„Miért szállnék ki a száguldó vonatból? Hiúságból?” – Interjú Lőw Zsolttal

A fél ország a Chelsea-nek drukkolt miatta a BL-döntőben, sikerült is kiszurkolni az elképesztően nagy diadalt. Lőw Zsolt 42 évesen BL-győztes edzőnek vallhatja magát, és cseppet sem fájlalja, hogy nem vezetőedzőként lett övé a különleges cím. De hogy mit gondol a feljebb lépésről, az eddigi karrierjéről, Kantéról és Wernerről, valamint hogy milyen üzenettel engedte csatába fiait Thomas Tuchel, alább kiderül.


(X) Regisztrálj a Büntetőn keresztül az Unibetre, és befizetési bónuszod mellé 10 ezer Ft ingyenes fogadást is kapsz ajándékba!


 

– Ha a BL-győzelem egyetlen epizódját kellene kiemelned, ami a leginkább megmaradt benned, mit választanál? Beleértve a felkészülést, a meccs kilencven percét, az ünneplést is.

– Egyet nem tudok, mondok kettőt. Az egyik a lefújás pillanata, amikor felszabadul a rengeteg feszültség, egyszeriben leszakad az emberről az a súlyos teher, ami addig nyomta. A finálé közeledtével egyre nyomasztóbbá válik a tét, ám amikor megszabadulsz a súlyától, és minden addigi feszültség euforikus örömbe fordul, az valami csodálatos. Ha pedig az élményt a családod körében, a feleségeddel, a gyermekeiddel, az édesapáddal, a bátyáddal a lelátón élheted át, a pillanat tökéletessé válik. A másik meghatározó élmény az a megszámlálhatatlan üzenet, jókívánság, gratuláció, amit a mérkőzés előtt, közben és után kaptam. És kapok szinte folyamatosan.

 

Mintha minden magyar a saját sikerének is érezné ezt a BL-győzelmet, a piacon, a pékségben, a zöldségesnél boldog emberekkel találkozom. Mesélik, hogy ott ültek magyar zászlóval a tévé előtt, úgy drukkoltak nekem és a Chelsea-nek, ez borzasztóan megható, nagyon megérint, sokkal többet jelent, mint az érem, a trófea, a pénz.

 

Hogy egy ilyen kicsi ország, amelyik jó időre lekerült a futballtérképről, de az elmúlt tíz évben a két Eb-szerepléssel és néhány klubsikerrel visszakapaszkodóban van, újabb futballélménnyel gazdagodott. Épp a legutóbbi Európa-bajnokság mutatta meg, nálunk a futballt még mindig mindennél jobban imádják. Nagy büszkeség, hogy Eb-meccseket rendezhetünk,  hogy lesz nálunk európai kupafinálé, ez mind azt mutatja, fejlődik otthon a labdarúgás, plusz dolgoznak az elitben magyarok, Berlinben Dárdai Pali, korábban az osztrák válogatottnál Szabics Imi, jómagam Londonban, remélem, jó hírét visszük az országnak.

 

– Ha valaki levetíti neked ezt a filmet gyerekkorodban, az újpesti általános iskolád udvarának betonján, elhiszed?

– Az első jelentős futballélményem az, hogy ’88-ban leigazolt az Újpest. Senki nem volt nálam büszkébb, amikor a kis kék tagságimat szorongatva mehettem be a suliba. Hatalmas dolog volt az Újpest igazolt labdarúgójának lenni. De eszembe sem jutott, hogy NB I-es játékos lehetek, és nem azért, mert kishitű voltam, hanem mert az újpesti lakótelepről, egy teljesen hétköznapi családból ez nem tűnt valószínűnek, az édesapám támogatásával, az egyes korosztályokat végigjárva eljutottam azonban az első csapatig, ahol legendás játékosok között találtam magam. Szóval ha harminc éve elkezdik levetíteni a filmemet, már az NB I apropóján legyintek, ha azt látom, a Bundesligában focizom, nevetek, ha pedig azt, hogy a PSG-ben, illetve a Chelsea-ben vagyok edző, hangosan felröhögök. Ilyet nem lehet tervezni, álomnak is merésznek tűnt volna.

