Interjúk
Átigazolások
Elemzések
Kultúra
Portrék
Interjúk
Elemzések
Kultúra

Tartalom

null
Labdarúgás
14 perc
2021. 12. 07.

„Remegtem, mint a kocsonya, megfordult a fejemben, hogy feladom” – Interjú Ferenczi Istvánnal

Author avatar
Futballistából lett erőnléti edző, majd ultrafutó. Az egykori kilencszeres válogatott labdarúgó valami eszméletlen kitartásról, elszántságról, akaratról tanúbizonyságot téve legutóbb az Athén-Spárta-Athén verseny 490 kilométerét teljesítette. 44 évesen, napi 120 kilométert futva…

(X) Regisztrálj a Büntetőn keresztül az Unibetre, és befizetési bónuszod mellé 10 ezer Ft ingyenes fogadást is kapsz ajándékba!  


 

– Hogy gonosz módon kezdjük, a kilenc válogatott fellépésedre, vagy a 490 kilométer hosszú Athén-Spárta-Athén táv teljesítésére vagy büszkébb?

– Maradjunk annyiban, a majd’ ötszáz kilométert lefutni nehezebb volt, mint kilencszer bekerülni a válogatottba. Amikor elkezdtem focizni, az volt a szent célom, hogy egy nap magamra ölthessem a válogatott mezt – szerintem többször is megadathatott volna. Amíg játszottam, a futball volt az életem, ma már nem. 

 

– Ma már a futás az?

– Mondhatni. A család mellett, bár előfordul, hogy a családi programot is átírom miatta. De kijelenthetem, ugyanannyira fontos, mint amilyen aktív koromban a futball volt.

 

– Az említett extrém futóversenyen a negyvenegy indulóból tizenkilenc ért célba, te a tizedik helyen, fantasztikus teljesítményt nyújtva. Mit éreztél a célba éréskor?

– Addig leginkább csak a kimerültséget, amit főként a kialvatlanság okozott. Ha mobiltelefon lennék, az akksim olyan háromszázalékos töltöttséget mutatott volna.

 

Fáradt voltam, nyűgös, a kimerültségtől totálisan átfázva érkeztem meg az utolsó méterekre, de mindezt, valamint az olyan apróságokat, hogy leesnek a körmeid, mindenhol vízhólyag keletkezik a lábadon, hogy fáj a térded, kárpótolja az utolsó száz méter.

 

Hajnali ötkor értünk célba a velem együtt futó Blaskó Mihály barátommal, az ott várakozó három magyaron és a szervezőkön túl nem sokan vártak minket, szóval semmi üdvrivalgás, csinnadratta nem volt, nem szóltak fanfárok, mégis, a célba érkezés öröme minden kínt feledtetett. Szintidőn, vagyis száznégy órán belül akartunk befutni, kilenc órával túlteljesítettük.

 

 

– Valamivel több mint kilencvenöt óra alatt végezted ki a távot. Mennyi alvás fért bele?

– Két óra. 

 

– Naponta?

– Nem. Összesen. De nem jól matekoztunk. Eredetileg Spártában, félúton szerettünk volna egy nagyobbat aludni, a sanyarú körülmények, a kényelmetlen vaságy keresztülhúzta a számításainkat. Próbáltuk előre összerakni a távot, hogy mikor hol tarthatunk majd, hol leszünk nagyon fáradtak, miután Misi egyszer már teljesítette a versenyt, hellyel-közzel sikerült megoldanunk, de felülírta a terveket, hogy mindjárt az elején bőrig áztunk, az első százhatvan kilométert vizes ruhában nyomtuk le. 

 

– Az első százhatvanat… Kimondani is félelmetes. Az alvópontokat amúgy a szervezők garantálják? Szóval nem nektek kellett Airbnb-zni?

– Az a szervezők felelőssége. Az egyes alvóhelyeken leraknak egy-egy szivacsot, azon alszol. Valahol egy színpad szolgált szállásul: elhúztad a függönyt, és egy szivacson, párna nélkül, pokrócba takarózva próbáltál aludni. 

 

– Nyilván direkt „spártaiak” a körülmények.

– Hogyne, a nomád létet igyekeznek megidézni. Azt próbálják megmutatni, az elődök anno hogy élték ezt meg. Autentikus futás.  

 


(X) Nyerj egy Messi, Neymar és Mbappé által dedikált PSG-mezt! Kattints ide a részletekért!


 

– A végére egy ötcsillagos luxushotelt igazán megajánlhattatok volna magatoknak. A „csak mert megérdemlem” gondolat jegyében.

