Interjúk
Portrék
Elemzések
Kultúra
VB 2022 VB 2022
VB 2022
VB 2022
Portrek
Portrék
Interjuk
Interjúk
Elemzesek
Elemzések
Kultúra
Kultúra
null
Labdarúgás
2020. 11. 21.

„Ott jöttem rá, amit addig edzettem, az semmi” – Interjú Korcsmár Zsolttal

Author avatar
17 évesen alapember lett Újpesten, 21 volt, amikor légiósnak állt, és ha nincs a fürth-i térdsérülés, meglehet, a német élvonalig viszi. De Németországban tapasztalta meg, milyen a valódi edzés, Hollandiában pedig azt, mi mindent nem tanítottak meg neki idehaza. Korcsmár Zsolt a karrierjében felhalmozott tudást Norvégiában élve, edzőként igyekszik immár hasznosítani.

Regisztrálj a képre kattintva és a befizetési bónuszod mellé 20,00-as oddson fogadhatsz Dani Olmo kapura lövéseire a Spanyolország – Németország mérkőzésen!

Hány kaput eltaláló lövése lesz Dani Olmónak Németország ellen?

0,5-nél több

1,80

20,00

0,5-nél kevesebb

1,90


(X) Fogadj élőben a Ferencváros BL-meccseire, és nyerj 3500 Ft értékű ingyenes fogadást!


 

„AZ ÜVEGPORCOMAT PÓTOLTÁK, KÜLSŐ PORCOM SZINTE EGYÁLTALÁN NINCS”

Azután, hogy májusban bejelentetted, felhagysz a profi futballal, az egyik interjúban úgy fogalmaztál, ürességet érzel. Néhány hónap távlatából ez azért már megszűnt?

Persze. Az egy nehéz időszak volt, beütött a koronavírus, elmaradtak az edzések, bár én leginkább a sérült lábammal kínlódtam, szóval nem volt könnyű. Azóta azonban elkezdtem egy amatőr klubnál (Os Turn – a szerk.) edzősködni, amit nagyon élvezek annak ellenére is, hogy a reméltekkel ellentétben nem indult el a bajnokság, azóta pedig törölték is.

Iszonyatosan nehéz lehet több mint húsz év után kimondani, hogy vége, lélekben feltételezem elég erősnek kell maradni, hogy az ember ne érezze magát elveszettnek.

Valóban nehéz, ezért is vágtam bele a munkába játékos-edzőként, hogy az öltözői hangulat, a meccsnap izgalma, az adrenalin ne vesszen el végleg. De kétségtelenül más lesz egyszeriben a bioritmusod. Nekünk családi vállalkozásban van egy szabadidő-ruházatot és edzőfelszereléseket árusító online shopunk, az azért egy ideje már lekötötte az időm egy részét, az Os Turn pedig a döntésem után kevéssel mindjárt megkeresett, így egyáltalán nem kellett elszakadnom a futballtól.

Számos híres futballista beszélt már arról, a befejezést követően milyen viszontagságos, depresszióval gyötört időszakon ment át, amit nyilván csak az érthet meg igazán, aki valaha élsportoló volt.

Én viszont sosem kerültem padlóra, még a súlyos térdsérülésem idején sem. Az elmúlt másfél év kétségtelenül nehéz volt, mert mindig bizakodtam, hogy képes vagyok magas szinten folytatni, erre mindig jött egy visszaesés, végül az egészségem megóvása érdekében én magam döntöttem a befejezés mellett. Valószínűleg így is lesz még a térdemmel gondom.

 

Az üvegporcomat pótolták, külső porcom szinte egyáltalán nincs. Ha futballoztam volna még három-négy évet – ha egyáltalán tudtam volna – az már egészségem kárára történt volna.

 

A sérülékenységedre utalva azt is nyilatkoztad a befejezés bejelentése után, hogy „nem elég, ha ügyes valaki, erősnek is kell lenni”, nálunk ezek szerint a fizikai képzésre annyira nem adtak?

Nem tartom helyénvalónak másokat hibáztatni, az sosem visz előre, te alakítod a saját sorsodat, szóval nekünk, játékosoknak kellett volna minderre odafigyelni. Az is igaz viszont, hogy gyerekként nincsenek meg az eszközeid, és nyilván jobb lett volna, ha mindig minden edzőm ugyanannyira fontosnak tartotta volna megerősíteni a testfelépítésünket. 

