„Nem érzem, hogy idehaza elvesznének a tehetségek” – Interjú Sallói Istvánnal

Elég sarkos véleményt formál a jelenlegi magyar futballról, és véletlenül sem akar olyan rózsaszín képet festeni róla, mint amilyennek egyesek láttatni próbálják. A zalaegerszegi sportigazgató Sallói Istvánnal beszélgettünk a legégetőbb gondokról, ahogyan a lehetséges megoldásokról is, de ugyancsak szó esik Dárdairól Pálról, Szabics Imréről, Szoboszlai Dominikről és Zimonyi Dávidról is.


(X) Regisztrálj a Büntetőn keresztül az Unibetre, és befizetési bónuszod mellé 10 ezer Ft ingyenes fogadást is kapsz ajándékba!


 

– A minap vált hivatalossá, hogy áprilistól Szabics Imre a Fehérvár vezetőedzője, te ugye a Zalaegerszeget igazgatod, azaz már csak Dárdai Pálnak kellene ismét idehaza dolgoznia ahhoz, hogy a 2016-os Eb-szereplés esélyét megteremtő stáb valamennyi tagja újra a magyar futballért tegyen. Látsz rá esélyt, hogy hazatér?

– Egyelőre nem. A Herthát megoldja, benttartja a berlinieket, aztán egy évig még biztos marad a kispadjukon. Talán majd azután, ha igen komoly feladattal hívják, belevág ismét egy magyarországi munkába.

 

– Mindig nagy elismeréssel szóltál róla, mi annyira különleges Dárdaiban?

– Egyrészt nagyon világos a kommunikációja, nem rébuszokban beszél, nem kér bonyolult dolgokat, de azok teljesítését megköveteli, ezt azért szeretik a játékosok. Másrészt nem felejtette el, hogy maga is futballista volt, amit szintén értékelnek labdarúgói. Vannak olyan edzők, akik trénerré válva úgy viselkednek, mintha sosem játszottak volna. Pali pragmatikusan, nagyon céltudatosan vezeti csapatait, pedagógiájában ügyel arra, hogy hangulatjavító elemeket használjon, amelyek még inkább összerántják a társaságot, az edzésen, meccsen ugyanakkor nagyon kemény tud lenni. Van neki egy nagyon karizmatikus vezetői vénája, amivel képes a közösség élére állni. Annyira magával ragadó személyiség, hogy szerintem az első, a román válogatott elleni meccset megelőző sajtótájékoztatója hatására az újságírók is örömest kifutottak volna a gyepre.

 

– Meg is lett az eredménye munkájának, de amúgy is létezik egy olyan vélekedés, amely szerint akkor lehet újra jó magyar futball, ha azt a nyugatot megjáró, intelligens egykori válogatott labdarúgók irányítják szakmailag. Hajnal Tamás, Fehér Csaba, Gera Zoltán és immár Szabics Imre is fontos pozícióba került, de vajon még hangsúlyosabb szerepet kellene kapniuk ahhoz, hogy az egész magyar futballt jó irányba tereljék?

– A magyar futball fejlődésének a záloga, hogy minőségi játékosokat képezzünk. Szabics Imre osztrák-német tapasztalataival abban tudna még sokat segíteni, ha rámutatna azokra a hiányosságokra, amelyek miatt kevés játékosunk állja meg a helyét nemzetközi szinten, és a képzésünket ezek alapján módosítaná. A jó neveléshez minden adott idehaza, megvan az infrastruktúra, az anyagi háttér, elérhető a nemzetközi szakirodalom, ám a legfontosabb kritériumban, vagyis hogy hány játékost adunk az öt legerősebb bajnokságba, nagyon rosszul állunk. Csak a Bundesligában van játékosunk, ott is csak négy. Willi Orbánt nem számolom, ő nem a magyar utánpótlás produktuma. Összehasonlításképp, a szlovákok kilenc, a szlovénok hat, a szerbek harmincegy játékossal képviseltetik magukat a top öt ligában. Az említett egykori válogatott labdarúgók Fehér Csaba kivételével a jéghegy csúcsán dolgoznak, szakmai tudásukkal, tapasztalatukkal persze ott is tudnak segíteni, ettől azonban a képzés nem javul.

