„Kényelmessé váltunk, ennél veszélyesebb dolog pedig nem létezik a sportban” – interjú Michal Skvarkával, az ETO FC Győr szlovák labdarúgójával
Az egyik oka tehát annak, hogy az ETO FC Győr annyira lemaradt a Nyíregyháza mögött a másodosztályban, és éles versenyfutásra kényszerül a feljutásért – noha nem kevés pénzből minőséginek gondolt légiósokkal tűzdelték tele –, az a baljóslatú kényelmessé válás. A győriek szlovák középpályása, Michal Skvarka erről, a korábbi és jelenlegi győri trénerről, saját maga ferencvárosi és krakkói karrierjéről is megosztja velünk gondolatait.
– Hullámvasutazásra hajaz az ETO szezonja, egyszer fent, másszor lent, az utóbbi három fordulóban azonban egyaránt győztetek. Immár nyílegyenes az út felfelé?
– Azt reméljük. Azért az igazán nagy kluboknak is akadnak gyengébb periódusai, mi is kerültünk hullámvölgybe, azt remélem, a végén elérjük a célt.
– Ami elég egyértelmű.
– Igen, fel akarunk jutni, más opció nincs, ettől még nehéz lesz megvalósítani.
– Az utolsó fordulók győzelmei annak köszönhetők, hogy kezditek egyre inkább megérteni Kuznyecov Szergejt? Hogy pontosan mit is akar az edző.
– Igen. Nem könnyű a sportban az egyik pillanatról a másikra átállni egy új struktúrára, de most már értjük és érezzük, mit akar tőlünk, hogy kinek mi a dolga, persze még mindig nem játszunk úgy, ahogy szeretnénk, vagy ahogy ez a garnitúra valójában tudna. Mert az egy dolog, hogy mostanában nyerünk, nekünk a teljesítményt is vizsgálnunk kell, hogy úgy játszunk-e, ahogy tudunk, a kvalitásainknak megfelelően, ebből az aspektusból azért még jócskán javulhatunk. Azon vagyunk, hogy egyre jobbak legyünk.
– Ha összeveted a két edzőt, az elküldött Antonio Munozt, valamint Kuznyecovot, milyen különbségeket vélsz felfedezni a módszerekben?
– A hasonlóság egyértelműbb: mindketten kőkemény profik, mindketten győztes mentalitású trénerek, az más dolog, hogy Antonióval nem mindig sikerült hoznunk az elvárt eredményeket. A taktikát, a szerkezetet tekintve vannak viszont különbségek, dehát ez normális, minden edzőnek megvan a maga elképzelése.
Más szerkezetben játszunk, a korábbi 4-2-3-1 helyett 4-1-4-1-ben, más a taktika, a játékmodor, de ez természetes. Ami nem változott, az az edzői hozzáállás, mert mindketten mindig 100 százalékig beleálltak a munkába.
– Mégis, mi csúszott félre 21 forduló elteltével?
– Nagyon jól kezdtünk, minden jól alakult, de a futballban a teljesítmény sokszor azon múlik, fejben mennyire vagy erős, a mentális aspektus rendkívül fontos. Márpedig mi azt hiszem, a jó eredmények hatására a kelleténél kényelmesebbé váltunk, ennél veszélyesebb dolog pedig nem létezik a sportban. Ha azt hiszed, a győzelem úgyis jön magától, az baj. Ha ez a gondolat megfogalmazódik a fejekben, az gond, de ezért egyedül mi vagyunk a felelősek, mert az edzőnk továbbra is hajtott bennünket, már csak a munkamániája miatt is, mi azonban a kelleténél könnyedebben vehettük a meccseket.
– Ha egy NB II-es csapatban ennyi a légiós, ráadásul mindenfelől érkezve, az egyfelől jelenthet jót, mert nyilván magasabb minőséget képviselnek, mint a magyar másodosztályú játékosok, másrészt viszont hordoz némi veszélyt, hogy hogyan alakul ki ebből harmonikus csapat, egységes közösség.
– Valóban nem lehet könnyű az ennyi kultúrát képviselő együttest menedzselni, de ilyenkor válik lényegessé, mennyire jó az edző, milyen típus a vezére a csapatnak, mert ők a sereg élére állva képesek egyfelé terelni a társaságot. Nem könnyű, szerintem azonban megoldottuk ezt a kényes helyzetet. Az, hogy egy öltözőben előfordul vita, teljesen normális, a világon mindenütt így van, a futball velejárója.
– Mondhatnánk, hogy az NB II tiszta Premier League a háromszereplős bajnoki versenyfutásával, csakhogy a Nyíregyháza kissé meglépett. Bár lehet, más egyéb különbséget is fel tudna fedezni…
– Azt hiszem, én is… Amúgy a hétpontos fór sem mindig elég, ezt saját tapasztalatból mondom. A Zilinával előfordult, hogy kilenc ponttal mentünk a Slovan Bratislava előtt, mégis elbuktunk. Már mindenki elkönyvelte, hogy mi nyerjük a bajnokságot, mi is ünnepelni kezdtünk, mégis másodikok lettünk, ami fenemód fájt. Ami pedig a feljutást illeti, a Szeged is ott van negyedikként, és nem lehet egy kézlegyintéssel elintézni. A szoros küzdelem miatt viszont elég izgalmas lehet a szurkolóknak a verseny, ahogyan persze nekünk is az.