 

– Meg kell csípned magad olykor, hogy ez biztosan veled történik?

– Azt azért nem, mert nem varázsütésre jutottam el ide, hanem lépésről lépésre, a munkának, a szorgalmamnak, talán a tehetségemnek is hála, töretlenül fejlődve. Az osztrák háromban kezdtem a Lieferinggel, a cél egyértelmű volt, fel kell jutni. Az újabb cél az lett, hogy bennmaradjunk a második ligában, mi a fiatal csapatunkkal a harmadikok lettünk. Aztán úgy gondolták rólam, elég ügyes ez a gyerek, mehet a Salzburgba, miután ott is megfeleltem, következhetett a Lipcse. A Leipziggel is feljutottunk, majd a második helyen zártunk a Bayern mögött, szóval ha a megtett utat veszem, reálisnak gondolom, hogy itt tartok.

 

Lőw Zsolt (balra) 96 mérkőzésen szerepelt az Újpest felnőttcsapatában (Fotó: MTI)

 

– Ez már most csodálatos edzői karrier, de pályaedzői karrier. Nem tartasz attól, hogy beleragadsz ebbe a szerepbe, és örökkön asszisztens maradsz? Vagy ez neked így tökéletes, és elfogadtad, hogy ez az utad?

– Nem, mert dúlnak bennem harcok. Az elmúlt években egyre erősebben fogalmazódott meg bennem a gondolat, hogy szeretnék a saját lábamra állni, mert úgy érzem, szakmailag felkészült vagyok rá. Annyira sok mindenen átmentem már, annyira sokrétű a munkám, és tapasztaltam már annyit, hogy nem érne szerintem meglepetés, le tudnám küzdeni mindazt a nehézséget, amivel egy vezetőedző szembe kerül. Van azonban egy nagyon erős „de”. Rendkívül családcentrikus ember vagyok, rajongok a szeretteimért, az érzés az évek alatt egyre csak erősödött bennem. És ugyan a futball is szerelem, de harminc év után, talán a folyamatos nyomás következtében is, ez a szerelem átalakult mély szeretetté. A család viszont egyre csak bővült, három csodás kislány édesapja vagyok immár, az irántuk érzett szerelem egyre mélyebb. Emiatt dúl bennem csata, látom ugyanis, egy vezetőedzőnek szinte elviselhetetlen nyomással kell folyamatosan megbirkóznia, sokkal súlyosabb teherrel, mint ami egy pályaedzőre nehezedik.

 

Ha csak a média kiszolgálását vesszük, Thomas Tuchel hat sajtótájékoztatót tart úgy tíz nap alatt, órákat vesz el ez az életéből, és ugye azokon szellemileg a topon kell lenni, rendre okosakat mondani.

 

A pályán is ezerrel dolgozunk, de a több órás napi munka után otthon én fejben és lélekben már a családommal akarok lenni, egy vezetőedzőnek viszont olyankor is a munkán jár az agya. Hogy kivel miért volt konfliktusa, azt hogy kéne megoldani, hívják folyamatosan az ügynökök, keresik a vezetők, borzasztóan nehéz így kikapcsolni. Erre a szerepre születni kell, és nem vagyok biztos abban, én most ezt akarom. Nekem most van egy egészséges egyensúly a család és a munka között. Időben szinte ugyanannyit vagyok távol, mint a vezetőedző, nekem is minden hétvégém foglalt, mondhatni nyolc napot veszítek így egy hónapban, közel százat egy évben, amit a családdal tölthetnék, s ez eleve áldozat, ahogy az is az, hogy mindig más szállodában hajtom álomra a fejem, hol ide repülök, hol oda, de ha erre jön még az irdatlan nyomás, megbillen az egyensúly. Az biztosan a család rovására menne. És én ezt most nem szeretném. Meg miért is váltanék? Egy robogó vonaton ülök, amelynek fantasztikus megállók kísérik az útját, jól érzem magam, a családom is, miért szállnék ki ebből a száguldó gyorsból? Pusztán önös érdekből? Hiúságból? Nincs meg bennem most ez a vágy, de nem késtem le szerintem semmiről. Az elmúlt két évben több első osztályú klubnál lehettem volna vezetőedző, kérő tehát van. Úgy érzem azonban, nagyon jó helyen vagyok, megtalálom a munkámban a magam sikerélményét, hozzá tudok tenni a csapat eredményeihez.

