„Nem vártam, hogy hősként kezeljenek, de hogy bűnbak leszek, arra végképp nem gondoltam” – interjú Vass Ádámmal

Félénk, de őszinte, a véleményét mindig felvállalja, mégis beáll a sorba – az ellentmondások csak látszólagosak, Vass Ádám mindig is tudta, mit akar. Az egykori olaszországi légióssal beszélgettünk a Fradiról és az MTK-ról, valamint a karrierjét meghatározó kiállásról, amikor az U21-es válogatott csapatkapitányaként nem hagyta szó nélkül, hogy egyesek nem játszanak győzelemre.


(X) Regisztrálj a Büntetőn keresztül az Unibetre, és befizetési bónuszod mellé 10 ezer Ft ingyenes fogadást is kapsz ajándékba!  


 

– Két év után játszottál ismét első osztályú meccsen. Nagyon hiányzott az élvonal légköre, magasabb színvonala?

– Hazudnék, ha azt mondanám, nem.

 

Az NB II-es szerepléssel sem volt bajom, mindig azt tartottam a legfontosabbnak, hogy a maximumot nyújtsam, a másodosztályban is.

 

A klub és az én személyes célom is az volt, hogy felkerüljünk az élvonalba. Most pedig van egy újabb cél, a bennmaradás kivívása, ezért is minden tőlem telhetőt meg fogok tenni. Nagyon nehéz dolgunk lesz, ez nem is kérdés. 

 

– Meglepetést keltene a bennmaradás, bár két meglepetéssel nemrégiben jelentkezett már a Gyirmót. Egyrészt azzal, hogy tetemesnek mondható hátrányt ledolgozva jutott fel a Vasas előtt az NB I-be. Ötpontos lemaradással küzdve is őszintén hittetek benne?

– Végig hittünk benne. Bár arra nem számítottunk, hogy veretlen tavaszt produkálunk. De a hitünk megmaradt a hajrában is, ez volt a siker egyik kulcsa. Arra is szükség volt persze, hogy a Vasas elbukja a Nyíregyháza elleni meccsét, nem csak rajtunk múlt tehát, de mi mindent megtettünk. 

 

– Voltak olyan hangok, hogy mások is – az legalábbis merőben szokatlan, hogy az utolsó forduló előtti kilenc meccsén kilenc tizenegyest sikerül egy csapatnak kiharcolnia, plusz számos találkozóját emberelőnyben vívja meg. Más megközelítésben persze tenni is kell a büntetőkért.

– Illetve ahogy mondani szokás, a szerencséért meg kell dolgozni, mi pedig megdolgoztunk érte. Az igazsághoz tartozik ugyanakkor, hogy az ősszel sok helyzetben nem kaptunk tizenegyest, amikor pedig járt volna. Ettől még az emberekben felvetődhet, jogos volt-e mind, szerintem kevés büntetőre fogható rá, hogy kétes lett volna. 

 

Fotó: gyirmotfc.hu

 

– A másik meglepetés, hogy a Gyirmót dicséretes mód nem tömte tele légiósokkal a keretét, megtartva inkább a feljutást kiharcolók javát igyekszik az első osztályban is megfelelni.

– Közvetlenül az utolsó bajnoki után közölte velünk a klubvezetés az álláspontját, vagyis hogy a csapat gerincét igyekszik megtartani, s így is tett. Akivel szerettek volna, megegyeztek, melléjük külföldiek helyett fiatalokat igazoltunk, amit én nagyon díjazok, függetlenül attól, hogy alakul a sorsunk. Jó dolognak tartom, hogy nálunk ilyen a vezetői hozzáállás. Amúgy sem gondolom, hogy a keret tagjai, legyen szó fiatalról vagy rutinos játékosról, gyengébbek lennének, mint azok a külföldiek, akik idejöttek volna. Ez a keret elérheti a célját.

