Keletnémet klubok kontinentális kalandjai

Hansa Rostock, Dynamo Dresden, 1. FC Magdeburg, Carl Zeiss Jena, 1. FC Lokomotive Leipzig – ma is működő klubok, amelyek jelenleg a német bajnokság alacsonyabb osztályaiban szerepelnek, egykoron azonban az ország legjobb csapatainak számítottak. Igaz, egy olyan országban, amely már nem is létezik.

A Német Demokratikus Köztársaság nevét a fiatalabbak már csak a történelemkönyvekből ismerik, a keletnémet fociról pedig talán még ők sem hallottak. Pedig, ha az NDK klubjai nem is tartoztak az európai labdarúgás közvetlen élvonalába, néhány szép sikert azért elértek, és jó néhány olyan játékost adtak a futballvilágnak, akik a berlini fal keleti oldalán kezdték pályafutásukat, de már az újraegyesített Németországban váltak klasszissá.

Az első, keletnémet bajnokságot még 1948-ban, tehát az ország hivatalos megalapítása előtt rendezték, és a mai értelemben nem is tekinthető bajnokságnak, a csapatok ugyanis egyenes kieséses rendszerben küzdöttek az aranyéremért az akkor még keleti zónának (Ostzone) nevezett területen. A bajnoki cím a már említett SG Planitz nevű egyesületé lett, amely nem bizonyult hosszú életűnek: két évvel a diadal után beolvadt a zwickaui klubba, amely ma, többszöri névváltoztatást követően FSV Zwickau néven szerepel, a német harmadosztályban.

Egy évvel később Halle városába került a trófea, az Union (amely három évvel később már Turbine néven lett bajnok) a fináléban a Fortuna Erfurtot verte.

Az 1949–1950-es idénytől kezdve rendeztek valódi, ligarendszerű pontvadászatot az országban, eleinte 14, később 15 és 19 közt váltakozó számú, 1954-től pedig immáron véglegesen 14 csapattal.

Az Oberliga 1950-1951-es idényének csapatai (Forrás: Wikipedia)

A mai utódok

Az egykori keleti országrészt jelenleg két csapat képviseli a Bundesligában, és érdekes, hogy egyik sem volt soha bajnok az egykori NDK-ban. Az RB Leipzig nem is lehetett, hiszen a klub csak 2009-ben jött létre, az Union Berlin viszont 1966-os újraalapítását követően sokáig vitézkedett az Oberligában, megnyerni azonban egyszer sem tudta azt. Trófeának viszont örülhetett a Stadion an der Alter Försterei már akkor is fanatikus közönsége, hiszen az Union 1968-ban a Carl Zeiss Jena elleni 2–1-es sikerével megnyerte az országos kupát (FDGB-Pokal).

A nemzetközi porondon azonban nem próbálhattak szerencsét a berliniek, hiszen a csehszlovákiai bevonulást követően a keleti blokk több csapatához hasonlóan még azelőtt visszaléptek a szépemlékű Kupagyőztesek Európa-kupájától, hogy egyszer is pályára léptek volna a sorozatban, így az Union szurkolóinak egészen 2021 őszéig kellett várniuk arra, hogy kedvenceiket láthassák egy európai kupamérkőzésen.

Drezdai sikerek

NDK-s csapatként tehát nem léphettek ki a nemzetközi porondra a berliniek – ellentétben a Dynamo Dresdennel, amely az 1960-as évek végétől bő negyedszázadon át szinte minden évben játszhatott tétmeccseket az ország határain túl. Nem is akármilyen sikerrel, hiszen a sárga-feketék a BEK-ben, a KEK-ben és az UEFA-kupában is eljutottak a negyeddöntőig, igaz, ott szinte mindig kiestek. Azért csak szinte, mert az 1988–1989-es szezonban, a klub történetében először és (eddig) utoljára, sikerült bejutniuk a legjobb négy közé!