 

– Mit mond Tuchel?

– Thomasszal is beszélgetünk erről, Párizs után abban maradtunk, közösen vágunk bele a londoni kalandba. Jól érezzük magunkat egymás társaságában, kiegészítjük egymást, sikeresek vagyunk, miért bontanánk meg egy ilyen szövetséget?

 

– Hogy ez mennyire egy jól működő kapcsolat, azt a BL-győzelem mellett talán az olyan korántsem jelentéktelen „apróság” is igazolja, mint hogy Tuchelnek néhány hónap alatt háromszor sikerült Pep Guardiolát legyőznie. Háromból háromszor… 

– Rengeteg nagy edzővel találkoztunk karrierünkben, de az elmúlt négy hónapban minden korábbinál töményebben kaptuk a legjobbakat. A világ krémjével meccseltünk: Diego Simeone, Guardiola, Jürgen Klopp, José Mourinho, Carlo Ancelotti, Zinédine Zidane jött velünk szembe többek közt. Nagy csaták voltak, ám azokat a csapatok vívják meg, nem az edzők. Nagy dolognak vélem mindenesetre, hogy sikerült többnyire győztesen kijönni belőlük.

 


(X)Játssz a Nyerő Széria tippjátékkal a Európa-bajnokság alatt, és nyerj akár 350 ezer Ft ingyenes fogadást!


 

– A bajnoki és az FA-kupa után győzte le harmadszor Tuchel Guardiolát, illetve a Chelsea a Cityt. Elárulható, milyen harci üzenettel, lelkesítő mondatokkal engedte csatába tanítványait Thomas a BL-döntőben?

– Ezek a mérkőzések ugye sosem csak a meccsnapon dőlnek el, a fizikai, pszichikai, taktikai felkészítés sokkal korábban elkezdődik, rengeteg mozaikdarabot kell a helyére illeszteni. Számos kérdés adódik, az utazással, szállással kapcsolatban, hogy mikor eddzünk, mennyit eddzünk, kell-e még egy-két taktikai gyakorlás, vagy már tele vannak fejek, lazítani kell inkább, hogy feszültek-e a játékosok, és oldani kell a hangulatot, vagy kicsit még meghúzni a gyeplőt; megannyi kérdést kell végigzongorázni. Egy ilyen finálé előtt persze érdemes valami különlegessel kirukkolni, Thomas törte is napokig a fejét, mi legyen az az extra, erre talált egy történetet. Még Párizsban Nasszer al-Kelaifitől kapott egy futócipőt, mert az elnök tudta, Thomas jár futni. Nagyon profi cipő volt, csúcsminőség, de csinosnak nem nevezném, Thomas kapta is tőlünk, az edzői stábtól a zrikát. A cukkolódás odáig fajult, hogy Thomast megkérdeztük, ha BL-döntőbe jutnánk, merné azt felhúzni a lábára? Ha ezen múlna a BL-győzelem, persze, felelte. Ám mert a tavalyi BL-sorozat kieséses szakasza a járvány miatt tornajelleggel zajlott, nem vitte magával Thomas, úgy érezte, távoli a döntő, nem volna illő jó előre az esetleges döntős szerepléssel foglalkozni. De ugye az Atalanta és a Leipzig ellen is továbbjutottunk, mi legyen hát, elpostáztassuk a cipőt, vetődött fel a kérdés. Úgy döntött végül, nincs rá szükség. Nem biztos, hogy emiatt kaptunk ki, de kikaptunk, és ezt a sztorit előhúzva a tarsolyból a finálé előtt elővette a cipőt, szertartásosan a lábára húzta, majd kijelentette: „Srácok, ebben a cipőben nézem végig, ahogy megnyerjük a BL-t”. Ez volt a meccs előtti utolsó üzenete. Mint a mellékelt ábra is mutatja, nem baj, ha életed csatájába készülve van egy ilyen fogódzó, még ha egy nem túl szép futócipő is az.

