Interjúk
Átigazolások
Elemzések
Kultúra
Portrek
Portrék
Interjuk
Interjúk
Elemzesek
Elemzések
Kultúra
Kultúra

Tartalom

null
Labdarúgás
18 perc
2021. 11. 27.

„Nagyon érdekes felismerés volt, ahogy hirtelen egy alacsonyabb polcra kerültem” – Interjú Tisza Tiborral

Author avatar

A korábbi közönségkedvenc gólvágó ma egyéni képzéseket tart saját futballiskolájában, amelynek ötletét erdei futás közben álmodta meg. De maga is sokat tanult az elmúlt években, arról is, hogyan dobják el a másikat a barátnak hitt társak, ha a népszerűség oda. Kritikus a mai magyar képzéssel, de nagyon jó szívvel gondol vissza játékoskorára. Íme, a vállalkozó szellem Tisza Tibor.


(X) Regisztrálj a Büntetőn keresztül az Unibetre, és befizetési bónuszod mellé 10 ezer Ft ingyenes fogadást is kapsz ajándékba!  


 

– Három éve abbahagytad már a futballt, de álmodsz még arról, hogy a szurkolók azt dalolják, „Tisza, Tisza, Tisza, Tisza gól, Tisza gól, Tisza góóól”? 

– Nem. Bár hazudnék, ha azt mondanám, soha nem jutott eszembe ez idő alatt, vagy nem gondoltam volna arra, de jó lenne a pályán lenni. Már csak azért sem okoz azonban lelki válságot, mert a saját döntésemből hagytam abba, nem a kényszer vitt rá. Javában focizhattam volna még az első-, vagy másodosztályban, de másik utat választottam. Jó döntésnek gondolom ma is, annál is inkább, mert akkor fejeztem be, amikor még örömet okozott. Mégis azt éreztem, nincs már ebben több. Úgy véltem, hiába nyomnék még le két-három szezont ötven-hatvan meccsel, plusz húsz góllal, olyan sokat az már nekem nem adna. Már csak azért sem, mert éreztem, nem vagyok már olyan gyors, mint egykor, nem tudok olyan teljesítményt nyújtani, mint amit rendre elvárnék magamtól, és csak azért, mert valamikor én voltam a Tiszi Tibi, nem akartam a gyepen maradni. Legalább emelt fővel köszöntem el. Azt viszont láttam, milyen futballistasorsok léteznek, ezért is kezdtem el még idejében azon morfondírozni, hogyan tudnám felépíteni a futball utáni életemet.

 

– Sok a rossz példa?

– Rengetegen nem tudnak mit kezdeni magukkal. Úgy voltam hát vele, minél fiatalabban fejezem be a játékot, annál inkább képes leszek megállni a helyem az új életemben. 

 

– Az ember egójának oly hízelgő bálványozás sem hiányzik? Egyáltalán, mennyire könnyű feldolgozni, hogy egyik nap még a nevedet skandálják, másnap viszont leereszkedsz a hétköznapi halandók közé. Nem olyan ez, mint a drog, amitől nehéz szabadulni? 

– Nem könnyű, én azonban úgy fogtam fel, mint a szerelmet. Hogy nagyon is tisztában kell lennünk azzal, egy ideig tart, majd elmúlik. Józanul gondolkodó embernek tartom magam, elfogadtam, bármennyire is szép, jó, tartalmas volt futballistának lenni, nem lehet örökké abból táplálkozni, hogy egykor Újpesten ezrek foglalták dalba a nevem. Ettől még hatalmas büszkeség, amúgy is keveseknek adatik meg, hogy a Diósgyőr, az Újpest és DVSC drukkerei is éltessék. Hálás vagyok érte, hogy átélhettem, jól tudva persze, egyszer az is elmúlik.

 


(X) Piacvezető fogadási kínálat NBI-es mérkőzésekhez! Az Unibeten Immár gólszerzőkre, szögletek számára, lapok számára, de még arra is köthetsz fogadást, hogy melyik játékos kap sárga lapot!


 

– Hol szerettek a legjobban?

