Kecskeméten újra kitört a futball-láz!

Kecskeméten újra kitört a futball-láz!

2022. okt. 6.

Amióta 2-0-ra legyőzte a Ferencvárost, az addiginál is nagyobb érdeklődés övezi a Kecskeméti TE szereplését a labdarúgó OTP Bank Ligában. Szabó István csapata úgy áll jelenleg a tabella második helyén, hogy újoncként a legkisebb költségvetéssel dolgozik a klub, nincs pénze drága igazolásokra és az infrastruktúrája is messze a legszerényebb a teljes mezőnyben.



Amikor 2021. május 30-án az NB III Közép csoport utolsó fordulójában az Iváncsa 3-0-ra megverte a Kecskemétet, talán élő ember nem volt a Földön, aki gondolt rá, hogy másfél évvel később az élvonal dobogóját fogja ostromolni a lila-fehér együttes. Persze ekkor már tudni lehetett, hogy az aznapi legyőző a bajnoki cím ellenére sem folyamodik NB II-es licencért az MLSZ-hez, így az ezüstérmes KTE lépett a helyére, amely nem sokkal korábban még a megyei első osztályban szerepelt.


Ekkor ült le a kispadra az a Szabó István, akinek kis túlzással a vére is lila, akinek a klubbal szinte megegyező a DNS-e, és aki korábban a félistenként tisztelt Szivics Tomiszlav segítője volt a Kecskemét legnagyobb sikere idején, a 2012-es Magyar Kupa-győzelemkor. A sors később úgy hozta, hogy Paksra is követte korábbi főnökét, majd a maga útját járva Cegléd, Kiskunfélegyháza, Tiszakécske és Dabas érintésével visszatért oda, ahová mindig is tartozott, de ezúttal már a szakmai munka első számú és kizárólagos felelőseként. Ezzel együtt a Kecskemét az NB II-es nyitányon 3-2-re kikapott a szezon végén kieső Budaörstől, és ez csak felerősítette azokat a hangokat, amely szerint a biztos bennmaradásnál nem lehetnek nagyobb céljai az együttesnek.


Erre aztán hamar rácáfoltak a kecskemétiek. Gyorsan nyertek két mérkőzést, majd gyakorlatilag a B csapatukkal ikszeltek a bajnoki címre pályázó DVTK otthonában, sőt, a másik óriás, a Vasas otthonából is ponttal távoztak. A bajnokság negyedénél már dobogósak voltak, a téli szünetre pedig épp csak lecsúsztak onnan, mert a két „nagy” kellően megrázta magát. Tavasszal kihasználták, hogy a DVTK mindenfajta értelemben összeomlott a pályán és a pályán kívül is, így megelőzték egyik nagy riválisukat, és 2015 tavasza után ismét élvonalbeli mérkőzésekre készülhettek.



auto_altSzabó István (a levegőben) és a Kecskemét váratlan sikert ért el az élvonalbeli szereplés kiharcolásával (Forrás: magyarnemzet.hu)



Noha egy ideig az is kérdés volt, hogy hol, ugyanis Kecskeméten a csapatépítés jóval előrébb járt, mint a klub. Az ósdi, szinte romantikus hangulatú Széktói Stadion egy régi kor lenyomata, kevés tekintetben állja a versenyt a mai arénákkal, a maga nagy betonkaréjával, a pályát és a lelátót elválasztó salakos oválisával, és hát a biliárdasztal-simaságútól messze lévő gyepszőnyeggel amelyen néha a lapos passz is derékig felugrik. Egy ideig opció volt Budapest, Szeged vagy épp Tiszakécske is a hazai mérkőzések megrendezésére, végül azonban a stadionfejlesztési garanciák benyújtása és az MLSZ jóindulata együttesen lehetővé tette, hogy a Kecskemét valóban élvezhesse a hazai pálya előnyeit, ugyanakkor a lelátórész egy jelentős részének lezárása okoz némi kellemetlenséget a nagy érdeklődés okán.