 

– Mégis, mit gondolsz az NB I-et elárasztó légiósdömpingről? Külső szemmel figyelve a magyar futballt, ez annak az utánpótlását egyáltalán nem segítő, rövid távú gondolkodást takar.

– Van ugye tapasztalatom arról, kint hogyan mennek a dolgok, magam is hosszú évekig légiós voltam, de az egyértelmű, rendesen meg kellett dolgoznom azért, hogy a csapat tagja legyek, nem kerültem be automatikusan a kezdő tizenegybe. Őszintén szólva furcsa volt – különösen öt MTK-s év után – azt megtapasztalni, hogy a kék-fehéreknél nem nagyon hallottam magyar hangot.

 

– No de mit gondolsz az általános magyarországi helyzetről?

– Egyáltalán nem szimpatizálok vele. Értem én, hogy bizonyos esetekben szükség lehet a légiósokra, de azért kellene valamiféle határ. Amikor az MTK-ban kilenc külföldi szerepel a kezdőben, arra azért felkapom a fejem. Nyilvánvalóan mindenki olyan játékospolitikát folytat, amilyet akar, de épp az MTK-nál nem értem ezt az új koncepciót. Mert ahol van egy ilyen akadémia, ahol ennyi tehetség futballozik, ahol Gera Dánieltől Katona Mátén át Schäfer Andrásig folyvást tűnnek fel a tehetségek, különösen megdöbbentő a légiósáradatot látni.

 

Jó, hogy van fiatalszabály, meg hogy a másodosztályban csak magyar játszhat, de kapnak-e ők az élvonalban is lehetőséget?

 

Persze tudom, a tizenkét csapatos első osztályban nincs nagyon idő beépíteni a fiatalt, mert sokszor az utolsó mérkőzésig éles a harc a bennmaradásért, a fiatalok szerepeltetésével járó rizikót nem sokan vállalják be, ettől még egyáltalán nem értek egyet azzal, hogy ennyi légióst kell alkalmazni. Azt el lehet fogadni, hogy egy-két, a nemzetközi porondon is nagy terveket szövögető klubban több a külföldi, de az MTK kezdőjében kilenc? És említhetnék még néhány másik csapatot. 

 

Fotó: mtkbudapest.hu

 

– Ha már MTK, öt és fél éven át szolgáltad a kék-fehéreket, s épp ellenük tértél vissza az élvonalba. A korábbi kenyéradó elleni fellépésről szólva azt szokás játékoskörökben mondani, ugyanolyan meccs, mint a többi, de nehéz azért ezt elhinni.

– Mert nem is ugyanolyan. Nem tudom elképzelni, hogy valaki, aki hosszú éveket lehúzott egy klubban, lélekben semleges tud maradni ellene. Én sem tudtam. Sőt, az is természetes, hogy plusz motiváció munkál benned, bennem pláne dolgozott. Úgyhogy korántsem csak egy meccs volt a sok közül. 

 

– Azután igazoltál 2014 januárjában az MTK-ba, hogy a Fradival nem sikerült megegyezned. Ha minden igaz, akkor már másodszor. Fáj, hogy felnőtt szinten sosem játszottál a Ferencvárosban, amelynek utánpótlásában hat évet húztál le? 

– Fradi-nevelésként bizony mindig azt gondoltam, lesz majd lehetőségem a Ferencvárosba igazolni, de ez sajnos nem jött össze.

 

– Miért nem?

– Egy hónapot edzettem a Fradiban, azután kaptam egy ajánlatot, amit nem fogadtam el. Azzal meg is szakadtak a tárgyalások. Bár azt reméltem, folytatódnak, nem volt több kör.

 

– Ma már bánod, hogy elsőre nemet mondtál?

– Egyáltalán nem. Domonyai László keresett meg utána az MTK-tól, nagyon örültem, hogy gondolt rám, odaigazoltam. Büszkén gondolok vissza az MTK-ban eltöltött öt évre, öröm és büszkeség, hogy a klub játékosa lehettem.

