Keegannel és Cantonával is játszott együtt: ő Imre Varadi

„Mindig azt hittem, ő volt az első ázsiai játékos a ligában, de aztán kiderült, hogy magyar felmenői vannak. (…) Sheffieldben mindenki úgy hívta: Oliver Ardi” – olvashatók a szurkolói kommentek Imre Varadiról egy, az egykori futballisták életrajzi adatait gyűjtő oldalon. Kicsoda ez az Imre Varadi? Egyáltalán hogy feledkezhettünk el róla, hogy a 80-as, 90-es években volt egy játékosunk, aki időnként az angol első, de főképp a másodosztályban szórta a gólokat? 

A most 62 éves Imre Varadival az elmúlt években az Origo és a Nemzeti Sport is készített interjút, melyekből kiderül, hogy édesapja 1956-ban vándorolt ki Magyarországról Londonba, ahol megismerkedett egy olasz hölggyel. Négy gyermekük született, az idén 62 éves Imre volt a legidősebb. Ám családi idillről szó sem volt, a családfő alkoholista volt, és rendszeresen verte a feleségét és a gyermekeit. A gyerekek emiatt csakhamar állami gondozásba kerültek, s ott cseperedtek fel. Imre 17 éves koráig élt az otthonban, majd nevelőszülőkhöz került, de állítása szerint sokszor kilógott.

Ekkor már futballozott, a Londontól északra fekvő Letchworth FC-ben kezdte pályáját, első profi csapata a Sheffield United volt 1978-ban.

Ekkor 19 éves volt. Rövidre rá az Evertonhoz igazolt, majd szinte 2 évente új csapathoz került. 21 éves pályafutása alatt tizenötször váltott klubot, és előfordult, hogy nem önszántából kellett távoznia.

1992-ig, a Premier League indulásáig 60 meccset játszott középcsatárként, időnként jobbszélsőként a First Divisionnek hívott angol első osztályban, és 18 gólt lőtt. Pályafutását klubonként nézve nem semmi, amit elért: a Newcastle-ben 42, a Sheffield Wednesdayben 33, a Manchester Cityben 26 gólt lőtt, nem is akármilyeneket.

A St. James Park közönsége évtizedek óta nem látott olyan gyenge csapatot, mint az 1980-81-es szezonban, amelynek végén Arthur Coxnak, a Newcastle menedzserének javaslatára 125 ezer fontért megszerezték az Evertontól bizonyos Imre Varadit. A Szarkák 42 ligameccsen 30 gólt lőttek – a csapat alapítása óta nem volt ilyen gyenge (0,71) meccsenkénti gólátlaguk. Az FA-kupában a harmadik ligás Exeter ütötte ki őket, végül a 11. helyen végeztek a második vonalban. A 16 ezres átlagos nézőszám 1902 óta a legalacsonyabb volt. Eredményes csatárra, stabil csapatra, a klub megújulására volt szükség, és persze szurkolókra.

Az észak-angliai lap, az Evening Chronicle visszaemlékezése szerint Imre Varadi volt az a futballista, aki játékával felrázta az apátiába süllyedt csapatot, és elkezdte visszacsábítani a nézőket. A csatár fokozatosan indult be, aztán 1981 októberében már mesterhármast hintett a Cardiffnek. Nem a magasságára (173 cm) építette a játékát, inkább gyorsaságával és technikai tudásával emelkedett ki. Húsz találattal lett gólkirály az első szezonjában, ilyen eredményes csatár a 70-es évek közepe óta nem járt Newcastle-ben.

Ráadásul a klub a 82-83-as szezon elején szerződtette Kevin Keegant, akit a France Football négy évvel korábban az év labdarúgójának választott, az érkezése világraszóló hír volt.

Varadi és Keegan gyilkos támadóegységet alkottak, 43 gólt lőttek testvéries elosztásban (22, illetve 21) az 1982-83-as idényben, a Newcastle pedig kezdett magához térni, sőt 1984-ben fel is jutott az első osztályba. Az újabb gólkirályi címet szerző Varadi viszont ekkor már Sheffieldben boldogította a szurkolókat.

