„Ha egy magyar tinédzser nagycsapatba kerül, mindjárt a megváltót látják benne” – Interjú Tamás Krisztiánnal

Akkor is szép élmények kötik Olaszországhoz, ha egy fiatal reménységnek elsőre biztosan nem Itáliát ajánlaná, és ő maga sem a Serie A mellett döntene, ha visszaforgathatná az idő kerekét. A honi szemléleten is szívesen változtatna, amely szerint minden kikerülő tinédzsernek kötelező szuper karriert befutnia. Tamás Krisztián nem lett a magyar futball megváltója, de ő egy percig sem gondolt magára akként.


(X) Regisztrálj a Büntetőn keresztül az Unibetre, és befizetési bónuszod mellé 10 ezer Ft ingyenes fogadást is kapsz ajándékba!


 

– Ha a következő két-három hónapra gondolsz, két cél lebeg a szemed előtt?

– Várjunk csak! Egy biztosan.

 

– Az alighanem a biztos bennmaradás a Honvéddal, hanem ott van azért a válogatott is, a közelgő Európa-bajnoksággal.

– Őszintén szólva most csak a Honvédra koncentrálok. Ez most egy nagyon fontos feladat, meg kell oldanunk, száz százalékban ez viszi el az energiáimat. Repesnék természetesen az örömtől, ha beválogatna a kapitány, ahhoz azonban épp a klubcsapatomban kell a lehető legjobb teljesítményt nyújtani.

 

– Mennyire érzed magad távol a nemzeti együttestől?

– Nehéz ezt megállapítani. Azt tudom, hogy minden más futballistához hasonlóan nekem is célom bemutatkozni a válogatottban, a keretben legalább már számításba vettek. Hatalmas megtiszteltetés lenne címeres mezben pályára lépni, és ha csalódás is persze, hogy eddig nem sikerült, nem szabad elkeserednem, inkább küzdök, dolgozom tovább, igyekszem fejlődni, hogy a lehető legmagasabb szinten játsszam.

 

– A bal oldali védő, vagy Marco Rossi játékrendszerében a bal oldali szárnyvédő posztján nem tolonganak a jelöltek, a másodosztályba igazolását követően Korhut Mihály is kiesett a pikszisből, ugyancsak növelve az esélyeidet.

– A szélső védő mindkét oldalon mondhatni hiányposzt, megfordult a fejemben, hogy ez azért a javamra válhat, de kivételesen jónak kell lenni ahhoz, hogy a válogatottban játssz, és nem az én dolgom megítélni, megérdemelném-e az esélyt.

 

– Felnőtt fejjel visszagondolva, mekkora esély volt tizenhat éves korodban a Milan kínálta lehetőség?

– Kétfelől lehet megközelíteni a kérdést. Egyrészt ma is nagyon nagy dolognak gondolom, hogy a Milanban szerepelhettem, még ha csak utánpótlásszinten is, rengeteg tapasztalatot gyűjtöttem, sokat tanultam a futballról, a nagybetűs életről, másfelől azonban azt gondolom ma már, nem biztos, hogy Olaszországba kellett volna szerződnöm. A későbbi kölcsönadásom is inkább csak megnehezítette a dolgomat – azért azt látni kell, az olasz futballban elég magas az átlagéletkor, hét-nyolc éve főként így volt, nem mindig a fiatalt preferálják, a Serie B-ben harmincévesen is szinte fiatalnak számítasz. Nem kifogásnak szánom ezt, mindösszesen úgy vélem, ha egy fiatalnak van lehetősége külföldre igazolni, nem feltétlenül Itália a megfelelő célpont.

 

Mondom ezt úgy, hogy Olaszország emberileg és szakmailag is sokat adott, rengeteget fejlődtem, szóval mindent egybevetve nagyon örülök, hogy kijutottam. Lehet, anélkül ma az NB I-ben sem játszhatnék. 