 

Fotó: MTI

– Öt évet említesz, noha öt és fél volt az ugyebár. Olyan csúnya lett a vége?

– Fogalmazzunk úgy, érdekesen zárult, amit akkor sem tudtam hova tenni… Szombaton még csapatkapitány voltam, hétfőn nem számítottak rám. Nem értettem a dolgot. Az edző behívott, közölte, nem számít már rám a klub. 

 

– Vártál volna magyarázatot?

– Nem kértem számon senkit, nem mentem fel a vezetőkhöz azt tudakolva, mi miért történt, nem értettem mindenesetre. Négy bajnokival a vége előtt kitettek a csapatból, ma sem tudom, miért. Fájt, hogy így kellett elköszönnöm az MTK-tól.

 


(X) Piacvezető fogadási kínálat NBI-es mérkőzésekhez! Az Unibeten Immár gólszerzőkre, szögletek számára, lapok számára, de még arra is köthetsz fogadást, hogy melyik játékos kap sárga lapot! 


 

– Visszatérve a Fradira, pályád csúcsán nem ott lett volna a helyed? Egy BL-ért küzdő együttesben? Azért angliai utánpótlás-tapasztalatokkal, olaszországi felnőtt futballal, a te képességeiddel azt gondolnánk, karriered javát ezen a szinten kellett volna eltöltened, ehhez képest három másodosztályú év is becsúszott, és a nemzetközi szerepléstől is elég távolra kerültél.

– Mindig próbáltam reálisan megközelíteni a kérdést, de azt kell, hogy mondjam, igen, alakulhatott volna másképp is a karrierem. Öt-hat évvel ezelőtt valóban reálisnak éreztem volna, hogy a Fradiban futballozom, úgy is gondoltam, megállnám a helyem, vagy legalábbis megmutathatnám, milyen játékos vagyok.

 

Ha Kolozsváron nem kínoz két lábközépcsont-törés, és szerepelhetek a Bajnokok Ligája csoportkörében, játszom hat meccset az elitporondon, valószínűleg simán meg tudok egyezni a Fradival, szóval a sérülés is befolyásolta a pályafutásom alakulását.

 

– Akkor kijelenthetjük, hogy ebben azért több volt?

– Igen, biztosan, és én is biztos tehettem volna többet.

 

– Te? De hisz épp a küzdőszellemedről híresültél el.

– A kolozsvári rehabilitációm alatt azonban tehettem volna többet a mielőbbi felépülésért. Mégsem gondolok elégedetlenül a karrieremre, a külföldön eltöltött tíz évre. Sőt, inkább hálával tartozom azért, hogy ez megadatott, elsősorban a családomnak lehetek hálás. 

 

Fotó: MTI

 

– A kolozsvári időszakot nevezhetjük fordulópontnak a karrieredben?

– Életem első fordulópontja a jó tíz évvel ezelőtti, Wales elleni U21-es Eb-selejtezőmérkőzés volt, amikor megelégelve a tapasztaltakat, a nyilvánosság előtt megjegyeztem, úgy érzem, nem tett meg mindenki mindent a győzelemért. Onnantól fogva a válogatott közelébe sem kerültem, pedig senkit sem gyanúsítottam meg konkrétan semmivel.

 

– Pedig akadt játékostársad, aki bevallotta, felhívták, hogy játsszon vereségre. Te ugye kiálltál, felvállaltad a véleményed, nem akartál egy ilyen horderejű ügyet elkendőzni, mégsem hősként kerültél ki belőle, hanem bajkeverőként. Hogyan éli meg ezt egy húszas évei elején járó fiatalember?