– De jó, hogy nem arra kell válaszolnom, hol utáltak a legjobban… Debrecen a városom, itt élek, a civil Tisza Tibit itt szeretik a legtöbben, és bajnok is itt lettem, bár az utolsó debreceni aranyérem idején másképp viszonyultak már a drukkerek a csapathoz, mint a kezdeti, sorozatos elsőségek alatt. Az Újpest azért is különleges, mert az ország második legnépszerűbb klubjának lehettem a csapatkapitánya, együtt játszhattam az NB I legjobb csatáraival, Kabát Petivel, Kovács Zolival, Rajczi Petivel, elég menő volt ahhoz a közösséghez tartozni. Ráadásul rajongva szerettek a szurkolók. Érdekes, ha Pesten járok, ma is megszólítanak, Tibi, még ma is befernél, mondják. Az Újpest unikum idehaza.

 

– Miért?

– Mert például ahogy a szertárosunk, az emeleten a titkárnő is lilában járt dolgozni. Ez egy életérzés. Nem állítom, hogy Miskolcon vagy Debrecenben nem az, de az Újpest megyéken átívelő nagy klub, az ország minden szegletében találni Újpest-szurkolót. Simek Peti mondta egyszer, az tapasztalja meg igazán, milyen valódi futballistának lenni, aki szerepelt az Újpest vagy a Ferencváros egyikében, bírva a nyomást, hogy mindig nyerni kell. Diósgyőrben ezzel szemben az volt akkor az általános elv, hogy minden meccs ajándék. A táborok közt ezzel együtt sem tennék különbséget, ha akarnék, sem tudnék, az viszont mindig számított a csapatválasztásaimnál, hogy hol játszhatok a lehető legtöbb drukker előtt.

 

– Hol szerettél a leginkább játszani?

– Nehéz erre felelni… Biztos mindenki azt gondolja, az Újpestben, mert ott robbantam be a köztudatba, ott ismert ismert meg az ország. Nyilván az is befolyásolja a válaszom, hogy az ország egyik legnépszerűbb klubjában szerepelhettem, ezért fordulhatott elő, hogy az egyik Fradi-meccs előtti héten a hétből ötször én voltam a Nemzeti Sport címlapján.

 

Olyankor a fellegekben jársz, és ha van is nyomás, nagyon élvezed a helyzetet. Én élveztem. Sosem volt bennem félsz, akkor sem, amikor Diósgyőrből Újpestre igazoltam, és mindenki azzal bombázott, hogy de hisz ott van nekik Tóth Norbi, Rajczi Peti, Kovács Zoli, hogy fogsz így játszani.

 

Engem azonban ez egy cseppet sem érdekelt. Az első edzőmeccsen rúgtam három gólt, így mindenki ráébredhetett, nem a lábamat lógatni, vagy a pénzt számolgatni érkeztem. Persze mindig is vagány gyerek voltam, ez is segített. Szóval ha a kérdés úgy szól, hol ment a játék a legjobban, egyértelműen az Újpestet mondom. A Megyeri úton kilencvenkilenc bajnokin negyvennyolc gólt szereztem, sajnos nem lett meg a száz per ötven. A Diósgyőrben kereken száz NB I-es mérkőzésen harminc találatig jutottam, a száz fellépésem miatt saját ülőhelyet kaptam a stadionban, ami hatalmas megtiszteltetés.

 

Tisza Tibor jellegzetes gólöröme a Diósgyőr színeiben (Fotó: Nemzeti Sport)

 

– Függetlenül a drukkerektől, maga a futball, a meccsélmény, a játék sem hiányzik? 

– A rendszer hiányzott, főként eleinte. Hogy a délelőtt edzéssel telik, a délután szabad. Volt egy menetrend, amit nem én találtam ki, de alkalmazkodtam hozzá. Belépve a való életbe nekem kellett megalkotni a saját rendszeremet, de vállalkozó szülők gyermekeként eszembe sem jutott, hogy beálljak a munkavállalói sorba.  

 

– Nem leszel hát alkalmazott soha?

– Legalábbis törekszem arra, hogy ne legyek. Valószínűleg mert ezt a példát hozom otthonról. A vállalkozói világ kockázatos, felelősséggel jár, nekem kell gondoskodnom a betevőről, de hatalmas szabadság is egyben. A magad ura vagy, te osztod be az idődet. Amíg tehetem, a saját utamat járom. 

 

– Amikor harminchárom évesen bejelentetted, hogy elég, azt nyilatkoztad, bár fizikailag tökéletes állapotban vagy, nincs már meg benned a motiváció. Elmúlt, mint a szerelem?