 


(X) Piacvezető fogadási kínálat NBI-es mérkőzésekhez! Az Unibeten Immár gólszerzőkre, szögletek számára, lapok számára, de még arra is köthetsz fogadást, hogy melyik játékos kap sárga lapot!


 

– Nincs is miért szégyenkezned, elég kevesen mondhatják el magukról, hogy akár csak a Primaverában magukra húzhatták a hétszeres BL-győztes Milan mezét.

– Persze, csak sajnos ha egy magyar tinédzser nagycsapatba kerül, mindjárt a megváltót látják benne, nyilván azért is, mert nagyon kevés az ilyen példa. A másodosztályú Varesében, ahova kölcsönadott a Milan, horvátok sora szerepelt, és amúgy is számos horvát vagy szerb játékost találni a nagy ligákban, ott nem is gondolnak minden kikerülő fiatalra futballjuk megmentőjeként. Rám hiába gondoltak sokan így, nem volt reális.

 

– Volt lap, külföldi történetesen, amelyik „A magyar Bale-ként” aposztrofált, amit persze idehaza is átvettek.

– A tanulság az, hogy egy, a futballt még tanuló fiatalt nem szabad túlhypeolni, a hátára feleslegesen túl nagy súlyt rakni, pláne úgy nem, hogy a hazaihoz képest egy magasabb szinten lévő futballkultúrába kerül, ami önmagában is kihívás. 

 

– Az első milánói szezonod végén mégis nagyon eltökélten nyilatkoztad azt, igen helyes hozzáállásról tanúskodva persze, hogy idővel odakerülsz az első csapatba. Min múlt, hogy nem? Az iszonyatos konkurencián?

– Abból a negyven-ötven játékosból, aki ott volt a közvetlen környezetemben, egy-egy jut el a csúcsig, és mert nekem sem sikerült, nem tudom pontosan, mi kell hozzá, de különleges tudás és némi szerencse biztosan.

 

Néhányan befutottak, csapattársam volt például a Milan jelenlegi jobbhátvédje, Davide Calabria, a Napoli csatára, Andrea Petagna, valamint a római csapatkapitány-helyettes Bryan Cristante.

 

Sokan mások meg eljutottak az első osztályig, de topklubba betörni csak a legjobbaknak sikerül. Fehérváron találkoztam újra egykori milánói csapattársammal, Ezekiel Hentyvel, aki fantasztikus adottságokkal megáldott futballista, az ő példája is azt mutatja, rengeteg nagyszerű játékos van, aki nem jut el topklubba.

 

– Gyanítjuk, egy olasz helyzeti előnnyel indul, neki azért valamivel könnyebb.

– Nem akarom, hogy mosakodásnak tűnjön, de valóban más helyzetből indul egy olasz és mondjuk egy magyar, igen, sok más mellett ez is számít.

 

– Az igaz, hogy azután választott ki az olasz sztáregyüttes egy Svájc elleni utánpótlás-válogatott mérkőzést követően, hogy levetted a pályáról azt a svájcit, akit amúgy kinéztek maguknak?  

– Két meccset játszottunk Svájc ellen, és valóban jól ment a játék, de azt nem tudom megerősíteni, ezen múlt-e leginkább. Jelezték mindenesetre, hogy elutazhatok Milánóba próbajátékra, én pedig kapva kaptam az alkalmon.

 

– Megszokni tinédzserként egy másik (futball)kultúrát nagyon nehéz volt? Vagy éppenhogy könnyű, mert fiatalon még annyira könnyen alkalmazkodik az ember.

– Az eleje nagyon nehéz volt. Hiányzott a család, a barátok, az otthoni jól megszokott környezet, és ugyancsak megnehezíti a dolgod, ha nem beszéled a nyelvet, én meg ugye nem tudtam olaszul. De tanköteles voltam, így a futball mellett iskolába jártam, egyre jobban kezdtem elsajátítani a nyelvet, s mert a csapattársak megkönnyítve a beilleszkedést nagyon segítőkésznek bizonyultak, idővel azon kaptam magam, hogy otthonosan érzem magam. 

