Két győzelem tizenöt döntőben: nincs nagyobb vesztes a franciáknál

Ha megnézzük, hogy a három nagy európai kupasorozatban (BEK/BL, UEFA-kupa/Európa-liga, Kupagyőztesek Európa Kupája (KEK) melyik a legeredményesebb nemzet, Spanyolországot találjuk az élen – leginkább a Barcelona a Real Madrid és a Sevilla révén. A nemzetek sorában a legnagyobb vesztes pedig toronymagasan Franciaország.

15 jelentős európai kupadöntőjéből mindössze kettőt nyert meg francia csapat, búfelejtőnek a futottak még kategóriába sorolt, 2008-ban megszüntetett Intertotó-kupa számít, ahol viszont a németeket megelőzve francia klubok győztek legtöbbször, 12 alkalommal 5 kudarc mellett. 

Nemzetközi téren az Olympique de Marseille a legsikeresebb francia futballklub, egyúttal ez a csapat veszítette el a legtöbb európai kupadöntőt. A hazai mezőnyben a Saint-Étienne mögött a legtöbbszörös bajnok a kikötőváros csapata, ám az európai színtéren az 1990-es évek elején ismerték meg igazán a nevét, miután Bernard Tapie üzletember és médiaszemélyiség átvette a klubot, és rengeteg pénz állt a házhoz.

Az 1990–1991-es BEK-idény Magyarországon részben Maradonáról szólt, aki pályára lépett a Megyeri úton is, és varázsolt helyenként az Újpest elleni párosításban. A Marseille eközben kelet-európai csapatokat búcsúztatott, olyan futballistákkal a soraiban, mint Bernard Casoni, Jean Tigana, Chris Waddle, Dragan Sztojkovics, Éric Cantona vagy éppen Jean-Pierre Papin. A negyeddöntőben a címvédő AC Milan volt az ellenfél, amelyet Arrigo Sacchi vezetett, és a klub történetének valaha volt egyik legjobb csapata volt Paolo Maldinivel, Franco Baresivel, Alessandro Costacurtával, Carlo Ancelottival, és a feledhetetlen holland trióval (Van Basten, Rijkaard, Gullit).

Az 1–1-es odavágó után, marseille-i vezetésnél kialudtak a kandeláberek fényei a Stade Velodrome-ban, a Milan alelnöke, Adriano Galliani pedig ezután nem engedte vissza a csapatát a pályára, így a franciák jutottak tovább. Az elődöntőben az egyik legjobb kelet-európai csapatot, a Szpartak Moszkvát is simán kiejtette a Marseille, a döntőben pedig a jugoszláv válogatott legjobbjait felvonultató Crvena zvezda jött szembe.

A bari Stadio San Nicolában rendezett döntőben a rendes játékidőben nem esett gól, a büntetőknél pedig a jobbhátvéd, Manuel Amoros hibázott, így a Zvezdáé lett a trófea.

Az 1993-as idényben Tapie tovább erősített, megérkezett Fabien Barthez, a baszk francia, Didier Deschamps, Alen Boksic, Marcel Desailly és Rudi Völler. A Milan a döntőben vághatott volna vissza a két évvel korábbi sérelemért, ám óriási ziccereket hibázott, és a franciák Boli fejesével megnyerték a klub első, és azóta is utolsó Bajnokok Ligája-címét.

A döntő után a Marseille-t az a vád érte, hogy Tapie bundázott a francia bajnokságban, megvásárolta a Valenciennes elleni győzelmet, hogy a Marseille hamarabb megnyerje a Ligue 1-et. Az lehetett a szándéka, hogy a játékosai pihenhessenek, és az 1991-es döntő előtti rossz tapasztalatból kiindulva, ne sérüljenek meg a döntő előtt. A klubot végül eltiltották a nemzetközi meccsektől a következő idényre, de a címet megtarthatta.

Az UEFA-kupában, illetve az Európa-ligában a Benfica és a Marseille az egyetlen csapat, amelyik háromszor is pályára léphetett a fináléban, de egyszer sem nyert, a Benfica kupadöntőiről itt írtunk.

Az 1998–1999-es sorozatban az akkor olasz élcsapatnak számító Parma keresztezte a Marseille útját. A döntő Laurent Blanc nagy hibájáról, és Enrico Chiesa iszonyatos bombagóljáról marad emlékezetes.

A 2003–2004-es idény Marseille-ben leginkább Didier Drogbáról szólt, aki 32 góllal zárt, és szinte egymaga juttatta be az UEFA-kupa döntőjébe a csapatát. Az elefántcsontparti csatár holtversenyben Sonny Andersonnal, Mateja Kezsmannal, Alan Shearerrel gólkirály lett a sorozatban, ám épp a legfontosabb meccsen, a Valencia elleni fináléban nem volt képes betalálni.