Árulkodó, hogy az U20-as vb-bronzérmes együttesből térdsérülés miatt Szekeres Adriánnak, Dudás Ádámnak és immár neked is abba kellett hagyni a futballt.

Nem csak nekünk. Nem tudom, hogy ez a pályák vagy a terhelés miatt történt-e így, mindenesetre manapság is hetente olvasni lehet, hogy elszakad valakinek a keresztszalagja – és nem csak otthon jellemző, hanem az egész világon.

Dárdai Pál fejtette ki önéletrajzi könyvében, hogy miután egy Milan elleni BL-meccsen Demetrio Albertini szétrúgta a bokáját, hogy az azt követő tíz évet folyamatosan fájó lábbal nyomta le, számtalanszor beinjekciózva. Neked a fürth-i térdsérülés hasonló problémát jelentett?

Elszakadt akkor a keresztszalagom, sérült a porc, és sosem lett már ugyanolyan a térdem. Egy-egy megerőltető futás, vagy egy keményebb pálya után mindig éreztem, de tudtam vele játszani, és a Vasasban, valamint a Midtjyllandban is jól ment a futball, ahogy a csapatnak is. Én az utolsó évemet játszottam fájdalommal, előtte hol fájt, hol nem.

 

Korcsmár pályafutása mindkét trófeáját (egy bajnoki cím, egy kupagyőzelem) a Midtjylland csapatánál nyerte (Fotó: Henning Bagger/Ritzau Scanpix)


 

„NEM EZT AZ UTAT SZÁNNÁM A GYEREKEIMNEK, NEM SZERETNÉM, HA ÍGY NŐNÉNEK FEL”

Palihoz hasonlóan te is Baranyából igazoltál Budapestre, Komló-Pécs útvonalon a Megyeri útra. Tizenhárom évesen azért az hatalmas változás lehetett.

Valóban, leginkább az, hogy elköltöztem otthonról. Új iskolába, új csapatba kerültem, szülők nélkül kellett élnem a mindennapokat.

Nem lehetett éppenséggel könnyű.

Jól elvoltunk, de immár kétgyermekes apukaként mondhatom, nem ezt az utat szánnám a gyerekeimnek, nem szeretném, ha így nőnének fel. Egy futballistapalántának fontos a megfelelő étkezés, a pihenőidő, szülői felügyelet nélkül pedig nehezebb megtalálni az egyensúlyt.

Sosem akartál hazamenekülni?

Nem, és ezt utólag furcsállom is. Az első évemben ugyanis az egy évvel idősebb korosztállyal készültem, egy évig egyáltalán nem kaptam lehetőséget – na jó, egyetlen egyszer csereként. Most visszagondolva, nem is tudom, hogy nem mondtam azt, elég volt, haza akarok menni.

Talán mert akkor is olyan kitartó, elszánt gyerek voltál, mint amilyen lettél felnőtt labdarúgóként.

Tény, hogy nem szerettem semmit feladni, mindig próbáltam odatenni magam.

 

„NEKÜNK EZT ITTHON SENKI SEM TANÍTOTTA MEG”

Nyilván Norvégiában is így kellett tegyél, amikor huszonegy évesen Bergenbe szerződtél. Mi volt ott nagyon más?

Előtte is önálló voltam, de mégiscsak ki kellett szakadnom a saját közegemből, elbúcsúzni a hozzám közel állóktól, nyitni az ismeretlen felé, ez számított kihívásnak, no meg a nyelv. Az angolom elfogadható volt, norvégul nyilván nem tudtam semmit, először tehát az angolt tanultam meg jól, utána már könnyebb volt kommunikálni. Akkor jöttem rá, mennyire fontos lett volna már otthon magasabb szinten elsajátítani az angolt, de szerencsére nagyon befogadó közeg a norvég. Ami a szakmai kihívásokat illeti, nagyon jót tettek nekem a bergeni évek, más edzésritmusban dolgozva sok mindent megtanultam, amit Magyarországon nem,

 

leginkább hogy hogyan használjam a fizikumom, a testem, mi a teendő a párharcokban, ha meg akarom szerezni a labdát.

