„Meg kell próbálni felvenni a versenyt, vagy le kell adni a szerelést” – Interjú Lang Ádámmal

Futballja hasonlóképp őszinte, mint szavai, ahogyan karrierje is megegyezik nagyjából a magyar válogatott közelmúltbeli históriájával: volt fent is és lent is, de a vasakarat mindig átsegítette a holtpontokon. Lang Ádámmal beszélgettünk a kijutásról, Marco Rossiról, önbizalomhiányról, hitről, lelkierőről.


Már a 2021-es Európa-bajnokság mérkőzéseire is fogadhatsz az Unibeten!


 

Nem igaz, hogy nem vagyunk ugyanolyan technikásak, intelligensek, mint mások”

Ha nagyon röviden, legfeljebb néhány szóban kellene megfogalmaznod, hogyan jutott el a válogatott a három évvel ezelőtti, andorrai vereségtől az Eb-t érő Izland elleni győzelemig, mit mondanál?

Hogy ennyit számítanak az évek és az összegyűjtött tapasztalatok, miáltal okosabbak, érettebbek, magabiztosabbak lettünk, valamint arra is jó volt az eltelt idő, hogy mindenki rájöjjön, miben kell elsősorban fejlődnie.

Mennyit segített, hogy kaptatok egy úgy fest, kiváló szövetségi kapitányt?

Rengeteget. Ha pusztán futballszakmailag vizsgáljuk a kérdést, megalkotott egy elsőre bizonytalan, ám aztán remekül működő, háromvédős játékrendszert, amelyhez megtalálta a megfelelő alanyokat, szerintem jól is néz ki most a csapat.

Rossi taktikai zsenialitásán múlt leginkább a siker, vagy hogy annyira képes hatni rátok?

Egyértelmű, hogy megtalálta a csapathoz a kulcsot. Nem vár el lehetetlen dolgokat, miután egy évben ötször tíz napra gyűlünk össze,

 

jól tudja, csodát nehéz tenni, de kialakított egy olyan alapjátékot, mutatott olyan védekezésbeli és támadásbeli sémákat, amelyekre építhettünk, mindenekfelett pedig elhitette velünk, hogy meg tudjuk valósítani a tanultakat, hogy érdemes bízni a képességeinkben.

 

Eddig ugye hullámvasutazás jellemezte a válogatottat, voltak kiugró eredményeink, aztán visszaesés, aztán megint egy felívelő folyamat, de most azt érzem, hogy meg is tudunk ragadni a hullám tetején, mert minden adott hozzá. 

Akkor leginkább Rossin múlt?

Összetett dolog azért ez. Nyilvánvalóan kell egy karakteres egyéniség a csapat élére, akit mindenki elfogad, akit mindenki örömmel követ, mert hisz abban, hogy jó az irány. A szövetségi kapitány mindenkit partnernek tekint, hagy nekünk kellő szabadságot, mert tudja, ezzel senki sem él vissza, egyfelől mert profik vagyunk, másfelől mert megvan az egészséges rivalizálás a csapaton belül. Mindennek megvan a helye és az ideje, a pihenésnek, a szórakozásnak, a kőkemény melónak egyaránt. És eközben folyamatosan táplálja belénk a pozitív gondolatokat, ami szintén nagyon kellett nekünk, mert mégiscsak kialakult bennünk egy mentális blokk, valamiféle kishitűség.

A rosszabb eredmények miatt?

Nem feltétlenül, mert akadtak jók is, de azt nehéz feldolgozni, ha egy jónak ítélhető három hónap után fél évig alig tudunk nyerni, pedig vallom, mások sem különbek nálunk. Nekünk is megvannak ugyanazok a képességeink, mi is tudunk gyorsan futni, megvan a dinamikánk, az alapokat hasonlóképp belénk verték, a különbség abban mutatkozik meg, elhiszed-e, hogy képes vagy ezen a szinten futballozni. Ebben volt szerintem leginkább lemaradásunk. Nem igaz, hogy nem vagyunk ugyanolyan technikásak, intelligensek, mint mások – éppen az Eb-rájátszásban és a Nemzetek Ligájában derült ki, azok vagyunk.