– Borzalmasan. Nagyon fájt. A testvéreim tudnák megmondani, mennyire. Bár én próbáltam azt mutatni, nem bánt, belül igencsak gyötört. Annak örülök, hogy nem ment a teljesítményem rovására, mert amúgy kettétörhette volna a pályafutásomat. Nem igaz persze, hogy teljesen félre tudtam tenni, de olyan nagyon nem befolyásolta a teljesítményemet. Olyan intenzív volt szerencsére az olaszországi futball, hogy nem maradt időm ezen rágódni, meg talán elég erős is voltam lélekben. Sokáig cipeltem mindenesetre a fájdalmat. Magamnak is azt mondogattam, nem bánt, ugyanakkor tudtam, nagyon is. Az pláne rosszul esett, hogy onnantól fogva a bő keretbe sem hívtak, felnőtt szinten sem, noha Olaszországban játszva erőm teljében voltam, mondhatni pályafutásom csúcsán. Nem vártam, hogy hősként kezeljenek, de hogy bűnbak leszek, arra végképp nem gondoltam. Nekem akkor azonban teljesen természetes volt, hogy elmondom, amit tapasztaltam, mert akkor is azt gondoltam, a válogatott mez szent és sérthetetlen. Ebből lett aztán az, hogy én miért gyanúsítgatok meg másokat alaptalanul, miközben neveket egyszer sem említettem, utólag meg ugye kiderült, nem is volt alaptalan.

 

– Lehet, hogy azután már féltek is tőled idehaza a klubok? Hogy a Vass Ádám egy túlságosan is szókimondó gyerek, nem hiányzik nekünk a szembenézéssel járó őszinteség.

– Könnyen lehet, ettől még nem értem, hogy lehet az őszinteség hiba.

 

Nézem az olimpiát, és látom, hogyan küzdenek a sportolók az országukért, ami előtt elismeréssel adózunk, ehhez képest én, aki nem tudtam elviselni, hogy valaki címeres mezben nem tesz meg mindent, simlizik, bajkeverő lettem azzal, hogy ezt kimondtam.

 

De hát én mindig éltem-haltam a válogatottért, úgy gondoltam, ennél nagyobb megtiszteltetés nem járhat egy sportolónak. Mindemellett pedig, aki ismer és dolgozott velem, tudja, mindig lehet rám számítani. Meglehet, szókimondó vagyok, de mindig a jobbá válás szándéka vezet, ez visz előre. Sosem bombáztam negatív üzenetekkel a csapattársaimat, mindig az vezérelt, hogyan lehetnénk jobbak. Ha azt éreztem, lehetnénk jobbak, mégsem teszünk érte, annak hangot adtam. De sosem értettem, miért kéne a lovakat visszafogni. Tudják rólam, a pályán mindig mindent megpróbáltam megtenni a győzelemért, miközben vállalom a véleményem. Ezzel együtt könnyen kezelhetőnek gondolom magam, alkalmazkodónak, mindenhol beálltam a sorba, tettem a dolgom. Az igaz, hogy nem akarok soha megelégedni, de hát ez hajtott minduntalan.

 

 

– Akkor inkább hátrányod származott abból, hogy rendre megmondtad, amit gondolsz?

– Igen, de sosem bántam meg. Azt bánnám, ha nem álltam volna ki az igazamért. Sosem tudtam csak úszni az árral, így azonban tiszta a lelkiismeretem. Csak azért, hogy mindenkinek szimpatikus legyek, nem tartom magamban a véleményem. 

 

Egervári Sándor így nyilatkozott 2012-ben a Nemzeti Sportnak arról, miért hívta meg egyszer sem a korábban Serie A-ban, Serie B-ben, akkoriban pedig a BL-ben szereplő kolozsvári CFR-ben is alapembernek számító középpályást: 

„Azért nem szerepel a válogatottban, mert számomra vannak nála jobb és értékesebb játékosok. Az csak Vass Ádám feltételezése, hogy a három évvel ezelőtti megszólalása miatt nem hívtam be. A szóban forgó utánpótlás-válogatott mérkőzés idején nem is én voltam a csapat edzője. Kollégáimmal annak idején rendszeresen figyeltük a bresciai teljesítményét, most pedig sérült. Korábban személyesen is beszéltem vele, és elmondtam neki, hogy szemmel tartjuk, de jelenleg vannak nála jobb játékosok is a válogatottban.”

