Katarzis az Eb-döntőben – így forrt össze a magyar és az ukrán kézilabda fénykora

Az ukrán női kézilabdázás fénykora nemcsak egybeesett, hanem sajátosan össze is fonódott a magyar női kézilabdázás legutóbbi fénykorával az ezredforduló környékén. Ez mindenekelőtt a 2000-es romániai Európa-bajnokság döntőjében csúcsosodott ki, amely a megannyi magyar kézidráma között is döbbenetes élményt hozott: egy már majdnem megnyert, aztán majdnem elveszített meccset, a végén pedig örömkönnyeket. Első és eddig egyetlen Eb-aranyunk születése egyben Ukrajna egyetlen Eb-érmének születését jelentette.

A csapat, amelyet mindig szeretni fogunk

A forgatókönyv és az előadás visszanézhető, és továbbra is generációknak jelenthetne tanulságot és inspirációt. Mocsai Lajos csapata a sydney-i olimpiai fináléhoz hasonlóan ismét hatgólos előnyt adott el a hajrában, így miután tíz percen át nem talált be a kapuba, fél perccel a vége előtt már vesztésre állt. Farkas Ágnes ekkor 27-edszer is kapura lőtt, a 12. góljával pedig hosszabbításra mentette a finálét.

A ráadás végén megint az ő mozdulatai értek aranyat: az utolsó magyar támadásnál Pádár Ildikóval hétméterest hozott össze, aztán be is lőtte, 32–30.

Az esélyesebb csapat végül a szívével tudta megnyerni az emlékezetes meccset a hajrában egyre okosabban kézilabdázó ukránok ellen, akik egyre többször találták meg a beálló Galina Markusevszkát. Ő pedig csak nem akart hibázni.

A magyar kézilabdázás ikonikus, mindenki által szeretett arcai sorra tűnnek fel a katartikus utolsó percekben, és az öröm pillanataiban: Kántor Anikó, Siti Beáta, Pádár Ildikó – vagy éppen Kulcsár Anita. Kökény Beatrix ezzel a meccsel búcsúzott a válogatottól.

https://www.youtube.com/watch?v=fipLBtZywLo

Magyar zászló az ukrán és az orosz között

A nagy ukrán játékosok nevét nem tudjuk kapásból sorolni, többek között azért, mert ez a válogatott szinte a semmiből tűnt fel az új olimpiai ciklus első világversenyén. A ciklus utolsó világversenye, a 2004-es olimpia után pedig el is tűnt a nagyok közül. A válogatottsági rekorder Marina Vergeljuk és társai a 2000-es Eb B-csoportjában sajátos sorozattal maradtak veretlenek: kétszer nyertek csak három döntetlen mellett, megelőzve többek között az Eb-címvédő Norvégiát és az olimpiai címvédő Dániát, amelyek újraépítésbe kezdtek. Az elődöntőktől lett igazán emlékezetes ez a torna, a várt pokoli körülmények között győzte le Magyarország egy góllal a házigazda, évek óta erre az Eb-re készülő Romániát Bukarestben. Egy másik meccs, amelyet sosem felejtünk, akik élőben láttuk:

https://www.youtube.com/watch?v=S-pjrBAqBjs

A másik elődöntőben Ukrajna meglepő módon néggyel elintézte Oroszországot, amely ekkor kezdte ismét megmutatni az erejét – és egy évvel később világbajnok lett. A magyar női válogatott és a székely drukkerek közben Románia szívében találtak egymásra, amikor pedig a döntő után a Himnusz alatt magasba emelkedett a nemzeti lobogónk – egyik oldalán az ukrán, másikon az orosz zászlóval – az maga lett a katarzis, különösen Farkas Ágnesék arcát figyelve.

Egy felejthetetlen tél Horvátországban

A magyar és az ukrán női válogatott következő nagy találkozását a 2003-as olimpiai kvalifikációs világbajnokság hozta Horvátországban. Az ukránok nyitányként a károlyvárosi csoportban egy góllal megverték az ekkor már újra ütős Norvégiát, az első hét meccsükön nem találtak legyőzőre, így az utolsó középdöntőjük előtt már elődöntősök és így olimpiai résztvevők lettek. A magyar válogatott a fiumei középdöntő második – utolsó előtti – fordulójában játszott Norvégiával, ebből egy hírhedté vált áramszünet miatt „minden idők leghosszabb kézilabdameccse” lett, amelyet az utolsó másodpercekben mentettek döntetlenre a norvégok. Örömtáncot jártak, de mi tudtuk, hogy korai, hiszen ha az utolsó fordulóban a játékosaink legyőzik az ukránokat, velük együtt bejutnak az elődöntőbe és kijutnak Athénba.

