Jó átigazolási politikát folytat a DVTK?

A magyar futball egyik gyakran emlegetett tételmondata, hogy a hazai játékosok drágábbak, mint a légiósok. Sokszor hivatkoznak arra a klubvezetők, hogy költséghatékonyabb külföldről igazolni, mivel ezek a futballisták tapasztaltabbak, több játékperc van a lábaikban, mint a hasonló korú és értékű magyar labdarúgóknak, így nem lehet őket korholni azért, hogy előnyben részesítik őket. Ezek az állítások azonban sokszor féligazságokon alapulnak.

Ha egy meghatározott árkategóriában keresünk játékosokat, akkor egyértelmű, hogy több választási lehetőségünk lesz, ha egész Európából válogathatunk, mintha csak a magyar piacot vizsgálnánk – az megint egy másik kérdés, hogy a hazai felhozatalt valóban ismerjük-e. Azzal sem lehet vitatkozni, hogy egy átlagos külföldi futballista nagyobb tapasztalattal rendelkezik a pályán, mint magyar társa, ám ez már részben a sajátos hazai helyzetnek is köszönhető. Míg Európa legtöbb bajnokságában ugyanis a klubok nevelő munkát végeznek, és gyakran a játékoseladásokból élnek, addig nálunk a kiemelt finanszírozás miatt ennek sokkal kisebb a jelentősége. Ennek eredményeként nálunk az utánpótláskorúak még a támogatási ösztönzők mellett is sokszor csak a feltétlenül szükséges játékperceket kapják meg, ezzel pedig lemaradnak a hasonló korú európai bajnokságokban szereplő versenytársaikkal szemben.

Van más út is

Szerencsére vannak olyan klubok, amelyek rácáfolnak ezekre az állításokra, bizonyítva azt, hogy nem csak így lehet eredményesen működni. A Paksi FC például 2006 óta megszakítás nélkül szerepel az élvonalban, miközben csak hazai futballistákat alkalmaz. A legszemléletesebb és legfrissebb példa azonban a Kecskeméti TE.

Szabó István együttesét az előző idény elején a legtöbben biztos kiesőnek gondolták, de a KTE rácáfolva a várakozásokra, a túlnyomó részt magyar játékosokból álló kerettel a bajnokság második helyén zárt. Teljesítményük értékét tovább növeli, hogy nem első osztályú rutinnal rendelkező labdarúgókat gyűjtöttek egybe, hanem többnyire alsóbb osztályban szereplőknek, vagy más csapatoknál peremembernek számítóknak adták meg a lehetőséget. Szalai Gábor – aki júniusban Marco Rossi válogatott keretébe is bekerült – két szezonnal korábban még az NB III-ban szerepelt, akárcsak Vágó Levente. A védelem biztos pontjának számító Belényesi Csaba is évekig csak a harmadosztályban kapott lehetőséget. A Kaposvárral egy idényt az élvonalban töltő Nagy Krisztiánra sem csapott le egyetlen klub sem. A sérüléséből felépült Banó-Szabó Bencét, aki a bajnokságot öt góllal zárta, a Budapest Honvéd nem marasztalta. Valószínűtlen, hogy korábban egyiküket sem lehetett volna megszerezni. Talán nem láttak bennük elég potenciált? Úgy vélték, hogy nem lennének képesek az első osztályban jó teljesítményre? Szabó István bizonyította, hogy csak komoly szakmai munka kell hozzá, és lám, a gyengébbnek gondolt játékosok is kivirágoznak. Mindezt úgy, hogy az OTP Bank Liga egyik legkisebb költségvetése mellett tették meg. Akkor mégsem olyan drágák a magyarok?

Diósgyőrben máshogyan döntöttek

A DVTK vezetősége előtt tehát ott volt a példa, hogy lehet ezt másképpen is sikeresen csinálni, ám ők máshogyan döntöttek. Úgy vélekedhettek, hogy a hazai piacról nem tudnak olyan játékosokat szerződtetni, akik erősítést jelentenének. Az első forduló megkezdéséig összesen 12 légióst igazoltak, magyar futballistát egyet sem.

A kapus poszt különösen érdekesen alakult, hiszen az utánpótlás-válogatott, korábban a Juventusszal az UEFA Youth League-ben szereplő Senkó Zsombor távozott, a helyére pedig a horvát Karlo Sentic és a Kisvárdáról Artem Odincov érkezett. Ezen a poszton igazából megvolt a fiatalszabálynak is megfelelő, tehetséges magyar, de nem bíztak meg benne annyira, hogy az élvonalban kezdőként számítsanak rá – szemben a Senkót végül leigazoló Zalaegerszeggel. De nemcsak az ő távozása érdekes. A DVTK-nál létszámfeletti Könyves Norbert az élvonalbeli rivális Pakshoz került, Szűcs Kornélban a Kecskemét látott fantáziát, Illés Bálint és Vajda Botond pedig pont egymás ellen debütált a DVSC–Mezőkövesd bajnokin, ahol utóbbi egy kapufával és jó játékkal jelezte, hogy ezen a szinten is lehet rá számítani.