Forrás: Nemzeti Sport

 

– A már említett jobbá válás szándéka segítette olaszországi karriered is, de milyen erények kellettek még ahhoz, hogy tizenkilenc évesen meghatározója legyél a Bresciának, még ha eleinte „csak” a Serie B-ben is?

– Nagyon szerencsés voltam, hogy tizenhat évesen Stoke-ba kerültem. Noel Blake személyében egy nagyon jó edző foglalkozott velünk, ott megkaptam az alapokat, pláne azzal, hogy a második szezonomtól a felnőtt csapattal tréningeztem. Sosem tartoztam a nagy tehetségek közé, a legfőbb erényem mindig is az volt, hogy kétszer annyit dolgoztam, mint mások. Ezzel tudtam a hiányosságokat kompenzálni. Édesapám is mindig azt mondta, ne foglalkozzak azzal, ha más előbb kap lehetőséget, csak dolgozzak keményen. Lehet, hogy az én utam hosszabb lesz, de biztosan meglesz a munka eredménye, és ez így is történt. Az olasz egy rettenetesen nehéz terep, rengeteg a taktika, iszonyatosan sok, ami sokszor nagyon unalmas, de végig kell zongorázni. Azt mondjuk nem tudom, sikerült volna-e öt évet eltöltenem Itáliában, ha Magyarországról igazolok oda. Amikor a Stoke-ból a Bresciába szerződtem, úgy volt, hogy az ificsapatba kerülök, Serse Cosmi elvitt azonban a felnőtt csapat edzőtáborába, arra kíváncsian, mire vagyok képes. Olyan jól sikerült a felkészülés, hogy soha többé nem kellett visszamennem az ifibe. Azt csináltam, amit kértek tőlem, mindent beleadva persze, meg azt hozva, ami a habitusomból fakadt. Szóval az erények kapcsán nagy okosságokat nem tudok megfogalmazni, tettem a dolgom. Én egy senki voltam akkor, úgy is kezeltek, de ez teljesen természetes, fel kellett vennem a kesztyűt ahhoz, hogy elfogadjanak a csapattársak. Én pedig meg akartam mutatni, milyen fából faragtak, szerencsére értékelték a hozzáállásomat. A futballban minden azon dől el, az edzésen és a meccsen hogyan teljesítesz. Nekem sikerült úgy játszanom, hogy befogadjanak.

 

Akkoriban nem tűnt nagy dolognak, hogy Olaszországban egy csapatban lehúzok öt évet, visszagondolva azonban nagyon büszke vagyok rá. Nagy nevekkel játszhattam ráadásul együtt, Alessio Tacchinardival, a kapus Emiliano Vivianóval, Jonathan Zebinával, Francisco Limával többek közt.

 

 

– Manapság is sokan kimennek tizenhat évesen külföldre, a többség azonban egy-két szezon után csalódottan kullog haza. Te „felvetted a kesztyűt”, maradtál. Mi kellett ahhoz, hogy karriert csinálj?

– Egyszerű vidéki gyerek voltam és vagyok ma is, ami az előnyömre vált. Azaz sosem gondoltam magamról többet, mint ami vagyok, tisztában voltam a képességeimmel, az erősségeimmel és a gyengéimmel is. Sokat dolgoztam azért, hogy amiben jó vagyok, abban még jobb legyek, a gyengéimet meg fejlesszem, ezt értékelték Angliában. Sosem rinyáltam, nem húztam vissza a lábam, mindig tudtam, hol a helyem a csapatban, és mit kell tennem azért, hogy előbbre lépjek. A szorgalmam, a munkamorálom vitt előre, nem volt ebben semmi hókuszpókusz. Ami bennem volt, azt rendre igyekeztem kihozni magamból, amiben meg lehetett, fejlődni. Hallgattam és figyeltem másokra, hogy mit kell tennem azért, hogy jobb legyek. Az egyáltalán nem elég, hogy az átlagnál kicsit tehetségesebb vagy. Lehet, alacsonyabb korosztályokban számít, mert előbb visznek eggyel feljebb, később önmagában a tehetség kevés. Ha nem teszed bele a melót, lehet egy-két jó éved, de nem több.

