Bosman és 2004: hogyan változtatta meg az európai futballt az EU bővítése? – Interjú

1995-ben a Bosman-szabály drámai módon hatott a nyugat-európai futballra. Az ítélet eltörölte az európai uniós állampolgárokra korábban gyakorolt diszkriminációt, így a játékosok szabadon igazolhattak más uniós országok klubjaiba. Ennek ellenére az Unióhoz nem csatlakozott országok labdarúgóira továbbra is bizonyos korlátozások vonatkoztak a játékospiacon. Legújabb interjúalanyunk Kállay Miklós, akivel egyszer már beszélgettünk az angliai FA-edzőképzésről, most pedig, mivel kinti szakdolgozatát is ebből írta, a címben jelölt problematika kapcsán kérdeztük!


(X) Kattints és nyerj az Unibet oldalán, ha a sportok megszállottja vagy!


 

2004. május 1-jén tíz új ország csatlakozott az EU-hoz, ez pedig a mai napig a legnagyobb bővítése a szervezetnek. 72 millió új állampolgár, és ami még fontosabb, 2000 új első osztályú futballista az addigi 6700 mellé (3000, ha a 2007-ben csatlakozó Romániát és Bulgáriát is beleszámítjuk). Amíg Nyugat-Európában elsősorban már beérett, tapasztaltabb, idősebb játékosok játszanak, addig Kelet-Európában egyre inkább előtérbe kerültek a fiatalabb generációhoz tartozó futballisták. Ennek köszönhetően a bővítés a futballpiacra is hatással volt. Kállay Miklóssal az angliai FA-edzőképzésen szerzett tapasztalatairól és a kulisszákról már beszélgettünk egy korábbi interjúban, ezúttal pedig a diplomamunkájának témáját tárjuk fel a Büntető olvasói számára!


 

Nemrég megírt dolgozatodban hosszasan elemzed a Bosman-szabály és az Európai Unió bővülésének következményeit. Melyik bajnokságokat érinti a kutatásod?

Ezek az adatok az 1999-2000-es szezontól a 2008-2009-es idényig terjednek ki, és az angol (Premier League), a német (Bundesliga), valamint az olasz (Serie A) első osztályból származnak, hiszen a bővítést követően ez volt az évtized, ahol leginkább szembetűnő volt a változás mértéke.  

 

Mielőtt belevágnánk a legérdekesebb részekbe, szóljunk pár szót magáról a kiváltó okról – a Bosman-szabályról!

Jean-Marc Bosman az RC Liége belga labdarúgója volt. Szerződése 1990. júniusán járt volna le, de a klub felajánlott neki egy szerződéshosszabbítást – addigi fizetése negyedéért. Bosman ezt visszautasította, így átadólistára került, de megszabtak egy kikiáltási árat közel 12 millió belga frank összegben (ez ma körülbelül 300 ezer eurónak felelne meg). Ezt a pénzt senki nem akarta kifizetni, így Bosman patthelyzetbe került és úgy döntött, bíróságra megy igazának megvédése érdekében.

 

Eredetileg 1990. augusztus 8-án a Liége-i Bíróságra ment, de az ügy nemzetközi problémává nőtte ki magát, és a FIFA, illetve az UEFA is csatlakozott. Az eljárás feltárt egy másik gondot is: nem csak a játékosok szabad mozgástere volt ugyanis korlátozva, de az UEFA által alkalmazott 3+2 szabály is diszkriminatívnak hatott. Ekkoriban ugyanis egy első osztályú csapatban összesen három külföldi és két, minimum öt éve az adott országban élő focista játszhatott egyszerre. A rendkívül hosszan elhúzódó ügy az Európai Bíróságon kötött ki, ahol végül 1995. december 15-én mondták ki az ítéletet: egy lejárt szerződésű játékos szabadon igazolhatóvá válik, így korábbi klubja nem kérhet érte pénzt, és a 3+2-es kvóta Európai Unión belüli állampolgárokra érvénytelenné vált. Így a futballisták azóta sokkal szabadabban válthatnak csapatot, és minden gond nélkül külföldre igazolhatnak.

 

Az általad említett és vizsgált három bajnokságban (angol, olasz, német) mely szabályok voltak érvényben a játékosok nemzetiségét illetően, a kutatás alapját szolgáló tízéves periódusban?