 

– Ugyancsak Tuchel munkáját dicséri, hogy a keze nyoma egyetlen edzés után, már a Wolves elleni első mérkőzésén megjelent csapata játékán.

– Amikor a PSG-ben december huszonnegyedikén be kellett fejeznünk a munkát, úgy voltunk vele, két és fél intenzív év után szeretnénk pihenni, bár felkérésben nem volt hiány, január végén befutott a Chelsea ajánlata is. S a Chelsea volt az a klub, amelyikről azt gondoltuk, nem szabad kihagyni. Mert minden passzolt.

 

Tetszett a klub felépítése, a Premier League, amelyik a világ egyik legerősebb bajnoksága, tetszett a keret összetétele, a klubmodell, London élhető, klassz város a családdal is. Egyedül az időpont nem volt ideális, hogy január végén vesszük át a csapatot, mégis, olyan lehetőségnek éreztük, amit vétek volna visszautasítani.

 

Az élet minket igazolt. Az pedig, hogy nagyon profi, remekül felépített a klub, hogy jó a struktúra és sok a formálható, sikerre éhes fiatal, a napi munkában is könnyebbséget jelentett, ezért is mutatkozhatott meg ilyen gyorsan Thomas kézjegye a csapaton. Passzol egymáshoz edző és csapata.

 

– Ugyancsak lenyűgöző, sőt talán a legbámulatosabb eredmény, hogy a Chelsea veletek a kispadon a kereken harminc mérkőzéséből tizenkilencen nem kapott gólt. Alapvetés volt a védekezést stabilizálni?

– Igen. Abban a két-három napban, amíg a megegyezés előtt analizálhattuk a Chelsea-t, arra jutottunk, a védekezésen javíthatunk mielőbb hatékonyan. Cél lett, hogy a lehető legkevesebb gólt kapjuk, szerettük volna ugyanakkor növelni a labdabirtoklást. Sikeresen nyúltunk bele a csapat szerkezetébe, a különböző posztokra megtaláltuk a legmegfelelőbb játékosokat. Találtunk egy nagyszerű elegyet, tudtuk forgatni a keretet, kellett persze mindehhez az a sok tapasztalat, amit az évek alatt gyűjtöttünk.

 

– És talán az sem ártott, hogy egészen az Atlético elleni BL-nyolcaddöntőig a rossz passzban lévő Tottenham kivételével csupa, a tabella második feléhez tartozó ellenféllel mérkőzzetek. Azért ha jön mindjárt két-három rangadó, becsúszik egy-két vereség, meglehet, a belétek vetett hit sem lett volna feltétlen, nem? A jó eredmények miatt viszont mindenfajta kétely nélkül dolgozhattatok.

– Az életben semmi sem történik véletlenül. Nem véletlenül kellett elhagynunk a PSG-t, a Chelsea sem véletlenül talált ránk, és az sem az, hogy ilyen ellenfelek ellen kezdtünk. Tegyük azért hozzá, kilencedik volt a csapat, amikor megérkeztünk, a különböző statisztikai számítások szerint huszonöt százalék esélyt adtak nekünk arra, hogy megcsípjük az első négy hely valamelyikét. Négy százalékot arra, hogy BL-t nyerünk. Hogy kellett hozzá a szerencse is? Persze, jól jött, hogy nem a legnagyobb klubokkal kellett mindjárt megmérkőznünk, de a PL-ben egyik csapat ellen sem könnyű, példa erre a  WBA, amelyiktől ötöt kaptunk, ma sem tudjuk, hogy. De a PL-ben ez is előfordulhat. Lehet, hogy a Jóisten is fogta a kezünket, ugyanakkor mi is minden tőlünk telhetőt megtettünk.

 

– Az FA-kupa elvesztése is lehetett volna egy mélypont – kellett azután ápolni a lelkeket?

– FA-kupa-döntő, BL-döntő, a BL-indulást érő első négy hely valamelyike; ezek voltak a feladatok, ami sok jóval kecsegtetett, bár tudtuk, igen bánatos képet festene, ha a gyönyörű sikerek kapujában mindet elbuknánk. És bizony az elsőt, az FA-kupát elbuktuk, úgy, ahogy általában a nyeretlenül megvívott meccseinket: az xG, az ellenfél tizenhatosán belüli érintésszám, a kapura lövések alapján is simán győzhettünk volna, mégsem sikerült. A háromból az első tehát elúszott, de maradt két fontos cél, és mert a négybe csak becsúsztunk, a legnagyobb teher lekerült a vállakról, ez pedig elég nyugalmat kölcsönzött nekünk a BL-döntő előtt. 

