Ismeretlen játékossal bővül az olasz válogatott csatársora
Az Európa-bajnoki címvédő olasz válogatott szövetségi kapitánya egy igazi meglepetésembert is meghívott az Eb-selejtezők rajtjára készülő keretébe. Roberto Mancini számít a román FCSB nagyszerű formában lévő 26 éves támadója, Andrea Compagno játékára a következő mérkőzéseken. Az eddig kizárólag kisebb bajnokságokban szereplő támadónak nagy vágya, hogy egyszer a Serie A-ban szerepeljen.
Az FCSB hivatalos honlapján számolt be róla, hogy a csapat olasz támadóját, Andrea Compagnót meghívták az olasz válogatott keretébe. A bukaresti klub sportigazgatója, Mihai Stoica először nem is akarta elhinni a meghívást:
„Megkérdeztem, hogy viccelnek-e, mert korábban még soha nem volt játékosunk ilyen szintű válogatottban”.
San Marino után Romániában bizonyított
Az olasz válogatott keretébe újonnan meghívott Andrea Campagno 1996. május 22-én látta meg a napvilágot Palermóban. Gyermekkorában mindkét szicíliai fellegvár ifjúsági csapatában, a Palermónál és a Cataniánál egyaránt szerencsét próbált, de egyiknél sem tudta megvetni a lábát. 2015 januárjában került a negyedosztályú Due Torri kötelékébe, amelynél bemutatkozott a felnőttek között – 14 mérkőzésen két gólt szerzett a bajnokság akkori hátralévő részében.
2016-tól a Torino tartalékcsapatában játszott, de a Serie A-ban szereplő első együttes közelébe sem került, ehelyett további negyedik vonalbeli együtteseknél tűnt fel, mígnem a San Marinó-i első osztályban szereplő Tre Fiori játékosa lett.
Első idényében 22 találattal a bajnokság gólkirály lett, a másodikban pedig csapatával megnyerték a helyi pontvadászatot. Menet közben pályára léphetett nemzetközi kupaselejtezőkön és gólt is szerzett az Európa-liga kvalifikációjában.
Mivel Olaszországból továbbra sem keresték, 2020 nyarán újabb országban próbálta ki magát és az akkor a román másodosztályban szereplő FCU Craiovához szerződött. Az első szezonjában hét góllal járult hozzá csapata feljutásához, majd a 2021-2022-es kiírás során 28 meccsen 12 gólt szerzett a román élvonalban. Ezt követően az aktuálisan futó szezon első hét meccsén ötször talált be, majd augusztusban 1,5 millió eurós átigazolási díj fejében került a játékjoga az FCSB birtokába. Compagno a bukarestiekhez is vitte magával a góllövő cipőjét, a szezon eddig eltelt szakaszában 15 fellépés alatt kilenc találatot szorgoskodott össze új csapatában.
A kemény munka gyümölcse
Mindezeket az erőfeszítéseket az olasz válogatott szövetségi kapitánya, Roberto Mancini is látta és nem is tévesztette szem elől. Compagno bekerült az olasz válogatott március végén esedékes Európa-bajnoki selejtezőkre készülő keretébe, és akár pályára is léphet majd Anglia és Málta ellen. Sokan már várták, hogy megújul az Azzurri támadósora, amely óhatatlanul akadozott az elmúlt időszakban, de bizonyára a többség fiatalabb játékosokat vagy netán Mario Balotelli utolsó utáni meghívását vizionálta, mintsem egy még a hazájában is ismeretlen támadó színrelépését.
„Nagyon sokat dolgoztam érte, hogy ott legyek, ahol most vagyok. Emlékszem, 2018-ban még havi 400 euróért játszottam, és át kellett számolnom a szupermarketben, hogy mit engedhetek meg magamnak egy-egy bevásárlás alkalmával. Nem adtam fel, küzdöttem érte, hogy egyre feljebb jussak és az FCSB-nél megtaláltam a számításaimat. Megváltoztatta a karrieremet, hogy a csapathoz kerültem, professzionális körülmények között fejlődhetek tovább” – mondta Compagno egy közelmúltban adott interjúban. – „Az életemben minden váratlanul jött. Elvárások nélkül élek nap mint nap, szeretnék kiélvezni minden egyes pillanatot.”
A Serie A lenne a nagy álom
Compagno a Tuttomercatowebnek elárulta, nem adja lejjebb a legnagyobb célja megvalósításánál, ami az lenne, hogy egyszer a Serie A-ban futballozhasson:
„Tudom, hogy sokan az angol vagy a spanyol bajnokságra esküsznek, de számomra a Serie A jelentené az álmaim netovábbját. Nem tudom, hogy mikor lesz lehetséges, de egy nap szeretnék az olasz első osztályban játszani. Ezért dolgozok hétről hétre, ez a cél lebeg a szemeim előtt. Tisztában vagyok vele, hogy mások a gazdasági lehetőségek, mint egyéb topbajnokságokban, gondoljunk csak arra, hogy az Internek a bajnoki címe után el kellett adnia a legjobb játékosai közül néhányat, de Olaszországnak mindig meglesz az a különleges varázsa, mellyel más nem versenyezhet.”
Compagno egy minden helyzetből gólra törő, lesipuskás csatár, első szándékból és második hullámban érkezve is hatékony tud lenni. Csapata első számú tizenegyes-rúgója, aki rendre gólra éhesen cirkál az ellenfél büntetőterületén belül és kíméletlenül le tud csapni a kínálkozó lehetőségekre, ha figyelmen kívül hagyják őt a védők.
Az FCSB sportigazgatója, Mihai Stoica elérzékenyült a játékosa válogatottbeli meghívása után:
„Valóban, érzelmes pillanat volt, ritkán szoktam így meghatódni. Tudom, hogy ez csak egy bő keret és nem is biztos, hogy fog egyáltalán játszani, de az, hogy meghívták egy játékosunkat a regnáló Európa-bajnok keretébe, egészen hihetetlen dolog. Kiváló példát állít a fiatal játékosaink elé, hogy eljuthatnak oda, amiről álmodoznak. Csak keményen kell dolgozni, és tényleg bármi lehetséges. Andreának olyan szorgalma van, amit ritkán láttam, rászolgált erre a lehetőségre.”
A játékos az egyik nyilatkozatában azt is elárulta, hogy bár palermóiként bizonyára sokan furcsállják, gyermekkora óta az Inter a kedvenc csapata.
Ha így folytatja Romániában, és akár az olasz válogatottba is sikerül egyre többször meghívást nyernie, akkor egyáltalán nem lenne elképzelhetetlen, hogy belátható időn belül valóra váljon az álma és legalább egy kisebb olasz első osztályú csapathoz szegődjön.
A szerző az Azzurri nevű közösségi oldal szerkesztője, amennyiben az olasz labdarúgás aktív magyar nyelvű közösségéhez szeretnél tartozni, alább elérhető a felület közösségi média-profilja:
https://www.facebook.com/azzurri.hu
Kiemelt kép: RoFtbl Twitter