Ahogyan 2004-ben, 2018-ban sem a franciák voltak az esélyesek, az ellenfél az Atlético Madrid volt a fináléban. Előtte a Red Bull-csapatokat, a Salzburgot és a Lipcsét takarította el az útjából Rudi Garcia csapata, a döntőben viszont alárendelt szerepet játszott, az Atleti 8 év alatt harmadik EL-trófeáját nyerte.

Az Olympique de Marseille öt európai döntőjéből négyet elveszített, egyedül a korrupció vádjával illetett Tapie-időszakban sikerült győznie.

A másik két nagy francia vesztes a Paris Saint-Germain és a Stade Reims. Először nézzük utóbbit, amely a BEK hajnalán az egyik legcsodásabb európai klubnak számított.

(Forrás: UEFA.com)

Kopa és a többiek

1949 és 1969 között a Stade de Reims hat bajnoki címet szerzett, korszakos csapatként emlegették. A BEK első kiírásában rögtön döntőbe jutott. Az odavezető úton a Vörös Lobogóval, a mai MTK-val is összefutott a negyeddöntőben. A magyar csapatban Zakariás József, Hidegkuti Nándor, Lantos Mihály és Sándor Károly is feltűnt. A franciáknál is szerepeltek válogatottak, például Raymond Kopa. Óriási párharc volt, a Népstadionban 1:4-ről egyenlítettek a magyarok, de így is a Reims jutott tovább.

A finálé is fantasztikus futballt hozott, a franciák Leblond és Templin révén 10 perc után 2:0-ra vezettek, de a spanyol válogatottakra és Alfredo Di Stéfanóra építő Real Madrid fordított, és 4:3-ra győzött.

Az 1958–1959-es francia bajnok Reims abban az idényben a finn, a belga és a svájci bajnokot is megverte a BEK-döntőig tartó úton – a negyeddöntőben és az elődöntőben is hátrányból fordítva. A fináléban három vb-bronzérmes is ott volt, Just Fontaine, Raymond Kopa és a válogatott kapitánya, Armand Penverne. Fontaine a világ egyik legjobb csatárának számított ekkor, a svédországi világbajnokságon 6 mérkőzésen 13 gólt lőtt. Egyedül a bronzmeccsen négyet vágott.

A fináléban ismét a Real Madrid volt az ellenfél, és Mateos révén már az első percben vezetett. A Reims kapusa, Dominique Colonna még büntetőt is védett, ám Di Stéfano nagy bombája eldöntötte a mérkőzést.

A Reims-nek azóta nem volt esélye nemzetközi címet nyerni.

A PSG-nek annál inkább. Az 1970-ben alapított klub legnagyobb dobása a 2019–2020-as Bajnokok Ligája-kiírásban volt. A Covid-járvány kitörése miatt augusztusban nyolcas döntőt rendeztek, a negyeddöntőben az Atalantát, az elődöntőben a Gulácsi Péterrel, Orbán Willivel felálló Red Bull Leipziget gyűrte le a PSG, amelynek szintén volt magyar „hajtóereje”, hiszen a kispadon ülő Thomas Tuchelt Lőw Zsolt segítette.

A döntőt a Bayern Münchennel játszották a franciák, és 1–0-s vereséget szenvedtek a járvány miatt üresen maradó lelátók előtt. A gólszerző a szintén francia Koman volt.

A PSG KEK-finálékban is érdekelt volt: a 90-es évek közepétől, miután a Tapie-ügyletek miatt folt esett a Marseille becsületén, a PSG lett az egyik élcsapat a Ligue 1-ben, 1994-ben bajnokságot is nyert. Az 1995–1996-os idényben pedig lejátszotta története első jelentős nemzetközi kupadöntőjét. A KEK-ben a norvég, majd a skót kupagyőztest kiejtve menetelt, a legjobb nyolc között a Hriszto Sztoicskov-féle Parmával találkozott. A parmai vereségre 3–1-es hazai győzelemmel válaszolt, és a Bebetóval felálló Deportivo La Coruna elleni győzelem után jöhetett a döntő a Rapid Wien ellen.

Az osztrákok elvétve tudták Carsten Janckerhez juttatni a labdát, szinte végig a PSG irányított, Youri Djorkaeff parádézott. Végül Bruno N’Gotty egy legurított szabadrúgásból szerezte meg a győztes gólt a jó hangulatú meccsen. A PSG első nemzetközi kupadöntőjét egyből sikerrel zárta, a bécsiek 1986 után a második KEK-fináléjukat is elbukták.