 

– S ami a futballt illeti? Rengetegszer elhangzik, hogy egészen más tempót követel meg egy kinti edzés, mint a hazai, amit hamar fel kell venni ahhoz, hogy megragadj.

– Nagyon más a kinti utánpótlás-nevelés. Az persze nem igaz, hogy itthon kevésbé tehetségesek a gyerekek, ezzel mélyen nem értek egyet. Kint más van a fókuszban, már egészen fiatalon azt táplálják beléd, mi kell ahhoz, hogy mentálisan, fizikailag, taktikai téren megfelelj a felnőtt futball követelményeinek. 

 

– Ma is éles a vita atekintetben, mikor érdemes egy labdarúgónak külföldre igazolni. Az egyik tábor amondó, jobb minél előbb, a másik csak egy-két NB I-es idény után engedné el futballistáinkat. Szerinted melyik a helyes út?

– Mindkettő lehet jó, ez nem fekete vagy fehér. Egyénileg változik, kinek, mikor érdemes légiósnak állni, leginkább azon múlik, az adott életszakaszban milyen állapotban van mentálisan és szakmailag, érett-e a kihívásra. Valaki tizenhat évesen is az, más csak húszéves kora után. Sallai Roland vagy Balogh Norbert NB I-es tapasztalattal szerződött külföldre, más tinédzserként teszi, nincs biztos recept.

 

– Te már tizenhat évesen léptél. Jókor?

– Szerintem igen. Az egy más kérdés, hogy valószínűleg nem a legmegfelelőbb helyre, de erről már beszéltünk. Felkészültnek éreztem mindenesetre magam a feladatra.

 

– Mai fejjel tennél valamit másképp? 

– Persze, minden ember hibázik, a legfontosabb, hogy tanuljunk belőle. 

 

– Ha ki kellene emelned egyetlen élményt a milánói évekből, mi lenne az?

– Nem tudok egyet, nekem az a legnagyobb élmény, hogy játszhattam a Milanban, még ha csak a második csapatában is, hogy olykor, amikor fel kellett tölteni az első keretet, hatalmas sztárokkal edzhettem, mindeközben pedig a privát életben is jól éreztem magam. Később aztán megkaptam persze, hogy na, neki sem sikerült, sok kritikával szembesültem, ettől még büszkén gondolok vissza a milánói időszakomra.

 

Tamás Krisztián 49 mérkőzésen két gólpasszt adott az AC Milan Primavera-csapatában (Fotó: Camerasport)


 

– Vágysz még külföldre?

– Hogyne. Az a futballista dolga, hogy a lehető legmagasabb szintre próbáljon eljutni, ha nem így gondolkodnék, elkényelmesednék. De szeretek a földön járni, és most csak az foglalkoztat, hogy a Honvéddal jól fejezzük be az idényt.

 

– Van rá magyarázat, miért ilyen halovány Kispesten az idei szezon?

– Nehéz ezt megfejteni, de sokkal fontosabb immár, hogy Horváth Ferenccel úgy érzem, jó útra léptünk, az elmúlt három hét jót tett. Sokat dolgoztunk, még jobban megismertük egymást, bizakodó vagyok.

 

– Amikor Bódog Tamás lett az edző, ugyancsak bizakodhatott a többség, azt lehetett gondolni, a németes szemlélet és a megerősített keret találkozásából valami egész jó is kisülhet. Ehhez képest… 

– Valóban nagyon jó a keret, sajnos mégsem tudtunk úgy összeállni, ahogy reméltük. Valamiért nem működtünk, nehéz megmondani, miért nem. Nagyon rossz érzés volt, elvégre mindannyian jobbra számítottunk. Az biztos, hogy az egyéni képesség önmagában kevés, jó csapatjáték kell ahhoz, hogy eljuss a helyzetig és eredményes legyél.