Ha annak idején az NB II-től is sokan féltették a klubot, mit mondjunk most az élvonalra? Általános közvélekedés volt, hogy az egyik kieső személye már a rajt pillanatában biztos, főleg, mert ilyen költségvetéssel és a másodosztályútól alig eltérő kerettel lehetetlen lesz megfelelni az élvonal kihívásainak, ráadásul a KTE elveszítette az egész másodosztály előző idénybeli gólkirályát, Lukács Dánielt, aki túl korán kötött előszerződést a DVTK-val, így meglepetésre a másodosztályban ragadt.


Többen a Békéscsaba, a Kaposvár, a Budafok és a Gyirmót esetét jövendölték a kecskemétieknek, ezek a csapatok korábban ugyanis csak átszállójegyet váltottak a 12 csapatos OTP Bank Ligába.



auto_altKecskeméten újra divat lett meccsre járni, a hazai mérkőzések iránt elképesztő az érdeklődés (Forrás: KTE Facebook)



A nyitányon a jól ismert Vasas ellen egy nem túl szórakoztató 0-0-lal kezdtek odahaza, majd pontot szereztek Debrecenben (1-1) és legyőzték odahaza a most is sereghajtó Mezőkövesdet (1-0). A Puskás Akadémia otthonában elért 1-1-es döntetlen már bravúr volt, miként az is, hogy a Zalaegerszeget könnyedén megverték a Széktóiban 3-1-re. Székesfehérváron csak vért izzadva nyert ellenük a Vidi Stopira hosszabbításos góljával (1-2), majd két hazai győzelem között (Paks, 3-1, FTC 2-0) gól nélküli döntetlent játszottak Kispesten. Ebből az eredménysorból is jól látszik, hogy rettenetesen nehéz legyőzni Szabó csapatát, és bár minden újonccsapat a stabil védekezésből indul ki, a Kecskemét ezt messze élvonalbeli minőségben is műveli, ezért most nézzük át a csapatrészeket.



A Kapusok

Érdekesség, hogy a keret három kapusából kettő nem is a klubé. Varga Bence, aki az első számú választása a szakmai stábnak az MTK, Varga Ádám pedig az FTC játékosa, mindössze kölcsönben szerepelnek Kecskeméten. Varga Bence a szezon előtt még nem rendelkezett élvonalbeli rutinnal annak ellenére, hogy már 26 éves és pályafutása jelentős részét az MTK-ban töltötte, ott azonban jobbára csak a tartalékcsapatnál számítottak rá, az igazi áttörést a karrierjében egy két szezonnal ezelőtti szegedi kölcsönjáték hozta meg számára, majd az előző idényben már stabil pontja volt a Kecskemétnek. Elképesztően jók a reflexei, minden mérkőzésen legalább két-három bravúrja van, a csapat egyik legjobbja. Az ötös elé nem nagyon merészkedik, oldalról belőtt labdáknál olykor zavarba hozható, de szerencséjére a védői többnyire jól tisztogatnak ilyen helyzetekben. Néhány pontot már hozott csapatának ezen az őszön.



auto_altVarga Bence 26 évesen végre élvonalbeli kapus lett és bizonyítja, hogy képes megállni a helyét a legjobbak között is (Forrás: nso.hu)



A Védők

A mostanában virágkorát élő 5-3-2-es (időnként 5-4-1-es) rendszerben játszik a Kecskemét is, amelynek tudjuk, hogy kulcsszereplői a széleken robotoló szárnyvédők. Középen a Szabó Alex, Belényesi Csaba, Szalai Gábor hármas szinte megbonthatatlan, egy-egy kapitális hibától eltekintve (Debrecenben, Felcsúton pontokba kerülő hibákat követtek el) mostanra összeállt egy olyan egység hátul, amely már négy mérkőzést is kapott gól nélkül abszolvált.


A szezon előtt hármuknak volt összesen 13 (!) élvonalbeli mérkőzése, ráadásul úgy, hogy Szalai már az NB III-as feljutás idején is a klub játékosa volt. Rajtuk kívül megbízható tartalék szükség esetén a szerb Danilo Pejovics és az ukrán származású Rjaskó Mihály.


