„Hatévesen ott ültem az öltözőben, és fordítottam a magyar játékosnak azt, amit az edző mondott” – interjú a Groningen félig magyar kapusedzőjével

A félig magyar, félig osztrák Sascha Marth még csak 28 éves, de már dolgozott az Austria Wien, az Admira Wacker és az RB Salzburg akadémiáján, jelenleg pedig Groningen felnőtt csapatának kapusedzője. Sosem főnökként vagy tanárként tekintett magára, az őszinteségben, az odafigyelésben és az elemzésben hisz.


(X) Regisztrálj a Büntetőn keresztül az Unibetre, és befizetési bónuszod mellé 10 ezer Ft ingyenes fogadást is kapsz ajándékba!


 

– Dolgoztál az Austria Wien, az Admira Wacker és az RB Salzburg utánpótlásában. Egy évet töltöttél Kazahsztánban a Kairat Almatynál, jelenleg pedig az Eredivisie-ben szereplő Groningen felnőtt csapatának vagy a kapusedzője. És nyáron még csak 29 éves leszel…

– Serdülőkoromban bekerültem az Austria Wien akadémiájára, de tizennyolc évesen nem kaptam profi szerződést. Egyszerűen nem voltam jó. Ezután több, alacsonyabb osztályú osztrák klubnál próbálkoztam, de nem igazán játszottam. Egy idő után arra jutottam, hogy ha játékosként nem lehetek profi, akkor kapusedzőként leszek az. Így kezdtem el 17-18 évesen tanulni a szakmát. Amikor az Admira Wacker akadémiáján dolgoztam, akkor azzal párhuzamosan nemcsak egyetemre jártam, de éjszakánként pincérkedtem is azért, hogy legyen elég pénzem. Az Admiránál még nem kerestem annyit, hogy abból meg tudjak élni.

 

Majd jött az RB Salzburg.

– Ez volt a szerencsém, itt tanultam meg igazán, mit jelent kapusedzőnek lenni. Amikor jött a kazahsztáni lehetőség, akkor pedig úgy gondoltam, ha 26 évesen nem próbálom ezt meg, akkor soha. A Kairatnál emberileg annyit tanultam egy év alatt, amit Európában öt-tíz év alatt szedtem volna össze. És ezután kerültem Hollandiába, a Groningenhez, és itt már egy kicsit közelebb vagyok a célomhoz, a Premier League-hez.

 

– A Kairat Almatynál foglalkoztál, a Groningennél foglalkozol idősebb kapusokkal. Nem okozott ezidáig problémát a korkülönbség?

– Elsőre problémának tűnhet, de még Kazahsztánban sem volt belőle gond, ott a kultúra erősen hierarchikus rendszerű. Sosem főnökként vagy tanárként tekintettem magamra. Persze, vannak alapszabályok, de a játékos célja az, hogy jól teljesítsen a hétvégén. Sok visszajelzést adok, sokat beszélgetek. Az edzések két fő tényezőből állnak össze: abból, amit látok az elemzéseket követően, és abból, amire a kapusnak szüksége van ahhoz, hogy jobb legyen. Úgy látom, hogy ha jól dolgozunk, akkor a kapus jól teljesít a mérkőzésen, ez visszaigazolja a munkámat, és mindannyian nyerünk. Mivel eszerint a felfogás szerint dolgozom, nem volt problémám: emberi és munkakapcsolat alakult ki.

 

– Az RB Salzburg és a Kairat Almaty kapcsán is említetted a fejlődést. Mire gondolsz pontosan?

– Salzburgban bekerültem egy organikusan működő szervezetbe, ahol nem csak egy dimenzióban gondolkodtak. Amikor 19 évesen belecsöppentem a szakmába, csak kapustechnikai szempontú edzésekben gondolkodtam. Azért, mert a pályafutásom során ezt kaptam, ezt tapasztaltam. Az RB Salzbugnál megtanultam, ez csak egy szelete az egésznek: ott van még a taktika, a fizikai állóképesség, a mentális terület, a pszichológia fontossága. Akkor az akadémián dolgozó Stefan Loch visszajelzéseivel emberileg és szakmailag is sokat segített. Mindig tudtam tőle kérdezni. Kazahsztánban teljesen más mentalitású kapusokkal találkoztam, mint Salzburgban. Valamint bekerültem a profikhoz, egy olyan országba, ahol európai szemmel nem minden logikus. A kapusok a sok erőnléti, állóképességet igénylő gyakorlatokhoz szoktak. Jött személyemben egy fiatal gyerek, aki azt mondta, foglalkozni kéne taktikával, mérkőzésszituációk gyakorlásával.