(Forrás: YouTube)

A következő bekezdések előtt felhívjuk a mai tizen-, és huszonévesek figyelmét, hogy ami most következik, az nem fikció, hanem 35 évvel ezelőtt így nézett ki egy nemzetközi kupasorozat.

Az Európa-liga elődjének számító, akkor harmadik számú európai sorozatban nem rendeztek csoportkört, hanem végig egyenes kieséses rendszerben zajlott a küzdelem. A Dynamo az első fordulóban a skót Aberdeent búcsúztatta 2–0-s összesítéssel, a következő körben pedig a belga Waregem ellen a 4–1-es hazai sikert követően egy 2–1-es idegenbeli vereség is bőven belefért.

A legjobb 16 között az AS Roma várt a drezdaiakra, és a többek között Bruno Contival, Giuseppe Gianninivel és Rudi Völlerrel felálló olasz klub két sima 2–0-s vereséggel pottyant ki a keletnémetekkel szemben. A Dynamóból is érdemes kiemelni két nevet: a védelem közepén a későbbi aranylabdás Matthias Sammer futballozott, a római találkozó második gólját pedig az NDK, majd az 1990-es években az egyesített Németország válogatottjában is számos alkalommal pályára lépett Ulf Kirsten szerezte.

A negyeddöntőben a Viktoria Bucuresti sem állíthatta meg a keletnémet csapatot: Sammerék 5–2-es összesítéssel léptek túl a románokon. A fináléba jutás viszont már nem sikerült, hiszen az NSZK-t képviselő VfB Stuttgart ellen egy 1–0-s vereséggel és egy 1–1-es döntetlennel véget ért a nagy menetelés, így végül a svábok játszhatták a döntőt a Diego Maradonával felálló Napolival.

Mathias Sammer a Dynamo mezében (Forrás: Transfermarkt)

A magyaroknak nem ment a Dynamo ellen

Magyar „áldozatai” is voltak a Dynamónak: az 1975–1976-os UEFA-kupa második fordulójában a Honvéd a budapesti 2–2-es döntetlent követően egy 1–0-s drezdai vereséggel búcsúzott, a következő szezonban pedig a Ferencvárosnak sem volt sok öröme a keletnémet túrában: a zöld-fehérek a BEK nyolcaddöntőjében az Üllői úton ugyan 1–0-ra győztek, az NDK-ban viszont egy négyest kapott Dalnoki Jenő csapata.

A Dynamo Dresden összesen 98 európai kupamérkőzést játszott története során (a búcsú dicstelenre sikeredett, hiszen az 1991-es BEK-negyeddöntő visszavágója szurkolói rendbontás miatt félbeszakadt a sorozatot később megnyerő Crvena Zvezda ellen), a klub jelenlegi helyzetét látva nehéz elképzelni, hogy a közeljövőben elérje a 100-at a szebb napokat látott, jelenleg a német harmadosztályban vitézkedő együttes.

A Magdeburg történelmi sikere

De nem a drezdaiak érték el a legnagyobb sikert Európában az NDK klubjai közül, az 1. FC Magdeburg ugyanis 1974-ben megnyerte a Kupagyőztesek Európa-kupáját!

Az 1970-es évek legjobb keletnémet együttese, amely abban az évtizedben három bajnoki címet nyert, kétszer pedig ezüstérmes volt, igen rögös úton jutott el a hatalmas sikerig, ugyanis egyetlen párharca sem alakult simán a sorozatban.

Az első fordulóban a holland NAC Breda ellen egy idegenbeli döntetlen után hazai pályán is csak a második félidőben sikerült betalálniuk a kék-fehéreknek, ráadásul kétszer is. A nyolc közé jutásért még nagyobb bajba került a Magdeburg, hiszen a csehszlovák Baník Ostrava otthonában 2–0-ra kikapott a párharc első felvonásán. A visszavágón a hátrány felét ugyan már szünet előtt sikerült ledolgozni, a második találatra viszont egészen a 84. percig kellett várni. Martin Hoffmann gólja után jöhetett a hosszabbítás, amelyben Jürgen Sparwasser a negyeddöntőbe lőtte a keletnémet gárdát.

