Irán: felálltak a padlóról

Meccsritmus – Carlos Queiroz kottájából játszottak

Ami papíron Walesnek is összejöhet még, látva azonban az irániak elleni teljesítményt – amelyhez hozzácsaphatjuk az amerikaiak elleni első félidőt –, vajmi kevés esély mutatkozik rá. A válogatott két emblematikus alakja, Gareth Bale és Aaron Ramsey árnyéka már csak egykori klasszis önmagának, főként az ötszörös BL-győztes Bale-t szomorú epizódszerepben látni. Ezen a meccsen még csak azt sem hozta. Inkább tűnt a statiszta statisztájának. 

„Az utolsó percig küzdöttünk, és erre lesz szükség legközelebb is” – mondta az LA FC támadója meccs utáni villámnyilatkozatában, hát, ha nála ez a küzdés, sok babér az angolok ellen sem terem. (Bár senkinek ne legyen kétsége, a presztízsrangadón még egyszer, utoljára nekidurálja magát Wales, talán még az old boy Bale is.)

Nem mintha ne akart volna harcolni Wales már Irán ellen is (mínusz Bale…), nyilvánvalóan átérezte a meccs súlyát, hogy a Queiroz-csapatot kell legyőznie a remélt továbbjutáshoz, ennek érdekében a labdabirtoklási fölényt meg is szerezte, de azzal épp a fiatal edzőkollégáját leiskolázó portugál mester (és csapata) kezére játszott. A közel-keletiek 69 éves trénere alighanem tudatosan engedte át Walesnek a kezdeményezést, azzal az elképzeléssel, hogy a középső harmadban vagy akár a saját kapu előtt megszerzett labdákkal villámgyorsan átmegy a csapat támadása, és teremt veszélyt a walesi kapu előtt. Lám, így is történt. Kellettek hozzá a walesi hibák – Connor Robertsé az első félidőben az iráni lesgól előtt, vagy Ramsey labdavesztése a másodikban a dupla iráni kapufát megelőzően –, de a közel-keleti válogatott tett is bizony a walesi hibákért, igyekezve nyomást helyezni az ellenfél játékosaira. Azok pedig sokszor inkább a Championship, mintsem a Premier League nívóját mutatva bele is bakizgattak a nyomásgyakorlásokba. A mérkőzés eredményét alapjaiban meghatározó Hennessey-kiállítás előtt is mintha csak Queiroz kottájából játszott volna a két együttes: egy szöglet után mindenki az iráni térfélen, a félkörből Neco Williams rosszul íveli fel a labdát, amit megszerez Irán, és egyből támadásba dobja a meginduló Mehdi Taremit, akit letarol a walesi kapus. VAR-t is igénybe vevő piros lap, vérszemet kapó irániak, majd’ 10 perces hosszabbítás, amelynek végén egy távoli lövésből megszerzett, majd a kegyelemdöfést jelentő fineszes gól, s teljesen megérdemelt, 2–0-s iráni győzelem. 

„Ez csak a kezdet, be kell még fejeznünk a munkát – mondta az örömmámorból szabaduló Queiroz a kamerák előtt. – Csodálatos nap ez, minden dicséret megilleti a játékosokat, briliánsak voltak. Az emberek is megértik talán, hogy ezek a játékosok imádnak focizni. Egyszerűen imádnak. És a szurkolókért játszanak. Ez az egyedüli ok, amiért itt vagyunk, hogy boldoggá tegyük az iráni drukkereket.”

Sikerült…

Magasles – Gareth Bale hattyúdala?

Pedig még a meccs közben is azon járt e sorok írójának az esze, walesi kvalifikáció esetén vajon a németországi Eb-t bevállalja-e Gareth Bale, nincs azonban immár kérdés: semmi értelme. A klubfutball amúgy sem jelentett már neki motivációt, szinte egyedül csak szeretett Wales-e, ám ha címeres mezben is erre képes csupán, kár erőltetni. Ettől még minden idők legnagyszerűbb walesi futballistája (oké, Ryan Giggsszel versengve az elismerésért), az egyetemes futball egyik legendás alakja, ám ez alighanem game over. Aaron Ramsey-nek szintén, az a kérdés, az ifja(bba)k – a nottinghami Brennan Johnson és Neco Williams, a Fulhamben játszó Harry Wilson és Daniel James – képesek lesznek-e ugyanúgy eljuttatni a világeseményekre Waleset. Ne feledjük, azután, hogy 1958-tól 58 évig egyen sem volt jelen, az utóbbi négy világversenyből (Eb, vb) háromra kvalifikálta magát a válogatott. Iránnak az az esélye is megmaradt, hogy ebből a vb-csoportból továbbjusson, és ha ilyen taktikusan, fegyelmezetten, szenvedélyesen játszik, Taremi és Azmoun pedig hasonlóan veszélyesen, az Egyesült Államok ellen is lehet sansza.

Ami jó volt

Látni Irán összeszedett, szervezett játékát, pláne a kiütéses veresége után. Oké, Wales nem éppen a kreatív futball megtestesítője, ettől még okosan átadta neki a területet, a villámgyors átmenetekből pedig rendre veszélyeztetett. 21–10 volt a kapuralövési arány (Iránnak), 7–2 a szögletek, 15–8 a helyzetek aránya, és 1,53-as iráni xG, szemben Wales 0,87-es mutatójával. Ezt nevezik megérdemelt győzelemnek.

Ami rossz volt

Hogy a meghurcolt, megfenyegetett iráni játékosok – akik támogatva az iráni tüntetéseket az első meccsen nem énekelték a nemzeti himnuszt – ezúttal kénytelenek voltak legalább mormolni a szöveget, amit nem azért nem akarnak teli torokból üvölteni, mert nem szeretik az országukat, hanem mintegy ezzel is kifejezik ellenérzésüket a kormány kegyetlenségével szemben, illetve együttérzésüket a szabadsájogokért demonstrálókkal.

Az irániak ezúttal már "énekelték" a himnuszukat (Forrás: cnn.com)

Melyik csapatot érdemes követni?

Bár adná magát a válasz, hogy Iránt, aki teheti, mindkét csapat csoportzáróját kísérje figyelemmel, megéri: Irán a továbbjutásért játszik majd az Egyesült Államokkal, amely összecsapás amúgy is prezstízsmérkőzés, ahogyan persze az Anglia–Wales is! Ha nagy is a tudáskülönbség, Wales biztosan összeszedi még magát arra a 90 percre.

Kiemelt kép: skysports.com