Jó kaják, szép tájak és calcio minden mennyiségben – olaszországi útinapló

Különös kettősség lehet a sportturisták többségében, ami a tömeghez való viszonyukat illeti. Egy-egy hely legkülönlegesebb nevezetességeinél – minden más turistához hasonlóan – akkor boldogok, ha minél kevesebb idegen emberrel kell osztozniuk az élményen, és senki nem mászik bele a fotóikba, ezzel ellentétben a sporteseményeken a nagy lélekszám általában sokkal jobb és emlékezetesebb hangulattal jár együtt.

Egy külföldi utazásban személy szerint majdnem annyira szeretem a szervezés fázisát, mint már ott lenni a „mostban”, és megélni azokat a pillanatokat, amiket akár több hónapos előkészület előz meg. Ez most sem volt másképp, már december elején megvettük a repülőjegyeinket Pisába, majd februárban a szállásokat is lefoglaltuk Firenzébe és La Speziába.

Eredetileg nem Olaszország, hanem Spanyolország, azon belül is Andalúzia lett volna a célpontunk, de anyagi megfontoltságból végül előbbire esett a választásunk. Fontos szempont volt, hogy minimum egy topligás mérkőzést a helyszínen tudjunk megnézni, ebből végül kettő lett.

Ha a szezon nagy részében fantasztikus teljesítményt nyújtó, már szinte bajnok Napolit kivesszük a számításból, akkor a topligák közül a 2022-23-as évad hajrája előtt a Serie A tűnik a legkiegyensúlyozottabbnak. Hiába van már évek óta ugyanaz a hét klub a tabella legfelső részén, a pontvadászat hétről hétre rejt fordulatokat magában. A 30. fordulót követően is a 2. helyen álló Lazio és a 7. pozícióban lévő Atalanta között alig 12 pont a különbség, vagyis a nápolyi együttes mögött kiadó három BL-helyért még óriási csata várható. (A cikk a 31. forduló kezdete előtt készült – a szerk.) Sőt mivel az AS Roma és a Juventus is talpon van még az Európa-ligában, ezért még az a lehetőség is fennáll, hogy ősszel első alkalommal lesz öt itáliai klub a legrangosabb európai kupában, amennyiben valamelyikük megnyeri az El-t.

A pisai ferde torony, a világ egyik legtöbbet fotózott épülete

A város egyetlen igazi látványossága a világ egyik legtöbbet fotózott épülete, a ferde torony. Építése 200 éven át tartott, mert a túl gyenge talaj miatt sehogyan sem tudták kiegyensúlyozni azt a ferdeségét, ami ma turisták millióit vonzza a toszkán kisvárosba. A kötelező fotó elkészítése után megettük az első pizzánkat. A vékony tésztájú verzió személy szerint nem a kedvencem, így én a következő napokban áttértem a különböző tésztákra és a tengeri herkentyűkre.

A „taktikánk” az volt, hogy minden nap egyszer eszünk étteremben – ezzel egyszerre tisztelgünk az olasz konyha remekműveinek és a pénztárcánkat is megkíméljük a kiürüléstől. Minden étteremben lehetett kártyával fizetni, amivel általában éltünk is. Ez sajnos azt is jelentette, hogy ilyenkor nem tudtunk borravalót adni a pincéreknek. A pizza ára 7-10 euró körül volt, a tésztáké 10-14 euró, a tengeri herkentyűké 12-18 euró.

Pisából már az első este La Spezia felé vettük az irányt, ahol a következő három napot töltöttük. Rögtön a pénteki nap izgalmasnak ígérkezett, mert az UNESCO világörökség részeként számon tartott Cinque Terre és első olasz bajnokink is a program része volt.

A Cinque Terre annak az öt, a Ligur-tenger partjára épült kis mesebeli falucskának a közös neve, amelyek mindegyike már-már lehetetlen helyen fekszik. Északról délre Monterosso, Vernazza, Corniglia, Manarola, Riomaggiore mindegyike rejt magában valami egyediséget. Ezeket a falvakat a Sentiero Azzurro nevű nehéz, ámde annál gyönyörűbb túraútvonal köti össze. A tengerparti út jelenleg csak Monterosso és Corniglia között látogatható, a másik fele a gyakori sziklaomlás miatt le van zárva. Ez a „sziklaomlás” szó ne rémisszen el senkit ennek a helynek a meglátogatásától, mert a megnyitott szakaszok egytől-egyig biztonságosak! Nemcsak a tengerparton lehet ezeket a településeket felfűzni egymás után szép sorban, ugyanis feljebb, a hegyek gerincén is vezet túraútvonal.