A Beroe Sztara Zagora ellen az Ernst Grube Stadionban szerzett a hajrában szerzett kétgólos előnyt a Magdeburg, Bulgáriában viszont hátrányba került Heinz Krügel együttese. Mielőtt az NDK-sok elkezdhettek volna aggódni egy újabb hosszabbítás miatt, Hans-Jürgen Hermann egyenlített, ezzel eldőlt, hogy a vendégek jutnak tovább. Az elődöntőben a portugál Sporting várt a magdeburgiakra, és a lisszaboni 1–1 után a visszavágón egy kicsit kellett ugyan izgulniuk a hazai szurkolóknak a hajrában, de a 2–1-es győzelem KEK-döntőt ért.

A rotterdami fináléban enyhén szólva nem a keletnémetek számítottak esélyesnek, ugyanis az AC Milan volt Sparwasserék ellenfele. De hiába szerepeltek az olaszoknál olyan klasszisok, mint Karl-Heinz Schnellinger vagy Gianni Rivera, a később edzőlegendává váló, Giovanni Trapattoni csapata kénytelen volt fejet hajtani kissé lesajnált ellenfele előtt. A Magdeburg Enrico Lanzi öngóljával szerzett vezetést az első félidő végén, a 74. percben pedig Wolfgang Seguin állította be a 2–0-s végeredményt, így megszületett az NDK történetének első és egyetlen nemzetközi kupagyőzelme!

(Forrás: FC Magdeburg)

Hat év alatt két KEK-döntő

A következő évtizedben is a KEK számított az NDK-s klubok kedvenc terepének, az 1980-as években két keletnémet csapat is játszott döntőt a második számú nemzetközi kupasorozatban. Ez a ma már hihetetlennek tűnő bravúr sikerült a Carl Zeiss Jenának is, 1981-ben.

Az NDK-ban háromszoros bajnok és négyszeres kupagyőztes klub (amely ma a harmadosztály északkeleti csoportjában szerepel) annak ellenére menetelt egészen a fináléig, hogy már az első fordulóban a kiesés szélére sodródott.

A jenaiak az AS Romával kerültek szembe a legjobb 32 között, és a Stadio Olimpicóban sima, 3–0-s vereséget szenvedtek. Ekkor a legtöbben nemhogy egy Trabantot, de egy lyukas keletnémet márkát sem tettek volna fel a továbbjutásra, a csoda mégis sikerült: a CZ 4–0-ra legyőzte az olaszokat és bekerült a nyolcaddöntőbe!

Ott a Valenciát sikerült búcsúztatni 3–2-es összesítéssel, így jöhetett a következő ellenfél, a walesi (!) kupagyőztes Newport County. A 180 perc során ebben a párharcban is három gólt szereztek és kettőt kaptak a keletnémetek (Jenában 2–2 lett az első meccs, a visszavágót idegenben nyerte meg az NDK képviselője), akik máris az elődöntőben találták magukat.

Itt már senki nem adott esélyt a kiscsapatnak, hiszen a Benfica volt az ellenfél. Hans Meyer csapata azonban ismét felborított a papírformát, és az Ernst Abbe stadionban 2–0-ra legyőzte a portugál gigászt! Az előny felét pedig a visszavágó lefújásáig sikerült megőrizni, így a Carl Zeiss Jena készülhetett az NDK labdarúgásának első európai kupadöntőjére.

A fináléra ráadásul a szomszédban került sor, hiszen az 1981-es KEK-döntőt Düsseldorfban rendezték. Mégsem sikerült megszerezni a trófeát, hiszen hiába vezettek Gerhard Hoppe góljával, a szovjet Dinamo Tbiliszi végül fordított és 2–1-re győzött.

Nem ez volt a Jena egyetlen jelentős nemzetközi eredménye: a csapat 1962-ben KEK-elődöntőt játszott, 1971-ben a BEK-ben, hét évvel később pedig az UEFA-kupában jutott be a legjobb nyolc közé.

