Joshua Kimmich: "Guardiola olyan tereket mutatott nekem, amelyek számomra nem léteztek"

Huszonhat éves, és olyan az arca, mint egy gyermeké. És első pillantásra, amikor mosolyog, még fiatalabbnak tűnik. Azonban amikor beszélni kezd, minden megváltozik. Még a nővére is azt szokta mondani neki: „Joshua, te az idős emberek életét éled” – mondta még a keddi mérkőzés előtt Joshua Kimmich, a Barcelona Bajnokok Ligája-ellenfele, a Bayern München német középpályása. (A találkozót a Camp Nouban a bajorok nyerték meg 3-0-ra.) „Azért szokta ezt mondani, mert szeretek korán lefeküdni és otthon lenni” – mesélte nevetve a bajor együttes melegítőjébe öltözött Kimmich a spanyol lap újságíróinak.

„Szeretek a hegyekbe menni és túrázni. Segít kitisztítani a fejemet. Hogy tisztán lássam a dolgokat – kezdte az interjút Kimmich. – Soha nem én voltam a leggyorsabb vagy a legerősebb a pályán. Nem is én voltam a legtehetségesebb. Ahhoz, hogy elérjem a céljaimat, egy kicsit mindig jobban kellett teljesítenem, mint a többiek.”

– Miben voltál te a legjobb?

– Gyermekkoromat az iskola és a foci között töltöttem, mint minden gyerek körülöttem. Jó voltam, de nem tudom, hogy tudatában voltam-e annak, hogy én vagyok a legjobb. Minden megváltozott, amikor a stuttgarti akadémiára kerültem. Rájöttem, hogy sokkal tehetségesebb gyerekek is vannak a világon. Ezért keményebben és jobban kellett dolgoznom, hogy meg tudjak felelni a környezet elvárásainak. És én így is tettem.

– Ez minden?

– Talán annyi még, hogy gyorsabban kellett gondolkodnom, mint a többiek. Ha nem vagy erős vagy tehetséges, akkor fejben kell gyorsabbnak lenned. A legfontosabb, hogy élvezd a játékot, hogy boldoggá tegyen a labda, és hogy ne zavarjon az edzés. Sokat kellett fejlődnöm, és ez a fejlődés a játék iránti szeretet nélkül nem sikerült volna.

– Nagyon ambiciózusnak tűnsz.

– Ahhoz, hogy a Bayernben és a német válogatottban játszhass, ilyen szintű ambícióval kell rendelkezned. A környezetemben az elvárások mindig nagyon magasak, de szeretem a nyomást. Szeretem azt az érzést, hogy nyernem kell. A Bayernnél és a német válogatottban pedig mindig nyerni kell. De az elvárás, amit magammal szemben támasztok, mindig magasabb, mint ami kívülről jön. Az a nyomás, amit magamra helyezek, erősebb, mint a környezetem által gyakorolt nyomás.

– A teniszező Naomi Oszaka a legutóbbi US Openen azt mondta, hogy nem örült a győzelemnek, csak megkönnyebbült.

– Azt hiszem, nagyon nehéz lehet, ha egyedül vagy. A tenisz egyéni sport, míg mellettem partnerek vannak. Fontos megkülönböztetni a különböző típusú nyomástípusokat is, amelyeknek egy profi sportoló ki van téve. Egyrészt ott van a tömeg által gyakorolt nyomás. De ott van még a csapatod és a saját elvárásaid nyomása is.

– Hogyan kezeled a környezetében lévő nyomást?

– Minden sportágban meg kell tanulni együtt élni a nyomással. A probléma az, hogy a futball világában, amikor arról beszélnek, hogy valaki nyomást érez, azt gyengeségként értelmezik. Én nem így látom. Ezért örülök, amikor az emberek beszélnek ezekről a dolgokról. És jó, hogy ez megtörténik, mert ez lenne a normális. De mivel erről még mindig nem beszélnek eleget, az emberek azt hiszik, hogy mindig erősnek és magabiztosnak kell lenned.

– Lenni vagy mutatni?

– Mindkettő. Számomra is fontos, hogy ilyen legyek. Az önmagadban való hit segít a fejlődésben, különösen akkor, amikor a dolgok rosszul mennek. Én például bármikor beszélgethetek a csapattársaimmal. Felhívhatom Leont (Goretzka) vagy Serge-t (Gnabry), és beszélhetek velük a félelmeimről.

– Tényleg?

– Természetesen. Ez is az erős és működőképes csapat egyik kulcsa. Ők a csapattársaim, de egyben a barátaim is. Fontos, hogy a barátaiddal egymás mellett, csapatként harcoljatok. De vannak különbözőségeink is.

– Mik ezek a különbségek?

– Nos, például én nem vagyok góllövő. Nem gondolok állandóan a gólszerzésre. Számomra más szabványok számítanak. Arra figyelek, hogy a csapat működik-e. Természetesen nagyon szeretek passzolni és átjátszani az ellenfelet. De élvezem a győzelmet is, és ehhez a csapatnak sokat kell dolgoznia. Különösen most, hogy a nézők visszatértek.

– Volt valami pozitívuma annak, hogy a közönség nélkül játszottatok?

– Szerintem a mérkőzés egy kicsivel igazságosabb lett. Kevésbé volt érzelmes. Minden nyugodtabb volt, nem volt az a súrlódás az ellenféllel, ami a lelátón lévő tömegben előfordulhat. Nekünk pedig, akiknek olyan játékosaink vannak, mint Thomas (Müller) vagy én, akik szeretnek kommunikálni a pályán, könnyebb volt a dolgunk. De a futball az egy olyan szórakozás, amelyben az érzelmek főszerepben vannak, és az emberek nagy része szereti megélni az érzelmeit.