– Nem, hanem egyszerűen azt éreztem, nem tudom már azt a teljesítményt nyújtani, amit elvárnék magamtól. Csak a pénzért nem akartam folytatni, és azt sem akartam, hogy abból éljek, egykor én voltam a Tisza Tibi. Mindig is úgy terveztem, addig leszek a pályán, amíg meghatározó játékos vagyok, azt nagyon nehezen viseltem volna, ha nem én vagyok már a legjobb. S ez most nem nagyképűség, ez az engem világéletemben elkísérő belső igény. Úgy voltam vele, ha már nem tudok a legjobb lenni, fogjak bele valami másba. S azért időközben két gyerekem is lett, velük is minél több időt igyekeztem eltölteni.

 

– Az esetleges rossz tapasztalatok ugyancsak közelebb vittek a búcsúhoz?

– Akadtak kellemetlenségek, persze, de mindig tanulni akartam belőlük. Érdemes figyelni a jeleket. Amikor Herczeg Bandi bá’ egymást követő öt meccsen sem tesz be a csapatba, észre kell venni, hogy ez már nem az én utam. Nagyon jóban vagyunk egymással, egyáltalán nem neheztelek rá emiatt, miért is tenném? Ment a szekér, jól szerepeltünk nélkülem is, a fiatalok játszottak, miért változtatott volna? Én meg úgy álltam a kérdéshez, hogy harminc év múlva is ebben a városban akarok élni, miért rúgnám össze a port a klub legendás trénerével? Öt meccsért? Ugyan már!

 

– Ha már itt tartunk, elmesélnéd életed legjobb és a legrosszabb élményét futballistaként? Lehet az egy meccs, egy kritika, egy edzői húzás, egy beszólás.

– A legjobb élményem a Ferencváros elleni a hat null, aznap valahogy minden klappolt. Én lehettem a csapatkapitány, rúgtam két gólt, adtam egy gólpasszt, kilencest kaptam a Nemzeti Sporttól, az idő is pont jó volt, se túl hideg, se túl meleg, minden olyan kereknek tűnt; azt is magától értetődőnek gondoltam, hogy győzünk. Már a bemelegítésnél fantasztikus hangulat uralkodott, Böőr Zoli oda is szólt nekem, ilyet ő még nem élt át. Nyilván a malmunkra hajtotta a vizet Marek Heinz kiállítása, de remekül futballoztunk, s csak berámultunk hatot. Örök élmény marad. A bennem leginkább megragadó negatívum az a Diósgyőrben átélt kellemetlenség, amikor bár zsinórban öt meccset nyertünk, az együttes csapatkapitányaként a hatodikon mégis csak a kispadon kaptam helyet. 

 

– Miért?

– A mai napig nem tudom. Tomiszlav Szivics, az edzőnk tudná legfeljebb megmondani. Műtét és két hónap kihagyás után tértem vissza, jócskán volt hát lemaradásom, de sorban nyert velem a csapat. Igaz, hatodszorra nélkülem is, és nem nagyon kerültem már azután vissza. De Szivicsre sem haragszom, pláne, hogy tulajdonképpen jót tett velem, mert Debrecenbe igazolva bajnokcsapat tagja lehettem. Akkor, Miskolcon értettem meg, a futball nem mindig csak a futballról szól. 

 




 

– Az öt válogatott szereplés mennyire maradt emlékezetes?

– Mondják, sokkal többször lehetett volna, de nem volt egyszerű bekerülni. Ha huzamosabb ideig jól teljesítek, biztos megadatik még néhányszor, amúgy pedig…  A válogatottban valahogy soha nem éreztem komfortosan magam. Ma is büszkén hirdetem persze, hogy válogatott voltam, de nem leltem meg azt a közeget, amit Újpesten vagy Diósgyőrben igen. Mindkettőben hamar beloptam magam a szívekbe, a válogatottban azonban mindenki egy kicsit kívülálló. Félreértés ne essék, vérprofi közeg, csak engem sosem ez éltetett, nem a profizmus, a pénz kajtatása hajtott, az sem érdekelt, hogy azt mondták, egy magára valamit is adó futballistának külföldön kell karriert befutnia. Ott szerettem játszani, ahol szerettek. Ettől még mindig is hatalmas alázattal viseltettem a futball iránt. Mindent a futballra tettem fel, mindent annak rendeltem alá, sosem éreztem kényszernek, nem éreztem, hogy lemondással járna, hogy miatta nem mehetek el bulizni, vagy hogy kimaradtak az egyetemi évek, amit ma már persze bánok, de nem éreztem, hogy áldozatot kellene hoznom. A foci volt a szenvedélyem, egyszerűen imádtam. Ma éppen abban segítek a fiataloknak, hogy amit én nem kaptam meg, az nekik meglegyen. Mindazt most átadjuk. Nem kell keresniük a lehetőségeket, hogyan lehetnének jobbak, mert ha eljönnek hozzánk, mi segítünk megfejteni, hogyan lehetnének azok.