– A verseny végén jutott rendes szállás, bár nem luxusszálloda. Egy normális apartman. 

 

– Bármikor közben, egy-egy pihenőnél kínzott a gondolat, hogy „én ennek újra nem vágok neki”. 

– A spártai féltáv volt a mélypont, de erőt vettem magamon. Ha akkor nem indulunk el úgy fél órán belül, lehet, ottragadunk, és vége. Máskor is cikáznak persze a fejedben negatív gondolatok, amikor például a spártai újrainduláskor álltam egy helyben, fáztam, mit fáztam, remegtem, mint a kocsonya, megfordult a fejemben, hogy feladom, mégis elindultam, robotpilóta üzemmódba kapcsolva. De azután is jött még holtpont. Két-három órával azután, hogy Spártából útnak eredtünk, jött az első hegy.

 

Továbbra is fázva eljutottunk egy frissítő pontig, ott egy sátorban aludt egy fiatalember, előtte ült a felesége, megkérdezte, miben tudna a segítségünkre lenni. Hát, drága, mondtuk, abban, hogy felkelti a férjét, itt hagyják nekünk egy időre a sátrat, és mi bemegyünk oda aludni. Szó nélkül megtették. Egy órát pihentünk, abból úgy felet szunyókáltunk, utólag is azt gondolom, felbecsülhetetlen segítséget nyújtott. 

 

– Irtózatos lelkierő kellett azért ahhoz, hogy ne add fel.

– Valószínűleg, no meg kellett nekem Misi, hogy ketten voltunk, segítettük egymást, hol az egyikünk, hol a másikunk futott elöl. Egy ilyen versenyen óhatatlanul érnek új felfedezések, én például akkor először tapasztaltam meg, milyen valójában kimerültnek lenni. A cidriből fakadt, s akármit vettem fel, fáztam. Ugyancsak új volt a táv, sosem futottam azelőtt ennyit. Sok gyakorlati tapasztalattal gazdagodtam, ha még egyszer visszamegyek, immár tudom, melyik frissítő pont az, ahol a leginkább lehet pihenni, hova érdemes előreküldeni a meleg cuccokat, hogy ha újra elázunk, legyen váltás ruha. A jobb idő, a tizenöt fok kellemes a futáshoz, fent a hegyen azonban fáztam, ezekre a részletekre is oda kell figyelni legközelebb.

 

– Lesz legközelebb?

– Nem tudom azt mondani, hogy nem. Amikor ott magasodik előtted az újabb hegy, megfordul a fejedben, hogy „mit keresek én itt”, mégis futsz tovább. Kétségtelenül embert próbáló feladat, Misi szerint másodjára még nehezebb teljesíteni. Könnyebben belemész a kompromisszumokba, hogy sétálsz olykor, de azzal megy az idő, és könnyen lehet, nem sikerül szintidőn belül befejezned. Elsőre még ezerrel dolgozik benned az elhatározás, hogy ezt meg kell csinálni. Szokás mondani, hogy a címet nehezebb megvédeni, mint megszerezni, nincs ez másképp ezzel a versennyel sem. 

 

– Csak hogy még egyszer nyomatékosítsuk, mit is jelent ez a verseny: a kilencvenöt óra ugye durván négy nap, ezalatt tetted meg a 490 kilométert, vagyis naponta körülbelül százhúszat. Mintha négy napon át napi háromszor lefutnád a maratont. Ez iszonyatos… 

– És még rátettünk tíz kilométert, mert egy jezést eltévesztettünk, és eltévedtünk. A GPS jelezte, nem jó úton haladunk, úgyhogy hívtak bennünket, így megtaláltuk a visszautat. 

 

– Ha tizenöt éve valaki azt mondja, egy nap ultrafutóvá válsz, kiröhögöd?

– Már azért is, ha azt mondja, valamikor lefutom a maratont. Futballistaként fogalmam sem volt, mit jelent negyvenkét kilométert teljesíteni, amikor először megpróbálod, rájössz, nem egyszerű. És amikor ebből napokon át hármat kell letudni, az azért más… Fel kell rá rendesen készülni, készültem is rendesen. De hát szinte minden időmet a futás tölti ki.

 

– Háromszázötven kilométernél mondjuk, amikor fáj itt meg ott, mindennel bajod van, megfordul a fejedben, hogy „Pista, nem vagy te normális”, meg hogy „soha többé nem futok”?

– Nem akarok senkit megsérteni, de aki ezen a megmérettetésen elindul, egy sem normális. Én sem. Tényleg maga az önsanyargatás. Bár a kialvatlanságot a legnehezebb elviselni, az is nyomasztó, hogy mész, mész, mész, és csak nem akar csökkenni a táv.

