Készen áll-e a következő szintre az Aston Villa fenegyereke? – Jack Grealish portré
2020. jún. 24.
Míg korábban balhéival, és azzal, hogy övé a Premier League történetének leghosszabb vesztes szériája (19 meccs, 3 szezonon át húzódott a kétes rekord), hívta fel magára a figyelmet Jack Grealish, addig idén már játékával nyűgözi le a Premier League nézőit. De mégis milyen stílusban játszik az angol? Muraközy Balázs elemzése.
Az egész nem indult könnyen. Habár a fiatal Jack Aston Villa szurkoló volt, mióta az eszét tudta, és 6 éves korától a klub akadémiáján nevelkedett, a tényleges bemutatkozás nem a birminghami klub legfényesebb időszakában történt, rövid kitérő után a Notts County-nál, a 2013-14-es szezonban. Ekkor a klub már bőven lejtmenetben volt, ami végül a 2016-os kiesésben csúcsosodott ki. A Championship darálójában először stabil perceket kapó fiatal tehetséggé, majd a tavalyi, feljutással végződő szezonra már igazi húzójátékossá, csapatkapitánnyá és a helyiek által körberajongott helyi hőssé nőtte ki magát. Ebben az utolsó, dicsőséges évadban a számai is megugrottak (6 gól+6 gólpassz), amelyek a kétségkívül még magasabb színvonalú Premier League-ben sem estek vissza, sőt, egyértelműen kijelenthető, hogy Grealish a Villa magasan legjobb játékosa, aki miatt egyáltalán van bármi sansza a bennmaradásra a klubnak.
Grealish-ről első ránézésre talán az jön le, hogy letűrt sportszárával, és könnyed, magától értetődő labdaérintéseivel és lefordulásaival egy igazi régivágású játékos, azonban a valóság ennél nem is állhatna távolabb: ő egy igazi komplex támadó, aki akár egy háromfős középpályán, akár tipikus irányítóként, akár a szélről indulva otthonosan érzi magát, és képes hozni magas színvonalú játékát (hasonló offenzív svájci bicska ő, mint például Szoboszlai Dominik, vagy épp Kai Havertz). Egyébként bárhol is helyezi el a pályán Dean Smith, ő általában ugyanúgy a baloldali félterületbe húzódva tölti a meccs nagyrészét, túltöltéseket és létszámfölényes helyzeteket kreálva a pálya centrumában.
Saját bevallása szerint ő egyébként vérbeli nyolcas, nem is nagyon szeret a szélen játszani, és így tavaly a Championshipben ott volt bérelt helye a szintén kitűnő John McGinn mellett, azonban idén Smith inkább nyúl védekezőbb típusú játékosokhoz (pl. Conor Hourihane) azon a poszton, így stabilizálva a csapatot, illetve egyúttal segítve Grealish-nek, hogy minél inkább a támadásra tudjon fókuszálni, mivel védekezés közben ,,pihenhet” a szélen. Ez egyébként indokoltnak is tűnik: labda nélkül Grealish játéka nem túl intenzív, tavaly, mikor középső középpályásként játszott, mind az ütközéseinek, mind a lefülelt passzainak száma mindössze 1 körül mozgott meccsenként, illetve nyomásgyakorlásokban sem hozott kiemelkedőt. Védekezésben tehát nem várnak tőle sokat, és ezt az ellenfél is sokszor igyekszik kihasználni, sok esetben duplán támadnak rá (a szélső és a szélsővédő), illetve az azonos oldali belső középpályás is előszeretettel keresi az ő oldalát, vakoldali elmozgásokkal.
Azonban nyilván Grealish erényei nem labda nélkül mutatkoznak meg. Adná magát a párhuzam a leicester-i James Maddisonnal, azonban míg ő Brendan Rodgers jól funkcionáló támadógépezetének egy hasznos eleme, addig kis túlzással kijelenthető, hogy Grealish az Aston Villa támadójátéka egy személyben. Maddisonnal szemben, aki főleg kitűnő pontrúgásaiból, illetve kontrák közben a védelem mögé Vardy-éknak belőtt labdáiból él, Jack legfőbb pozitív tulajdonsága, hogy labdával a lábán hihetetlen távolságokat tud megtenni, akár passzal, akár csellel képes hihetetlen effektív módon eljuttatni a támadóharmadba vagy egyenesen az ellenfél büntetőterületére a labdát (ebben egyébként 3. a ligában, 59-cel). A csapatrészek összekötéséhez való érzékét jól támasztja alá a tény, hogy ő felel a csapat effektív labdás előrehaladásának 22,5%-ért (ez amúgy a második legmagasabb szám, a Palace-os Wilfried Zaha után). Így nem meglepő módon már a saját térfélen őt keresik a társak kimenekülve az ellenfél szorításából, és ez már csak azért is jó ötlet, mivel ő harcolja ki a legtöbb szabálytalanságot a ligában (jellemző, hogy külön emberfogót is kap, legutóbb a Chelsea is külön utazott rá, és a meccsen elszenvedett 9 faultja a legtöbb idén), így lélegzetvételhez juttatva a többieket, ami nagyon fontos egy olyan csapat esetében, aki a meccsek nagy részét a saját térfelére visszaszorítva tölti.