 

Sallói István (jobbra) a magyar válogatott élére 2014-ben kinevezett Dárdai Pál (balra) ideiglenes stábjában is helyett kapott (Fotó: MTI)


 

– A perspektivikusan legfontosabb értékmérőben – hogy hány magyar játszik a topligákban – miért állunk ilyen csehül? Mert szép, hogy egymás után két Eb-n szerepelhetünk, de a bővítéssel „fél Európa” ott lehet, a nemzetközi kupaszereplések pedig leginkább a légiósokon és a külföldi edzőkön múltak.

– Sajnos erre senki sem tud egyértelmű választ adni, mert sok összetevője van, de a képzésnél szerintem nem jó helyre fókuszálunk, illetve nem látom, mi a prioritás. Legyen jó válogatottunk, amelyik minden Eb-én ott van és időnként a vébére is kijut, vagy legyen BL-csoportkörös csapatunk, erős bajnokságunk, ahova minőségi külföldieket igazolunk? Egyszerre mindent nem lehet, ezért először a legfontosabbat kellene megoldanunk, ami nálam egyértelműen a válogatott lenne, amihez viszont minőségi magyar játékosok kellenek. Ahhoz, hogy ez megvalósulhasson, a képzésen túl a tehetségek menedzselését is át kell gondolni, megoldani a felnőtt futballba való átvezetésüket.

 

A környező országokban, nyilván a gazdasági kényszer miatt is, abban hisznek, hogy a fiatalokat a lehető legkorábban be kell dobni a mélyvízbe, majd amint lehet, eladni őket. Ehhez persze egyrészt az kell, hogy a legjobbak valóban külföldre tudjanak szerződni, másrészt kevés légióst alkalmazzanak a klubok, hogy csak a saját utánpótlásukhoz nyúlhassanak.

 

Szerbiában nem véletlenül tizenhat csapatos az első osztály – idén a vírushelyzet miatt húsz –, mert tudják, kell a kirakat a fiataloknak, mert csak onnan lehet őket eladni, a másodosztályból nem. Mi fordítva csináljuk, nálunk a másodosztály húsz csapatos, és oda küldjük a fiatalokat… Most ott tartunk, hogy nem nagyon megy ki senki tőlünk külföldre. Harmincnégy játékosunk szerepel jelenleg jegyzett bajnokságban, míg a fele akkora Szerbiából kilencvenheten vannak csak a top tíz ligában! A másik út lehetne, hogy a tehetségek fiatalon eligazolnak külföldre, és ott küzdik be magukat a felnőtt futballba. Ha nemzetközileg erős NB I-et akarunk, jó légiósok kellenek, ők azonban elszívják a levegőt a hazai tehetségek elől. Jól hangzik persze, hogy ott vagyunk a BL-ben meg az El-ben, de arra csak a pénzügyileg felpumpált Fradi meg Vidi képes, a többi klub ugyanúgy simán kiesik az első, esetleg a második selejtezőkörben. Vitatkozhatunk azon, hogy hány kiemelt akadémia kell, hogy tizenkét vagy tizennyolc csapatos legyen az NB I, menjenek vagy maradjanak a fiatalok, de amíg nincs egy konszenzuson alapuló, logikusan átgondolt stratégiánk, amihez éveken át tartjuk magunkat, addig nehéz lesz elmozdulni, mert minden mindennel összefügg. Lehet tehát az a megoldás, hogy mindenkit kiengedünk tizenhat évesen külföldre, abban bízva, hogy a Salzburg, Ajax vagy a Benfica akadémiáján nevelkedve hatékonyabban segítik majd a válogatottat, de dönthetünk úgy is, pallérozódjanak itthon a tehetségek, csak akkor ne tizenkét csapatos legyen az élvonal, mert úgy nem lesz hova továbblépniük a fiataloknak, pláne úgy nem, ha közben erős bajnokságot akarunk minőségi légiósokkal.