(Forrás: Paris Saint-Germain)

Ebben az évben a KEK-ben és az UEFA-kupában is a döntőben kapott ki francia csapat, hiszen utóbbiban a Bordeaux szerepelt. A Girondins fantasztikus játékosokkal állt fel, Bixente Lizarazu, Robert Witschge, Christophe Dugarry is ott játszott, Zinedine Zidane irányított a középpályán. Mindhiába: az oda-visszavágós döntőben a Bayern München 5–1-re nyert, a sorozat gólkirálya az ihletett formában futballozó, 15 gólos Jürgen Klinsmann lett.

A következő évben a meggyengült keret dacára újra KEK-döntőbe jutott a Paris Saint-Germain. Hullámvasút volt ez a sorozat. A Galatasaraytól és a Liverpooltól is nagy verést kapott, mégis továbbjutott, a fináléban Bobby Robson Barcelonája várt rá – Ronaldóval, Hriszto Sztoicskovval, Luis Figóval, Pep Guardiolával, Vitor Baiával. Csoda lett volna, ha nyer, a vége 1–0, Ronaldo büntetőjével. A szabálytalanságot az az N’Gotty követte el, aki egy évvel korábban a győztes gólt szerezte.

A brémai mumusok

A Monaco szurkolóinak is könnyes lesz a szeme, ha a nemzetközi kupadöntők kerülnek szóba. Bajnokok Ligája- és KEK-finálét is játszott a csapat, de képtelen volt nyerni. Az 1991–1992-es idényben tehetséges fiatalokkal volt tele a Monaco, Lilian Thuram 20, Emmanuel Petit 21 éves volt, Youri Djorkaeff 24. A csatársorban a leendő aranylabdás George Weah és Rui Barros rohamozott.

8–0-s győzelme is volt a KEK-sorozatban a francia csapatnak, de sovány döntetleneket is elért, és nehézségek árán jutott el a döntőbe. A Werder Brement Otto Rehhagel csúcsra járatta ekkoriban, a csapatban ott volt a későbbi BL-gólkirály, az új-zélandi Wynton Rufer is, akiről itt írtunk hosszabban.

A fináléban a németek voltak jobbak, Klaus Allofs mellett Rufer is megzörgette a hálót.

A 2004-es BL-döntőre minden futballszurkoló jól emlékezhet, a legjobb négy között három olyan csapat szerepelt (Porto, Monaco, Deportivo La Coruna), amelyekre egy lyukas garast sem tett volna korábban senki. A Didier Deschamps irányította Monaco sok-sok közepes szinten ismert, és néhány kiemelkedő képességű labdarúgóval verte 3–1-re a Real Madridot és a Chelsea-t, a fináléban pedig José Mourinho Portója várt rá a gelsenkircheni stadionban. Meglepően simán kaptak ki a franciák.

A Marseille, a Reims, a Monaco és a PSG mellett a Saint-Étienne is játszott BEK-döntőt, még 1976-ban. 1974-től sorozatban háromszor nyertek bajnoki címet a zöld-fehérek, uralták a hazai mezőnyt, és 1976-ban fantasztikus menetelésbe kezdtek, amelynek a vége a Bayern München elleni BEK-finálé volt. Robert Herbin vezette a csapatot, aki 1957-től 1983-ig Saint-Étienne-ben dolgozott játékosként, majd edzőként, és kilenc bajnoki címet gyűjtött.

A Bayern ellen azonban kevés esély kínálkozott a győzelemre, hiszen a bajoroknak a Futballprofesszor néven emlegetett Dettmar Cramer volt az edzője, és a 74-es német világbajnokokra épült. A döntőt, amelyet 1–0-ra megnyert a Bayern, Palotai Károly vezette.

Két évvel később egy másik francia csapat, a korzikai Bastia is európai döntőt játszott – az UEFA-kupában. A PSV-ben és a Bastiában is szerepelt vb-döntős, előbbinél René van de Kerkhof, a Bastiában pedig Johnny Rep. Egy másik Kerkhof, Willy talált be elsőként, a PSV végül gond nélkül, 3–0-ra győzött.

 A nemzetközi kupasorozatokban egyedül a kevésre taksált Intertotó-kupában vitézkedtek a franciák. 14 csapatuk is döntőzött az évek során, a Bordeaux, a Strasbourg, a Lyon, a Guingamp, a Bastia, a PSG, a Troyes, a Lens és a Marseille egyetlen finálét játszott, és meg is nyerte. Az Auxerre-nek, a Montpellier-nek, illetve a Lille-nek egy győztes és egy vesztes döntője volt, míg a Metz és a Rennes egy-egy alkalommal kikapott.

Kiemelt fotó: L'Équipe