 

– A hajrá előtt az legalább biztató lehet, hogy a saját kezetekben van a sorsotok.

– Nem is nézegetjük a többieket, a saját feladatunkra koncentrálunk. Ha mindig nyerünk, nincs miről beszélni, hétből hetet nem lesz persze könnyű… De minden egyes meccshez úgy állunk hozzá, hogy győzni akarunk.


– Ha valamiben, a szenvedély előásásában Horváth Ferenc nagyon erős. 

– Nem csak abban, taktikailag is nagyon felkészült, nagyszerű gyakorlatokat végzünk az edzéseken, jó a hangulat, csupa pozitív tapasztalattal gazdagodtam eddig. 

 

– A következő évadban lehet egy újabb, amikor hazaköltözhettek végre, remélhetőleg szurkolók előtt.

– A stadiont már láttam, gyönyörű, jó lenne már ott futballozni, mindenekelőtt pedig a drukkereink jelenlétében. Azt a pluszt, amit a szurkolók képesek adni, semmi más nem pótolhatja. 

 

Olvasói kérdések

H. Gergely: Sosem tagadtad, hogy közel áll az Újpest, mint nevelőklubod a szívedhez. Mióta Olaszországból hazatértél, kerestek a IV. kerületből?

Amikor eljöttem Zalaegerszegről, úgy hallottam, szóba került a nevem Újpesten, de semmi konkrét nem történt, és korábban sem kerestek meg konkrét ajánlattal.

 

E. Dávid: Fiatalon kerültél a Milanba, de fiatalon kerültél haza is. Nem érzed úgy, hogy Gyirmót után hiba volt a Fehérvár? Úgy tudom, akkor keresett az Újpest is. Nem lett volna célszerű egy kisebb csapat, ahol folyamatosan játszol, felépíted magad, s akkor már lehet, újra külföldön lennél?

Ezek szerint neked jobbak az információid, mint nekem, én nem tudok újpesti megkeresésről. De igazad van, utólag én is azt mondom, a kevesebb játéklehetőség miatt valóban nem feltétlenül volt jó döntés a Vidibe szerződnöm, oda kellett volna, ahol többet futballozhatok. De ez is tapasztalatszerzés volt, ebből is tanultam.

 

N. Norbert: Hogy érzed magad Kispesten?

Nagyon jól. Nagyon jó körülmények közt dolgozhatunk, jó a társaság, többeket korábbról is ismertem, Balogh Norbival és az idény közben érkező Nagy Dominikkel együtt játszottam az utánpótlás-válogatottakban. Szóval jól érzem magam, szeretek Kispesten futballozni.

 

T. Balázs: Olyan játékosokkal csaphattál össze a Milan edzésein, mint Robinho, Kaká vagy Fernando Torres és még sok-sok másik világsztár. Milyen volt először belépni a Milan felnőttcsapatának az öltözőjébe? Ki gyakorolta rád a legnagyobb hatást és miért? 

Nehéz egyetlen játékost kiemelni, nagyon nagy nevekből állt akkoriban a Milan, mindenkitől lehetett tanulni. Az első edzésem természetesen ma is megvan. A Barcelona ellen játszott BL-meccset a Milan, kettő kettő lett úgy, hogy Pato mindjárt az első percben gólt szerzett. Két nappal később azok, akik játszottak a Camp Nouban, edzettek, akik nem, edzőmérkőzést vívtak velünk, az utánpótlás-csapattal. De kellett néhány ember azokhoz, akik csak tréningeztek, így kerültem oda egyszer csak az elképesztő sztárok, Nesta, Thiago Silva, Seedorf, Pato, Cassano közé. Örök, felejthetetlen élmény.


Kiemelt fotó: honvedfc.hu

 

Kapcsolódó cikkek:

0 0 votes
Article Rating

Írj hozzászólást

0 Comments
Inline Feedbacks
View all comments
0
Would love your thoughts, please comment.x
()
x