Az óriási igénybevétel mellett sem adja el kirívóan sokat a labdát, mindössze 2,87-et/meccs, ami nem sokkal van a ligaátlag fölött. Sőt, passzhatékonyságban egyenesen elit, nagyon jól és hatékonyan találja meg a vonalak közt a társakat. Energiája nagyrészét így a csapatrészek összekötése emészti fel, de az utolsó harmadban sem tehetetlen egyáltalán: a már említett baloldali folyosóból nagyszerűen teszi akár keresztbe laposan a labdát a kapu előterét jelentő 14-es zónába, sok lövést készít elő ilyen horizontális passzal, illetve amiben igazán kiemelkedő, az a tizenhatos területére löbbölt beadások. Ezek az esetek közel 10% százalékában embert találnak, és így komoly helyzetet alakítanak ki. Ugyan az általa generált minőségi lehetőségek száma nem kiugróan magas, ez betudható annak, hogy az Aston Villa viszonylag kevés időt tölt az ellenfél térfelén, és konkrétan nincs potens középcsatáruk, így sokszor a kialakított lehetőség már a lövés pillanata előtt elhal. Még így is a csapat össz-xG-jének 32,5%-ért ő felelős, ami hihetetlen magas szám, összehasonlításképp az asszisztrekordra hajtó Kevin De Bruyne-nél ez a szám 27,5%, nyilván jóval magasabb volumen mellett, de ez így is kitűnően illusztrálja, hogy az a kevés pozitív dolog (15.-ek xG-ben, 12. rúgott gólokban) amit támadásban tud a Villa, az nagyrészt Grealish-nek köszönhető. Habár kitűnő a rúgótechnikája (De Gea tudna erről mesélni), nem túlontúl magabiztos a saját képességeiben, és nem lő rengeteget kapura, megválogatva a helyzeteit.
Összességében magabiztosan kijelenthető, hogy Jack Grealish megérett a következő szintre, lévén egy gyenge csapatban is ligaelit számokat hoz több mutatóban, így a kérdés csupán az, mikor lépi ezt meg. Kirívó gyengeség nincs a játékában, talán védekezésben van hova fejlődnie még, de főleg ha szélsőként indul, ez nem egy olyan pont amitől félni kellene. A válogatottnál ugyan telített ez a poszt (Sterling, Sancho vagy épp Rashford is lehet posztrivális), de ha ebben az ütemben fejlődik, még Southgate-nél is számításba kerülhet a 2021-es EB-n.
Az egész nem indult könnyen. Habár a fiatal Jack Aston Villa szurkoló volt, mióta az eszét tudta, és 6 éves korától a klub akadémiáján nevelkedett, a tényleges bemutatkozás nem a birminghami klub legfényesebb időszakában történt, rövid kitérő után a Notts County-nál, a 2013-14-es szezonban. Ekkor a klub már bőven lejtmenetben volt, ami végül a 2016-os kiesésben csúcsosodott ki. A Championship darálójában először stabil perceket kapó fiatal tehetséggé, majd a tavalyi, feljutással végződő szezonra már igazi húzójátékossá, csapatkapitánnyá és a helyiek által körberajongott helyi hőssé nőtte ki magát. Ebben az utolsó, dicsőséges évadban a számai is megugrottak (6 gól+6 gólpassz), amelyek a kétségkívül még magasabb színvonalú Premier League-ben sem estek vissza, sőt, egyértelműen kijelenthető, hogy Grealish a Villa magasan legjobb játékosa, aki miatt egyáltalán van bármi sansza a bennmaradásra a klubnak.
Grealish-ről első ránézésre talán az jön le, hogy letűrt sportszárával, és könnyed, magától értetődő labdaérintéseivel és lefordulásaival egy igazi régivágású játékos, azonban a valóság ennél nem is állhatna távolabb: ő egy igazi komplex támadó, aki akár egy háromfős középpályán, akár tipikus irányítóként, akár a szélről indulva otthonosan érzi magát, és képes hozni magas színvonalú játékát (hasonló offenzív svájci bicska ő, mint például Szoboszlai Dominik, vagy épp Kai Havertz). Egyébként bárhol is helyezi el a pályán Dean Smith, ő általában ugyanúgy a baloldali félterületbe húzódva tölti a meccs nagyrészét, túltöltéseket és létszámfölényes helyzeteket kreálva a pálya centrumában.