De amikor a hasonló tudásról beszélsz, az európai középmezőnyre gondolsz, ugye? Nem a csúcskategóriára.

Fizikailag tőlük sem vagyunk lemaradva, ők kétségtelenül jobbak fejben, gyorsabban gondolkodnak és reagálnak egy-egy játékhelyzetre, magabiztosabbak, de ez azért van, mert folyamatosan ebben élnek, nekik komfortzónán belül van a nagyobb sebesség, ezért vállalják be a cseleket, kisujjból kirázzák a jó megoldásokat, szerencsére azonban immár a magyar válogatottban is találni olyan labdarúgókat, akik ebben a környezetben versenyeznek, ők pedig húzzák fel a többieket. A francia, belga, spanyol, angol válogatott nyilvánvalóan a világelit, de ezen csapatok játékosai sem futnak le mindenkit, ők sem képesek elfejelni az összes labdát, nem passzolnak mindig tökéletesen, bennük is lehet hiba, a mi dolgunk rákényszeríteni őket a hibázásra. Élsportolóként mindig meg kell próbálni felvenni a versenyt, vagy le kell adni a szerelést.

Hogy mennyire vagyunk az elittől, az hamarosan kiderül, minthogy az Eb-csoportban csupa csúcskategóriás tizenegy ellen szerepelhetünk.

Bivalyerős ellenfeleink lesznek, de nekünk arra szabad csak gondolnunk, hogy a szerb és török klasszisok ellen is megfeleltünk, erre a teljesítményre kell persze rátenni még egy lapáttal. Szerintem benne van a pakliban, hogy jó meccseket játszunk a topcsapatok ellen is, ehhez mindenkinek a legjobbját kell nyújtani, és miközben el kell hinnünk, hogy képesek vagyunk megnehezíteni a dolgukat, a torna minden egyes percét élveznünk kell.

 

A 36-szoros magyar válogatott Lang Ádám második Európa-bajnokságára készülhet (Fotó: MLSZ.hu)


 

„Mindenki éhes a sikerre, bárki szívesen berúgja az ajtót”

De hogy milyen a futball, nagyon kevésen múlt, hogy ünneplés helyett sírjunk. Te azt régen elfogadtad, hogy a futballban, ahogy persze sokszor az életben is, centiken, másodperceken múlhat, hogy a mennybe vagy a pokolba jutsz?

Sokszor valóban apróságok döntenek, de az élet is ilyen, meg kell ragadni a lehetőséget. Az Izland elleni mérkőzést a kispadról néztem végig, mégsem igazán idegeskedtem, még amiatt sem, hogy a tizedik perctől antifutballra rendezkedtek be a vendégek, éreztem, tudtam, hogy betalálunk. Hét-nyolc perc volt már csak hátra, amikor szóltam a többieknek, rúgunk még gólt, aztán a hosszabbításban felőröljük őket, szerencsére ráadás nélkül mentünk tovább. Azt nem állítom, hogy az egyetemes futball Waterlooja lett volna, ha Izland kvalifikálja magát a tornára, de a látottak alapján igazságtalanságnak éreztem volna.

Kérdezhetném, hogy úgy mentetek-e ki a mindent eldöntő meccsre, hogy a Puskás Aréna gyepéről csak egy válogatott, a magyar jöhet le győztesen, de nyilván hasonló elszántság jellemezte az izlandiakat is. Mégis, a jelenlegi magyar válogatottról lerí, hogy valami félelmetes küzdőszellem hajtja.

Mindannyian tudtuk, mi a tét, hogy egy álom válhat valóra, szerintem mi még az izlandiaknál is erősebben akartuk a sikert, a rengeteg melónak pedig meglett végül a gyümölcse. A válogatottban ugyanakkor mindig is megvolt az elszánt akarat, fejben voltak inkább hiányosságok.

