Itthon sokszor tiltják, a klasszisok mégis használják – a külsős passz
Hazai pályákon gyakori jelenség, hogy az edzők nem szeretik a külsős átadást, vagy akár még tiltják is! Legtöbbször úgy gondolják, nehéz kivitelezni és nem lehet vele erősen passzolni. Sokan azt hihetik, minél erősebb passzt adok a társamnak, annál több ideje lesz folytatni a játékot, hiszen előbb ért oda hozzá a labda. Aki így kezd gondolkodni, könnyen arra az útra érkezik, hogy ha még gyorsabbá akarom tenni a csapatjátékom, akkor egyérintővel érdemes játszani.
Logikusnak tűnő gondolatmenet, ugyanakkor ez az irány pontosan a játék könnyedségét, a játékosságot tudja kiölni a labdarúgásból.
Van egy másik lehetőség is, ami nem faragja le a játékosok egyéniségét és nem löki át őket egy rohanó, egyérintős játékba. Ez pedig az, amikor a játékosok nem egyérintővel játszanak! E helyett átveszik a labdát, magukra csalogatják az ellenfelet körülbelül 3 méteres távolságra, és ezután passzolnak a társuknak. Hiszen ha az ellenfél elindul felém és közel jön hozzám, akkor nyilvánvalóan messzebb lesz a társamtól, mintha egyből lepasszoltam volna neki a labdát. Ráadásul, ha ezt kombináljuk egy rejtett átadással (ezt tegnap Denzel Dumfries két gólpasszán keresztül mutattuk be), vagyis az ellenfél nem tudja a passz előtti mozgásomból olvasni a valódi szándékomat, akkor még több időt nyerek vele a társamnak.
Ugyanakkor a külsős átadás is rejtettnek minősül. Hiszen a labdát adó játékos nem fordítja ki a csípőjét a passz megkezdésekor, tehát jóval nehezebben olvasható, mintha belsővel passzolna.
A következőképpen nézett ki ez az Argentína–Ausztrália mérkőzésen:
Messi (sárga nyíllal jelölve) vezeti a labdát és magára csalja két ellenfelét is
Amikor még biztonsággal passzolhat a társának, bal külsővel lepasszolja a játékszert. Az ausztrál játékosok háttal állnak a passzt kapó játékosnak. Vagyis először még meg kell fordulniuk, és csak ezután tudnak elindulni felé. Ez bizony időbe telik…
Enzo Fernández szintén nem egyből passzol, hanem átveszi a labdát. A védők felé fordulnak, majd amikor még biztonsággal tud passzolni, akkor jobb külsővel visszaadja Messinek a labdát. A védőknek először ismét meg kell fordulniuk, majd elindulni a labdát visszakapó Messi felé. Ez megint csak idő…
A sárga vonalakkal jeleztem, hogy mekkora szabad tere van Messinek. Ha Fernández egyből, belsővel visszaadta volna a labdát, akkor feltehetőleg nem lett volna ekkora szabad területe.
Messi ezúttal sem egyérintővel játszik, hanem vezetgeti a labdát.
Majd amikor körbekerítik, külsővel visszapasszolja a társának
Piros vonalakkal jelöltem azt a beszűkített területet, amit Messi maga köré teremtett a labdavezetése által, és sárga vonalakkal jelöltem azt az óriási területet, amit ezáltal Enzo Fernándeznek biztosított.Ez a nyugodt játék, az üres terek kialakítása az ellenfél csalogatása által, majd a valódi szándék álcázása a rejtett átadással nem egyszer, nem kétszer fordult elő a mérkőzésen, hanem folyamatosan jelen volt az argentinok játékában.
Íme, egy másik, kísértetiesen hasonló példa:
Messi a sárga nyíllal jelölt irányba vezeti a labdát. Már önmagában ezzel is rejti a valódi szándékát, hiszen nem abba az irányba halad, amerre passzol majd.
Amikor kellően magára csalogatta az ellenfeleket, akkor bal külsővel passzol a társának. A védőknek ismét fordulniuk kell, majd a labdás után rohanni.
Sárga vonalakkal jelölöm a csalogatás által kialakított üres területet...
Majd a labdás játékos ismét egy külsős (rejtett) passzal ugratja ki Lautaro Martínezt...
Ő pedig így lövőhelyzetbe kerül...Természetesen van létjogosultsága a kemény belsős átadásoknak is. Ugyanakkor érdemes több érintővel is játszani, sőt tudatosan magunkra csalogatni az ellenfél játékosait, ezáltal teret kialakítva a társainknak. Ráadásul, ha ezt a csalogatást rejtett passzokkal vegyítjük, még szebb és még hatékonyabb lesz a megoldásunk.
Szerző