 

– Ez a Tisza Talent Management. A név eleve árulkodó, de miből áll pontosan?

– Nagyon összetett, egyszerre egyéni képzés és táplálkozási tanácsadás, mozgásfejlesztés és a sportágválasztás segítése, különböző szakemberek segítségével, a gerincspecialistától a lelkeket is ápoló coach-ig. Kiválasztottam azokat, akik a maguk területén elég jók, de megvan bennük a tudásvágy, folyamatosan tanulnak, motiváltak. Ők segítik a hozzánk kerülőket. A tehetség pusztán jó alap. Remek, ha van, régen a válogatottsághoz is elég volt, manapság ahhoz elég, hogy belépj egy akadémiára.

 

Ma már ennél sokkal többről szól a futball. A személyiségről, hogy fizikailag mindig topon légy, különben esélyed sincs, ütközni kell, harcolni, mentálisan tökéletesen felkészültnek lenni.

 

Ahhoz azonban, hogy ezt a szintet elérd, nem elég a napi két óra edzés, az csak az elvárható minimum. Mint a napi kétszeri fogmosás. Neked tízéves korodtól úgy kell beosztani a mindennapjaidat, hogy egyszer oda juss, ahol a legkiválóbbak járnak, akik szintén mindent megtettek azért, hogy a csúcsra érjenek. Azoknak próbálok segíteni, akik így akarják élni az életüket. Nincs nálam a bölcsek köve, nem akarom én megmondani a tutit, de alkottam egy műhelyt, ahol olyan emberek dolgoznak, akikhez bármilyen problémáddal bátran fordulhatsz, és segítenek. Nekem senki sem segített. Ha gondom volt, magam kerestem pszichológust, csontkovácsot, ha nem tudott segíteni az első kettő, elmentem a harmadikhoz és a negyedikhez is. Az volt a célom ezzel a programmal, hogy legyen egy hely, ahova ha eljössz, olyan egyéni edzésben vagy coachingban részesülsz, ami segít. Azt érezheted, nem vagy egyedül. Minket bármikor felhívhatsz, bármikor beszélgethetünk. A profi labdarúgó élete ma már az edzésen kívüli tevékenységekről szól. Úgy kell élned, hogy a következő edzésen is a topon légy. A hétköznapoknak kell lenniük a fókuszban ahhoz, hogy a hétvégén teljesíteni tudj. Ez az én látásmódom, s azt hiszem, idehaza kevesen osztoznak benne. Akadémiai szinten mindenki csapatban gondolkodik, kevésbé és kevesen fókuszálnak az egyénre, pedig ő az igazán fontos, mert a jó egyénekből lesz jó csapat. Ha nem tudom pontosan odapasszolni a labdát, nincs játék, és nincs csapat. Akkor lesz újra futballunk, ha lesz három-négy nemzetközi klasszisunk. 

 

– Jobb játékos lettél volna, ha anno részt vehetsz egy ilyen képzésben?

– Válaszolnom sem kell rá, olyan egyértelmű. De ha Dzsudzsák Balázs, Tőzsér Dániel, Bódi Ádám, Varga Józsi minden héten csak heti egy óra egyéni képzésen vesz részt, az negyven héttel számolva ugye negyven óra, öt év alatt kétszáz. Ha öt évig jártak volna hozzánk, ötszáz plusz órával a lábukban vajon mennyivel jobb futballistává válnak? Mennyivel lett volna jobb Dzsudzsák Balázs bal lába? Még ennél is sokkal jobb lenne. Lehet, úgy a PSV után a Tottenhambe megy. S ez nem azt jelenti, hogy nem akarta volna ő kihozni magából a maximumot, dehogynem, ráadásul isteni tehetség, alázatos labdarúgó, de ha megadatik neki egy ilyen extra, az nagy lökést adott volna neki. Szoboszlai Dominik a jó példa, akit édesapja egyénileg képzett.

