés hajrábeli német egyenlítése miatt?

– Nehéz azt az érzelmi hullámvasutazást leírni, amit azon a mérkőzésen átélt az ember. Az persze szuper, hogy ilyen helyzetet tudtunk magunknak teremteni, de maga a meccs… A vezető gólnál elhiszed, hogy történhet csoda, az egyenlítés elszomorít, az újbóli előnynél felhőtlen az öröm, azt gondolod, most már kihúzzuk, aztán egy megpattanó labda, és a vége a csalódást keltő döntetlen. Érdekes, feszült, fordulatos meccs volt, keserédes iksszel, elsősorban persze a pályán lévőknek lehetett nehéz elfogadni a végeredményt, ők joggal érezhették úgy, a németek nem találnak rajtunk fogást, megérdemelnénk a továbbjutást. Büszke voltam mindenesetre a csapatra, és azért ha valaki a torna előtt felvázol egy ilyen forgatókönyvet, mindenki hasonlóan büszkén olvasta volna végig. Utólag persze húzzuk a szánk szélét, mert tényleg kevésen múlt.

 

– De elfogott a hajrában a tehetetlen düh?

– Inkább az együttérzés uralkodott el rajtam. Nem ezt érdemelték a srácok. A németek csak járatták oldalirányban a labdát, máskor beívelgették, nem igazán voltak veszélyesek, ezért is bosszantó a kiesés. Az is igaz, ha ilyen mélyen védekezel, bármikor megpattanhat egy-egy labda.

 

– A torna előtt adtál volna bármi esélyt annak, hogy döntetlenre végzünk Münchenben?

– Elnézve az utóbbi idők német szereplését, úgy gondoltam, ellenük lehet a legnagyobb esélyünk. Attól pedig, hogy ezen a mérkőzésen múlt a továbbjutás, még görcsösebbé váltak. Az viszont, hogy mindhárom klasszis ellenféllel pariban voltunk, óriási teljesítmény.

 

– Kegyetlen érzés lehet, hogy hat perccel a vége előtt még továbbjutásra állsz a halálcsoportban, aztán mégsem sikerül. Az Eb-szereplésből ugyanakkor jócskán lehet táplálkozni, főként a fiataljainknak, nem?

– Persze. Ami melót beletettek, az előtt le a kalappal, és ha egy ideig még a csalódottság lesz is az úr, a pozitív töltet, a számos tapasztalat, amivel gazdagodtak, már az angolok elleni, szeptemberi vb-selejtezőn kamatozhat. Visszaadja még ezt az élet.

 

– Emlékszel a karrieredből hasonlóan szívszaggató élményre?

– Nem nagyon. Már csak azért sem, mert ez mégiscsak egy Európa-bajnokság, ennek súlya van, az a szint, ahol nem sűrűn jársz. Ami a traumát illeti, talán egy súlyos sérülés lehet hasonló. A magyar továbbjutásra a világ minden pontján felkapták volna az emberek a fejüket, így sincs persze miért szégyenkezni.

 

– Tudtad egyáltalán a meccseket mezei szurkolóként figyelni? Nem kerített hatalmába az érzés, hogy nekem is ott kéne lennem?

– Dehogynem. Nehéz lett volna ezt az érzést teljesen kizárni, féléves kihagyással a hátam mögött nem nagyon volt azonban rá esélyem. De szívből drukkoltam a srácoknak. Sajnos az elmúlt félév úgy telt el, hogy nem volt klubom. Vissza akartam térni Amerikába, nem tudtam. A pandémia miatt az Egyesült Államokban a klubok anyagi helyzete is megváltozott, a fél plusz egyéves opciós szerződésemben az opció végül nem lépett életbe. Ettől függetlenül jó időszak volt a columbusi, bajnokok lettünk, én is hozzá tudtam valamit tenni a csapat sikeréhez, sajnos azonban rövid lett az együttműködés.

 


(X) Vegyél részt az ingyenes Aranygól-tippjátékban az Eb egyenes kieséses szakasza során, tippeld meg helyesen az adott mérkőzés első gólszerzőjét és a találat pontos idejét és nyerj meccsenként akár 3,2 millió forintot!