 

Az utolsó kilométerek talán a leggyötrőbbek: amikor tizenhat volt már csak vissza, elkezdtek egyre lassabban fogyni, bár annak is megvan a szépsége. Hogy a vége felé jársz, egyre inkább fáj, de le kell valahogy küzdeni.

 

Ugyancsak megvan a szépsége annak, amikor fent háromszázvalahány méteren, teliholdkor lekapcsolod a fejlámpát. Az olyan, mintha a csillagok közt járnál.

 

– Ha már a hajrábeli kilométerek nehézségei: ez az egész önmagad legyőzéséről szól tulajdonképpen?

– Igen. Arról, hogy beérjek, hogy ne okozzak magamnak és másnak se csalódást. De leginkább magamnak ne. 

 

– Félelem sosem volt benned amiatt, hogy az abszurd sok futás az egészséged rovására mehet?

– Nem. Ezúttal is csak az járt a fejemben, hogy szintidőn belül végezzek.

 

– Ez azért egyfajta függőség is immár, még ha pozitív függőség is, nemde?

– Abszolút. Nem is tagadom. 

 

– A családodon kívül bármidet odaadnád immár azért, hogy futhass? Házat, kocsit, vagyont.

– Igen. Ezt mind, egyértelműen. A családom és a munkám mellett ez tölti ki az életemet. 

 

– Mennyit futsz naponta?

– Heti bontásban tudok rá válaszolni, bár úgy is változó. Attól függ, mire készülök. Ez az Athén-Spárta-Athén nem volt benne a pakliban, a sima Spartathlonra akartam eljutni. Misi jelezte, erre tudnék előtte nevezni, de jól gondoljam meg, mert dupla táv. Az Ultrabalaton előtt akadt hét, amikor kétszáz kilométert futottam, általában százhúszat, száznegyvenet szoktam. 

 

– Amikor nagyon rossz, mert gondolom, van úgy közben, hogy nagyon rossz, tulajdonképpen az is jó? A kínokat is meg akarod élni?

– Azt hiszem, igen. A szenvedés a hosszú távú futás velejárója, nem lehet megúszni.

 

– Ez a görögországi volt gondolom eddig a „legrosszabb”.

– Igen. A kialvatlanság, a kocsonyás remegés miatt. Az első Ultrabalatonomon csak arra figyeltem, hogy szintidőn belül beérjek. Akkor csak a fáradtság, a vízhólyagok, a zselés kajától való émelygés nehezítette meg a dolgomat, de nem igazán volt holtpont. A második Ultrabalatonon száznyolcvan kilométernél hánynom kellett, ami után pár percig nem esik túl jól a futás, de azon is túl leszel. 

 

– A majd’ ötszáz kilométeres verseny végére a futócipőd kuka?

– Nem. Jól bírta. A talpán azért látszik a kopás, de használható.

 

– Hányat fogyasztasz el egy évben?

– Négyet-ötöt.

 

– Van legalább cipőszponzorod?

– Nincs. Ha sikerül egy-egy akciót elcsípnem, negyven-, ötvenezer forintból kijövök. Ötvenezernél többet nem költöttem még cipőre.

 

– Lenne drágább is?

– Persze. Nem tudom, az mennyiben más, az enyém bevált.

 

– Mikortól datálódik a futószenvedélyed? Egyáltalán, mi váltotta ki?

– Kerestem azt, ami kitöltené a futball hiányában keletkező űrt. Le kellett kötni magam valamivel, hiányzott a fizikai terhelés, így aztán futni kezdtem, egy héten négyszer-ötször tíz kilométert. Olvastam futással foglalkozó blogokat, majd elindultam egy félmaratonon. Aztán egyre többet akartam futni, egyre gyorsabban. Jött a maraton is, megismerkedtem közben futókkal, meséltek az Ultrabalatonról. Lefutottam előbb trióban, aztán váltótárssal, végül egyedül.

 

Ferenczi István a Siófok színeiben még 43 évesen pályára léphetett az NB II-ben (Fotó: Somogyi Hírlap/Németh András)

 

– Minél többet fut az ember, annál inkább a szenvedélyévé válik?

– Abszolút.

 

– De ennyit soha korábban nem futottál.

– Nem.

 

– A versenyt november közepén, végén rendezték. Mennyivel utána futottál ismét?

– November utolsó szerdáján jöttünk haza, szombaton már futottam. Azóta minden nap futok egy órát, tizenegy-tizenkét kilométert. 

 

– Kívántad már?