None

– A csapatszellem fontosságát említetted. Amikor Ter Stegen arról panaszkodik, hogy nem Németországban játszik, érted a mondanivalóját?

– Természetesen. Mindenkinek ambíciói vannak. Ő ráadásul egy hihetetlenül jó kapus, hirtelenjében nem is tudom, mióta játszik a Barcában, és hányszor nyert Bajnokok Ligáját. A probléma az, hogy nálunk van Manu (Neuer), aki a világ legjobb kapusa. Ez a kapusposzt pechje: ez egy olyan pozíció, ahol csak egy játékos játszik egyszerre. Ha van egy nálam jobb középpályás a csapatban, akkor lehetőségem van középhátvédet vagy hátvédet játszani. Amikor fiatal voltam, nagy előny volt számomra, hogy különböző posztokon játszhattam. Sokat segített nekem.

– Miért?

– Játszottam belső védőként, szélsőhátvédként és középhátvédként is. Minden pozícióban más-más készségekre van szükség, és más-más koncepciókkal kell tisztában lenned. Ma, amikor a pályán vagyok, tudom, hogy a csapattársaimnak mire van szüksége. Ez segített abban, hogy megértsem a játékot globálisan is, nemcsak lokálisan. Pep (Guardiola) ebben az értelemben nagyon fontos volt számomra. Mindig ragaszkodott ahhoz, hogy a figyelmem a csapattársak által felvett pozíciókra terelődjen elsősorban. Abban a folyamatban, amikor a Bayernhez kerültem, Xabi Alonso is kulcsfontosságú volt. Megtanított arra, hogy a pályán való tájékozódás és információgyűjtés holisztikus legyen, a pálya perifériáit is beleértve. Ehhez az egészhez szükséged van az edző és a csapattársaid segítségére is.

– Hogy érted ezt?

– Két dolgot kell megértened, amikor középpályásként játszol. Az egyik az, hogy az edző mit vár el a csapattól, a másik pedig a pályán való tájékozódás. Ez azt jelenti, hogy folyamatosan figyelned kell, hol vannak a csapattársaid és hol az ellenfeleid; mikor kell labdát vezetned, mikor passzolsz előre és mikor passzolsz vissza. A nagy kihívás az, hogy megtaláljuk a szabad területeket. Ezt élvezem a legjobban, mert ha ezt jól csinálod, akkor jó csapatjátékossá válsz.

– A Brazília elleni 7-1-es győzelem vagy a Barca elleni 8-2-es győzelem volt fontosabb a német szurkolók számára?

– Az ország számára az a 7-1-es győzelem a hihetetlen, igazán látványos kategória volt. De számunkra, a Bayern számára a 8-2 nagyon különleges volt, és nem csak az eredmény miatt. Németországban gyakran csak fekete-fehér van: vagy szereted a Bayernt, vagy ellene vagy. De azon a napon valami furcsa és váratlan dolog történt: azt hiszem, mindenki azt akarta, hogy nyerjünk. Németországban és Európában egyaránt.

– És miért volt ez így?

– A futball miatt, ahogy játszottunk. A stílusunk miatt: folyamatos letámadás és intenzitás labdával és labda nélkül egyaránt. Sok gólt is lőttünk aznap. Mindig is jobb volt 4-3-ra nyerni, mint 1-0-ra. Jó volt azt a futballt nézni, és az emberek azonosultak velünk.

– Azt hiszem, Flicknek ehhez sok köze volt.

Természetesen.

Olyan neves edzők voltak rád hatással, mint Guardiola, Flick, Ancelotti és most Nagelsmann.

És ők mind nagyon különbözőek.

– Tudnál mesélni róluk?

– Húszéves voltam, és a másodosztályból jöttem. Olyan posztokon játszottam, amelyekről nem is tudtam, hogy tudok játszani. És olyan szabad területekre világított rá nekem a futballpályán, amelyek korábban nem léteztek számomra. Flickkel ez másképp volt. Mindig a kezdőcsapatban voltam, nem hagytam ki meccset. Nagyon jó és tisztelettudó ember. Sokat beszélt a játékosokkal, és megkövetelte, hogy az edzői stáb többi tagját is tiszteljük. Nagelsmann nagyon fiatal, de edzőként már rengeteg tapasztalattal rendelkezik.

– Mit vársz a Barcelonától immáron Messi nélkül?

– Gyerekkoromban Messi miatt néztem a Barcát. Érdekes lesz a csapat nélküle, de még így is sok minőségi játékosuk van. A fiatalabbak is kitűnőek, mint Pedri és De Jong, és tapasztaltabbak is, mint Busquets, Depay és Marc (ter Stegen). Nehéz meccs lesz.

– Meglepett Messi távozása?

– Ki az, aki nem lepődött meg? Most a PSG-nek vannak top játékosai. Érdekes lesz látni, hogyan fognak csapatként működni.

– Szerinted a legutóbbi három Bajnokok Ligája-győztes (Liverpool, Bayern és Chelsea) a csapatot helyezte előtérbe az egyénnel szemben?

– Igen, és ezért akarok ellenük játszani. Szeretném őket legyőzni a mi csapatunk erejével.

Az eredeti interjú ide kattintva érhető el az El País weboldalán.