 

– Öt éve közvetlenül az Eb-szereplésből nem nagyon profitált a magyar futball: egyrészt nem igazolt annyi játékosunk az elitbe, mint reméltük, másrészt az azt követő vb-selejtezősorozat elég gyatrára sikeredett. Annyiban reménykeltőbb most a helyzet, hogy sokkal több a fiatal az együttesben.

– Abszolút más most a helyzet. A 2016-os válogatott karakterekre épült, amelyek végül csapattá kovácsolódtak. Marco Rossi viszont olyan keretet hozott össze, olyan rendszert épített és olyan játékot alkotott, ami egyaránt ígéretes. Ez egy nagybetűs csapat, amelyet nem kell újjáépíteni. Két különböző korszak a két Eb-szereplés, annak a társaságnak az volt a csúcs, ennek akár még a vb-részvétel is megadathat.

 

– Németh Krisztiánnak is juthat még ebben szerep?

– Legyen előbb csapatom, aztán meglátjuk.

 

– Két éve még magad is játszottál a Rossi-csapatban, amelyik azóta is fejlődik. Miben lépett szerinted leginkább előre a válogatott?

– Azokban az időkben Marco még próbálgatta a csapatát, a játékrendszereket, amióta átálltunk a három-öt-kettes formációra, bárki ellen játsszunk is, hozzuk az eredményt. Olyan szisztémát alkotott, ami nagyon fekszik a játékosoknak, szóval sok minden neki köszönhető.

 

– Mégis, mit tud, amit más nem? Mit talált el?

– Ezt azok tudják leginkább, akik most is a keret tagjai, kívülről nehéz belelátni. De a játékrendszer, a taktika, hogy valamivel mélyebben védekezünk, egyaránt ül, plusz elhitette a játékosokkal, lehetnek sikeresek. Ha pedig jönnek az eredmények, a futballisták még inkább hisznek benne, az önbizalom meg egyre inkább nő.

 

– Mindig szívügyed volt a válogatott, sokszor a világ végéről, az első szóra repültél haza akkor is, ha egy-két percet kaptál mindössze. Ennyire fontos neked a címeres mez?

– A legfontosabb. Aki ismer, tudja rólam. Tizennégy éves korom óta viselem, hozzám nőtt. Amerikában játszva sokszor mondták, nem kéne már hazautazgatni, minek, ha úgysem játszom eleget, én azonban jöttem mindig, és sosem bántam meg, még ha egy perc jutott is mindössze. Lehet, mások lemondták volna, én úgy voltam vele, legyek bárhol a világon, amíg hívnak, jövök.

 

– Jóval több, mint tucatnyiszor jöttél, és a harminchét válogatott fellépés dicséretes szereplésszám, mégsem lettél a nemzeti csapat örök kilencese, az első számú center, pedig lehettél volna, vagy legalábbis sokan ezt vizionáltuk. Miért nem lettél?

– Mert az én játékstílusom valószínűleg nem illett a válogatott karakteréhez, ezért rendre a szélre tettek. Nincs annyit nálunk a labda, ehhez a futballstílushoz pedig tökéletesen fekszik Szalai Ádám játéka.  

 

– Meg kell hagyni, a sérülések is sokszor gátoltak abban, hogy kiteljesedj, már a kezdetekkor, Liverpoolban is. Utólag mondhatjuk, korántsem csak a te hibád, hogy nem lett olyan fényes az angliai karrier?

– Talán igen. A légióskarrierem elején viszonylag sokat bajlódtam sérülésekkel, huszonnégy és huszonnyolc éves korom közt elkerültek, most idősebb fejjel újra nem kímélnek. A sok külföldön töltött év, a rengeteg utazás valószínűleg megviselte a testem. Igazán súlyos sérüléseim, nagy operációim nem voltak szerencsére, sok apró baj annál inkább nyúzott. Liverpoolban olyan melót kellett elvégeznem, a másfajta edzésmetodikában olyan terhelést kaptam, ami térd- és bokaproblémákat okozott. Azt kijelenthetem, ha azok a sérülések elkerülnek, nagy valószínűséggel többre viszem, de bizonyára sok egyéb tényezőn is múlt, hogy nem valósult meg minden álmom. 

 

Németh Krisztián és Jamie Carragher (balra) küzd a labdáért a Liverpool 2009-es edzőtáborában (Fotó: liverpoolecho.co.uk)

 

 

– Például?