 

– Lehet, valaki most azt gondolja, azért agitálsz a létszámemelés mellett, hogy a Zalaegerszeg ne búcsúzzon az élvonaltól, ami nyilván kellemetlenül érintené a klubot.

– Én viszont nyilván nem ezért mondom. A magyar futball érdeke, hogy az NB I lefedje az országot és ehhez szükség van a vidéki fellegvárakra. Zalaegerszeg mellett a Haladásra, Pécsre, Győrre, Szegedre, Nyíregyházára. Egyébként is Budapest központú az ország, ott van a legnagyobb gazdasági erő, így a Budapest bajnokságot csak nagyobb létszámmal lehet elkerülni. Idén a tizenkét csapatból öt pesti, ami jövőre hat is lehet, ami szerintem túl nagy arány, de ezt mesterségesen nem lehet szabályozni, hiszen az eredmények alapján, mind megérdemelten szerepel az NB I-ben.  Az MLSZ fő csapásiránya az igazolt gyerekek számának növelése volt, ami meg is valósult, de az első osztályba korosztályonként átlagban csak tizenöt fiatal jut el, tizenhatos létszámnál ez a szám közel a duplája lenne. Ha mi tavaly kiesünk, tragikus lett volna, mert új csapatot kellett volna építeni, ami lehetetlenné tette volna a gyors visszajutást. Bár idén is új csapatot kellett építeni, mégiscsak az NB I-ben, ahova könnyebb igazolni. Idén már azt is figyelembe vettük az igazolásoknál, hogy ha történetesen búcsúznánk, legyenek meg a feltételei annak, hogy egyből vissza is jussunk. Többnyire magyar játékosokra építettünk, sok a fiatal tehetség a keretünkben. Tudom, hogy ez a szurkolókat nem vigasztalja, de azért a tizenkét csapatos élvonalban a Ferencvároson és a Fehérváron túl mindenkinek fel kell készülnie arra, akár ki is eshet.


(X) Piacvezető fogadási kínálat NBI-es mérkőzésekhez! Az Unibeten Immár gólszerzőkre, szögletek számára, lapok számára, de még arra is köthetsz fogadást, hogy melyik játékos kap sárga lapot!


– Visszatérve az egyetemes problémákra, ezekről a megfelelő helyeken is szólsz?

– Igen, de nagyon sok érdek ütközik, és mindenki a sajátját helyezi előtérbe. A Fradi például azt, hogy tud a nemzetközi porondon érvényesülni, más azt, hogy tud bent maradni, megint másnak az a fontos, hogy tudja a fiatalokat felépíteni. Nyilván én is képviselem a klubom érdekeit, de amikről én beszélek, azok globális stratégiai kérdések. Azt vallom, aki képes mentálisan megfelelni a nyugati követelményeknek, ki kell menjen tizenhat évesen, mert ha azokat megugorja, nemzetközi szintű futballista lesz belőle, ezzel pedig csak nyer a magyar futball, akkor is, ha nem kint lép át a felnőtt futballba, és történetesen hazatér. Mert külföldön felnőve megismeri a nemzetközi szintet, a nagyobb tempót, megtanul egy nyelvet, ráadásul addig sem mi fizetjük a képzését. Ráadásul, mint azt Szalai Attila esete is mutatja, azután is van visszaút a jobb ligákba. Ehhez képest van most egy kormányrendelet, amelyik nem engedi az egészen fiatalok kiáramlását, amit elfogadok, de akkor teremtsük meg a feltételeit, hogy tizenhét-tizennyolc évesen az NB I-ben játsszanak. Mert most úgy állunk, hogy az élvonalban ötven százalékban légiósok szerepelnek a kezdőcsapatokban. Mely országokban szerepel a legtöbb fiatal Európában? Hollandiában, Horvátországban, Szerbiában meg Ausztriában, ahol gazdasági szempontból is fontos értékesíteni a legjobbakat.