– Annyira nem, de azért hiányzott. Nagyon jólesett újra futni. Elmúlt a tompaságom.

 

– Nem érezted még úgy, fáj mindened?

– Nem. A fájdalmak hamar elmúltak.

 

– Simonyi Balázs a Spartathlonról szóló, négy éve készült Ultra című filmje mennyire inspirált?

– Nagyon. Többször is megnéztem, nagyon tetszik. Misi barátom már azt is lefutotta, mesélt róla, a film még inkább kedvet csinált hozzá. Ez most a cél, a Spartathlont lefutni. Lehet, januárban benevezek.

 

– Nincs akadály? 

– Elvileg nincs. Az én időm huszonöt óra, a jelentkezéshez elég. Azt hiszem, azok indulhatnak automatikusan, akik huszonhárom óra alatt képesek teljesíteni a távot, a többieket sorsolják. 

 

– Nem baj, hogy az csak fele az Athén-Spárta-Athén versenynek? Kocogóknak való… 

– Azért, mert lefutottam a dupláját, nem feltétlenül sikerül a kevesebb. Tisztelni kell a távot. 

 

– A maratont hányszor futottad már le?

– Fogalmam sincs. Van olyan időszak, amikor edzésen is teljesítem a negyvenkét kilométert. Az Ultrabalatonra készülve előfordult, hogy edzés gyanánt ötven kilométert futottam. Szóval ha a tréningeket is beleszámolom, elég sokszor lefutottam már.

 

– A nagy nemzetközi maratonok vonzanak?

– Igen, elsősorban New York. A feleségem kacérkodott a gondolattal, hogy a negyvenedik születésnapomra benevez, de elég húzós lett volna a csomag az utazással, szállással, nevezési díjjal. Ezek a nagy futóversenyek azért a pénzről is szólnak. 

 

– London biztos olcsóbb.

– Az is megfelelne. A budapesti már megvolt.

 

Ferenczi István korábban 52 mérkőzésen pályára lépett a ZTE színeiben, most asszisztensedzőként segíti Waltner Róbert munkáját (Fotó: Zalai Hírlap)

 

– A Zalaegerszeg ezek szerint pozitívan áll a fura hóbortodhoz, és elenged.

– Abszolút, köszönöm is a klubnak, a tulajdonos úrnak. Egy meccset ki kellett a verseny miatt hagynom, másképp nem ment volna.

 

– S miközben te róttad a kilométereket Görögországban, egyik százat a másik után, meglehet, a játékosok a plusz néhány kör miatt nyafogtak itthon az edzésen. Vagy nem olyanok ezek a srácok?

– Nem hinném, nem olyanok ők. A kollégák követtek GPS tracken, a vezetőedzővel, Waltner Robival beszéltem is közben.

 

– Mondjuk mi inspirálhatná őket jobban, mint hogy az erőnléti edzőjük egy vasember.

– Robi megjegyezte már, hogy kitartásból, alázatból, akaratból példát vehetnének rólam, remélem, ösztönzöm őket.

 

– Ezek után bármit előírhatsz nekik a felkészülésben, nem lenne etikus panaszkodniuk.

– Nem szoktak. A felkészülés alatt a száraz futásoknál több a nyavalygás, de azokat az alapállóképesség megszerzéséhez muszáj megcsinálni.

 

Megdolgoztatom őket, de nem szabad túllőni a célon, a fokozatosság elvét betartom, figyelünk arra, ne legyen sérülés.

 

Többségük érdeklődik a szenvedélyem iránt, kérdezgetik, mit éreztem, mennyit edzek, mit eszek, mire gondolok futás közben. Ez a táv sokaknak nyilván felfoghatatlan, a heti edzésmunka ugyancsak. 

 

– S mire gondolsz futás közben?

– Mindenre. A családra, az életemre. A miértre viszont még mindig keresem a választ. Hogy mégis miért jó nekem újra és újra nekivágni. Talán azért a pár másodpercért, amikor áthaladok a célvonalon.


Kiemelt fotó: Unger Tamás/Vas Népe

Hogy tetszett a cikk?

Ajánlás
Kultúra

Hibabejelentő

Ez a weboldal is sütiket használ!X

A kényelmes böngészés érdekében sütiket használunk a tartalom és a közösségi funkciók biztosításához, a weboldal forgalmunk elemzéséhez és reklámozás céljából. A weboldalon megtekintheted az Adatkezelési tájékoztatónkat és a sütik használatának részletes leírását. A sütikkel kapcsolatos beállításaidat a későbbiekben bármikor módosíthatod a láblécben található Süti kezelési beállítások feliratra kattintva.