Kardok a magasban

Márpedig bőven volt miért visszavágni a 2017 óta az összes világbajnokságot aranyéremmel záró dél-koreaiaknak, hiszen a négy megnyert döntőjükből háromszor is minket múltak felül. Ezúttal viszont a magyar kard volt az élesebb pengéjű, csapatunk olyan eltökélt, fókuszált, és magabiztos vívást mutatott be, amire nem volt, nem lehetett ellenszerük még a világklasszisokkal felálló ázsiaiaknak sem.

A rendkívüli izgalmakat és fordulatokat tartogató, feszültségteli döntőt a magyar csapat erősen és valamivel jobban kezdte, de egy pillanatig sem lehettünk nyugodtak, hiszen a lehető legkeményebb rivális állt velünk szemben – győzni csak a tökéletest közelítő vívással lehetett. A magyarok ennek megfelelő elszánással mentek előre, de két tusnál nagyobb előnyt nem engedett a dél-koreai csapat. A negyedik asszóban aztán Szatmári szintet lépett és csodálatos vívása után 20:16-tal adta át a stafétát Gémesinek. Ellene azonban nagyon elkapta a fonalat Oh Szang Uk, és egy 9:3-as rohammal 23:25-re fordított 2019 egyéni világbajnoka. A következő két kör után is az ellenfél vezetett még, de ellépni nem tudott; az utolsó előtti asszóban Szatmári 33:35-nél lépett pástra. Rögtön kapott három tust, de aztán megint hengerelt a világbajnok magyar, sorozatban hatot adott Kimnek, és 40:39-re fordított! A két befejező ember természeten Szilágyi Áron és Oh Szang Uk volt, háromszoros olimpiai bajnokunk elképesztően koncentrált és határozott vívással hozta az asszót, és 45:42-re lezárta a mérkőzést.

A világbajnokok (balról jobbra): Gémesi Csanád, Szilágyi Áron, Decsi Tamás és Szatmári András (Forrás: hunfencing.hu)

Szilágyi tavaly megnyerte az egyéni vb-címet is, Szatmári már korábban, 2017-ben Lipcsében világbajnok lett, de a csapatarany eddig sehogy sem akart összejönni ebben a felállásban. Sőt. Elképesztően régen nem akart összejönni sehogy. Ez volt a magyar féri kardvívás 22. világbajnoki győzelme csapatban, és soha nem telt el még ilyen hosszú idő két vb-címünk között. 2007-ben Szentpéterváron nyertünk utoljára, és már abban a csapatban is ott volt Decsi és Szilágyi is (Nemcsik Zsolt és Lontay Balázs mellett) – ilyeténképpen ez a két időben oly távoli arany mégis összeért most.

Az akkor 17 éves Szilágyi még gimnazista volt, most a jelen legnagyobb vívója, világbajnok csapatunk vezére, akinek évek óta első számú ambíciója, hogy a társaival együtt is csúcsra érjen. Decsi pedig immár 40 esztendős és akárcsak a puszta jelenlétével is képes hozzátenni a közös teljesítményhez. Szatmári a világ egyik legjobb kardvívója, az egyéni kudarca utáni mélységből úgy magasodott fel, hogy öröm volt nézni, ha ezt az attitűdöt képes megragadni és tovább vinni, új távlatok nyílhatnak előtte és a válogatott előtt is. Gémesi pedig valószínűleg a legnagyobb harcos az aranynégyesben, ő a döntőn belül tudott visszajönni az Oh elleni asszó mélysötét bugyrából. Utána olyan tusokat adott Gu ellen, amire csak a legnagyobbak képesek – nagyon megérdemelte, hogy immár ő is világbajnoknak tudhatja magát!

A lehető legjobb döntés volt Tokió után, hogy együtt maradtak a fiúk (Decsinél volt kérdéses a folytatás), hogy az olimpiai bronzérem nem csupán megnyugvást és némi elégtételt, hanem új lendületet is adott Párizsig! Európa csúcsára már tavaly feljutottak Szilágyiék (2018 után így együtt másodszor), most megnyerték a világbajnokságot – a sorminta adott.

Az utánozhatatlan magyar virtus, a széles technikai repertoár mind alap, ez sosem volt kérdés. A csapategység, az egymásért való küzdeni tudás szintén a sajátjuk a kezdetektől. De az a rendíthetetlen céltudatosság, és lehengerlő előadásmód, amit pénteken ilyen magas szinten láthattunk, még új. És midőn ezen erények összeadódtak a páston, csapatunk legyőzhetetlen volt. A legszebb időket megidézve, legendás elődjeikhez méltóan vívtak, és írták tovább a legtradicionálisabb magyar sportág dicsőséges történetét.

A magyar kard most újra ott van, ahová teremtetett: fent, a magasban!

Kiemelt fotó: hunfencing.hu