Hozzájuk képest szinte élvonalbeli veterán a bal oldalon elképesztő futómennyiséget produkáló 22 éves Zeke Márió, aki a Fehérvár kölcsönjátékosaként Gyirmóton és Budafokon is stabilan végigjátszott már egy-egy idényt, és a kecskemétiekkel együtt már 47 meccse van az élvonalban.


Vele átellenben az a Nagy Krisztián játszik, aki már a Ferencváros elleni duplája előtt is egy izgalmas játékos volt, hiszen jól érzékelhető támadóambícióit nagyon ügyesen kontrollálja jobb oldali szárnyvédőként, ráadásul ő a csapat specialistája, a szabadrúgásai vagy a szögletei rendkívül veszélyesek. Ő korábban a Kaposvár színeiben egy szezont lehúzott az NB I-ben, de nem állíthatnánk, hogy sok örömben lett volna része abban az idényben, most viszont úgy fest, a legjobb helyen van Kecskeméten.



auto_altEz a csapat nem csak a gólok megünneplésekor ilyen összetartó (Forrás: KTE Facebook)



A Középpályások

Ez talán a legkomplexebb része a csapatnak, három-, négy-, vagy ötfős is lehet az adott játékszituációtól és ellenféltől függően. Két biztos pontja van ennek a sornak, az egyik Szuhodovszki Soma, aki az MTK-ban tanulta a futball alapjait és a Puskás Akadémia ellen rúgott egy igazán nagyszerű gólt, de korábban még ő sem volt szereplő élvonalbeli bajnokin.


A másik, a csapatkapitány Vágó Levente, aki 30 éves korára végre önálló jogon szerezhet nevet a magyar futballban, hiszen a legtöbben eddig csak úgy ismerték, mint a korábbi NB I-es edző Vágó Attila fia és a női válogatott Vágó Fanny testvére. Közel 200 másodosztályú mérkőzés minden tapasztalatával a tarsolyában végre élvonalbeli futballista lett, és egy nem is akármilyen csapat nem is akármilyen kapitánya. Amellett, hogy fáradhatatlanul szántja fel a pálya közepét meccsről meccsre, rengetegszer besegít a védőknek és az egész csapatot remekül irányítja akár példamutatásával, akár verbális instrukciókkal.


Rajtuk kívül a Ferencvárostól kikölcsönzött Katona Bálint és a Honvédtól hazahozott Banó-Szabó Bence kap még viszonylag sok szerepet ebben a sorban, de tőlük láthatóan elvárás is, hogy támogassák az elöl többnyire magányosan harcoló Tóth Barnát. Ketten együtt öt gólt szereztek már és négy asszisztjuk is van, ők a kecskeméti támadójáték kulcsemberei. Banó-Szabó egyébként a vezetőedző, Szabó István fia és bár évekkel ezelőtt a Magyar Futball Akadémia növendékeként stabil helyet harcolt ki magának a Budapest Honvédban, egy súlyos sérülés után lemondtak róla Kispesten, most pedig mindenki számára igazolja, hogy ez mekkora hiba volt, 72 meccsével a legtapasztaltabb élvonalbeli játékos az egész kecskeméti keretben. Állandó kiegészítő embere a csapat középpályájának az a Mihajlo Meszhi, aki az eddigi mérkőzések felén pályára lépett, valamint a védők között már említett Nagy Krisztián, aki abban az esetben, ha van mögötte egy klasszikus jobbhátvéd, inkább a középpályán a támadásokért felel.



auto_altBanó-Szabó Bence keresztszalag-szakadása után már a régi önmagát idézi (Forrás: varosikurir.hu)