 

– Mennyire találtad meg ebben a feladatban önmagad, a boldogságod? 

– Nagyon. Az első félévben egy edzést sem tartottam, csak figyelmet az edzőket. Én ehhez nem értek, mondtam nekik, akkor végeztem a C-licencet. Azután kezdtem magam is edzéseket tartani.

 

– Miért nem képezed magad tovább?

– Mert félek, nem hagyna nyugodni a kisördög, és azon tanakodnék, vajon el kéne-e szegődnöm felnőtt edzőnek. Az esélyét sem akarom ennek megadni. Azt látom, a felnőtt futball egyedül a pénzről szól. Szinte mindent felülír a pénz és az érdek, a gyerekeknél ez még talán nincs annyira jelen.

 

– Nyilván számos tehetséggel találkoztál az elmúlt huszonöt évben. Miért nem lett egyikükből sem igazán nagy klasszis? Van általános konklúzió?

– A munka. Illetve annak a hiánya. Dolgozni kell az eredményért. Délelőtt beszélgetünk, én háromtól egyéni képzést tartok egy valakinek, négytől három másik játékosnak. Akkor is lemegyek edzést tartani, ha egy gyerek van, és akkor is, ha öt, pedig anyagilag nyilván nem járok valami jól, ha csak egy valakit edzek. De nem erről szól, hanem arról, tudok-e segíteni. Az a fontos, mit tudsz megtenni ma, meg holnap, a tegnap nem érdekes. Sajnos azonban túlságosan is szeretünk a múltba révedni.

 

– A kilencéves fiadat is edzed?

– Persze. Olyankor megdolgoztatom, de a csapatedzései után mindössze annyit kérdezek tőle, hogy érezted magad, és hogy hány gólt rúgtál. Támadó ugyanis. Boriszt nagyon tehetségesnek tartják, de én ebbe nem folyok bele. Tanácsokkal sem látom el, sosem nyaggatom azzal, így vagy úgy kellett volna csinálnia.

 

Tisza Tibor munka közben (Fotó: Tisza Talent Management/Facebook)

 

– Mit rontunk el az utánpótlásképzésben? 

– Nem tudom, mert nem vagyok ott, bár benyomásaim vannak. Azt tudom, a gyerek biztos nem hibás. Mindegyik akadémián pallérozódó fiatal tehetségesnek születik, s nagyon nagy felelősségünk van nekünk edzőknek, tanároknak abban, mire viszik. Olyan ez, mint a gyereknevelés: a gyerek olyanná válik, amilyen a szülő. A felelősségünk hatalmas. Már csak ezért sem szabad kivenni a szülőt a rendszerből. De a rendszer abban is hibás, hogy nincs rákényszerítve a klub, illetve az edző, hogy jó játékost neveljen. Ha olyan szisztéma mentén működnénk, hogy ha nem adsz el három év alatt egyetlen játékost sem legalább egymillió euróért, mész az NB II-be, mindjárt lényegesebbé válna a képzés. Ha az utánpótlásedző csak akkor kapna tisztességes fizetést, ha kinevel valakit a felnőtt futballnak, és a klub is csak úgy kapna licencet, ha képes a nemzetközi piacra is termelni, mindjárt a legjobb edzők dolgoznának az akadémiákon. De ha így is jön a pénz, mi a motiváció? A belső igény nyilván lehet az, de mifelénk az csak nagyon kevesekre jellemző. Sokan azért lesznek ma futballedzők, mert ott van a pénz. Ha a vízilabdában lenne ennyi, pólóedzőnek állnának. Lehet, nincs igazam, de így látom. 

 

– Visszájára fordul tehát, hogy ennyire sok pénz van a futballban? Mert az vitathatatlanul üdvös, hogy jut fejlesztésekre, de a fizetések mintha indokolatlanul magasra szöktek volna. Mi motivál egy tizenkilenc éves játékost onnantól, hogy felkerülve az első csapatba kap ötezer eurót. Nem fog beledögleni minden egyes edzésbe csak azért, hogy kijusson külföldre, nemde?

