„Volt, hogy a jelenlegi magyar átlagfizetések kétszeresét is megkerestem” – Interjú Domoszlay Ádámmal

A magyar e-sport közösség nem sok profit termelt ki az elmúlt évek során. Domoszlay Ádám, azaz „kolor” egy izgalmas kivétel, aki nagyon fiatalon jutott a csúcsra, s talán pont ezért nem is tudta igazán beváltani a hozzá fűzött reményeket. 2021 elején, hat évnyi versenyzés után, mindössze 21 évesen bejelentette visszavonulását. Interjúnkban mesélt arról, hogyan jutott el tinédzserként a profik közé, mit tanult Németországban, hogyan érezte magát a V4 Future Sports Fesztiválon, de arra is kitért, mennyi volt a fizetése karrierje zenitjén.


(X) Regisztrálj a Büntetőn keresztül az Unibetre, és befizetési bónuszod mellé 10 ezer Ft ingyenes fogadást is kapsz ajándékba!


 

– Mondhatjuk, hogy te voltál az a játékos, akiben nagy volt a potenciál, de végül csak egy nagy ígéret maradt?

– Ez sajnos így van. Nem hibáztatok senkit, az első éveket én sem vettem elég komolyan, amiért hátrányba is kerültem a későbbiek során. Sablonosan hangzik, de sokáig nem is hittem magamban eléggé és csak egy TOP30-as mezőnyben akartam lébecolni. Ha végig az járt volna a fejemben, hogy a legjobb akarok lenni, akkor biztosan messzebbre jutottam volna. A korom is sokáig hátráltató tényező volt, hiszen a fejlődés érdekében fontos, hogy legyőzd a saját egód, ami nekem nem sikerült. Továbbá a magyar mezőny sajnos sosem volt túl erős. Ha itt a legjobb is vagy, attól még a régiódban nem vagy sehol sem. Ezzel szemben a skandináv országok játékosai annyira erősek, hogy ha ott ki tudnak törni, akkor már az európai mezőnyben is simán helytállnak. Ugyanez vonatkozik a nyugat-európai országokra is. Szerintem Közép-Kelet Európa a leggyengébb, ha az összképet nézzük.

 

– Tudnád ajánlani az e-sport karrierpályát más fiataloknak is?

– Úgy gondolom, hogy általános iskolásoknak, középiskolásoknak bőven beleférhet az idejébe. Nagyon sok áldozattal fog járni, és csak az egyénen múlik, hogy mit hoz ki belőle. Az is fontos, hogy jó ítélőképességgel, kritikai érzékkel rendelkezzünk annak érdekében, hogy fel tudjuk mérni, meddig juthatunk el ezen a pályán.

 

– Hogy ismerkedtél meg a Counter-Strike-kal?

– Olyan családból származom, ahol mindenki sportolt, így ez számomra is evidens volt. Sokáig fociztam és kosárlabdáztam egyszerre, végül utóbbi mellett döntöttem, hogy versenyszerűen, komolyan szeretném űzni. Évek múltán, némi csalódottsággal, abbahagytam a kosarat, de mindeközben otthon sokat játszottam főleg FPS játékokkal. Először Call of Dutyval, később amikor megjelent, kipróbáltam a Counter-Strike: Global Offensive-t, de nem tetszett, így még egy ideig nem álltam át rá.

 

– Milyen út vezet valaki profi, szerződtetett Counter-Strike játékossá váljon?