A Támadók

Ez egy nagyon érdekes csapatrésze a Kecskemétnek, hiszen a szezon elején standard kezdőnek számító Tóth Barna és a montenegrói válogatott Uros Djuranovics még gólt sem szerzett ebben a szezonban, a meccseket viszont többnyire a kispadon kezdő Szabó Levente viszont már négyszer ünnepelhetett. Tóth a teljes mezőnyben az egyik legérdekesebb játékos, aki 198 centiméteres magassága ellenére kifejezetten jó barátságot ápol a labdával, és olykor kispályás elemek is felfedezhetők a játékában (például sokszor talppal ér a játékszerhez). Ahhoz, hogy a játéka kiteljesedjen, szükséges mellé egy villámléptű társ, ez volt kezdetben Djuranovics, majd az utóbbi meccseken inkább a felzárkózó Banó-Szabó vagy Katona, mert ahogy az előző, NB II-es szezonban is kiderült, Lukács Dániellel életveszélyes párost alkottak. A testfelépítése miatt komoly szerepe van a védekezésben is: vagy hátramegy a pontrúgásoknál tisztogatni, vagy ha mezőnyjátékban nyomás alá kerül a védelem, a felszabadításokat rá ívelgetik fel a társak, hogy amíg megtartja a labdát, kicsit feljebb tudják tolni a védekezést. Nagyon megérdemelné már első élvonalbeli gólját, amely hozhatja magával a többit is, képes rá, hiszen az NB II-ben 144 mérkőzésen 40-szer volt eredményes, de az élvonal még neki is új terep.


Djuranovics a nyáron érkezett, 28 esztendős, háromszoros montenegrói válogatott támadó és jelenleg a Transfermarkt adatai alapján 700 000 eurós értékével a keret legdrágább játékosa. Korábban megfordult a cseh, a román, a lengyel és a szerb élvonalban is a hazáján kívül, egy gyors és ravasz játékost ismerhettünk meg a személyében, de a góljaira nagy szükség lenne. Szabó Zekéhez hasonlóan a Fehérvár kölcsönjátékosa, ahogyan jeleztük fentebb, az együttes házi gólkirálya jelenleg pedig kilenc pályára lépéséből csak kétszer volt kezdő. A sebessége és a cselezőkészsége okán jó ötlet a szakmai stábtól, hogy általában egy fáradtabb, megviseltebb védelemre küldik rá, a Paks ellen például az ellenfél fizikai és mentális elgyötörtségét egy káprázatos találattal használta ki.



auto_altSzabó Levente annak ellenére a csapat házi gólkirálya, hogy még nem is stabil kezdő (Forrás: KTE Facebook)



Összességében elmondható, hogy az újonc Kecskemét nagy igyekezettel és szorgalommal teszi a dolgát. A csapatban nincsenek sztárok, nincsenek allűrök, érezhető, hogy minden játékos pályafutása csúcsának tartja, hogy az OTP Bank Ligában játszhat, hiszen legtöbbjüknek az is. Emellett a belső motiváció mellett ez egy jó társaság, azt mondják, jobban tudnak örülni a csapattársuk góljának, mint a sajátjuknak és ha hinni lehet a bennfentes információnak, a hangulat is rendkívül családias, összetartó az öltözőn belül.


A 31 éves Grünwald Attilán kívül csak a csapatkapitány, Vágó jár életkorát tekintve 30 fölött, ez a generációs közelség pedig szintén nem hátrány az összhang kialakításában. Fontos megjegyezni, hogy tényleg szerényen teszi a dolgát mindenki. Kecskemétről nem hallani ügyeket, nincsenek balhék, mindenki tudja a feladatát. Az ügyvezető ügyvezetőként viselkedik, a vezetőedző edzést tart, taktikázik, tűzben tartja a játékosokat és hangzatos nyilatkozatok helyett minden alkalommal reálisan értékel, a balbekk pedig minden meccsen annyit fut, amennyi csak tőle telik, de nem akarja a fülén táncoltatni a labdát. Minden és mindenki a helyén van és ettől az összhangtól még azok számára is megnyerő a kecskeméti csapat, akik amúgy más együttesek sikereiért szorítanak.


Kiemelt Fotó: Kecskeméti TE Facebook

Szerző

✟ Hubai Gábor

✟ Hubai Gábor

✟ Hubai Gábor

Az első futballemléke az 1998-as világbajnokság. Talán ezért lett később a francia futball és az Arsenal rajongója. A catenaccio-tól a gegenpressing-ig minden elkápráztatja. Mindegy, hogy női U17-es, vagy argentin harmadosztályú férfimeccset néz, az első dolga megfigyelni, kik viselik a 10-es mezt. Néha még a Dunaferr 2000-es bajnokcsapatával álmodik.