A fináléig zakatoltak

Hat évvel később az 1. FC Lokomotive Leipzig is kis híján a végső diadalig menetelt a Kupagyőztesek Európa-kupájában. A lipcseiek az első fordulóban az északír Glentoranon léptek túl összesítésben 3–1-gyel, a következő körben viszont már nehezebb ellenfél, az osztrák Rapid Wien várt rájuk. A keletnémetek végül hosszabbításban, a 118. percben tudták megszerezni a továbbjutást érő gólt.

Egyetlen viszonylag sima párharcát a nyolc között vívta az NDK Lokija, amely a svájci FC Sion ellen egy 2–0-s hazai sikert követően idegenben kiharcolt egy gólnélküli döntetlent, és máris elődöntősnek mondhatta magát.

A Bordeaux elleni ütközet viszont szorosabban nem is alakulhatott volna: a Franciaországban aratott 1–0-s siker után a Lipcse számított esélyesebbnek a visszavágón, de a Girondins hamar ledolgozta hátrányát, több gól pedig nem született sem a rendes játékidőben, sem a ráadásban, így tizenegyesek döntöttek. A párbaj is egészen a hetedik sorozatig tartott, de végül francia részről Zoran Vujovics hibázott, így a Lokomotive jutott be az athéni döntőbe.

Ahol az Ajaxot egyértelmű favoritnak tartották, a keletiektől már az is bravúrnak számított, hogy meg tudták szorongatni a hollandokat. A finálét végül az ifjú Marco van Basten gólja döntötte el, a trófea az Ajaxé lett, de a Leipzig is büszke lehetett a teljesítményére.

Nem csupán egyszeri fellángolásról beszélhetünk a Lokomotive esetében, hiszen a csapat 1974-ben az elődöntőig jutott az UEFA-kupában, 1967-ben a harmadik számú európai sorozat elődjének számító Vásárvárosok Kupájában, 1982-ben pedig a KEK-ben játszott elődöntőt.

(Forrás: These Football Times)

Az elfeledett rekordbajnok

Nem esett még szó az NDK rekordbajnokáról, amely nemcsak hazájában, de a kontinensen is eredményesen vitézkedett. Az országhatárokon belül egy évtizeden át egyeduralkodónak számító BFC Dynamo (amely 1979-től zsinórban tízszer nyerte meg a bajnokságot, de sem előtte, sem utána nem tudta megszerezni az aranyérmet) 1972-ben a KEK-ben a legjobb négy közé verekedte magát.

Pedig nem indult könnyen a sorozat a berliniek számára: rögtön az első fordulóban csak tizenegyesekkel jutottak túl a walesi Cardiff Cityn. A folytatásban viszont a belga Beerschot és a svéd Atvidabergs FF nem jelentett akadályt a gárda számára, amelyre a legjobb négy között igazi kelet-európai rangadó várt, hiszen Fortuna a moszkvai testvércsapatot sodorta az NDK képviselőjének útjába. A nagy testvér pedig megállította az „öcsköst” – igaz, a szovjetek csak tizenegyesekkel kerekedtek felül, majd a döntőt Barcelonában 3–2-re elveszítették a skót Rangers FC ellen.

Az egymás után nyert bajnoki címeknek köszönhetően éveken át rendszeres BEK-szereplőnek számított a berlini Dynamo, és a csapat kétszer is eljutott a legjobb nyolc közé a legrangosabb európai kupasorozatban: 1980-ban a későbbi győztes Nottingham Forest, négy évvel később pedig a végül a fináléban alulmaradó AS Roma parancsolt megálljt a keletnémet menetelésnek.

Az NDK klubjai tehát nemzetközi kupagyőzelemmel is büszkélkedhetnek, valamint további két KEK-döntős szereplésük is elismerést érdemlő teljesítmény volt. Az ország válogatottja pedig még ennél is nagyobb sikert ért el az 1976-os montréali olimpián – de ez már egy másik történet…

Kiemelt fotó: Union Berlin