 

Szeptember óta azonban bebizonyosodott, ötven, hatvan, hetven percig is képesek vagyunk uralni a meccseket, az eredmények és a jó produkciók pedig megerősítettek bennünket abban, jól tesszük a dolgunkat, és ha már néhányszor kiderült, erre is képesek vagyunk, miért adjuk alább? Miért ne próbáljunk dominálni a meccsen, ha legutóbb is sikerült? Miért ne csináljuk meg a cselt, ha az eddig is bejött?

 

A vírus miatt távolmaradó Marco Rossi nélkül sem változott a hozzáállás.

Nyilván mindenkit letaglózott a hír, lehetett volna előre kifogásokat gyártani, de  mi úgy gondolkodtunk inkább, most ezt dobta az élet, meg kell oldani így is a feladatot. Ha bosszankodunk vagy sajnáltatjuk magunkat, feleslegesen emésztjük az energiáinkat. Inkább alkalmazkodtunk.

A Nemzetek Ligájabeli bravúrból már alaposan kivetted a részed, a szerbek és a törökök ellen is végig a pályán voltál. A törököket már egy, a kulcsembereit nélkülöző magyar válogatott győzte le, így még értékesebb a siker?

Mindenhogy értékes, az a mérkőzés is azt bizonyította mindenesetre, a keret valamennyi tagja készen áll a feladatokra. Mindannyiunk szemében ég a vágy, mindenki éhes a sikerre, bárki szívesen berúgja az ajtót, hogy hahó, itt vagyok, lehet rám számítani, ez az állapot szerintem a szövetségi kapitányt is megnyugtatja. 

A két NL-meccsen leginkább a kijutás eufóriája repített benneteket?

Sigér Dávid fogalmazta meg helyesen, hogy a pozitív események mindannyiunkat feltöltöttek, a boldogságérzettől mindannyian még magabiztosabbak lettünk, nem maradtak kételyek.

 

Lang Ádám az oroszok elleni idegenbeli mérkőzést leszámítva minden idei Nemzetek Ligája-találkozón kezdőként lépett pályára (Fotó: Getty Images)


 

„Ahhoz is jellemesnek kell lenni, hogy feltedd a kezed, és azt mondd, igen, hibáztam”

Ha minden jól megy, négy éven belül a második kontinenstornádon szerepelhetsz. Tizenkilenc évesen, a Veszprémben játszva reméltél ilyet?

Igen, álmodtam róla, kitűztem magam elé célokat, a válogatottságot is. Hogy egy Eb-nek már a részese lehettem, örök élmény. Mindig is tudtam, épp milyen szinten vagyok, hogy hova szeretnék eljutni, a hitemet mindvégig megőrizve igyekeztem szelni a lépcsőfokokat, ha akadályba ütköztem, próbáltam leküzdeni, de az is építette a jellememet.

Korábban említetted, hogy szereted a küzdősportokat, és akár afelé is szívesen vetted volna az irányt. Arra próbálok kilyukadni, hogy az ahhoz elengedhetetlen küzdeni tudás az egyik nagy erényed? Olyan vagy, aki mindenért megharcol?

Szerintem igen. A küzdősportban az is vonzó, hogy egyedül állsz a ketrecben, és tudod, csak magadra számíthatsz. Nekem is voltak ugyanakkor olyan periódusaim, amikor meg kellett küzdenem az érvényesülésért.

Mondjuk Dijonban, ahol az első szezonban áprilisig folyamatosan játszottál, onnantól meg szinte semmit. Ilyenkor elő kell bányászni a lelki tartalékokat?

Van úgy, hogy az ember értetlenül áll a történtek előtt, és csak keresi a válaszokat, persze előbb magadba nézel, kutatod, hol hibáztál, min kellene javítani, de olyan is előfordul, hogy nem rajtad múlik: csak gondol egyet az edződ, és egyszeriben megszűnsz első számú játékosnak lenni.