 

– Amit aztán megnyertetek, csakhogy ezzel elég magasra tettétek a lécet. Át lehet majd vinni a jövőben is? Nem félő, hogy mindent ehhez mérnek eztán? Bár az tény, ezzel a kerettel, Thomas Tuchellel a kispadon a Chelsea-nek a bajnoki címért kell harcolnia.

– Ha a futball ennyire magas szintjén dolgozol, az elvárások is magasak. Bár a klub vezetése józanul gondolkodó emberekből áll, nem lehet más az igény, minthogy a lehető legnagyobb célokért küzdjünk. És ha sikerül ezen az úton maradnunk, ha továbbra is harmonikusan dolgozunk együtt a játékosokkal, ha ők így fejlődnek, egy-két helyen pedig még erősítünk is, a sikerek sem maradhatnak el.

 

– Egy-egy játékosról talán külön is érdemes szólni. Legelébb is ott van N’Golo Kanté, akiről nyilván tudtad, hogy világklasszis, ám testközelből figyelve meglehet, téged is meglepett, micsoda futballista.

– Mindig is az a játékos voltam, aki a csapat erejében hisz, soha nem voltak olyan különleges kvalitásaim, amelyek a többiek fölé emeltek volna. És ugyan sok nagy klasszissal dolgozhattam együtt, Mbappéval, Neymarral, Di Maríával, a futballról alkotott elképzelésemben Kanté a tökéletes futballista. Az a labdarúgó, aki készséggel alárendeli magát a csapatérdeknek, akire minden valamirevaló együttesnek nagy szüksége van. Az ilyen típusú játékosok nélkül lehetetlen nagy sikereket elérni. Elképesztően szerény, pedig szenzációs képességekkel bír, boldogság, hogy a csapatunkban tudhatjuk. 

 

Lőw Zsolt szerint N’Golo Kanté a tökéletes futballista (Fotó: Getty Images)

 

– Timo Werner vegyes képet mutatott első angliai évében. Sokat dolgozott a meccseken, az előkészítésben még jó is volt, a kapu előtt azonban gyengélkedett. Teljesen természetes mód szoknia kell még a Premier League-et, vagy csak önbizalom kérdése, hogy gólerősebb legyen?

– A példája is azt mutatja, a játékos is ember, érző ember, nem várhatjuk el, hogy mint valami gép, mindig, minden körülmények között ugyanúgy teljesítsen. Timo azután, hogy Németországban eljutott a legmagasabb szintre, mert országot váltani, de szoknia kell az új környezetet, hogy más a nyelv, más a bajnokság stílusa, más képességűek az ellenfelek. Ehhez sokaknak idő kell.

Egykor De Bruynének is bele kellett erősödnie a PL-be, ne legyünk Timóval szemben türelmetlenek. Nem volt csúcsformában, de a VAR vagy tucatnyi góltól fosztotta meg, valamikor két centin, máskor a kezére pattanó labdán múlt. Nem rúg tizenegyeseket, más topcsatároknál az is megdobja a termést. De ez legyen a legrosszabb szezonja, és akkor nem fogunk rá haragudni. 

 

– Mason Mount az angol futball egyik legnagyobb tehetsége, all round középpályás, támad és védekezik, tízes és nyolcas is lehet, alighanem ő is nagy kincs.

– Csiszolatlan gyémánt, bár lehet, több is már annál. Igyekszünk tovább fényesíteni, reméljük, az általunk megkövetelt munka elvégzésével még jobbá válhat. De ne helyezzünk rá túl nagy nyomást, így is bődületesen nagy lépésekkel fejlődik. 

 

– Christian Pulisic esetében az adekvát kérdés: lehet az új Hazard? Mert az előző szezon végén adta ennek jeleit.