– Ma már tudom, a profi pályafutásom elején nem az a mentalitás jellemzett, ami kívánatos lett volna, de hát az embernek sokszor későn érik be a feje lágya. Velem legalábbis így történt.

 

– Valahogy az egész nyolcvankilences, kilencvenes korosztálynak mesésebb jövőt jósoltunk. Annak a generációnak Koman Vladimirrel, Kádár Tamással, Gulácsi Péterrel, Korcsmár Zsolttal, Varga Rolanddal és a Simon ikrekkel te voltál a legreményteljesebb alakja. Akad, aki tehetségéhez méltó karriert futott be, a többség kevésbé. Min múlt? Hogy fejben ki mennyire volt erős, profi, elszánt?

– Igen. A döntéseken múlik, hogy fejben elég erős vagy-e. Gula már akkor az volt, amikor mi még távolról sem, nem véletlenül jutott el a legmagasabb szintre, a Bundesliga dobogójáig, BL-elődöntőig. Nekünk több idő kellett a megéréshez. Sok mindenen múlik persze egy karrier, a döntéseken nyilván, hogy hova igazolsz, milyen edzőt kapsz, ő mennyire látja benned a megoldást, érdekes időszak volt mindenesetre az elmúlt tíz-egynéhány év, de nem bánok semmit. Azt szoktam erre mondani, az enyém egy közepesen erős pályafutás.

 

– Úgy értékeled?

– Igen.

 

– Pedig lehetett volna nagyon erős is.

– Lehetett volna… A kiválóhoz meglehet, annál is több kellett volna, de nagyon erős lehetett volna, igen. Alakulhatott volna ugyanakkor sokkal rosszabbul is. Ha a pályám elején elém rakják ezt a forgatókönyvet, valószínűleg aláírom.

 

– Ha ez egy maraton, a felén már jócskán túl vagy, a harmincharmadik évedben járva jönnek az utolsó kilométerek. Nem furcsa, hogy az örök kölyök Németh Krisztián is korosodik?

– Dehogynem. Lassan szeniorkorba lépek… De kezdem megszokni. És lehet, meglepő lesz, de most érzem magam a legjobban a bőrömben, testben, lélekben és szellemileg is rendben vagyok. Ezért is bosszant, hogy kimaradt fél év, és nem sikerült visszatérnem Amerikába. Kivártam, erre bazíroztam, vállalom érte a felelősséget. 

 

– Amerika nagyon bejön neked, harmadszor tértél oda vissza tavaly októberben. Mi olyan vonzó benne?

– Az, hogy a játékstílusomhoz nagyon passzol az MLS, mindemellett pedig nagyon inspirál az amerikai közeg. Sajnos a Kansasből való hazajárás miatt kialakult egy sérvbetegségem, de hiába a nagy fájdalmak, játszottam, aminek meglett a böjtje. Kansas után a Columbus két évet ajánlott, a sérvem miatt azonban nem fogadhattam el. Miután rendbejött, újra az MLS-ben akartam futballozni, a Columbus azonban már csak egy rövidebb szerződést ajánlott.

 

Én picit máshogy látom őt, mint sokan, számomra ő egy klasszikus csatár, sok szempontból hasonlít a játéka Sergio Agüeróéra. Ha szétnéznek a világban, sok különleges képességű képességű támadó van, de kevés ilyen sokoldalú játékos. Szerintem Krisztián hasonló dolgokat mutat, mint Agüero, megvannak benne az argentin csatár erényei – nyilatkozta róla Peter Vermes 2019-ben.  (Fotó: Getty Images)

 

– A folytatást látod már körvonalazódni?

– Azt igen, hogy nagyjából mely országok jöhetnek szóba. Lassan mozog a piac, az sem segít, hogy az utóbbi időben nem játszottam eleget, bár mindvégig edzettem, és azt korábban is sikerült bebizonyítanom, az ilyen helyzetekből is vissza tudok jönni.

 

– A hazai folytatás is benne van a pakliban?

– Nem kaptam még ajánlatot, vagy legalábbis onnan nem jött, ahova szívesen hazajönnék. Úgyhogy egyelőre külföldben gondolkodom.