Az angoloknál volt a legszigorúbb a szabályzat, csak három nem EU/EEA állampolgár léphetett pályára egy meccsen. A németeknél viszont kitolták ezt a határt, és bármennyi UEFA tagállamú ország futballistája szabadon igazolható volt. Az olaszoknál volt a legbonyolultabb a szabályzat, mivel folyamatosan változott: a 2000-2001-es szezonig legfeljebb 5 nem EU-játékos játszhatott egy csapatban, majd 2003-tól kezdve legfeljebb egy ilyen futballistát lehetett igazolni, azt is csupán egy másik játékos helyére.

 

Adódik a kérdés, hogy mely adatbázisokból gyűjtöttél információkat a kutatómunkádhoz?

Az adatokat elsősorban a http://www.worldfootball.net/ és a http://www.transfermarket.co.uk/en oldalakról szereztem. Azokat a klubokat tettem bele az elemzésembe, amelyek a vizsgált 10 szezon minimum felét (5-öt) az első osztályban töltötték. Az angoloknál 20, a németeknél és az olaszoknál pedig 21-21 ilyen csapat volt a kutatásom időszakában – ez összesen 62 megfigyelt csapat, tehát 620 „megfigyelést” gyűjtöttem össze.

 

Egészen pontosan milyen szempontok és kategóriák alapján értékelted ki az eredményeket? A légióskodást választó magyar futballisták vizsgálata mennyire volt kiemelt kutatási terület számodra?

A játékosokat 4 különböző kategóriára osztottam: az első kategória a hazai játékosokat jelenti, ez alól enyhe kivétel a Premier League, ott ugyanis nem az angol, hanem a brit állampolgárokat vettem hazainak, mivel jogi értelemben semmi különbség nincs az angol és a többi brit játékos közt a PL-ben.

A második kategóriába azokat a focistákat gyűjtöttem össze, akiknek a szülőhazájuk már 2004 előtt is EU tagállamok voltak. Ide tartozik Svájc is, mivel az állam is a Közös Piac része. A harmadik kategória az, amire a leginkább kíváncsiak vagyunk: a posztkommunista kelet-európai államok, akik 2004-ben csatlakoztak az EU-hoz. Ezek: Csehország, Észtország, Lengyelország, Lettország, Litvánia, Magyarország, Szlovákia és Szlovénia.

 

Feczesin Róbert a Brescia mezében

 

Az utolsó kategóriába tömörül minden más ország, beleértve Máltát és Ciprust is (habár nekik összesen 3 játékosuk volt a tanulmányban, így sokat nem nyomtak a latba).

 

Ezen kívül még külön kiemeltem egy-egy, 2004-ben sikeres és sikertelen nemzeti válogatottat, vizsgálva azt, hogy vajon egy sikeres nemzetközi szereplés után nagyobb lesz-e az igény az adott ország játékosai iránt. Természetesen mivel egy játékos csak egy csoportba kerülhetett, így felmerült a kettős állampolgárság kérdése. Tim Howard (amerikai-magyar) magyarnak, így kelet-európainak minősül, akkor is, ha az amerikai válogatottat képviseli, Drogba (elefántcsontparti-francia) pedig ugyanezen elv alapján a nyugat-európai kategóriába sorolandó. Az ok nagyon egyszerű: a klubok mindig az erősebb útlevelet nézik, mivel ebben az értelemben az európai uniós útlevél többet ér számukra, mint az amerikai (Overseas).

 

Az utolsó változók a klubok idénybeli teljesítményére vonatkoznak: hányadikok lettek a bajnokságban, milyen eredményt értek el a nemzetközi kupákban (Bajnokok Ligája vagy UEFA-kupa).

Az egyes kategóriáknál mért adatok milyen eredményt hoztak és milyen következtetést tudunk levonni belőlük?

Világossá vált számomra, hogyan változott a vizsgált bajnokságok csapatainak összetétele 2004 előtt és után bajnokságonként, valamint összesítve is. Túl sok részletbe nem mennék bele, de a lényeg: több értékben is jelentős volt a változás. A bajnokságokban futballozó hazai játékosok száma mindhárom pontvadászatban csökkent, valamint önmagában a Premier League-ben rendkívül jelentős mértékű csökkenést tapasztalhattunk.  A Bundesligában enyhébb változást hozott az EU bővítése, a Serie A-ban viszont ilyen szempontból semmi rendkívüli nem történt. 

 

Ami a nyugati játékosok létszámát illeti, a kapott adatokból kiolvasható, hogy számuk nem igazán változott az olasz és angol pontvadászatban, egyedül a német bajnokságban tapasztalható jelentős különbség. Ahogyan az várható volt, a keleti játékosok tekintetében volt érzékelhető a legnagyobb változás, míg egyedül a Bundesligát hagyta hidegen a 2004-es bővítés.