 

– Kérdés, mennyire készek mentálisan a magyar fiatalok a légióskodásra? Filipovics Vladannal készített interjúnkból is az derült ki, nem nagyon, hogy hiányzik a karakter, ahogy ő fogalmazott. 

– Társadalmi probléma, hogy az egyéniségeket nem kezeljük jól, mindenkit be akarunk húzni középre, így nem tudnak az erős karakterek kifejlődni, ez valóban gond.

 

– Erre szoktam azt mondani, ha Zlatan Ibrahimovic disszidáló szülei megállnak egykor minálunk – miért tették volna persze –, legfeljebb amatőr futballistává válik, mert az első olyan alkalommal, amikor lefejeli csapattársát, elküldik. Svédországban is így tettek kis híján, de megkérdőjelezhetetlen tehetsége többet nyomott a latban.

– Alighanem így történik. Ha valaki más, külsőségekben vagy viselkedésében deviáns, azt mi be akarjuk állítani a sorba, jól neveltté tenni. Ezért is nehéz manapság a felnőtt csapatoknál kijelölni a kapitányt. Amikor egyszer kint jártam egy Újpest-öregfiúk meccsen, egy csapatban szerepelt Urbán Flórián, Véber György, Kovács Zoltán, Sebők Vilmos, Tamási Zoltán, Szlezák Zoltán. Esetükben ugye nem lenne ilyen gond. Illetve, ha lenne, épp ellenkező okból.

 

– Vannak azért kivételek, mint például Szoboszlai Dominik. Kivétel egyfelől azért, mert ő biztos nem mondaná a karszalagra, köszi, nem kérem, másfelől sokat elárul a hazai akadémiai rendszerről, hogy a legjobb játékosunk egyetlen percet sem töltött el benne, ha csak nem számoljuk a heti egy MTK-s edzését, hogy a hétvégén bajnokit játszhasson, többnyire csereként… 

– Nem gondolom, hogy létkérdés kiemelt akadémiára menni, szerintem fontosabb azt vizsgálni, melyik klub képes leghatékonyabban átvezetni a tehetségeket a felnőtt futballba. Nem vagyok az utánpótlásfutball szakértője, de szerintem az elmúlt tíz évben azért nem sikerült jelentős áttörést elérnünk, mert az U15–U19-es korosztályokra koncentráltak az akadémiák, pedig a képzés szempontjából az alacsonyabb korcsoportokban folyó munka sokkal fontosabb. Megfelelő alapképzettség nélkül hiába viszi el egy topakadémia a gyerekeket, olyan deficittel érkezhetnek, hogy nemzetközileg jegyzett játékos már nem képezhető belőlük, legfeljebb NB I-es. Tizennégy-tizenöt éves korig a technikai képzés létfontosságú, U15 felett már a taktikai és fizikai felkészítésre kellene fókuszálni, ehhez képest az elmaradásokat próbálják pótolni. A felnőtt futballba belépve a felnőtt edzőknek kellene a taktikai oktatást levezényelni, ők persze inkább a hétvégi meccsre koncentrálnának.

 

– Azért az U15–U19-es korosztályokban is lehet még fejleszteni vagy rontani, nem?

– Az öt topligába tökéletesen képzett játékosok kellenek, a legfontosabb a sebesség, dinamika, technika, játékértés, ezeket kiskorban kell elsajátítani. Mindemellett vannak velünk született adottságok, más egy afrikai genetikai állománya, mint egy európaié, az ő gyorsaságuk, vagy egy dél-amerikai játékos lazasága kevés közép-európainak a sajátja.

 

Szoboszlai Dominikra visszatérve, ő édesapjával egy sajátos utat választott, bejött. Az U17-es válogatottban ugyanúgy vágta be a szabadrúgást, mint a felnőtt válogatottban, mert kisgyerekkorától napi öt-hat órában focizott apukája egyesületében és tökéletes lett a labdaérzékelése, a technikája és a rúgótechnikája. Ezt nem Salzburgban tanulta, hanem Fehérváron a Főnix-csarnokban.