A Cinque Terre az UNESCO világörökség része

Aki a könnyebb utat választaná, a vasutat javasoljuk. Corniglia és Manarola között mi is vonatoztunk, és La Speziából is csak vonattal lehet eljutni erre a területre. Az oké, hogy falvakat építenek egy ilyen területre, de hogy még a vonatot is bevezetik alá/közé… Le a kalappal az építészek előtt! Mivel ez egy nemzeti park, ezért a belépésért fizetni kellett. A La Spezia-i vasútállomáson meg lehetett venni a 7,5 eurós belépőt, és még 5-5 euróba kerültek az egyes vonatjegyek. Mivel az olasz vasúttársaság épp aznap sztrájkolt, amikor mi ott voltunk, ezért a korlátlan vonathasználatot is magában foglaló 18,20 eurós belépőt nem volt lehetőségünk megvenni. (Ezt a napot leszámítva egyébként a vasút nagyon jó közlekedési eszköznek bizonyult az egyhetes utunk során.)

Estére már ismét La Speziában voltunk, ahol a szállásunktól alig egy utcára lévő Stadio Alberto Piccóra irányult minden figyelmünk. Itt rendezték a Spezia–Lazio meccset, amire rajtunk kívül további 9 498 ember volt kíváncsi a helyszínen. Miután 7 éves gyerekek módjára nevettünk azon, hogy a Curva Piscina lelátón fogunk ülni, bementünk a stadionba. A fekete-fehér mezes csapat 1919 óta itt játssza a hazai meccseit.

A Stadio Alberto Picco, a Spezia Calcio otthona

A klub a történetének legnagyobb sikerét 1944-ben aratta, amikor megnyerte az egyetlen bajnoki címét. A Serie A-ban a 2020-21-es szezon óta rendre a kiesés ellen harcol, eddig mindig sikerrel. Jelenleg a 17., még éppen bennmaradást érő pozícióban tartózkodnak, három ponttal megelőzve a már kieső helyen lévő Hellas Veronát. Öt győzelmük van az idényben, ezek közül a legemlékezetesebb mindenképp a márciusi, Inter elleni 2–1-es siker.

A remek formában lévő, ezüstérmes helyen álló Lazio akár a milánóiakhoz hasonlóan bajba is kerülhetett volna, ám hiába dolgozott ki a Spezia az első percben egy nagy helyzetet, a kapufa megmentette a fővárosi gárdát. Innentől már a Lazio irányított, és végül 3–0-ra nyert, újabb fontos három pontot szerezve a BL-ért folytatott csatában. Ciro Immobile tizenegyesből lőtt gólt, a csereként beállt Antonio pedig egy óriási szólóval bolondította meg a hazai védőket és lőtt a kapuba.

És ez nem csak az első osztályra igaz! A La Speziából Firenzébe vezető vonatutunk során Massa városában szállt fel egy népes és aktív drukkerhad. Csak nagy nyomozás után tudtunk kideríteni, hogy egy ötödosztályú, azaz már vastagon az amatőr ligában szereplő együttest kísértek el idegenbeli mérkőzésre legalább százan.

Vasárnap délután érkeztünk meg Firenzébe, és rögtön láttuk, hogy ez teljesen más, mint a Cinque Terre és környéke. Ott is sok turista volt, de amit a toszkán fővárosban tapasztaltunk, az már-már egészségtelen. Turistaként beszélve a tömegturizmus káros hatásairól valamennyire visszás, de annyit hadd írjunk le, hogy Firenze belvárosa elesett. Aki több napot töltene el az amúgy óriási történelmi jelentőséggel bíró helyen, annak javasoljuk, hogy a reneszánsz belvárost „tudja le” egy nap alatt, ahol már április közepén sem lehetett egy gombostűt sem leejteni.