– A Counter-Strike: Global Offensive lehetőséget biztosít a saját meccskereső rendszerén keresztül, hogy egyre jobb és jobb játékosok ellen játszunk, egyfajta rangrendszerben. Én ezt a ranglétrát megmásztam, méghozzá egyedül, majd elkezdtem csapattársakat keresni különböző fórumok segítségével. Egyetlen elvárásom a csapat felé az volt, hogy mindenképp vegyünk részt egy LAN-on (helyi hálózati csatlakozás, amely egyetlen épületen belül vagy néhányszor tíz méter kiterjedésű területen található – a szerk.), és hogy én forgathassam a mesterlövész puskát. 2015 nyarán részt is vettünk egy offline eseményen, egy olyan LAN versenyen, ahol több mint 30 csapat képviseltette magát. Az volt a célunk, hogy továbbjussunk a csoportból, ami sikerült is, de ami ennél is örömtelibb volt számomra, hogy már akkor felfigyeltek rám. Az akkori legjobb játékosok nézték a meccseinket, ami nagy büszkeséggel töltött el. Ez is volt a célom a versennyel, hogy megalapozzam az ismertségemet, amit sikerült is, ugyanis rögtön kaptam egy meghívást a N6 Gaminghez. Ők akkoriban a második legjobb csapatként voltak számon tartva. Néhány hónap játék után innen ugrottam tovább a legjobb magyar csapatba, a Volgare-ba. Itt még természetesen nem számítottunk profinak, de egy fontos állomás volt ez az időszak.

 

– Mikortól számít valaki profi e-sportolónak?

– Ha már havi fizetésért, teljes állásban csinálja valaki. Természetesen emellett benne kell lenni a versenyek körforgásban, és az sem árt, ha időnként eredményeket is fel tud mutatni. 2015 tájékán még olyan kevesen és olyan keveset kerestek ezzel, hogy a tíz legjobb csapaton kívül szinte senki semmit nem tehetett zsebre. Elképesztő volt látni, hogy az elmúlt öt-hat évben milyen iszonyatos gyorsasággal nőttek az e-sportolói fizetések.

 

2020-ban az Astralis tagjai fejenként 30 ezer dolláros, átszámítva több mint 9 milliós havi fizetéssel rendelkeztek (Fotó: Esports Pocket)


 

– Te magad emelted ki, hogy a profivá váláshoz hozzátartozik, hogy megfelelő fizetésért játszol. Neked mennyi volt csúcson a fizetésed?

– Volt, hogy a jelenlegi magyar átlagfizetések kétszeresét is megkerestem, emellett pedig a nyereményeket száz százalékban megtarthattam.

 

– A legjobbak voltatok Magyarországon, de mi a helyzet a régiós eredményekkel?

– A magyar mezőnyből való kiemelkedéshez elég volt csupán a skill, de régiós szinten már annyi tehetséges játékos volt, hogy ez nem volt elég. Ekkoriban nyílt meg egy profiknak szánt liga alacsonyabb szintű játékosoknak is, ahol egymás ellen és egymással is tudtak a feltörekvők játszani. Itt ismertem meg egy svéd játékost, aki elhívott egy selejtezőre, amit sikerrel vettünk, utána pedig meghívást kaptunk 2017 nyarán Jönköpingben egy DreamHack versenyre. Innen már egyenes út vezetett egy brit szervezetbe, a Prophecybe, ahol svéd, norvég, ukrán játékosokkal játszottam együtt. A fő célunk az volt, hogy az újonnan elindult angol bajnokságban, a Gfinity Elit Series-ben minél jobb eredményt érjünk el. Közel 14 alkalommal utaztam ki hétvégén Londonba a helyszíni versenyre. Itt már egyébként volt profi szerződésem és a verseny díjazása is elég magas volt. Itt nemcsak nekem, de a szüleim számára is volt egy fordulópont. Előtte is támogatóak voltak, de innentől kezdve teljesen beszippantotta őket ez a világ és minden mérkőzésemet élőben nézték a Twitch-en keresztül. Végül ezüstérmesek lettünk, így óriási várakozással néztem a jövőbe, de nem hosszabbították meg a szerződésünket a Prophecynél. 

 

– Ekkoriban bőven a középiskolát tapostad. Hogy bírta a szervezeted ezt a terhelést?

– Szerencsére az angol bajnokság nyáron volt, de az átlagos iskolai hétköznapok is kőkemények voltak. 6:50-kor keltem, majd amikor hazaértem a suliból rögtön bedőltem az ágyba, hogy két-három órát tudjak aludni, ezután pedig hajnali egyig gyakoroltam. Bizonyos szempontból a nyár sem volt könnyebb, mert amíg minden osztálytársam pihent, én még többet gyakoroltam. Rengeteg lemondással járt, hogy belevágtam ebbe a karrierbe, olyannyira, hogy az utolsó gimnáziumi évet magántanulóként töltöttem, és így is érettségiztem le. Ez egyébként feltétele is volt a szüleimnek, hogy az e-sport karrierem építése mellett maradnia kell annyi időnek, hogy sikeresen le tudjak érettségizni. Ezután egyetemre jelentkeztem, ahova fel is vettek, de végül nem iratkoztam be.