 

Az volt a szerencsém, hogy a három kapusom arra várt, hogy végre, legyen valami más, mint addig. Jöttek edzések után beszélgetni, és mondták: végre úgy edzünk, ahogy az európai kapusok.

 

– Az addigiaktól eltérő edzésmódszer meglátszott a teljesítményükön?

– Az elemzések azt mutatták, hogy igen, főleg az időzítés (timing) tekintetében volt nagy előrelépés. Sokat fejlődtek abban, hogy hogyan kell a lehető legjobb pillanatban megállni, s várni a labdára.

 


(X) Az Unibeten immár statisztikai adatokra is fogadhatsz! Tedd meg a tétedet a topligás és BL-mérkőzéseken lövésekre, kaput eltaláló lövésekre, lapok vagy lesek számára!


 

– Korábban egy podcast-adásban arról beszéltél, hogy vannak olyan játékhelyzetek, amikor a kapusok épp azzal teszik a legjobbat, ha nem csinálnak „semmit”, csak kivárnak.

– Az RB Salzburg egyik sportpszichológusa, Veronika Kreitmayr többször dolgozott kapusokkal, kapusedzőkkel, és azt mondta: az agynak nehezebb valamit nem csinálni, mint csinálni. Egyszerűen vannak helyzetek, amikor nehezebb, hogy ne reagálj, „csak” állj és várj. Azzal tud a kapus nyomást helyezni a csatárra, hogy kivár: a csatárnak kell ugyanis gólt rúgnia, nem a kapusnak.

 

– Milyen alapelvek, filozófia szerint dolgozol?

– Azt mondanám: nincs filozófiám. A Hans Leiterttől tanult hét alapelvet (pozíció, egyensúly, időzítés, technika, megfelelő helyezkedés, bátorság, fókusz) veszem alapul. Emellett három tényezőre figyelek: a klub profiljára, hogyan játszik a csapat; milyen stílusú a bajnokság; és milyen kapusokkal dolgozom. Ha ezt a hármat összerakom, akkor kijön a „filozófiám”. Ezek határozzák meg az edzéseket, és persze az, hogy minél több mérkőzésszituációt teremtsek.

 

– Hogyan tekintenek a kapusedzőre Hollandiában? És, hogyan tekintettek Ausztriában, illetve Kazahsztánban?

– Az RB Salzburgnál és a Kairat Almatynál a klasszikus értelemben vett kapusedző voltam. A kapusokkal törődtem, őket próbáltam jobbá tenni. Hollandiában más a helyzet: itt asszisztens-edzőként tekintenek rád, akinek specializált tudása van. A Groningennél elvárják, hogy a csapattal együtt rakd össze a pontrúgásokat. És azt is, hogy ha tizenegy-tizenegy ellen játszunk, akkor figyelj a védekezésre, amelynek ugye része a kapus is.

 

Sascha Marth-nak és az első számú kapusnak, Sergio Padt-nak is nagy szerepe van abban, hogy a Groningen (37) kapta a negyedik legkevesebb gólt a bajnokságban. Az ideinél alacsonyabb kapott gól/meccs átlagot (36) a 2008/2009-es szezonban produkált a csapat (Fotó: Getty Images)


 

Jonathan Wilson magyarul is megjelent, kapusokról szóló könyve a Kívülállók címet kapta. Megállja még a helyét ez a jelző?

– A helyzet sokkal jobb lett az utóbbi években. Még akkor is, ha a labdarúgás alapvető működése mást mutat. Mi történik akkor, ha gólt kap a kapus? A játékosok elfordulnak tőle, otthagyják, s mennek a középkezdéshez. Természetesen ebben benne van a futball szabályrendszere, de pszichológiai szempontból ez úgy néz ki, hogy a kapus gólt kapott, utána pedig magára hagyják.