 

Esetében a Salzburg nem adott már hozzá annyit a fejlődéséhez, hozzájárult viszont ahhoz azzal, hogy a magyar utánpótlásnál sokkal magasabb intenzitású edzéseken és meccseken versenyhelyzetet teremtett neki, amelyben meg kellett állnia a helyét. Ebből a szempontból nagyon szerencsés alkat, mert van benne egy mérhetetlen önbizalom, egó, már-már pofátlanság, emiatt pedig rendre ki tudja magából hozni a maximumot. Bárhol, bárki ellen kioszt egy kötényt, így a Salzburgnak inkább csak nyesegetni kellett a vadhajtásokat, segíteni a fejlődését, jó irányba terelni, semmint hozzáadni tehetségéhez.

 

– Zimonyi Dávid esete is kilóg a sorból, mármint hogy ti legalább felfedeztétek az alacsonyabb ligákban góljait számolatlanul rugdosó tehetséget, de korábban egyetlen akadémia sem…  

– Úgy tudom, ő nem akart korábban akadémiára igazolni, inkább a felnőtt futballt választotta, és bár kicsit aggódtam, hogy húszévesen behozható-e a fizikai és taktikai lemaradás, különleges munkamorál jellemzi, így jó esélye van, hogy meghatározó NB I-es játékossá váljon. Nem érzem, hogy idehaza elvesznének a tehetségek, ebben a szegmensben nem érzek problémát, kilencven százalékban bekerülnek a talentumok a rendszerbe, az előfordulhat, hogy valaki azért nem, mert későn érő típus, vagy a szülők nem engedik el tizenöt évesen, de szerintem az akadémiák megfelelően monitorozzák a megyéket. Az első és másodosztály harminckét csapata ebből a szempontból lefedi az országot, megint más, hogy kiben mit látsz meg. Ez beleérzés kérdése.

 

– Meg szakértelemé.

– Inkább a hit. Hogy hisz-e benne az edző. Ha igen, elkezdi tolni, és előbbre jut. A kétezres születésű aranygeneráció legjobbjait, Szoboszlait vagy Schön Szabolcsot nyilván mindenki kiskorától ismerte itthon, de kivételek, akik kis híján elvesznek, mint Gera Zoltán, mindig akadnak. Én is rendszeresen kapok ajánlásokat, hogy itt van ez a fiú a megyében, nézd meg, és én azért ilyen szempontból bevállalós is vagyok. Klassz dolog felfedezni és lehetőséget adni tehetséges fiataloknak.

 

– A bevállalósságod vitathatatlan, elég csak az edzőválasztásaidat megnézni, Márton Gábor után Boér Gábort például.

– De így volt ez már akkor is, amikor a szinte pályakezdő Csertői Aurélt neveztem ki Siófokon, az élvonalban addig tapasztalatlan Mészöly Gézát Véber Györggyel Újpesten, Horváth Ferencet, Bekő Balázst Kecskeméten. Mert hiszek abban, hogy ha valakiben magas a motiváció, bizonyítani akar, magával tudja ragadni a csapatot, másfelől pedig bízom magamban, hogy tudok annyira segíteni a játékoskiválasztásban, össze tudok szedni egy olyan keretet, amelyik megfelel a céloknak.

 

– Min múlik, hogy ezt rendre meg is tudod valósítani?

– A klub tulajdonosa eleve meghatároz egy filozófiát. Neki kell eldöntenie, merre haladjon a klub, milyen típusú focit szeretne látni. A sportigazgatónak ezeket az elveket kell képviselni és ez alapján alakítani a játékospolitikát. Mindig megjelenik előttem a csapat. Hogy ő jó lesz hatosban, ő pedig szélsőnek, és van egy elképzelésem a játékról, amit aztán gyúrunk közösen az edzővel. Nekem a City játéka tetszik, Boér Gábornak a Liverpoolé, de valahol találkozunk. Én játékosprofilban gondolkodom, az edző csapatban és taktikában, ezt kell összerakni valahogy. Ez egy folyamat, jó esetben minél több időt dolgozunk együtt, annál jobban összecsiszolódunk. Arra azért feltétlenül nyitottnak kell lennie az edzőnek, amit a klub meghatároz. Zalaegerszegen például azt, hogy igenis nézhető, látványos futballal igyekezzünk kirukkolni, miközben persze az eredményesség is fontos, valamint az értékteremtés, hogy felépítsük a fiatalokat, illetve beépítsük őket az első csapatba.