 

– Részed volt az Európa-bajnokság keretén belül képviselni Magyarországot. Ezt miként élted meg?

– Az Európa-bajnoksággal való összehasonlítás annyiban megáll, hogy csak egy nemzetből származó játékosok által alkotott csapatokkal lehetett kvalifikálni a World Electronic Sports Games selejtezőre, de ezek nem voltak válogatottak. Mindenesetre a világ legjobb csapatai vettek részt ezen a tornán, és nem hazudok, ha azt mondom, hogy a legnehezebb csoportban kellett bizonyítanunk.

 

A továbbjutás végül nem sikerült, de szinte mindenki ellen izgalmas meccset játszottunk, sőt döntetlennel zártuk a lengyel Virtus.Pro elleni mérkőzést, akik akkor a világ nyolcadik legjobb csapatának számítottak.

 

Ha eredményt tekintve nem is, presztízs szempontból csúcspontja volt karrieremnek a barcelonai verseny.

 


(X) Fogadj CS:GO, Dota 2, League of Legends, Starcraft 2 vagy FIFA 2021 eseményekre és kövesd az összes mérkőzést az Unibet élő streaming szolgáltatásán keresztül!


 

– Milyen volt a budapesti szervezésű V4 Future Sports Fesztiválon játszani?

– Több száz, akár ezer magyar szurkoló előtt játszani életre szóló élmény, amit soha nem fogok elfelejteni. Most is teljesen libabőrös lettem, ahogy eszembe jutott. Minden lövésnél, akciónál remegett a csarnok és a mi nevünket skandálták. Tényleg leírhatatlan volt, főleg amikor a világ legjobb csapata, a FaZe ellen játszottunk.

 

– A V4 Future Sports Fesztivál koncepciója az volt, hogy négy profi csapatot eresztenek össze a visegrádi országok képviselőivel, így lett egy magyar, egy cseh, egy szlovák és egy lengyel amatőrcsapat. Ti képviseltétek Magyarországot. Emellett rekordméretű állami támogatást élvezett a verseny, csak az összdíjazás több mint 180 millió forint volt. Ilyet azért a nemzetközi e-sport versenyek piacán nemigen látni. Ennek tükrében szerinted ez egy jó koncepció volt?

– Nem megszokott a koncepció, de volt már rá példa. Itt a visegrádi országok csapatai megmutathatták a világnak, hogy mire képesek a legjobbak ellen. Ez egy óriási kitörési lehetőséget adott mindannyiunk számára. Emellett a régió rajongóinak is, hiszen egy megközelíthető nemzetközi versenyre jöhettek el élőben szurkolni. Ha egy FaZe ellen játszol, azt biztosan sokat nézik, és messzire eljut a neved. Szerintem ez egy jó kezdeményezés volt, bízom benne, hogy fogunk még ilyet látni.

 

– Kisvártatva újra egyedül, nemzetközi mezőnybe játszottál méghozzá a EURONICS-ban, ami egy német többségű csapat volt. A statisztikáid itt voltak messze a legjobbak.

– Valóban így volt, bár sajnos a másodosztályú ligában végül utolsó előttiek lettünk, de szerencsére az osztályozó kupában az összes meccsünket megnyertük, így maradhattunk a következő szezonban is. Mindenki számára nagyon fontos volt ez a liga, mert innen lehetett az első osztályba, az ESL Pro League-be kerülni. A vége felé már TOP30-as csapatokat sikerült megvernünk, és habár a teljes képet nézve az eredmény közel sem mondható jónak, mégis bekerültem a tíz legjobb játékosba a statisztikák szerint. Lassan indult be a dolog, viszont a szezon vége felé komoly fejlődést mutatott a csapat.

