Kéthetes maratonnal zárul(hat) a darts Premier League
A jelenlegi álláspont szerint a darts vándorcirkusza a nyár utolsó hetében visszatér. 1 helyszínen, zárt…
A jelenlegi álláspont szerint a darts vándorcirkusza a nyár utolsó hetében visszatér. 1 helyszínen, zárt kapuk mögött, 2 turnusba, 10 fordulón át nyúzza majd egymást a sportág krémje, aminek a végén a legjobb 4 összecsaphat október 22-én Londonban a 250 ezer fontos fődíjért, immár nézők előtt.
Idén ki nyeri a Premier League sorozatot?
Augusztus 25-től az első szakasz maradék 3 fordulója lejátszásra kerül, majd a 30-áig további három este zajlik a küzdelem mielőtt egy párnapos pihenőre vonul a 8 játékos. Amennyiben ez idő alatt biztossá válik, hogy a brit kormány nem engedi közönség előtt megrendezni a döntőt, akkor az előzetes tervekkel ellentétben egy nappal korábban már szeptember 2-án színpadra lépnek a dartsosok, és 6-án le is bonyolítják a finálét Milton Keynes-ben.
Egy 5 és fél hónapos szünet után újrainduló sorozatnál jobb, ha megnézzük, hogy álltak a felek március közepén és milyen esélyekkel várják a folytatást.
Szinte lehetetlen helyzetben
Daryl Gurney a tavalyi év egyik elődöntőse messze leszakadva követi a többieket. 6 mérkőzés alatt csak 2 döntetlenre tellett az észak-írek legjobbjától. Ezért 3 fordulóval az első szakasz vége előtt 3 pont hátránya van a bennmaradást érő helytől. A sorozat bővítése óta átlagban több, mint 4 pont (4,2) kell, ahhoz hogy valaki a Judgement Night után is versenyben maradjon. Idén már eldőlt, hogy ennél mindenképpen több szükséges. Ilyen rossz kezdés után már, aligha lehet cél számára az újbóli Final4 szereplés, de a gyenge szezont produkáló Dobey elleni győzelemmel és egy Wright, Aspinall kettőstől lopott ponttal már nyomást helyezhet az előtte állókra.
Akik még aggódhatnak
3 játékos van 2 meccses távolságra a piros vonaltól. Rob Cross van a legnehezebb helyzetben közülük. A Voltage több, mint 20 kilót adott le a világbajnokság óta, de ez inkább visszavette a teljesítményét, mintsem új szintre emelte volna. A játéka elképesztően hektikus a Mastersen és a World Matchplayen meccset se tudott nyerni, a UK Openen viszont negyeddöntődig menetelt. A hátralévő 3 ellenfeléből csak Smith-szel szemben pozitív a mérlege. A kettejük összecsapása dönthet a 2018-as világbajnok sorsáról.
Gary Anderson a steril körülmények között zajló TV-s tornákon eddig kiválóan teljesített. A hóvihar miatt zártkapus UK Opent megnyerte, majd az idei közönség nélküli WMP-n döntőig jutott. A skót játéka viszont még mindig nem az igazi, mondhatni a hátsérülésből való visszatérése óta csak keresi önmagát. Az egy hónappal ez előtti eredményei pozitívak, de ő is elismerte, hogy sok munkát kell beleraknia ahhoz, hogy újra a legszűkebb elit része legyen. Elsőként a nehezebb nyilakra váltást jelentette be, ami lehet, hogy inkább egy pszichológiai lépés, mintsem szakmai. Az eredményért mindenesetre csak keddig kell várni.
Gerwyn Price az utóbbi években hatalmas fejlődésen ment keresztül, ami eredmények tekintetében is megmutatkozik. Mára a Grand Slam of Darts 2-szeres címvédője és 2017 óta minden évben legalább egy major döntőig eljutott. Senkitől nem zavartatva bitorolja a világranglista 3. helyét. A Premier League-ben viszont nem sok babér termett eddig számára. Debütáló évében győzelem nélkül esett ki, tavaly pedig a rengeteg döntetlen vette el az esélyét a legjobb 4-be kerülésre. Ez idén is az egyik legfőbb problémája a walesinek, aki a Wattimena személyében az egyik legkönnyebb kihívót kapta, főleg a holland közönség nélkül, emiatt aligha kerülhet Gurney mögé.
Akik teljes gázzal előre nézhetnek
A fennmaradó 5 játékosnak nem kell a kieséssel foglalkozni már most elkezdhetik a hadjáratot a play-off helyekért.