Saját bevallása szerint ő egyébként vérbeli nyolcas, nem is nagyon szeret a szélen játszani, és így tavaly a Championshipben ott volt bérelt helye a szintén kitűnő John McGinn mellett, azonban idén Smith inkább nyúl védekezőbb típusú játékosokhoz (pl. Conor Hourihane) azon a poszton, így stabilizálva a csapatot, illetve egyúttal segítve Grealish-nek, hogy minél inkább a támadásra tudjon fókuszálni, mivel védekezés közben ,,pihenhet” a szélen. Ez egyébként indokoltnak is tűnik: labda nélkül Grealish játéka nem túl intenzív, tavaly, mikor középső középpályásként játszott, mind az ütközéseinek, mind a lefülelt passzainak száma mindössze 1 körül mozgott meccsenként, illetve nyomásgyakorlásokban sem hozott kiemelkedőt. Védekezésben tehát nem várnak tőle sokat, és ezt az ellenfél is sokszor igyekszik kihasználni, sok esetben duplán támadnak rá (a szélső és a szélsővédő), illetve az azonos oldali belső középpályás is előszeretettel keresi az ő oldalát, vakoldali elmozgásokkal.
Azonban nyilván Grealish erényei nem labda nélkül mutatkoznak meg. Adná magát a párhuzam a leicester-i James Maddisonnal, azonban míg ő Brendan Rodgers jól funkcionáló támadógépezetének egy hasznos eleme, addig kis túlzással kijelenthető, hogy Grealish az Aston Villa támadójátéka egy személyben. Maddisonnal szemben, aki főleg kitűnő pontrúgásaiból, illetve kontrák közben a védelem mögé Vardy-éknak belőtt labdáiból él, Jack legfőbb pozitív tulajdonsága, hogy labdával a lábán hihetetlen távolságokat tud megtenni, akár passzal, akár csellel képes hihetetlen effektív módon eljuttatni a támadóharmadba vagy egyenesen az ellenfél büntetőterületére a labdát (ebben egyébként 3. a ligában, 59-cel). A csapatrészek összekötéséhez való érzékét jól támasztja alá a tény, hogy ő felel a csapat effektív labdás előrehaladásának 22,5%-ért (ez amúgy a második legmagasabb szám, a Palace-os Wilfried Zaha után). Így nem meglepő módon már a saját térfélen őt keresik a társak kimenekülve az ellenfél szorításából, és ez már csak azért is jó ötlet, mivel ő harcolja ki a legtöbb szabálytalanságot a ligában (jellemző, hogy külön emberfogót is kap, legutóbb a Chelsea is külön utazott rá, és a meccsen elszenvedett 9 faultja a legtöbb idén), így lélegzetvételhez juttatva a többieket, ami nagyon fontos egy olyan csapat esetében, aki a meccsek nagy részét a saját térfelére visszaszorítva tölti.
Az óriási igénybevétel mellett sem adja el kirívóan sokat a labdát, mindössze 2,87-et/meccs, ami nem sokkal van a ligaátlag fölött. Sőt, passzhatékonyságban egyenesen elit, nagyon jól és hatékonyan találja meg a vonalak közt a társakat. Energiája nagyrészét így a csapatrészek összekötése emészti fel, de az utolsó harmadban sem tehetetlen egyáltalán: a már említett baloldali folyosóból nagyszerűen teszi akár keresztbe laposan a labdát a kapu előterét jelentő 14-es zónába, sok lövést készít elő ilyen horizontális passzal, illetve amiben igazán kiemelkedő, az a tizenhatos területére löbbölt beadások. Ezek az esetek közel 10% százalékában embert találnak, és így komoly helyzetet alakítanak ki. Ugyan az általa generált minőségi lehetőségek száma nem kiugróan magas, ez betudható annak, hogy az Aston Villa viszonylag kevés időt tölt az ellenfél térfelén, és konkrétan nincs potens középcsatáruk, így sokszor a kialakított lehetőség már a lövés pillanata előtt elhal. Még így is a csapat össz-xG-jének 32,5%-ért ő felelős, ami hihetetlen magas szám, összehasonlításképp az asszisztrekordra hajtó Kevin De Bruyne-nél ez a szám 27,5%, nyilván jóval magasabb volumen mellett, de ez így is kitűnően illusztrálja, hogy az a kevés pozitív dolog (15.-ek xG-ben, 12. rúgott gólokban) amit támadásban tud a Villa, az nagyrészt Grealish-nek köszönhető. Habár kitűnő a rúgótechnikája (De Gea tudna erről mesélni), nem túlontúl magabiztos a saját képességeiben, és nem lő rengeteget kapura, megválogatva a helyzeteit.
Összességében magabiztosan kijelenthető, hogy Jack Grealish megérett a következő szintre, lévén egy gyenge csapatban is ligaelit számokat hoz több mutatóban, így a kérdés csupán az, mikor lépi ezt meg. Kirívó gyengeség nincs a játékában, talán védekezésben van hova fejlődnie még, de főleg ha szélsőként indul, ez nem egy olyan pont amitől félni kellene. A válogatottnál ugyan telített ez a poszt (Sterling, Sancho vagy épp Rashford is lehet posztrivális), de ha ebben az ütemben fejlődik, még Southgate-nél is számításba kerülhet a 2021-es EB-n.
Szerző