 

– Tizenhat évesen egy idegen országban boldogulni nyilván irtózatosan nehéz, de mi benne a legnehezebb?

– Egyik-napról a másikra otthagyni a családot azért valóban nem könnyű. Bár én rendkívül jó helyre kerültem, egy nagyon kedves, szerető angol családhoz. A másik nehézség a nyelv. Én ráadásul mindig utáltam új öltözőbe belépni.

 

A látszat lehet, mást mutat, de félénk gyerek vagyok.

 

Az eleje nekem mindig nehéz volt. Sok munka kell ahhoz, hogy úgy foglalhasd el a helyed az öltözőben, te oda tartozol. 

 

– Az akarat, a meló, az elszántság hiányozhat a hazatérőkből?

– Ahány ember, annyi történet, és sok minden befolyásolhatja, megfelelsz-e, egy biztos, fizikailag le vagyunk maradva, és mentális téren is lenne teendő. De a fizikalitás hiánya szembeötlő.

 

– Emlékszel arra, mi volt az első felismerés? Ami leginkább nyomot hagyott benned az angliai futballt megtapasztalva? Amikor azt mondtad magadban, „húha, hát itt ez van?!”.

– Nehéz kiemelni egyet. Meghatározó élmény volt, hogy a stadionban öltöztünk, ahogy a nagycsapat is, onnan baktattunk ki az edzőpályára. Az egy dolog, hogy én akkora stadiont életemben nem láttam, de hatalmas motivációt jelentett, hogy egy napon majd pályára lépjek benne. Az angol futballhagyományoknak megfelelően én még pucoltam az idősebbek cipőjét, csak fekete cipőben játszhattunk, ezek apróságnak tűnnek, az üzenetük azonban annál fontosabb: hogy végig kell járnod az utat. Akkor az teljesen természetesnek tűnt, örömmel pucoltam az akkori példaképem, Darel Russel stoplisát. Még az időjárást is imádtam, nem lehetett benne elfáradni.

 

Fotó: Getty Images

 

 

– Amint azt korábban elárultad, édesapád szokta rólad mondani, az előző életedben igásló lehettél. Szereted ezt a szerepet? 

– Imádom.

 

– Nem vágytál soha telivérnek? Akit rendre ünnepel a közönség.

– Nem. De nem is tudtam volna az lenni. Nekem tökéletesen megfelelt, hogy sokszor láthatatlanul teszem a dolgom, ha észrevesznek, észrevesznek, ha nem, nem, nem érdekel. Nekem ez a szerep tökéletes.

 

Melyik csapat fog búcsúzni az idény végén az NB I.-től?

1,55 – Gyirmót

2,25 – Zalaegerszeg

3,00 – Újpest

Ezt a fogadási lehetőséget a Sportfogadás/Labdarúgás/Magyarország/NB I. útvonalon keresztül találhatod meg.


Kattints ide és fogadj az NB I. kiesőire az Unibeten! Ha ezen a linken keresztül regisztrálsz, most 100%-os befizetési bónuszt és 10 ezer Ft ingyenes fogadást is kapsz!


 

Ha értékeled a munkánkat, támogasd működésünket egy kattintással:    Támogatom


Kiemelt fotó: gyirmotfc.hu

0 0 votes
Article Rating

Írj hozzászólást

0 Comments
Inline Feedbacks
View all comments
0
Would love your thoughts, please comment.x
()
x