„Kacsamesék” az olimpiáról – Henry Robert Pearce megható tette
„Nem a győzelem, hanem a részvétel a fontos” – így szól az egyik legismertebb sporttal kapcsolatos szállóige. Egy ausztrál evezős fejében is átfuthatott ez a gondolat az 1928-as olimpiai negyeddöntőn, amikor élen haladva, egy előtte átúszó kacsacsalád biztonságát szem előtt tartva lelassított, kockára téve a futamgyőzelmét – ugyanakkor bízott abban, hogy be tudja hozni a lemaradását és meg sem áll az olimpiai aranyéremig.
Henry Robert Pearce 1905-ben született Sydneyben. Mivel evezős családból származott – édesapja és nagyapja is magas szinten versenyzett –, nem meglepő, hogy már kisgyermekkorában megszerette a sportágat. Első figyelemre méltó eredményét hatévesen érte el, amikor egy versenyen a nála tíz évvel idősebbek által alkotott mezőnyben második helyen ért célba. Sportkarrierje a későbbiekben fokozatosan ívelt felfelé, többször is országos bajnok lett hazájában az egypárevezősök között.
Az 1928-as amszterdami nyári olimpián is aranyesélyesként indult. Ő vitte az ausztrál zászlót a megnyitó ünnepségen – ez is azt támasztotta alá, mekkora elismertségnek és népszerűségnek örvendett. A versenyeit a végső győzelemre esélyeshez méltóan kezdte, az első fordulóban utcahosszal verte a mezőnyt, a következőben is hatalmas különbséggel, majdnem húsz másodperccel lett jobb a második helyezettnél.
Átvághatott volna rajtuk, de ehelyett lelassított, és az evezőire támaszkodva várt, amíg elhaladtak előtte. A második helyezett versenyző kihasználta a nem várt előnyt, és hamar nagy előnyre tett szert Pearce-szel szemben.
„Éppen egy franciával versenyeztem, amikor üvöltést hallottam a tömegből a csatorna partján. Láttam, hogy néhány néző hevesen mutogat valamire. Láttam, hogy egy kacsacsalád úszott előttem lassan, egyik parttól a másikig. Ez most már mókásnak tűnik, de akkor nem volt az, mert az evezőimre támaszkodva kellett várnom addig, amíg tiszta nem lett előttem az út, közben pedig az ellenfelem öt hossznyi előnnyel húzott el”
– emlékezett vissza a nem mindennapi helyzetre egy interjúban.
A fia visszaemlékezései alapján úgy tűnhet, Henry Robert Pearce a nem várt hátrány ellenére is bízott az erejében és a képességeiben – elhitte, hogy még így is az élen végezhet. „Egy igazi versenyző típus volt. Ha szoros lett volna a verseny, átment volna azokon a kacsákon” – mesélte Rupert Pearce.
Végül nem kellett a végén izgulnia az utolsó métereken: a 2000 méteres verseny második felében hatalmas hajrát nyitott, majdnem 30 másodperces előnnyel nyerte a futamot Vincent Saurin előtt. Később az elődöntőben és a döntőben is diadalmaskodott, így valóra vált az álma: olimpiai aranyérmet szerzett. Négy évvel később Los Angelesben megismételte a parádés szereplését, újra az első helyen végzett.
Az 1932-es ötkarikás játékok után viszont a profi karriert választotta, így több olimpián már nem vehetett részt, de a remek eredményekkel a továbbiakban sem maradt adós, az 1933-as világbajnokságot is megnyerte. Miután abbahagyta az evezést, rövid ideig belekóstolt a birkózásba, majd a második világháború kitörése után fiatal katonák kiképzésével foglalkozott Kanadában. Torontóban halt meg 1976-ban.
Az utókor a mai napig is elismeréssel és szeretettel emlékszik rá – nemcsak a bámulatos eredményei, hanem az említett megindító tette miatt is.
Kiemelt kép: gyorshirek.hu
Szerző