 

Filkor Attila az Internazionale mezében

 

Az EU és EEA területén kívülről érkező játékosoknál (például szerb, kínai vagy amerikai labdarúgók esetében) pedig csak a Serie A-ban volt észlelhető változás, valószínűleg a folyamatos szabályozás és a meglévő kvótarendszer miatt.

Milyen további tanulságos következtetést vonhatunk le az általad vizsgált mérőszámokból?

Egyedül a nyugati játékosok esetében vonhatóak le számottevő következtetések, miszerint a 2004-es EU-csatlakozás csökkentette számukat a csapatoknál. Egy csapatban átlagban 4 nem EU-s játékos szerepel. 2004-ben a bővítés hatására átlagban több mint minden második csapat „veszített” egy hazai játékost, miközben keleti vagy nyugati futballistát csak kis mértékben vásárolt. A bővítés hatására ugyanakkor majdnem minden negyedik klub eggyel kevesebb nem EU/EEA területéről származó játékossal töltötte fel a keretét.

A könnyebb érthetőség érdekében a következő grafikonok megmutatják, hogyan változtak az 1999-2009 között eltelt évtizedben ezek a számok. A kék vonal mutatja a valós, ténylegesen bekövetkezett haladást, a sárga pedig azt, ami a 2004-es hatás nélkül történt volna. A két vonal 2004-ig természetesen pontosan ugyanolyan, mivel a bővítés előtt annak hatásai nem voltak érzékelhetők:

 

A vizsgált négy kategóriában azt láthatjuk, hogy a 2004-es európai uniós bővítést követően hogyan változott a három topbajnokságban (Premier, League, Serie A , Bundesliga) sorrendben a keleti (eastern), a nem európai uniós (az ábrán overseas-ként titulált, valójában nem EU/EEA tagországokból érkező), a nyugati, valamint az angol, olasz és német nemzetiségű labdarúgók számának átlaga csapatonként.

 

Kijelenthető-e, hogy 2004 megváltoztatta az európai top-labdarúgást?

 

Igen, bár nem annyira jelentős mértékben, mint amennyire arra eredetileg számítani lehetett. 

 

A Premier League-ben történt a legjelentősebb változás, mivel ott a hazaiak száma és a keletiek száma is sokat változott (erős csökkenés, illetve erős növekedés). A Serie A-ban a nem EU-s játékosok száma csökkent a különböző kvóták miatt, viszont ennek a hatása nem a hazai, hanem a keleti játékosok növekedése volt. A Bundesligában a vizsgált időszakban nem játszott több kelet-európai focista, ellenben több nyugat-európai. Érdekesség, hogy a játékosaik nyugati topbajnokságokba való igazolásai szempontjából például az osztrákok vagy a görögök semmivel sem jártak jobban 2004 után, mint azelőtt, ellenben a csehek és a magyarok igen. Nem csoda, hiszen utóbbiak léptek be 2004-ben az Európai Unióba.

 

Laczkó Zsolt az Unione Calcio Sampdoria mezében, aki hamarosan részletes interjút ad a Büntető számára.

 

Milyen kutatási módszerrel tudnánk még pontosabb és teljesebb képet kapni a magyar futballisták külföldi szerepvállalását illetően?

Többféleképpen is: például az adatok kibővítésével. A vizsgált időszak mindössze 10 szezont foglal magába, de akár az 1995-1996 szezontól egészen az ideiig kibővíthető lenne az elemzés. Az általam bevezetett ötéves határ a topligában szintén csökkenthető, így több csapatot lehetne vizsgálni. Ehhez kapcsolódó másik megoldás lehetne az, ha nem csak az első osztályokat nézzük, hanem a másod-, esetleg a harmadosztályt is – amelyek még hivatalosan profinak minősülnek, hiszen – főleg a kelet-európai futballisták esetében – sokan ott kaptak lehetőséget az elmúlt években. A legkézenfekvőbb lehetőség pedig több nyugat-európai ország bajnokságának a bevonása. Az általam ajánlott bajnokságok a spanyol, a francia a portugál és a holland.

Köszönöm szépen a beszélgetést!

 


Az interjú készítője az olasz futballal foglalkozó Calcioanalyst alapítója és szerkesztője!


„Hangsúlyozták, hogy állítsuk meg a játékot, és mutassuk meg mindenkinek, mit csinált jól a játékosunk” – Interjú Kállay Miklóssal

0 0 vote
Article Rating

Írj hozzászólást

0 Comments
Inline Feedbacks
View all comments
0
Would love your thoughts, please comment.x
()
x