Varadi sheffieldi duplája 1983-an

„Hároméves szerződésem volt, nem akartam elhagyni a Newcastle-t. Emlékszem, amikor Arthur Cox odajött hozzám, és azt mondta, »elfogadtuk érted a Sheffield ajánlatát«. Nemet mondtam, és jeleztem, hogy boldog vagyok itt, lövöm a gólokat, és szeretem a klubot. Aztán amikor ötödjére is szóba hozta a dolgot, már nem volt mit mondanom. Van rá tippem, hogy miért akartak eladni, de soha nem mondták el az igazi okot” – pörgette vissza az idő kerekét a Chronicle-nek nyilatkozva Varadi. Több ezer szurkoló írt neki búcsúlevelet, elmondása szerint hosszú hónapokon át tartott, míg mindre válaszolt. A 9-es számú newcastle-i meze ma is ott lóg az irodája falán.

Varadi 90 meccsen szerzett 42 góllal intett búcsút a Szarkák drukkereinek, akik lógó orral vették tudomásul, hogy lelép, ám kisvártatva már utódját, Peter Beardsley-t ünnepelték, aki a klub valaha volt egyik legnagyobb játékosává vált.

„Varadi minden pennyt megért”

Varadi visszatért Sheffieldbe, de nem a Unitedhez, hanem a Wednesdayhez. Hiába jutott fel a csapattal a First Division-be, és lőtt gólt a végül másodikként végző Liverpoolnak, illetve a bronzérmes Tottenhamnek, megint túladtak rajta, a West Bromwich Albionhoz került. Mindössze egy szezont töltött Birminghamben, ugyanis beállított Jimmy Frizzell, a Manchester City menedzsere, és leszurkolta érte az 50 ezer fontos vételárat. 

Imre Varadi Manchesterben is hős lehetett volna, hisz az 1986-87-es szezonban a City góljainak negyedét ő szerezte. Ám a csapat harmatgyengén muzsikált, mindössze 36 gólt hozott össze – ebből 9 volt Varadié –, és utolsó előtti helyen végezve kiesett az első osztályból. A másodosztályban többnyire kezdőként számoltak vele, 81 meccsén lőtt 31 góljából csak 13-at szerzett csereként. A City honlapjának visszaemlékezése szerint „Varadi minden pennyt megért, amit a klub ráköltött”. Ám a klubra gyakorolt kulturális hatása talán még ennél is nagyobb volt.

Az 1985 májusában a Juventus–Liverpool BEK-döntőn bekövetkezett tragédia rányomta a bélyegét az angol labdarúgásra: a szigetországi csapatokat évekre kizárták minden nemzetközi versengésből a 39 halálos áldozattal járó lelátói erőszak miatt.

Az angol szurkolók a szigetükön „ragadtak”, és különös módon kezdték el szórakoztatni magukat. Szokássá vált, hogy a különböző műanyag felfújható tárgyakat vittek be a lelátóra, és lóbálták ezeket egymás felé. A City drukkereinek választása hatalmas, felfújható banánokra esett. Varadira a folklór szerint azért aggatták az Imre Banana nevet, mert a vezetékneve kiejtve hasonlított a banán szóra. A szurkolói álmoskönyv szerint egy West Brom elleni idegenbeli meccsen harsant fel először az „Imre Banana” kórus, aztán még sok százszor.

A futballista saját bevallása szerint büszkén viselte a becenevét, sőt viseli a mai napig, még Twitteren is ezen a néven találjuk meg (@imre_banana). A klub City Square című műsorában így mesélt 2013-ban a klubidentitás részévé vált, a mai napig megtartott furcsa, humoros szokásra, mely összeforrt a nevével.