Az Uffizi-galériában a sorban állás az előre megváltott jeggyel sem kerülhető el, csak egy gyorsabban haladó sorba kell beállni vele. Két nappal előtte online megvettük a 38 eurós kombinált belépőt, amellyel a páratlan művészeti kincseket őrző múzeum mellett a Palazzo Pitti és a Boboli-kert is látogatható volt. „Ebben a válogatott, értékes gyűjteményben csak a legnagyobbaknak és a legnevezetesebbeknek van helyük” – már az Uffizi 1581-es megnyitásától ez az alapelv. Da Vinci, Botticelli, Michelangelo, Raffaello, Rubens. A reneszánsz legnagyobb képviselőinek remekműveire nagyon sokan kíváncsiak voltak. Nem volt olyan terem a 46-ból, amiben ne lett volna kétszámjegyű nézelődő. Ez eleinte egy kicsit zavaró volt, csökkentette az élményt, de azért meg lehetett szokni.

Kilátás Firenzére a Piazzale Michelangelóról

Nekünk a Palazzo Pitti gyűjteményei és királyi lakosztályai, illetve a hozzá tartozó, amúgy szépen „karbantartott” Boboli-kert is messze felülmúlta az Uffizi galériát. Szerencsénkre felhős volt az idő és egy zápor is elkapott bennünket, amikor a Boboli-kertből átsétáltunk a Piazzale Michelangelóra, ahonnan az egyik legszebb kilátás nyílik a városra, így ott sem voltak vészesen sokan. Ezek mind Firenze déli részén, az Arno-folyó másik oldalán találhatóak. Ezeken kívül mi a város rejtett szépségeit inkább északon, Rifredi és Statuto városrészekben találtuk meg.

A Villa Fabricotti és a hozzá közeli parkok környékén egyetlen turistabusszal sem találkoztunk, viszont nagyon sok helyi fiatallal és családdal igen. A vonaton túl lévő keleti rész szintén hasonlóan szimpatikus volt számunkra. Ez nem véletlen, hiszen a Stadio Artemio Franchi is itt található, ahol hétfő este az igen komoly téttel bíró Fiorentina–Atalanta összecsapást rendezték meg. A hazaiak a Konferencia-ligában már az elődöntőben járnak, és nem futnak rossz szezont. Egy győzelemmel akár még a 7. helyre is megnőtt volna az esélyük.

A Stadio Artemio Franchi, a Fiorentina otthona

Jól is játszottak a firenzeiek, de Joakim Maehle góljával mégis az Atalanta mehetett előnnyel a szünetre. A fordulás után is nyomott a Fiorentina, aminek az 56. percben meglett az eredménye: Arthur Cabral büntetőből egyenlített. Mielőtt a brazil támadó nekifuthatott volna a labdának, a VAR-procedúra miatt kb. 5-6 percet állt a játék. A stadionban helyet foglaló 29 ezer embernek fogalma sem volt, hogy mi történik. Tényleg megérné a bírókat bemikrofonozni! A liláknak még a maratoni ráadásban is több nagy esélyük volt a győztes találatra, de végül nem jártak sikerrel, így maradt az 1–1-es döntetlen.

Éppen utóbbi miatt döntöttünk úgy, hogy míg La Speziában 20 euróért megelégszünk a kapu mögötti helyekkel, addig Firenzében 35 euróért a hosszú oldalt választjuk, hogy közelebb legyünk a pályához. Jó helyünk volt mindkét meccsen ennek a taktikának köszönhetően.

Siena – egy toszkánai kisváros fantasztikus adottságokkal

Az utolsó napon Pisába visszaérve egy kávé és egy sütemény mellett átlapoztuk a La Gazzetta dello Sport nevű ikonikus sportnapilap aktuális számát, amelyen – a rózsaszín papírra nyomtatott festékkel ellentétben – nem fog az idő. A spanyol Marcához hasonlóan itt is a futball van a fókuszban, a 40-50 oldal háromnegyede a labdarúgásról szól. Megérte átlapozni, mert napjainkban bőven van olyan minőségi tartalom, amiről írhat az olasz lap. A szoros bajnokság mellett a BL-elődöntőben összejött a Milan–Inter városi derbi, a Fiorentina harcban van az EKl-trófeáért, és még az is előfordulhat, hogy Juventus–Roma finálét rendeznek Budapesten az El-ben.

Ez nem futball, ez calcio!

A felhasznált fotókat a szerző készítette.