 

A fiatal edzők azért rugalmasabbak, egy idősebbnek hiába igazolunk Zimonyikat, ők kész játékosokkal szeretnek inkább dolgozni. Azért is nehéz jó edzőt találni, mert aki labdarúgó volt, abban sokszor kevesebb az edzői hivatás iránti alázat, mondván, ő mindent tud, mert játékos volt, aki viszont nem volt jegyzett futballista, nem biztos, hogy megérzi a profi foci elvárásait, hogy hogyan kell az öltözőt kezelni.

 

Sajnos idehaza az edzők is félnek az újtól, félnek betenni a fiatalt, bár megértem őket is, mert ha háromszor kikapnak, kirúgjuk őket. Pláne a tizenkét csapatos élvonalban fenyeget ez a veszély. Tudom, az a vezérelv, legyen izgalmas a bajnokság, legyen alul, felül, középen is tét, de akkor legyen mindjárt négycsapatos, úgy még izgalmasabb lesz… Jóllehet egy úgynevezett safe zone-nak lennie kéne, amelyikben lehet építkezni, nyugodtan dolgozni. Ugyancsak a tizenkét csapatos bajnokság hozadéka, hogy a bennmaradási harcban elindult egy bérspirál, ami veszélybe sodorja a klubokat. Érdemes lenne megnézni a Paks bértábláját – amelyik ugye csak magyar játékost foglalkoztat, és viszonylag állandó a keret –, szerintem a duplájára nőtt az elmúlt öt évben.

 

Sallói István (balra) a sportigazgató és Végh Gábor (jobbra) a klub tulajdonosa (Fotó: Zalai Hírlap)


 

– Nálunk ha nincs pénz, az a baj, ha sok a pénz, az a baj?

– Kétfelé bontanám a kérdést. Az infrastrukturális fejlesztések feltétlenül szükségesek voltak, a rendszerváltásnak a futball volt az egyik nagy kárvallottja. Ezt a szegmenst rendbe kellett tenni, bár még így sincs teljesen, mert ha azt vesszük, hogy az egyházak visszakapták a földterületeiket, a klubok nem. De az infrastruktúra javítása, az elemző programok, a diagnosztikai felszerelések megvásárlása, a képzések elindítása szükségszerű volt. Amikor a fiam serdülő játékos volt, mi, szülők vettük a szerelést, a labdát, ehhez képest nagy utat jártunk be, pedig nem volt az olyan régen. Azon viszont már lehet vitatkozni, hogy a fizetések elszabadulásának mekkora hozadéka van. Egyelőre örülünk, hogy a Fradi BL-főtáblára jutott, de én örülnék annak is, ha egyre több magyar szeretne Európában játszani, tapasztalatokat szerezni, ami korábban erősebben jelen volt. Ez már csak azért is lenne nagyon fontos, hogy néhány év múlva legyenek új Szabicsaink. Az MTK klubstratégiáját azért is becsülöm, mert a kiesés árán is ragaszkodik ahhoz, hogy fiatalokat szerepeltet, akiket alkalomadtán értékesíthet, ők biztos nem fognak soha két negyvenévest igazolni. Az NB I-ben a Budafok után a miénk a legkisebb költségvetés, nem tudunk kedvünkre vásárolgatni, az eredményesség miatt viszont kellenek külföldiek, meg tapasztalt hazaiak, miközben nagyon akarnánk a fiatalokat szerepeltetni.