 

Persze, sok jó dolog történik: egyre több helyen bevonják a kapusokat az edzésbe, és ez az, amire leginkább szükség van. Azért, mert a kapusnak a lehető legtöbb játékszituációt kell megélniük. A futball komplex, a kapusnak pedig adható egy erős alap, de a teljességhez szükség van az integrációra a csapattal.

 

– Milyen karaktert kíván meg ez a poszt?

– Az alapfelállás elve az, hogy a kapus csapatsportban vesz részt egyéni sportolóként. Ha a csatár kihagy egy helyzetet, az nem nagy probléma, de ha a kapus hibázik, az kilencven százalékban gólt eredményez. Emiatt erős önismeretre, önreflexióra van szükség. Tudnia kell miben jó, s miben kell fejlődnie. Legalább ilyen fontos a hibához való hozzáállás. Tény, hogy nehéz önreflektívnek lenni, de enélkül nem megy.

 

– Mi a helyzet a második számú kapusok „pszichológiájával”?

– Alaphelyzet az, hogy kevés lehetősége van, de ha eljön a bizonyítás ideje, meg kell mutatnia, hogy jó. A Groeningennél mindenki ugyanazt az edzésmunkát végzi, ebben természetesen nincs különbség. Ha már a második számú hálóőr kevés mérkőzést játszik, neki még inkább szüksége van arra, hogy az edzésen minél több mérkőzésszituációt éljen át. De legalább ilyen fontos, hogy mindig tudja, miért nem játszik. Azt olvastam Jon Gordon You Win in the Locker Room First című könyvében, hogy: „mindenhol, ahol nem kommunikálsz, ott erőt adsz negativitásra”. Ezért mondom el, hogy ki miért játszik vagy nem játszik épp, és azt is, kinek hol vannak hiányosságai. Fontos, hogy őszinte visszajelzéseket adjak. Ne félj konfrontálódni. Első pillanatban lehet nem akarják hallani azt, amit mondasz, de utána megköszönik az őszinteségedet.

 

– Honnan merítesz ihletet a fejlődéshez?

– Mindenhonnan, ahonnan csak pluszt tudok adni. Ausztriában az RB Salzbugnál sokat beszélgettünk a klub jégkorongcsapatának kapuedzőivel. Ellesek ezt-azt a kézilabdából és a futsalból is, utóbbiból például az egy az egy elleni szituációkat. De az íjászatból is lehet tanulni, egyebek közt azt, hogyan fókuszálnak egy-egy lövésnél. A Forma-1-ből azt, hogyan készülnek a versenyekre. Nincs sport, amiből ne lehetne profitálni.

 

– Beszéljünk a végén kicsit arról a kettősségről, amely végig kísérte eddigi életét: édesanyád magyar, édesapád osztrák. Annak ellenére, hogy Ausztriában születtél és nőttél fel, nagyon szépen beszéled a magyar nyelvet. Minek köszönhető ez?

– Nagy köszönet anyukámnak, aki sokáig magyarul beszélt hozzám. De az segített a legtöbbet, hogy amikor öt-hat éves voltam, akkor apukám egy osztrák kiscsapatban focizott, én pedig – mivel bolondultam a fociért – mindig ott voltam a csapat közelében. Vigyáztak rám, apukám pedig focizott. Egyszer lett a csapatnak egy magyar játékosa, aki azonban egy árva szót nem tudott osztrákul. Ekkor jöttem a képbe. Hatévesen ott ültem az öltözőben, és fordítottam a magyar játékosnak azt, amit az edző mondott. És ez tíz évig minden hétvégén így volt. Ezzel őriztem meg a magyar nyelvet. Apukám játszott, én meg fordítottam.

 

Azt gondolom, mindig is egy kicsit osztrák és egy kicsit magyar leszek. Ez hozzám tartozik. Nem hiszem, hogy ez valaha változni fog.

Ha értékeled a munkánkat, támogasd működésünket egy kattintással:    Támogatom


Kiemelt fotó: oogtv.nl

0 0 votes
Article Rating

Írj hozzászólást

0 Comments
Inline Feedbacks
View all comments
0
Would love your thoughts, please comment.x
()
x