– Ki mered jelenteni, hogy az ETO márpedig fel fog jutni?
– Ilyet nem lehet kijelenteni, a futball ennél összetettebb és kiszámíthatatlanabb játék, de az biztos, hogy mindent megteszünk érte, és ez az egyértelmű célunk.
– 26 mérkőzésed van a magyar élvonalban. Meglesz a 27. is?
– Ha feljutunk, biztos.
– Mind a 26-ot a Ferencváros színeiben vívtad meg. Érdekes időszak volt…
– Turbulens, fogalmazhatunk úgy is. A kezdés mondhatni tökéletesen alakult, bejutottunk az Európa-liga csoportkörébe, én is pályán lehettem, a későbbi sérülésem azonban mindent megváltoztatott. Azután már nem kaptam annyi esélyt, ettől még szép emlék a ferencvárosi időszak.
– Akkor is, ha a Bajnokok Ligájában szereplő együttesben nem léphettél pályára?
– Az természetesen fáj, mert a BL a világ legnagyszerűbb klubsorozata, gyerekkori álmom volt abban játszani. Nem adatott meg, ettől még nagyon örültem a klub sikerének. Játékosként az a lényeg, hogyan reagálsz a csalódásra, mielőbb fel kell tudni dolgozni.
– Tehettél volna többet azért, hogy beverekedd magad a csapatba?
– Mindent megtettem érte, mindent beleadtam. Azért az egy nagyon erős Fradi volt, kiváló játékosokkal a posztomon, a futballban meg amúgy sem garantálhatja senki, hogy mindig játszani fogsz. Az egyik nap még lehet, te vagy a legjobb, egy másikon meg már a padon ülsz.
– Az NB I-es tapasztalataid alapján mit gondolsz, mik a legfőbb különbségek a magyar, illetve a szlovák élvonal közt?
– Magyarországon modern, új stadionok állnak, az infrastruktúra remek, jobb, mint Szlovákiában. Amíg itt az állam jelentősen támogatja a futballt, Szlovákiában csak a magántulajdonosok tesznek bele pénzt.
Ha a szakmai különbségeket lajstromozzuk, Szlovákiában még mindig hangsúlyosabb a fizikum, párharcokat kell nyerni, de azért is lehet ez így, mert Magyarországon immár jobb futballisták játszanak, a több pénzből jobb játékosokat lehet ugyanis idehozni. Szlovákiában a Slovanon, a DAC-on, esetleg a Spartak Trnaván kívül más nem képes minőséget vásárolni.
– 27 évesen intettél búcsút a Zilinának, noha addig szinte a teljes karrieredet ott töltötted. Nagyon nehéz volt elhagyni nevelőklubodat?
– Persze. Szinte egész életemben ott játszottam, az elnöktől a szertárosig mindenkit nagyon jól ismertem, az volt az otthonom. Azt éreztem ugyanakkor, kell egy új kihívás, valami nagyszabású. Az európai kupasorozatok csoportköre, leginkább a Bajnokok Ligája volt ugye az álmom, és tudtam, a Ferencvárossal az elérhető.
– A Wislában folytattad a Fradi után, a krakkói szezonod vegyes érzésekkel tölthet el, elvégre sokat játszottál, a csapat azonban kiesett.
– Vegyesek is, mert a jó kezdés után sok minden megváltozott a klubon belül, amiről most nem szeretnék beszélni. A lényeg, hogy az edzőváltással más szemlélet érkezett, az új tréner mást favorizált a posztomon, amit abszolút elfogadok, mindenki más típust képzel el a csapatában. Ami igazán fájt, az a kiesés, hogy egy ekkora klubnak, amelyet mindenki ismer, búcsúznia kell az élvonaltól. De hát az élet nem csupa móka és kacagás.
– A Wisla szurkolói biztosan nem nevettek, sőt. Ismerve a lengyel ultrák fanatizmusát, nem lennék meglepve, ha nem mertetek volna kimenni az utcára…
– Megértettem a haragjukat, egy ekkora klubnak nem szabadna kiesnie. Ezzel a szurkolótáborral pláne nem: mindig kijöttek minimum 15 000-en, az ultrák is több ezer fővel képviseltették magukat, tudtuk, nekik a klub az életük. De nekünk is ugyanannyira rosszul esett a kiesés.
– Ha a szlovák után a lengyel bajnokságot is össze kellene vetned a magyarral, mire jutnál?
– Fizikálisan rendkívül megterhelő a lengyel liga, hatalmas termetű emberek csatáznak, sok a párharc, rengeteg a futás, de éppen ezért jó benne futballozni, mert nagy a kihívás. Roppant kiegyensúlyozott bajnokság amúgy, a kiesésünk évében sokáig a Legia Warszawa is a bentmaradásért harcolt, noha egy évvel korábban bajnok lett.
– Görögországot, a Levadiakoszt érintve jutottál el aztán Győrbe. Miért az ETO-t választottad?
– Mert nagy potenciált láttam az együttesben. Tudtam, hogy az ETO nagy klub, és érdekelt ez a projekt, hogy a Győr visszakerüljön a legjobbak közé, ahova való. Az elnök úr ismert a Zilinából, én pedig azt mondtam, rendben van, segítsünk egymásnak. A Győr ismét erős klub akar lenni, én pedig szívesen lettem részese az építkezésnek.
Kiemelt fotó: sportnet.sme.sk