Aznap este a magyar küldöttségre várt még egy szép feladat, az ukrán válogatott vezérkarát és Leonyid Ratner szövetségi kapitányt ugyanis még meg kellett győzni, hogy ők már biztosan továbbjutottak és olimpiai kvótások.

https://www.youtube.com/watch?v=FqP0u0h3lBA

Meggyőzőnek bizonyultak a magyar érvek, ennek megfelelően a másnapi meccset, a középdöntő utolsó találkozóját 18–10-es félidő után 35–23-ra megnyerte Magyarország az északkeleti szomszéd ellen. A szemtanúk szerint laza edzőmeccsre és szerény magyar győzelemre készülő ukrán tábor fel is háborodott a különbségen – fél évvel később az olimpián revansot is vett.

A második félidőben a félelmetes Farkas Ágnes, Radulovics Bojana átlövőpáros helyett idővel Szrnka Hortenzia és Mehlmann Ibolya célozhatta az ukrán kaput, a lelátón pedig a magyar tábor egy emberként zengte: „Mindenki Zágrábba!” A horvát fővárosban rendezték ugyanis a négyes döntőt.

https://www.youtube.com/watch?v=Z8edZDCtABA

A legjobb négy között Ukrajna végül Franciaországtól és Dél-Koreától is két góllal kikapva lett negyedik, míg Magyarország aranyvasárnapi döntőt játszott a franciákkal. Mi is útnak indultunk a magyar fővárosból a horvátba, az M7-es egy összefüggő konvojjá alakult magyar zászlókkal felszerelt autókkal, így a zágrábi csarnokban hazai körülmények között játszhattak legjobbjaink. És vezettek hét perccel előtt a vége előtt hét góllal…

Fények és árnyékok Athénban

A következő fontos magyar–ukrán meccs helyszíne immár Athén, az olimpia, ahol a két csapat a legfontosabb csoportmeccset vívta egymás ellen. A fél évvel korábbi horvátországi emlék is benne maradhatott az ellenfélben és Leonyid Ratnerben, hiszen hiába vezetett ekkor a félidőben 12–8-ra válogatottunk, a haragos kapitánya által hajtott, extra motivációval játszó Ukrajna az utolsó percekben fordított, és megszerezte a csoportgyőzelmet (23–22). A kegyetlen pofonokat kapó Radulovics és az ukrán Natalija Ljapina gólpárbaját is hiába nyerte meg 9–8-ra a mi balkezes átlövőnk. Magyar részről a játékvezetőkben kerestük a hibát, ha igazunk volt, ha nem, ez most sem segítette válogatottunkat.

https://www.youtube.com/watch?v=ebzvVNqFLXo

Magyarország így a friss világbajnok Franciaországgal, Ukrajna az akkor még középcsapatnak számító Spanyolországgal negyeddöntőzött. Mindkét meccs 25–23-ra végződött és francia, illetve ukrán továbbjutást hozott. A mieink a vb-döntő visszavágóján a félidő előtt 13–8-ra vezettek, ekkor jött az első összeomlás, majd 20-17-es vezetésnél a második. A franciák túlzott keménységét okoltuk, de elhangzottak őszinte mondatok is, amelyek szerint megint a mentális háttér döntött.

Válogatottunk az 5. helyért 38–29-re verte meg a spanyolokat…

Az ukránoknak az elődöntőben nem volt esélye a kétszeres címvédő Dániával szemben (20–29), ellenben a bronzmeccs az ukrán kézilabdázás legfényesebb sikerét hozta meg. Vergeljuk 6 góljával 21–18-ra felülmúlták a franciákat, így történetük máig egyetlen olimpiai szerepléséről éremmel tértek haza. Hogy ez mit jelentett nekik, azt (5:46-tól) elmesélik a felvételek:

https://www.youtube.com/watch?v=WgsDr4hvoyE

A 2004-es magyarországi Eb válogatottunknak hozott bronzot, az ukránoknak 6. helyet, anélkül, hogy a két nemzet találkozott volna a pályán. Északkeleti szomszédunk fokozatosan eltűnt a világ élmezőnyéből, ahogyan pár éven belül (a 2005-ös vb-bronz ellenére) hazánk legjobbjai is.

A 2000-es évek elejének meccsei, döntői, drámái azonban olyan mély érzelmeket alakítottak ki itthon, hogy örökös rabjává váltunk e sportágnak – amely már addig is fokozottan népszerűnek számított. És soha nem törődhetünk bele, hogy ez volt az utolsó fénykor.