– Kereshet a fiatal ötezer eurót, csak épp olyan embereknek kellene a klubok élén állniuk, akik a játékos boldogulását tartják szem előtt. Egy magyar tehetséget nem az olasz élvonalba adok el kétmillió euróért, hanem egymillióért, plusz a későbbi továbbadásából jutó részesedéssel oda, ahol jó eséllyel játszik is. Ezáltal lehet karrierje, ami jót tesz a magyar futballnak szakmailag, mert lesz egy minőségi játékosunk, aki játszik is klubjában, illetve lesz bevétel az újbóli értékesítéséből. De nálunk senki nem a magyar futball érdekeit nézi, hanem a sajátját. A futballista érdekei csak sokadik szempontként jelennek meg, a magyar futball érdekei meg ezredikként. Kívülállóként, mégis némi tapasztalattal és információ birtokában ezt így látom.

 

– Nyilván óriási nyomással jár a futballista lét, a stadionban helyet foglaló ezrek, a TV-képernyők előtt ülő százezrek előtt kell bizonyítani, mégis, azt csinálhatod, amit szeretsz, a kedvenc játékodat űzve élhetsz igen magas színvonalon, no de eléggé megbecsüli-e ezt az ember aktív játékosként? Vagy csak amikor abbahagyja, jön rá, micsoda kiváltságban volt része?

– A kívülálló szerint kiváltság, ugyanakkor iszonyat nyomás. Az egyik streaming szolgáltatón nézem A láthatatlan énem című sorozatot, hírességeket mutat be, hogy milyen belső harcokkal jár folyamatosan a topon lenni, hogy nem ritka a depresszió a malomkerékben őrlődve,. Roppant tanulságos. Amúgy pedig, a futballisták fiatalon jellemzően nem keresnek még különösebben jól, aztán öt-hat évig igen, majd a pályájuk vége felé megint nem annyira. Viszonylag rövid idő alatt kell megteremteni az életre szóló egzisztenciát. Amikor vége, rájössz persze, a nyomás ellenére milyen jó életed volt, de mindig kellenek a mankók, azt biztosítjuk például mi a talent managementben. 

 

– Ha azt is vallod, a helyeden vagy, harminchét évesen roppant fiatalnak számítasz az edzők és sportvezetők világában. Lehet, hogy öt-tíz év múlva jön egy másfajta felismerés, hogy a korábban gondoltakkal szemben valami másra vágysz?

– Amikor elhatároztam, hogy abbahagyom a futballt, elmentem futni az erdőbe, mert ott jönnek a legjobb gondolatok. A harmadik futás után kipattant belőlem az egyéni képzés ötlete, hogy én márpedig ezt akarom csinálni. Ezzel együtt nehéz erre a kérdésre felelni. A futball után eleve nagyon megváltozik az életed, én sem az a Tisza Tibi voltam többé, aki addig. Mások szemében legalábbis. Ezért aztán jó néhány barátot elveszítettem, vagy legalábbis akikről azt gondoltam, a barátaim. Bár ugyanaz az ember maradtam, nekik az már nem volt elég, nem volt már érdekük velem jóban lenni, mert megváltozott a státuszom. Nagyon érdekes felismerés volt, ahogy hirtelen egy alacsonyabb polcra kerültem.

 

– Ez volt életed egyik legtanulságosabb leckéje?

– Azt hiszem, igen. Van, aki ettől alkoholista lesz, más lelki beteg, én végérvényesen kisöpörtem őket a környezetemből. Amikor nem rúgod a hétvégén a gólokat, nem vagy már olyan népszerű, de olyankor derül ki, ki tart ki melletted. Ki az, aki valójában Tisza Tibit szerette, és ki az, aki csak a híres futballistát.




Hogy tetszett a cikk?

Ajánlás
Kultúra
Ez a weboldal is sütiket használ!X

A kényelmes böngészés érdekében sütiket használunk a tartalom és a közösségi funkciók biztosításához, a weboldal forgalmunk elemzéséhez és reklámozás céljából. A weboldalon megtekintheted az Adatkezelési tájékoztatónkat és a sütik használatának részletes leírását. A sütikkel kapcsolatos beállításaidat a későbbiekben bármikor módosíthatod a láblécben található Süti kezelési beállítások feliratra kattintva.