Peter Wright az 5. helyen áll, de csak 2 pont választja el az tabella legfelső fokától. A regnáló világbajnok a karantén után szemüvegben tért vissza, ami a Summer Series során kiválóan működött a legtöbb pénzt gyűjtötte az 5 nap során, ugyanakkor a World Matchplayen a nagyszínpadon már komoly problémát okozott az eszköz használata. A csalódást jelentő kiesés után beadta a derekát és bevállalta a lézeres szemműtétet. A beavatkozás óta nyugodt körülmények között otthon készül. Az alapszakasz utolsó fordulóira nem tűnik nehéznek a sorsolása. A Durrant elleni mérkőzése nem ígérkezik egyszerűnek, de a vállműtétje után még mindig a formáját kereső de Zwaan nem okozhat neki gondot, mint ahogy a Gurneynek se kéne, bár az észak-ír az egyik mumusa a Snakebite-nak.
Nathan Aspinall újoncként van itt a sorozatban, de egyáltalán nincs megilletődve a második legmagasabb tornaátlaggal bír és már két 3-szoros világbajnok skalpját is begyűjtötte. A pandémia alatt tartott Home Tour győztese a WMP-n már az első körben kihullott a későbbi győztes Dimitri van den Bergh ellen. A belga ellen összeségében nem teljesített rosszul, ugyanakkor végig görcsös volt, ami kulcsszituációban való rontásokhoz vezetett.
Michael Smith az egyik legkonzisztensebb dartsossá nőtte ki magát az évek során, ami révén mára ő vált Anglia elsőszámú játékosává az Order of Meriten elfoglalt 4. helyezésével. A Bully Boy viszont továbbra is üldözi az álmát, ugyanis még mindig nincs major győzelme. A James Wade elleni 2018-as 5 meccsnyílról történő veresége után, idén Wright ellen kapott ki egy nagy torna döntőjében, úgyhogy már fél kézzel fogta a serleget. Január óta ő is komoly fogyókúrába fogott több társával egyetemben, hogy ezzel tolják ki a karrierjüket és jobban bírják a hosszú tornákat. A Matchplayen bár ugyanúgy elfogyott Smith, mint korábban most itt a lehetőség, hogy megmutassa, hogy tényleg megérte a transzformációja.
Michael van Gerwen minden tornának első számú esélyesként fut neki. Nincs ez másként a Premier League esetében sem, ahol 2013-as debütálása óta minden évben az élen zárta az alapszakaszt. MvG életében komoly változás következettbe 2020-ban. Egy hosszú sikeres együttműködést zárt le az XQ Max-szal és átszerződött a Winmau-hoz. A kapcsolat nem kezdődött zökkenőmentesen az első hivatalos versenyén a Mastersen pályafutása során először kihullott az első körben. A UK Opent ugyan megnyerte, de elmondása szerint fél év alatt több készletet próbált ki, mint az előző gyártójánál összesen. Mighty Mike a torna top favoritja, de az mindenképpen elgondolkodtató, hogy a 2 eddigi zárt kapus tornán összesen 1 meccset tudott nyerni. Az a kérdés, hogy képes lesz-e felpörögni a világelső vagy pedig a Whitlock elleni szenvedést láthatjuk 10 napon át.
Glen Durrant újoncként vezeti a tabellát, de a szezonjával nem lehet teljesen elégedett. Véleménye szerint élete lehetőségét szalasztotta el egy hónapja, mikor újra elbukott egy major döntő kapujába. Elmondása szerint továbbra is keresi azt a +5%-ot, ami hozzá segítheti egy nagy torna megnyeréséhez. 1 hónapja új tollakkal próbálkozik – a már elavult pear helyett most már kite-ot használ – állítólag sikeresen. Duzza hátralévő mérkőzései az első etapból papíron bombaerősek, hiszen az utóbbi 3 év PDC világbajnokával csap össze, de MvG ellen eddig hibátlan mérleggel bír, Crosst az egyetlen TV-s összecsapásuk során legyőzte, Wright ellen ugyan negatív mérleggel bír, de egy hónapja, ugyanezen a helyszínen, ugyanilyen körülmények között kiütötte a skótot. 3-4 pont megszerzésével közel kerülne, a 16-17 egységnyi határhoz (16,3), ami elegendő szokott lenni a playoff-ba jutáshoz.
Az előkészületek nagyban hasonlítanak a labdarúgó Bajnokok Ligájához, mindenki más ütemben, intenzitással készül és csak a torna végeztével derül ki melyik módszer lesz a kifizetődő.