Akár sikeresek is lehetnek

De ne legyünk igazságtalanok a DVTK vezetőivel és Kuznyecov Szergejjel szemben, hiszen nekik kell meghatározni, kikkel tudnak együttműködni, hogyan szeretnék felépíteni a csapatukat. Van olyan, hogy egy játékos nem tud jól teljesíteni egy csapatban vagy egy edző alatt, míg máshol vagy mással szinte válogatott formába kerül. A sikerhez nemcsak egy út vezet, ami például Kecskeméten működött az lehet, hogy itt nem menne, s ezt reálisan felmérve akár igazolható is lehet ez a nyári transzferidőszak.

Kuznyecov a Diósgyőr padján eltöltött kevesebb, mint egy éve alatt már kiharcolt magának annyi bizalmat – 33 bajnokijából a másodosztályban 28-at megnyert –, hogy megbízzunk a döntéseiben. Az első forduló alapján a kapus Sentic vagy a nigériai balhátvéd Bitok Stephen kifejezetten jól mozgott, míg Alexander Vallejo spanyol középpályáshoz méltóan osztogatta a középpályán a labdát. Stephen megindulásaival a Puskás Akadémia játékosainak is meggyűlt a bajuk, több alkalommal is sikeresen tört át a rá támadó felcsútiak között. Az első fordulóban a vereség ellenére az összkép biztató volt, de legalábbis semmiképpen sem rossz. Ha az új játékosok képesek lesznek beépülni az együttesbe, akkor a tulajdonos azon álmai is teljesülhetnek, hogy a felsőházban végezzenek.

Az esetleges sikernek is lehetnek árnyoldalai

Vegyük azonban észre azt is, hogy az érkezők beépülésének feltétele a feljutást kiharcolók kikerülése a csapatból vagy a korábban megszokott pozícióból. A házi gólkirály Lukács Dániel, Argirisz Kampecisz és Marin Jurina érkezésével messzebb került a kaputól, ami számára kevesebb gólszerzési lehetőséget jelenthet. Az előző idényben 20 évesen is alapember Bényei Ágoston csak csereként jutott ezúttal szóhoz, míg a télen Soroksárról igazolt Lőrinczy Attila még úgy sem. A most sérülés miatt hiányzó Jurek Gábor is nehéz helyzetbe kerül majd, ha szeretne újra rendszeres lehetőséget kapni. Egyszerűen nincs annyi hely a csapatban, hogy mindenki megkapja a szükséges játékperceket, és ami ebben a helyzetben a legszomorúbb, hogy pont azok kerülnek partvonalon kívülre, akik a klubot visszajuttatták az élvonalba.

Mi van akkor, ha nem fog működni a terv

Eddig arról beszéltünk, hogy a DVTK sikeres lesz és csak egyéni vesztesek maradnak az átalakulás után. De mi van akkor, ha a megerősített csapat nem a várakozásoknak megfelelően szerepel? Visszanyúlnak azokhoz, akikkel a Diósgyőr bajnok lett? A meccshiányos, önbizalomvesztett, esetleg magát sértve érző régiek képesek lesznek fordítani a csapat eredményességén?

Három idénnyel korábban a kiesés elől menekülő klubnál a téli transzferidőszakban nagybevásárlást tartottak, és feltöltötték a keretet főleg horvát futballistákkal. A tavasz velük nem is sikerült rosszul – volt mihez képest javulni –, de a kiesést nem tudták elkerülni, a másodosztály támogatási rendszere miatt pedig szinte az egész csapatot újra kellett építeni. Az élvonal erőviszonyai alapján a Ferencváros és talán a Puskás Akadémia kivételével nincs olyan együttes, amely biztosra vehetné az első osztályú tagságát, így hazardírozásnak tűnik szinte csak olyan labdarúgókkal feltölteni a keretet, akiknek egy esetleges kiesést követően jó eséllyel távozniuk kell.

Hol állunk most

Bár még nem ért véget az átigazolási időszak, az már most is látszik, hogy nagy változások vannak Diósgyőrben. Ennyi érkezőt időbe telik beépíteni és csapattá formálni, miközben erre a várhatóan kiélezett bajnoki küzdelem miatt nem nagyon lesz lehetőség. A vezetőség ezzel a lépéssel kockázatot vállalt, aminek eredményét talán csak a bajnokság végén fogjuk tudni igazán megítélni.

Kiemelt kép: DVTK