 

– De mi még a célod? Mi az, ami hajt?

– A futball szeretete, az, hogy még mindig nagyon szeretek focizni. Én még abban a világban nőttem fel, amelyikben az első számú motivációt a külföldi szereplés jelentette, hogy megmutasd, egy idegen országban is képes vagy helytállni. Engem továbbra is ez hajt, no meg hogy jó hírnök legyek, hogy már csak miattam is úgy gondoljanak a magyarokra, érdemes őket szerződtetni. Hogy úgy vélekedjenek, itt volt ez a Németh Krisztián, s ha a többi magyar is ilyen, készséggel adunk nekik esélyt. Amerika itthon egy ismeretlen terep volt, azóta viszont, hogy hét éve először a Kansasbe igazoltam, bátran nyúlnak a magyarokhoz.

 

– Kicsit tehát a saját sikerednek is tekinted, hogy azóta Nikolics Nemanja, Baráth Botond, Stieber Zoltán is megfordult arrafelé?

– Kicsit igen. No meg Urbányi Istvánnnak, aki rábeszélt arra, hogy vágjak bele, bár kellett ehhez az edző, Vermes Péter is. Emlékszem az akkoriban született cikkekre, hogy megyek a süllyesztőbe, a bajnokságba, ahova csak levezetni járnak a kiöregedett sztárok, pedig nem is igazán ismerték itthon az MLS-t. Én beleástam magam, és tudtam, nincs szó semmiféle süllyesztőről. 

 

– Azon elgondolkozol olykor, mihez kezdesz majd, ha egyszer abbahagyod a játékot?

– Szerintem menedzser leszek. Ez eléggé motivál. A saját pályafutásomból tanulva képes lennék jó irányba terelni a tehetségeket, megtalálni a számukra megfelelő motivációt, átadni a tapasztalataimat. Ez lesz az utam, azt hiszem.

Olvasói kérdések

F. Zoltán: Mi a legnagyobb különbség az európai, az amerikai és az arab futballközeg között?

– Mindegyikhez alkalmazkodni kell, mindnek megvan a maga sajátossága. Az amerikai hajtós bajnokság, hangsúlyos a fizikum, az európai valamivel taktikusabb, sok különböző játékrendszerrel, az arab ligában az egyéni kvalitások a legfontosabbak.

 

E. Dávid: Korod egyik legtehetségesebb játékosa voltál (nem csak magyar szinten), mégse futottál be akkora karriert, mint kellett volna. Nem gondolod, hogy elhibázott, korai döntés volt egykor a Liverpool?

– Nem. Akkor sem, ha lehet azon morfondírozni, egy kisebb ugrás jobb lett volna, hogy úgy több esélyem lett volna mielőbb beverekedni magam a felnőtt futballba, de így döntöttünk, és rengeteget tanultam. Nem bánom, hogy így alakult, tűzközelben voltam, kevésen múlt. Nagyon hasznos tapasztalatnak bizonyult.

 

T. Ábel: Melyik gólod a legfontosabb a számodra? Melyik csapattól kaptad a legtöbbet?

– Talán a kansasi kupadöntőbeli gólom, azzal egyenlítettünk a US Open Cup fináléjában, és nyertünk végül tizenegyesekkel. Egyébként épp a Kansastől kaptam a legtöbbet.

 

P. Csaba: Mit bántál meg és mit nem a pályafutásod során? Csapatváltás, emberi kapcsolatok…

– Amit megbántam, az az, hogy bizonyos helyzetekben nem voltam elég türelmes. Amit nem? Hogy Liverpoolba igazoltam.

 

M. Gergő: Miért igazoltál Katarba, amikor életed formájában játszottál a Kansas Cityben?

– Mélyebben nem akarok belemenni, a lényeg, hogy nem sikerült megállapodni a Kansasszel az új szerződésemről. Egy plusz egyéves megállapodásom volt, hosszú távra akartam aláírni, nem tudtunk megegyezni. Jött a katari ajánlat, ami tetszett a Kansasnek, ahogy nekem is.


Kiemelt fotó: Illyés Tibor / MTI

0 0 votes
Article Rating

Írj hozzászólást

0 Comments
Inline Feedbacks
View all comments
0
Would love your thoughts, please comment.x
()
x