Két nemzet futballszurkolóit is elvarázsolta Bodola Gyula
Párját ritkítóan emlékezetes és fordulatos pályafutás volt az övé. 48 mérkőzésen 31 gólt szerzett a román válogatott színeiben, ez sok évtizeden át rekordnak számított, csak olyan klasszisok, mint Gheorghe Hagi és Adrian Mutu tudták megdönteni. A történelem kereke aztán úgy fordult, hogy a Dudusnak becézett csatár és balösszekötő a román után a magyar nemzeti csapat mezét is magára ölthette. Miután szögre akasztotta a stoplist, edzőként is tevékenykedett – a magyar első osztályban is. Leginkább azonban a góljai, a játékintelligenciája és a rendkívüli munkabírása maradt meg a szakemberek és a futballszurkolók emlékezetében.
„Megelőzte a korát, ő már a harmincas években is bemutatta, hogy milyen a totális labdarúgás. Kétszer 45 percen át megállás nélkül hajtott. Nagyszerű játékos volt. Mindkét lábával egyformán jól kezelte a labdát. Gyorsaság, technika, hatalmas fizikum, ész jellemezte a játékát.”
Így méltatták Bodola Gyulát a szurkolók, aki a harmincas-negyvenes években játékával rendszeresen lenyűgözte a lelátó népét.
A nem mindennapi fordulatokkal tarkított pályafutását szülővárosa, Brassó Braşovia nevű klubjában kezdte, majd a Nagyváradi AC csapatában folytatta. Ebből a klubból válogatták be az 1934-es világbajnokságon résztvevő román válogatott keretébe. Az Olaszországban megrendezett, 16 csapat részvételével zajlott torna Bodoláék számára csak egy mérkőzésig tartott, ugyanis a nyolcaddöntőben 2-1 arányban alulmaradtak Csehszlovákiával szemben. A román és a nemzetközi forrásokban Iuliu Bodola néven emlegetett játékos három évvel később a kor egyik sztárcsapatához, a Venus Bukaresthez igazolt, és kétszer is bajnok lett a fővárosi egyesülettel.
Az 1938-as labdarúgó-világbajnokságra is kijutott a román válogatottal, de a csapatnak nem sikerült felülmúlnia a négy évvel korábbi szereplést. A nemzeti együttes a Franciaországban megrendezett tornán is a nyolcaddöntőben vérzett el, méghozzá Kuba ellen. Érdekes, hogy a párharc két mérkőzésen dőlt el, ugyanis az első találkozó rendes játékidejében 3-3-as eredmény született, és a hosszabbítás sem hozta meg a győztes gólt. Az akkori kiírás értelmében ezért újrajátszást rendeltek el, amelyen 2-1-re nyert Kuba – és jutott be a negyeddöntőbe. Bodola az első mérkőzésen játszott.
Bodolai Gyula (álló sor, jobbról harmadik) két világbajnokságon szerepelt a román válogatottal. Fotó: imipasadevalcea.wordpress.comSírt, amikor a magyar válogatott ellen kellett pályára lépnie
A magyarságára és székelységére egyaránt büszke játékos az anyaország legjobbjai ellen is pályára lépett – a román nemzeti csapat tagjaként. „A kínok kínját éltük át, amikor 1936, majd 1939 októberében Bukarestben a román válogatott mezében kellett játszani a magyar fiúk ellen. Képzeljen el egy olyan csapatot, amelyikből a magyar himnusz akkordjai alatt heten, ott a pálya közepén hangosan sírtak. Úgy hívtuk egymást, – székelyesen – hogy lelkecskéim.” – emlékezett vissza később a lelkileg igencsak megterhelő mérkőzésekre.
1940-ben gyökeres változás következett a pályafutásában, ugyanis nemcsak a Venus Bukarest csapatát hagyta el, hanem a román válogatottban sem lépett többet pályára. A második bécsi döntést követően ugyanis Észak-Erdélybe költözött – amely a határozatot követően átmenetileg Romániától újra Magyarországhoz került –, és ismét a Nagyváradi AC játékosa lett, a csapattal a legjobb eredménye az 1943/44-es szezonban megnyert magyar bajnoki cím volt. A román után a magyar válogatottba is meghívták, összesen tizenhárom mérkőzésen viselte a piros-fehér-zöld mezt, amelyeken négy gólt szerzett.
A legutolsó válogatottsága alkalmával, 1948. október 3-án egy vérbeli presztízsmérkőzésen szerepelt, Magyarország ugyanis Ausztria legjobbjaival mérkőzött meg. Bodolainak sikerült méltóképpen elbúcsúznia a magyar nemzeti csapattól. A Chicago és környéke című lap egyik egykori újságírójának visszaemlékezése szerint ugyanis „36 esztendősen a válogatott balszélsőjeként az osztrákok ellen a mezőny legjobbja volt. A számára szokatlan poszton olyan teljesítményt nyújtott, hogy a sógoroknak tátva maradt a szájuk a csodálkozástól.”
A második világháborút követően Nagyváradról a kolozsvári vasutas sportklubhoz, a Ferrar Clujhoz szerződött, majd 1946-ban áttelepült Magyarországra, ahol négy éven keresztül az MTK csapatában játszott, majd felhagyott az aktív labdarúgással.
A kispadon kevésbé volt sikeres, mint a pályán
Edzőnek állt, először az MTK utánpótláscsapatait trenírozta, az első felnőtt együttese pedig a Szolnoki MÁV lett. A Szombathelyi Haladás, a Pécsi VSK, a Komlói Bányász, a Gyula, a Diósgyőr és a Salgótarján kispadján is ült. A békési kisvárosban játékosa volt a Magyar Rádió egykori tudósítója, Fábián István, akit lenyűgöztek az általa tartott edzések:
„Nem kisebb edzővel passzolgathattam, mint Bodola Gyulával! Akit úgy lestünk az úttörő kettőben, mint egy istent, pedig nem is tudtuk 12 évesen, hogy a magyar labdarúgás egyik legendás vezéregyénisége osztja meg tudását velünk. A kicsiktől az NB II-es csapatig ő irányította akkoriban – a hatvanas évek elején – a fürdőváros labdarúgását. És minden edzésen végigfutott a nagyokkal is négy-ötezer métert, hogy aztán a két kapusnak délutánonként százszor bombaerővel oda lője a labdát, ahová akarja. Fantasztikus élményt jelentett a közelében lenni.” –
emlékezett vissza a Népsport 1989. február 23-án megjelent számában Fábián.
Utoljára az alacsonyabb osztályú Ormosbánya irányítását vállalta el. Összesen száztizenöt első osztályú bajnokin ült a kispadon – a legmagasabb osztályban a Haladást, Komlót, a Diósgyőrt és Salgótarjánt irányította.
Az edzősködéssel egészsége megromlása miatt hagyott fel, viszont nyugdíjasként is dolgozott, az Óbuda Termelőszövetkezetnél kertészkedett tizenegy évet.
Emlékezete
1992-ben hunyt el, nyolcvanéves korában. Nevét emléktábla őrzi Brassóban, Nagyváradon pedig stadiont neveztek el róla. Díjat is alapítottak a tiszteletére, amellyel minden évben egy fiatal, tehetséges romániai magyar labdarúgót tüntetnek ki, ösztönözve őket „egyrészt a folytatásra, másrészt a továbbfejlődésre.”
Kiemelt fotó: prosport.ro
Szerző
