Ismét új edzővel folytatja a Kisvárda

Ismét új edzővel folytatja a Kisvárda

2023. nov. 8.

Tegnap igazzá váltak a sportági pletykák, melyek szerint a szeptemberben kinevezett Mátyus János hat bajnoki után, a vasárnapi, hazai Zalaegerszeg elleni vereség után lemond posztjáról. Az utód is megvan, az NB I-es rutinnal azért már jócskán felvértezett Feczkó Tamás kéznél, ha úgy tetszik háznál volt, mint a klub akadémiáján dolgozó szakember.


A 2018-as feljutás óta egyhuzamban az NB I mezőnyének tagja a Kisvárda, és noha átélt kezdetben nehéz pillanatokat is, az utóbbi időben a szép sikerek sem kerülték el, emlékezzünk csak arra, amikor ezüstérmesként zárták a bajnokságot a 2021-22-es idény végén. Azonban ennyire rosszul sosem kezdték még a bajnokságot, a jelenleg megszerzett hét pontjukkal a mezőny többi tagja után kullognak jelenleg.


autoA Kisvárda mérlegei az NB I-ben 12 forduló után (Forrás: transfermarkt.de)



Nehéz megítélni, mi a gond Kisvárdán, az viszont mintha már a nyáron is látszott volna, hogy az átigazolási politika kissé megváltozott. Több magyar játékost is igazoltak az NB II-ből a kelet-európai légió erősítése mellett, márpedig nagy edzők régi nagy igazsága, hogy ha másodosztályú játékosokat vásárolsz, előbb-utóbb másodosztályú csapatod lesz. Kovács Marcell kapust a Soroksárban nyújtott teljesítménye miatt igazolták át a Fradi tartalékcsapatától, illetve szerepet játszhatott a szerződtetésében az is, hogy megfelel a fiatalszabálynak, mivel mindössze 20 éves. A tavaly az NB II-ből is kieső Békéscsabától elhozták a Kováccsal egyidős fiatal szélsőt/támadót, Czékus Ádámot, akire azonban egyelőre meglehetősen nagy az NB I jelentette kabát, a Diósgyőr elleni bajnokin például rendre „elfelejtett” visszafutni védekezni, emiatt pedig gólokat is kaptak. A 25 éves Lippai Tibor élvonalbeli tapasztalat nélkül érkezett a Kazincbarcikától, míg a 22 éves Körmendi Kevin az NB III-as Puskás Akadémia II-től, Raúl Stefan pedig a szintén harmadik ligás Kisvárda II-től került fel az első csapathoz. Rajtuk kívül persze érkezett a formáját évek óta nemigen találó Balogh Norbert, aki a Vasasban sem alkotott maradandót legutóbb, noha Kisvárdán speciel két gólt is lőtt a rövidke Mátyus-érában, valamint szezon közben beesett a Fehérvárral korábban már igencsak eredményes észak-macedón válogatott középpályás, Boban Nikolov, aki azóta megjárta a BL-csoportkörét is a Sheriff Tiraspollal. A legjobb nyári igazolás azonban mégiscsak az a Branimir Cipetic, aki jobbhátvéd, ő viszont talán a legbiztosabb pontja a csapatnak, ő futballozik a legkevesebb egyéni hibával és a legtöbb elszántsággal. Ennyire rosszul talán még nem sikerültek az erősítések, és persze lehet, hogy mi tévedünk, de pillanatnyilag ott tartunk, hogy a tizenharmadik fordulóra már a negyedik edző készíti fel a csapatot, amely eddig kilencet elveszített a lejátszott tizenkét meccséből.



Itt kell megemlítenünk a Révész-faktort. A kisvárdai fociért tett erőfeszítéseit nem szabad és nem is kell elvitatni, ahonnan és főleg ahová szinte egymaga (nyilván a megfelelő segítőkkel) felemelte a klubot, az minden tiszteletet megérdemel, ugyanakkor mindig is egy kicsit különc alakja volt a magyar fociközegnek, ami persze egyáltalán nem baj. A vezetési stílusáról közismert, hogy szereti a szálakat kézben tartani, koordinálni és minden területet alaposan a felügyelete alá vonni. Érti a szakmai munkát, hiszen maga is rendelkezik megfelelő képesítéssel és dolgozott is a csapat élén, nem is eredménytelenül, azonban nem fél azonnali és határozott döntéseket hozni, ha úgy látja, hogy a helyzet ezt kívánja meg. Gyakran tűnik fel Madridban, Berlinben és a világ egyéb, a futballban kicsit előttünk járó pontjain, hogy tanuljon, bővítse az ismereteit és ezeket keresztül is viszi, még akkor is, ha sokan kinevetik, amikor a feleségekkel és barátnőkkel konzultál arról, hogy a játékosok teljesítőképességében nekik is megvan a felelősségük.