 

Egyébként elképesztő strukturáltságot láttam a németektől, igazából itt tanultam meg, hogy miként kell eredményesen gyakorolni, felkészülni. Mindez 2018 végén volt, és úgy láttam, hogy Magyarországon erre a tudatossági szintre nagyjából 2020-ban jutottunk el.

 

Szerencsére most már a legjobb magyar csapatok is hasonlóan edzenek, ám erre korábban nem volt példa. Sajnos ugyanaz lett a EURONICS vége, mint korábban a Prophecynél. Egyszer csak közölték velük, hogy nem szeretnék folytatni velünk a munkát.

 

A Prophecy csapata (Forrás: Twitter/Prophecy)


 

– Ekkor sokan azt hitték, hogy a valódi áttörés csak most jön, hiszen pályád csúcsán voltál. Bizonyítottál a másodosztályban is.

– Mégsem így történt. A volt csapattársam, aki egyébként egy legendás veterán, Andreas “znajder” Lindberg írta ki Twitterre, hogy tehetséges vagyok és érdemes lenne megnézni, felkarolni engem, amit aztán több befolyásos e-sport személyiség, köztük a brit elemző, Duncan “Thorin” Shields is megosztott. Életem legnagyobb hátszelét kaptam, mégis csak egyetlen megkeresés érkezett, ami a Vexedtől jött. Jobb híján belementem, de végül rosszul sült el.

 

– Ezután a Budapest Five színeiben folytattad. Ez volt első olyan magyarországi szervezet, amely bejelentette, hogy profi szerződéssel, fizetéssel fogja foglalkoztatni a játékosait.

– Málovics „gabesson” Gábor és Fodor „Fleav” Levente mellé csatlakozva újra összeállt az a hármas, akikkel korábban játszottam és az ország legjobbjai lettünk. Úgy gondoltuk, hogy végre megvan az infrastruktúra, már csak plusz két motivált és tehetséges játékost kell találnunk, de ezzel mindig is küszködtünk. Egy időben már nem is magyarokkal, hanem nemzetközi játékosokkal töltöttük fel a csapatot, de az sem működött. Ekkoriban bukkant fel az első komoly riválisunk: a Salamander, akik ellen a Magyar Nemzeti E-sport Bajnokság döntőjét is elvesztettük. De ami igazán szíven ütött az a 2019-es V4 Future Sports Fesztivál magyar selejtezője volt, ahol már sem mi, sem pedig a Salamander nem tudott nyerni. Teljesen magam alatt voltam, hogy nem élhetem át újra azt az érzést, amit 2018-ban. Nem sokkal ezután önkéntes száműzetésbe vonultam fél évre, majd ismét visszahívtak a Budapest Five-ba, de ekkor már más szerepben kellett játszanom, tehát nem forgathattam az AWP-t, amit mindig is tettem. A felkéréskor már úgy álltam hozzá, hogy ez lesz az utolsó próbálkozásom, abban az esetben, ha nem sikerül áttörni a TOP30-as határt. A csapat érdekében lemondtam a fegyverről és próbáltam belesimulni a szerepembe. Ezután volt egy jobb időszak, amikor magyar rekordot is döntöttünk azzal, hogy a 41. legjobb csapat lettünk a világon. Ennek ellenére mégis úgy láttam, hogy nem fogunk tudni tovább fejlődni, ezért döntöttem amellett, hogy befejezem a játékos pályafutásomat.

 

– Ha tehetnéd, akkor újra végig csinálnád?

– Végig! Csak azon változtatnék, hogy már az elejétől fogva sokkal komolyabban venném. Nagyon sok pozitív dolgot kaptam az évek során, például megtanultam csapatban dolgozni. Ezt a fejezetet lezártam, ezentúl mással szeretnék foglalkozni, elmenni egyetemre, lediplomázni. Ugyanakkor olyan élményekre tettem szert, amik egész életemben el fognak kísérni. Hálás vagyok, hogy ezzel tudtam tölteni a tinédzser koromat.


Kiemelt fotó: Bánky Dániel

0 0 votes
Article Rating

Írj hozzászólást

0 Comments
Inline Feedbacks
View all comments
0
Would love your thoughts, please comment.x
()
x