 

– Milyen vezető vagy amúgy?

– Bizonyos szempontból nagyon rossz. Az irányításban is csapatjátékosként gondolkodom ugyanis, túlzottan demokratikus vagyok. A tulajdonos időnként el is várná tőlem a keményebb fellépést, ám mert játékospárti is vagyok, nem hiszek a büntetés erejében, és edzőt sem szeretek váltani. Szívem szerint mindenkivel minimum három-négy évig dolgoznék együtt. Az alkotói légkörben, a pozitív, támogatói szemléletben hiszek.

 

– Az Egyesült Államokban futballozó fiadat nevelve is hiányzott a szigor?

– Egyetlen vita volt köztünk. Én úgy tartom, ha valamit csinálsz, azt megszállottan csináld. Amikor elmondtam neki, én annyira szakbarbár vagyok, hogy egy nap tíz mecset is meg tudok nézni, ő közölte, legfeljebb kettőt bír, szüksége van kikapcsolódásra is. Ilyesmikkel nyaggattam, de nyugodt típus, bírja a nyomást, sosem izgul, bemutatkozásakor sem volt benne félsz. Ha azt csinálom, mint Szoboszlai apuka, hogy kötelező a napi öt óra foci, Dani biztos abbahagyta volna. Nem erőltettem nála túl a futballt, ettől még úgy gondolom, kiskorában többet kellet volna ebbe beletennie, csak nem akartam folyton a nyakán ugrálni. Nagyon büszkévé tett, hogy profi futballista lett és továbbvitte a családi hagyományt, de nem tartottam életbevágónak, hogy futballistává váljon, egyetlen elv vezérelt: ha ezt az utat akarja bejárni, adjon bele mindent. Ennyiben volt vitánk. No meg kritikának vette, ha kielemeztem a játékát, pedig mindig mondtam neki, én fizettem volna azért, hogy ilyen mentorom legyen. Szakmai szempontból nehéz kérdés persze az apa-fia viszony, én mindig csak támogatni akartam, inspirálni.

 

– És mennyire nehéz az elszakadás, hogy nincs veled?

– Az anyukának nehezebb. A technikai vívmányokkal annyit és akkor beszélgetünk, amikor csak akarunk, jó, az időeltolódás olykor bezavar. Az érintés persze hiányzik, egy ölelés, amit megkapunk, ha kijutunk hozzá, csak ugye az jelen helyzetben várat még magára. A munkám miatt is nehéz a találkozás, mert versenyidőszakban nem mehetek, amikor meg vége a bajnokságnak, az átigazolási periódus zajlik, de igyekszünk megoldani. Egy sportigazgató amúgy is igyekszik mindig mindent megoldani.

 

Olvasói kérdések

Bob: Bobál Gergő visszatérhet még Zalaegerszegre?

– Igen. Kapcsolatban vagyunk, szerettük, hogy nálunk játszik, de megértettük, hogy újra ki akarja magát próbálni külföldön, sajnálom, hogy nem játszik, az biztos, hogy mi hasznát vennénk.

 

Ákos: Ön szerint Szánthó Regő eleget fejlődött ahhoz, hogy a következő szezontól szerephez jusson a Fradiban?

– Regő nagyon nagy tehetség, remélem, még egy évet maradhat velünk, mert amúgy valóban az lenne neki most a legfontosabb, hogy folyamatosan játsszon.

 

Gergely: Mi volt az Újpestről való távozásának oka? Dolgozna-e még a IV. kerületben?

– Kétszer voltam Újpesten. Először a két tulajdonos miatti feszültség miatt mentem el, másodszor meg érdekes mód engem tettek felelőssé a szurkolók, amiért nem nyertük meg a bajnokságot. Ez a feszültség nem tett jót a csapatnak, ezért úgy döntöttem, elfogadom a Wolverhampton ajánlatát és kipróbálom magam scoutként egy külföldi klubnál, hogy a játékoskiválasztásban is fejlődjek, lássam, hogyan is működik ez a nagyoknál. Az Újpest nagy klub, szerettem volna vele bajnokságot nyerni, de csak két ezüst jött össze.