 

Norvégiában sem tréningeztünk annyit, mint kellett volna – ez később Németországban tudatosult bennem –, de megtanultam, hogy sokkal több kell, hogy muszáj magamnak, külön is edzenem.

Akkor a német másodosztály a Greuter Fürth-ben egyértelműen előrelépés volt?

Igen. Ott jöttem rá, amit addig edzettem, az semmi, Fürth-ben rengeteget dolgoztunk. Akkor találkoztam először valódi rivalizálással, azzal a helyzettel, amikor huszonnyolcan hajtanak a csapatba kerülésért, egyenlő esélyekkel és hasonló tudásszinttel. Az volt az igazi konkurencia.

 

Korcsmár két Greuther Fürth-ben töltött szezonja során úgy is pályára lépett 37 mérkőzésen, hogy sérülései miatt összesen majd’ egy évet kellett kihagynia (Fotó: Sky Sports)


 

Azzal éppenséggel fiatalkorod számos próbajátékán is találkozhattál, amikor olyan nagy klubok teszteltek, mint a West Ham, a Feyenoord, a Celtic.  

Elég homályosan maradtak már csak meg bennem, de nagyon sok helyen jártam, Norvégiába is úgy kerültem, hogy előtte elmentem a csapattal a Kanári-szigetekre edzőtáborozni. Tizenévesen egyszer csak belecsöppentem a profi futballba: Freiburgban tizenkilenc évesen a későbbi newcastle-i csatár Papiss Cissé ellen edzettem, a West Hamben szintén az első csapattal tréningeztem, de az igazat megvallva, nem voltam még kész arra akkor, hogy ezekben a klubokban folytassam. De volt, ahol megfeleltem, mégis meghiúsult a szerződés, máshol pedig nem kellettem.

 

Bár mindegyik jó tapasztalás volt, a Feyenoordban éreztem magam a legjobban, a Hollandiában honos futballkultúra, edzésmorál, a tökéletességre való törekvés nagyon tetszett, emlékszem, majd’ leesett az állam, ahogy a fiatal, de már akkor rendkívül technikás Georginio Wijnaldum és Leroy Fer száguldozott a gyepen. Akkor tapasztaltam meg testközelből, középpályásként hogyan kell úgy fedezni a labdát, hogy ne vehessék el azt szabályosan – még ha nem is tudod megjátszani, legalább ne veszítsd el. Nekünk ezt itthon senki sem tanította meg.

 

De például a Celticben, ahol két újpesti csapattársammal, Simon Krisztiánnal és Magos Matyival jártam, annyira nem szívesen folytattam volna, ott nem éreztem jól magam.

 

„NEMZETKÖZI SZINTEN NEM TUDTAM VOLNA BELSŐ KÖZÉPPÁLYÁSKÉNT MEGFELELNI”

Ha már az egykori negyedik kerületi cimborák: az, hogy tizenhét évesen alapember lettél Újpesten, különlegesen nagy szó. És ha hatalmas nyomásnak is tűnik az egyik legpatinásabb magyar klubban megfelelni mindenfajta elvárásnak, az éppen a szemtelenül fiatal korodból fakadó bátorság miatt lehet, te nem is éreztél terhet.

Csakhogy én nem kezelem ezeket a helyzeteket ilyen könnyen, izgulós típus voltam akkor is, erre mondta persze Erős Karcsi: „izguljon helyetted, aki betett”. De egy álmom vált valóra azzal, hogy bemutatkozhattam az Újpestben, a számomra legfontosabb klubban, amelyhez ma is kötődöm. Az az érdekes, hogy Mészöly Géza úgy állított be az első meccsemen a Honvéd ellen az utolsó percekre, hogy előtte egy percet sem edzettem a felnőttekkel. Épp nem volt azonban elég embere, az addigi teljesítményem jutalmaként pedig engem vittek fel. Olyan nagy rizikót nem kellett vállalnia a beállításommal, addigra már hat góllal vezettünk. A következő nyáron már sokat edzettem a nagycsapattal, aztán amikor Pető Tomi eligazolt, bekerültem a helyére, és éltem a lehetőséggel.

Hogy az eredeti posztod, belső középpályás helyett középső védőként futottál be végül szép karriert – U20-as vb-bronz, légióskodás, 26 felnőtt válogatott szereplés, dán bajnoki cím –, utólag aligha bánod.