 

Még inkább bántja az igazságérzetedet, ha azt tapasztalod, amíg a másik bármit megtehet, te az első hibád után repülsz. De ezt is fel kell tudni dolgozni, ilyenkor kell egy erős jellem, és valaki körülötted, akiben megbízol, akivel meg tudod beszélni a problémáidat.

 

De nálam sokkal nagyobb játékosokkal is megtörtént már hasonló, vegyük csak Mesut Özil esetét Londonban.

Dan Petrescu tavalyi éles kritikáját viszont – amikor a Kolozsvár idény közben kinevezett edzőjeként azt találta mondani, megnézte a meccseket, és azt látta, rendre a te hibáidon mentek el, ráadásul az összetartásokon sem akartál részt venni – még nehezebb lehetett kezelni.

Az az ügy átment mocskolódásba, és az ugye nem egy intelligens megoldás. Ahhoz is jellemesnek kell lenni, hogy feltedd a kezed, és azt mondd, igen, hibáztam, vagy elismerni, nem neked van igazad, akkor sem, ha épp a hierarchia csúcsán vagy. Attól ugyanis, hogy egy edző vagy elnök mond valamit, még nem feltétlenül igaz.

Amikor neked kellett feltenni a kezed, megtetted?

Mindig tudom, miben hibáztam, nem kell, hogy arra tizenöten figyelmeztessenek. Pontosan tudom, mely szituációkat kezeltem jól, melyeket rosszul, be is szoktam vallani. Magadnak hazudni a világ legnagyobb ostobasága.

 

Lang Ádám az Omonia Nicosia eddigi összes nemzetközi meccsét (5 BL-selejtező, 3 El-csoportkör)  végigjátszotta az idei szezonban (Fotó: omonianews.com)


 

„Nincs miért berezelni, igyekszem inkább megmutatni, ki vagyok…”

Amikor tavaly nyáron csapatot kellett keresned magadnak, mennyire fogott el bizonytalanság? Elveszettnek érzi magát olyankor egy futballista?

Mindenki másként reagál, valaki pánikol, én bízom magamban annyira, hogy azt gondoljam, úgy is akad majd lehetőség, és csak rajtam múlik, megragadom-e.

A ciprusira csaptál le. Az Omónia mellett leginkább az európai kupaszereplés lehetősége szólt?

Tudtam, hogy egy tradicionális nagycsapat, még ha az elmúlt évei nem is feltétlenül úgy sikerültek, ahogy azt a klubban szerették volna. De új esélynek gondoltam, amiből egy szép történet kerekedhet. Tudtam, megkapom a lehetőséget, nekem meg ennyi elég.

Az, hogy az El-ben olyan csoportellenfelekre leltetek, mint a PSV, a Granada valamint a PAOK, a fejlődésed szempontjából sem utolsó.

Igen, ez azért egy magas szint, mégiscsak topbajnokság reprezentánsát, valamint hagyományos kupaszereplőt találni az ellenfelek közt, ilyen helyzetben tudod magad igazán megmérettetni.

És, megfeleltél?

Szerintem igen, persze látom, van hova fejlődni, de azt gondolom, képes vagyok újabb szintet lépni.

Hát, az Eb-vel, valamint az NL A divíziójával kinéz most kilenc olyan mérkőzés, amelyet a futball legmagasabb szintjén vívhatsz meg. Kérdezném, hogy nem tölt-e el némi félsszel, de az elmondottak alapján aligha.

Miért töltene el? Inkább borsódzik tőle a hátam, elfog egy kellemes bizsergés, ha rágondolok. Mégiscsak azok ellen futballozhatok, akiket hétről hétre nézek a tévében, megadatik az, ami sokaknak soha. Nincs miért berezelni, igyekszem inkább megmutatni, ki vagyok, mit érek. Úgy fogom föl, ez a hab a tortán.


0 0 vote
Article Rating
Subscribe
Visszajelzés
guest
0 Comments
Inline Feedbacks
View all comments
0
Would love your thoughts, please comment.x
()
x