 

Tamás: Kapcsolatban van még a Wolverhamptonnal?

– Nem, mert azóta átalakult a klubirányítás, az ügyvezető és a sportigazgató is távozott, utóbbival tartom a kapcsolatot, most az MLS-ben dolgozik.

 

Balázs: Roberto Carlos magyar fia, a Real Madrid fiókcsapatában pallérozódó Cristofer Roberto da Silva Horváth állítólag ígéretes karrier előtt áll. Domique Martin, az Atlético Madrid korábbi erőnléti edzője, Cristo jelenlegi trénere szerint a játékintelligenciája és szervezőkészsége átlagon felüli, és úgy hírlik, rendkívül tudatosan készül a profi futballkarrierre. Nyaranta a Zalaegerszeg utánpótláscsapataiban szerepel: látta-e már személyesen futballozni? Ha igen, mi volt a benyomása róla?

– Nem láttam még, és nem is tudtam erről, de kíváncsivá tett.

 

Gábor: Miként élte meg a DIGI-ben az elég egyoldalúra szabott vitát Kele Jánossal? Tényleg nincs létjogosultsága annak a „tornából felmentett” rétegnek a futball szakértésében?

– Elnézést, de nem szeretnék már erről az ügyről többet beszélni, a részemről lezártnak tekintem.

0 0 votes
Article Rating

Írj hozzászólást

2 Comments
Oldest
Newest Most Voted
Inline Feedbacks
View all comments
MrReraise82
MrReraise82
1 hónapja

Istvan, Zala megyeikent kerdezem, hogy a ZTE-bol miert nem csinaltok egy Dinamo Zagreb-szeru utanpotlasra fokuszalo klubot?

Kinevelnetek evente 1-2 par millio euros jatekost es a Fradival lennetek egy szinten anyagilag hosszabb tavon. Ha egy Zagreb vagy Crena Zvezda meg tudja csinalni, ti miert nem?

Jelenleg van egy szurke, abszolut elkepzeles nelkuli csapat Zegerszegen. Tenyleg csak ennyire telik, ez mar eleg?!

Emlited, hogy te nem ertesz az utanpotlashoz. Akkor fel lehetne venni egy utanpotlas-igazgatot, aki szep csendben kiepithetne egy europai szintu utanpotlasbazist (ott van Lisztes K, vagy akar Szoboszlai apuka). Ez nem az Mlsz-en meg a 12 csapatos NB1-en mulik, csakis rajtatok.

fesztiválos
fesztiválos
1 hónapja

Azért a Dinamo Zagreb igen messze áll a ZTE-től (jelenleg maximum a Fradit lehetne velük egy lapon említeni csak más koncepcióval). Egyértelmű, hogy ö is szeretne minél több utánpótlás játékost kinevelni és értékesíteni külföldre, csak a jelenlegi keretek nem teszik ezt lehetővé. Hozzáteszem, hogy 1-2 millió euró az rengeteg pénz. Ha ilyen 300-400 ezer euróért tudnának értékesíteni, az már óriási siker lenne. A probléma, amit már Sallói István is említ a cikkben, hogy a jelenlegi lebonyolítás (12 csapatos NBI) nem hagy kellő teret az edzőknek. Többen is mondták, köztük pl. Eszterházy Mátyás (Szoboszlai Dominik menedzsere), hogy külföldre csak felnőtt első osztályú tapasztalattal fognak zömmel játékosokat vinni, és kieséstől való “félelem” miatt nem kockáztatnak az edzők. Növelni kellene az NBI létszámát és rendszer szinten az MLSZ-nek kellene valami követelményt állítania a klubok elé (pl. min. 2-3 fiatal kötelezően a kezdőbe), hogy legyen valami változás. Erre kiváló példa a korábban itt az oldalon megjelent a belga bajnokság fiatal tehetségeiről szóló cikk.

2
0
Would love your thoughts, please comment.x
()
x