Nemzetközi szinten nem tudtam volna belső középpályásként megfelelni, ahhoz nem voltam elég dinamikus, ugyanakkor a fedezetsorban töltött évek adtak annyi pluszt, hogy a védelemben hasznosítani tudjam a tanultakat.

Az U20-as vébén mindkét poszton játszottál, gondolom, ahogy az újpesti debütálás, az egyiptomi szereplés is a legszebb futballélményeid közül való.

Ahogyan a Midtjyllanddal elhódított bajnoki cím, vagy a svédek ellen kettő egyre megnyert Eb-selejtező is. Az U20-as vébé kapcsán egyébként a hazaérkezés a legmaradandóbb, akkor tudatosult bennünk, hogy egy egész ország szurkolt nekünk. 

 

Korcsmár Zsolt 26-szor szerepelt a magyar válogatottban – utoljára 2017-ben Costa Rica ellen ölthette magára a címeres mezt (Fotó: Getty Images)


A többségnek sikerült felnőtt karriert befutnia, mégis, valahogy mindenki ennél is látványosabb pályát vizionált nektek. Te mit gondolsz erről?

Mi csapatként voltunk nagyon jók. Gulácsi Peti, Koman Voli és Németh Krisztián volt extra, amúgy meg jók voltunk együtt. Ez kicsit olyan, mint a négy évvel ezelőtti franciaországi Eb-csapat, amely után azt gondolták sokan, sorban igazolnak majd a Bundesligába játékosaink, mégsem így lett, mert az a válogatott is csapatként volt roppant erős. Magyarországról azért nem könnyű kijutni külföldre, jobbnak lenni mint a helyiek, valamint a világ minden tájáról érkezők. Persze mindegy, hogy kint játszol vagy otthon, mindig törekedni kell a legjobbadra.

Ezért nézted vissza gyakorta a meccseidet?

Vagy legalábbis az én kivágott jeleneteimet, de igen, egyrészt igyekeztem mindig tanulni, másrészt mindig is lelkiismeretes voltam, bántott, ha hibáztam, javítani akartam rajta. Lehet, túl sokat is lelkiztem, talán nagyobb hangsúlyt kellett volna fektetnem azokra a dolgokra, amiket jól csináltam.

Ez azért – hogy szereted visszanézni az akcióidat, hogy próbálsz hibát javítani – edzői vénáról is árulkodik.

Karrierem vége felé egyre inkább edzői szemmel figyeltem a meccseket. Engem a pályán mindig is a segítő szándék vezérelt, hogy hogyan tudnék segíteni a csapatomnak – sosem én voltam a tízes, a sárga cipős spíler. Edzőként is segíteni szeretnék.

Mik a jó edző legfőbb ismérvei?

A szakmai tudáson, taktikai felkészültségen túl a játékosokkal való jó kommunikáció, valamint a hitelesség.

És kialakult már benned egy nagyon erős vágy, késztetés, szándék, hogy (jó) edző légy?

Nemrég kezdtem ugye csak el, de lelkes vagyok, nagyon tetszik, szeretem. Rengeteget kell tanulni ahhoz, hogy jó edzővé váljon az ember, mindenesetre elindultam ezen az úton.


„Sokkal gazdagabbnak érzem magam belül, mintha lehúztam volna otthon tizennyolc szezont” – Interjú Vadócz Krisztiánnal

Regisztrálj a képre kattintva és a befizetési bónuszod mellé 20,00-as oddson fogadhatsz Dani Olmo kapura lövéseire a Spanyolország – Németország mérkőzésen!

Hány kaput eltaláló lövése lesz Dani Olmónak Németország ellen?

0,5-nél több

1,80

20,00

0,5-nél kevesebb

1,90

-->

Ha tetszett a cikk, oszd meg ismerőseiddel is.

Ez a weboldal is sütiket használ!X

A kényelmes böngészés érdekében sütiket használunk a tartalom és a közösségi funkciók biztosításához, a weboldal forgalmunk elemzéséhez és reklámozás céljából. A weboldalon megtekintheted az Adatkezelési tájékoztatónkat és a sütik használatának részletes leírását. A sütikkel kapcsolatos beállításaidat a későbbiekben bármikor módosíthatod a láblécben található Süti kezelési beállítások feliratra kattintva.