„A felfújható banánokat annak idején nem csak úgy pőrén vitték be a stadionba, felöltöztették őket. Szoknyát húztak rájuk, szárnyakkal ékesítették őket, de voltak olyanok is, akik más tárgyakkal, felfújható tojással vagy épp papagájjal állítottak be a stadionba” – mondta.

Nem jutott a bajnoki aranyból

Varadi aztán egy újabb sheffieldi kitérő után került Leedsbe, ahová korábbi menedzsere, a West Bromot és a Sheffield Wednesdayt is trenírozó Howard Wilkinson csábította el. Varadi több volt csapattársával is együtt játszhatott a csapatban. A többi között annak a Bobby Davisonnak a pótlására hívta Wilkinson, aki később a Ferencváros edzője volt a magyar másodosztályban. A tréner zömmel csereként számított Varadira a másodosztályban. Ő pedig a leghülyébb sérülések díjára is esélyes volt egy időben: a szomszéd kocsibeállójáról lapátolta el a havat, amikor megcsúszott, a hátán landolt, és egy időre kidőlt. Csapata azonban zakatolt, és feljutott az első vonalba, majd a következő idényben a negyedik helyen zárt.

1992 őszén a csapat szárnyalt, ősszel mindössze egy vereséget szenvedett. Aztán télen a klub átigazolta Nimes-ből Éric Cantonát is, és egy nagy menetelés végén megnyerte a Premier League indulása előtti utolsó első osztályú angol bajnokságot.  

A bajnokcsapat olyan legendákat vonultatott fel, mint az ír Gary Kelly, aki 15 év alatt 531 mérkőzést játszott Leeds-mezben, a valójában ezek után Manchesterben hérosszá váló Éric Cantona, Lee Chapman, Chris Kamara, Wales szeme-fénye, Gary Speed, valamint a skót csapatkapitány, Gordon Strachan. Érdekesség, hogy a mai napig Howard Wilkinson az utolsó angol edző, aki bajnoki címet nyert az első osztályban.

Varadi tehát bajnokként ünnepelhetett, de jócskán lehetett benne keserűség, mert mindössze 5 meccsen lépett pályára az éremhez szükséges 11 meccses minimum helyett – a téli szünetben kölcsön is adták Lutonba –, így nem kapott medált.

A leedsi kaland után a csatár alacsonyabb osztályú csapatokba vezetett le, pár meccs erejéig még az Egyesült Államokban is kipróbálta magát, végül 1998-ban vonult vissza. Imre Varadi remek labdarúgó volt, de legdicsőségesebb szezonjai a másodosztályban voltak. Sheffieldben és Newcastle-ben is ekkor lopta be magát a szurkolók szívébe, ahogy Manchesterben is, ám az első vonalban nem tudta stabilan megvetni a lábát egyik csapatában sem. Az biztos, manapság bármelyik magyar labdarúgó büszke lenne egy ehhez fogható pályafutásra. 

Jogos lehet a kérdés, hogy hősünk mennyire érzi magát magyarnak? A Nemzeti Sport cikke szerint a Magyar Labdarúgó-szövetség a 80-as évek elején is próbálkozott külföldön élő magyar futballisták honosításával, és Varadihoz is eljutottak. Ám az Everton centere nemet mondott – döntésében leginkább az apjáról őrzött rettenetes emlékek játszottak közre, melyek miatt jobbnak látta minél távolabb lenni Magyarországtól. Akkoriban abban bízott, hogy akár az angol utánpótlás-válogatottba is behívhatják, de ez végül nem jött össze.

Varadi a futballista pályafutása befejezése után FIFA-licences játékosügynök lett, angol válogatott futballista is volt ügyfele, e mellett pedig szakkomentátorként dolgozott, többek között a BBC-nél is.

Idén március elején elindított egy Youtube-csatornát, ahol az egykori sheffieldi, leedsi csapattárssal, legjobb barátjával, Mel Sterlanddel öltözői és pályán kívüli vicces sztorikkal szórakoztatják a követőket.