Nem túlzás, hogy az élete a klub, és noha egyre többször beszélt arról az utóbbi időben, hogy a kiesésük reális lehet, biztosak lehetünk abban, hogy ő lesz az utolsó, aki feladja.


Ugyanakkor az is tény, hogy a 2018-as feljutás óta a most kinevezett Feczkó Tamás a tizenharmadik(!) szakember aki irányíthatja a szakmai munkát, beleszámítva ebbe Kocsis Jánost is, aki ugyan nem meccselt, de beugróként sok edzést levezényelt, valamint kétszer „strigulázva” Dajka Lászlót, akit két alkalommal is kineveztek a vezetőedzői posztra.


Persze volt, hogy közös megegyezéssel távozott az edző, olyan is volt, akit az eredmények miatt küldtek el, volt beugró szakember ezek között, de volt önként lemondó és volt olyan is – épp a legsikeresebb, Joao Janeiro – aki egy új kihívás miatt hagyta el Kisvárdát és távozott Dunaszerdahelyre.


autoA Kisvárda edzőinek mérkőzésszámai és pontátlaga (beleértve a kupatalálkozókat is) az NB I-be kerülésük óta



Nyilván az sem segített a csapatnak, hogy a hazai pályájuk fertőzöttsége miatt példátlan módon kilenc fordulón át idegenben játszottak, de az így megszerzett négy pont így is kevés, nem fogható minden a körülményekre. Különösen, ha figyelembe vesszük, hogy aktív, vagy egykori válogatott játékosok egész sora megtalálható a csapatban.


Jelenleg is aktív válogatott Észak-Macedóniában Boban Nikolov (49 szereplés), Montenegróban az akár ellenünk is pályára küldhető szélső, Driton Camaj (10), illetve a kapus, Danijel Petkovic (25), és korábban számításba vették a bosnyák válogatottban Branimir Cipeticet (7), Aleksandar Jovicicet (2), illetve itthon Balogh Norbertet (2) is.


Húzóember éppen lenne tehát, de nagyon fontos lenne, hogy a Kisvárda mielőbb visszataláljon a korábbi, lendületes, domináns, támadó jellegű focijához, amelyet általában egy 4–3–3-as hadrend jellemzett, két lendületes szélsővel és egy harcos, jó felépítésű ékkel, mögöttük kreativitást és kulimunkát megfelelő egyensúlyban vállaló középpályásokkal és lendületes szélső védőkkel.


A védelem rendbetétele amúgy is kulcsfontosságú lesz, miután a csapat az utóbbi hetekben szinte minden meccsén gólt kapott rögzített szituáció után.


Feczkó Tamás Szabolcs vármegye szülötte, ismeri a közeget, hiszen eddig is a Várda Akadémián dolgozott, egészen fantasztikus menekülést mutatott be annak idején az NB II-ben a Balmazújváros mestereként, ahol nem csak megmentette előbb a csapatot a kieséstől, de még az élvonalba is felvitte őket, miként utána az MTK-t is. A leghosszabb ideig a Diósgyőrnél dolgozott az NB I-ben, de részese volt a Hungária körútiak és a miskolciak kiesésének is. Legutóbb Nyíregyházán irányított felnőtt csapatot.


autoFeczkó Tamás mérlege az NB I-ben az eddigi 64 mérkőzésén


A Kisvárda abban a szerencsés helyzetben van, hogy ebben a naptári évben már csak otthon játszik, viszont mindig olyan csapattal, amely – értelemszerűen – előtte áll a tabellán. Öt meccse lesz még 2023-ban sorrendben a Kecskemét, az MTK, a Debrecen, a Diósgyőr és az Újpest ellen. Ezeken a találkozókon kellene tehát megkezdeni a felzárkózást, vagy legalább azt elérni, hogy ne szakadjon le teljesen a csapat a bennmaradó helyektől. Jelenleg ettől négy pontra állnak, így a kihívás teljesítése nem lehetetlen, de most már minden apró részletnek passzolnia kell, különben jövő ősszel csak a másodosztályban állhat majd rajthoz az együttes.


Kiemelt fotó: kisvardafc.hu

Szerző

✟ Hubai Gábor

✟ Hubai Gábor

✟ Hubai Gábor

Az első futballemléke az 1998-as világbajnokság. Talán ezért lett később a francia futball és az Arsenal rajongója. A catenaccio-tól a gegenpressing-ig minden elkápráztatja. Mindegy, hogy női U17-es, vagy argentin harmadosztályú férfimeccset néz, az első dolga megfigyelni, kik viselik a 10-es mezt. Néha még a Dunaferr 2000-es bajnokcsapatával álmodik.