– Sosem dolgoztam együtt Eden Hazard-ral, a Chelsea-ben úgy vélekednek róla, belőle csak egy van. Nem hasonlítanám őket össze. Thomas Dortmundból jól ismeri Christiant, hatalmas tehetség volt már akkor is. Rengeteg van még benne, a csúcsformáját kell megpróbálni állandósítani. Ahogy persze a csapatét is.

 

Magyarország-Portugália: így nyerhetsz 500 Ft-ból 10 000-et!

 

Olvasói kérdések

M. Iván: Lehetett látni oldalvonali kamerák felvételein, illetve a Covid miatt gyakran élőben a televízión keresztül hallani is lehetett, hogy Thomas Tuchel és a ti edzői stábotok miként ad taktikai utasításokat a játékosoknak. Hogyan tudjátok érthetővé tenni a játékosoknak a bonyolultabb taktikai ötleteket, elgondolásokat? Mennyire nehéz folyamat bevonni a játékosokat a szakmai diskurzusokba?

– A legtöbb taktikai utasítás a meccs előtt hangzik el, illetve szünetben is el lehet a játékosoknak fontos információkat juttatni. Mi edzők sokkal többet kommunikálunk egymással, tartom a kapcsolatot a lelátón helyet foglaló videóelemzővel, vele egyeztetünk, reagálunk a látottakra, aztán ezekből az információkból igyekszünk a legfontosabbakat a legérthetőbben átadni a játékosoknak.

 

M. Iván: Tuchelről tudvalévő hogy tiszteli és követi az elemzői világot, az online tér szakmai világát. Neked mi a véleményed az elemzőkről, az online térben létező szakmai kommunikációról? Ha olvasol elemzéseket, könyveket, tudományos cikkeket, kitől olvastál az utóbbi időben (külföldi vagy magyar)?

– Kevés idő van arra, hogy az online platformokon megjelenített elemzéseket elolvassuk, hogy ezekbe a diskurzusokba belefolyjunk. Megvan a jól bevált elemzői platformunk és azok a munkatársak, akiknek az elemzéseiben megbízunk, rájuk hagyatkozunk. De az elemzői világ szerencsére folyamatosan remek szakembereket ad a futballnak, a ‘Gladbach-ból Dortmundba szerződő Marco Rose segítője, René Maric is bloggerből lett elemző, illetve asszisztens-edző.

 

U. Balázs: Kivel a legjobb a kapcsolatod a játékosok közül?

– Ez olyan, mintha azt kérdeznék, melyik gyerekemet szeretem jobban. Mindenkivel szemben meg kell próbálni ugyanolyan nyitottnak lenni, őszintén fordulni feléjük, azt kell tudni megérezni, kihez hogy érdemes szólni. De igyekszem mindenkit egyformán kezelni.

 

R. Ádám: Emlékszel az első személyes találkozásotokra Thomas Tuchellel? Mi volt az első benyomásod róla?

– Úgy indult, hogy nagyon mérges lettem rá. Fiatal edzőként került a Mainzba, egy rövid ismerkedős edzőtábor után az első bajnokin nem én kezdtem, ami egyfelől meglepett, másfelől szomorúsággal töltött el. Na, akkor a következő edzésen megmutatom, hogy helyen van a csapatban, gondoltam, ennek megfelelően tréningeztem. Ő az edzés után odahívott magához, és megjegyezte, látom, nem örülsz, amiért nem kezdtél, amit elfogadok, sőt, meg kell jegyezzem, ilyen reakciót ritkán tapasztalok futballistáktól. Az edzés utáni beszélgetésből már éreztem, egy hullámhosszon vagyunk, s azóta is tart a jó kapcsolat.


Kiemelt fotó: Getty Images

0 0 votes
Article Rating

Írj hozzászólást

1 Comment
Oldest
Newest Most Voted
Inline Feedbacks
View all comments
DelJuve
4 napja

Sziasztok!

Nem elvenni akarom Löw Zsolt érdemeit, de sokszor volt nagy szerencséje(mint segéd edző), jókor volt jó helyen.
Én értem miért jó neki ez az állapot…
“A buta elől áll, hogy jól lássák…
Az okos hátul áll, hogy jól lásson.” Lao Ce

1
0
Would love your thoughts, please comment.x
()
x